Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-13 / 264. szám

2014. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Poénok és bunyók a színpadon A rendező dicséretes igyekezetét nagyrészt siker koronázta a szín­ház új bemutatóján. nyíregyháza. Vakmerő kísér­let: Rejtőt adaptálni. Eleddig (már sokaknak) beletört a bicskája. A regények ellen­állnak. Vajon Nyíregyházán mennyire sikerült a lehetet­len? Az ellopott futár című re­gény nem tartozik Rejtő Jenő legismertebb művei közé. A tekervényes történetet a szer­ző túlnyomórészt párbeszéd­ben írta, így segítette tudtán, s akaratán kívül a Móricz Zsigmond Színház lelkes és leleményes társulatát. Kivált Silló Sándor rendezőt, aki nagy lendülettel fogott hozzá a nyelvi poénokban gazdag szöveg színszerűvé tételé­hez. Meg akarta őrizni az író humorát, a könyv furcsa és groteszk alakjait, a fordulatos mese komikus jeleneteit. Ellenállhatatlan történet A rendező dicséretes igyeke­zetét nagyrészt siker koro­názta. A regény egyéni stílusa epikából színpadra ellenben bajosan menthető át. Az ellopott futár népes sze­replőgárdája kitesz magáért, a csaknem háromórás produk­ció azonban Rejtő (feltehető­en nagyszámú) hívét aligha elégíti ki. Pedig az előadás minden elemét annak rendel­ték alá, hogy a publikum fel­hőtlenül élvezhesse Prücsök, a kémnő, Szivar, Ész Lajos és Babett anyó ellenállhatatlan történetét. A huszonöt fejezetből adap­tált, a könyv cselekményéhez ragaszkodó előadás nehezen követhető. Az epikai teljesség a színpadon egyszerűsítése­ket igényel; nem beszélve ar­ról, hogy az utánozhatatlan nyelvi ötletekből építkező re­gény intellektuális humora a játék kavalkádjában gyakran nem tud érvényesülni. A játék felpörgetésében a forgószínpad adottságait messzemenőkig kihasználó, a bemutatót díszlettervező­ként is jegyző Silló Sándor invenciózus rendezése a sta­tikus és a dinamikus jelene­tek arányos eloszlatásával szerencsésen kerüli el a tex­tus csapdáit, s kínál a nézők többsége számára szórakoz­tató élményt. Bunyóznak benne A nagy energiájú színészi alakítások (Kuthy Patrícia mint Prücsök, illetve Horváth László Attila mint Decoux, Tóth Zolka mint Szivar, Szé­les Zita mint Babette anyó a lavórral, Illyés Ákos mint dr. Mervin, Kameniczky Lász­ló mint Ész Lajos, Tóth Ká­roly mint Adrien, a matróz, Rák Zoltán mint a Nagy Dög, Horváth Sebestyén Sándor mint Deboulier, Vaszkó Ben­ce mint a Kormányzó, Fridrik Noémi mint az özvegy Marie, Nyomtató Enikő mint Maud, Vizkeleti Zsolt mint Kirúg Hü- mér), a találékony jelmezek (Juhász Kati), s az élő zene (Suhanyecz Viktória, Bárká- nyi Ferenc, Dömötör Sándor) ellenére „Az ellopott futár” a színpadon nem lett „eléggé ütős”, pedig (Nagyidai Gergő ötletei nyomán) bunyóznak benne rendesen... KARÁDI ZSOLT Márkás, fiatalos cuccok cserélnek majd gazdát NYÍREGYHÁZA, Hamarosan be- köszöntenek a hűvös, esős, szeles napok, ami előtt a fia­talok is szeretnék felfrissíteni a ruhatárat. A nagy kérdés az, hogy miből és hol. Mindkét kérdésre választ ad a novem­ber 15-ei tinibörze a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, ahol jó minőségű, márkás holmik cse­rélnek majd gazdát. A börze minden fiatalnak segít: akiknek szép számmal van a szekrény mélyén diva­tos, fiatalos, márkás eladan­dó holmijuk, legyen az ruha, cipő, táska, sportszer, bizsu, a szabadidő eltöltéséhez szük­séges eszköz, egyéb kiegészí­tő, vagy bármi, ami a divattal, öltözködéssel kapcsolatos, azok a börzén eladhatják fe­leslegessé vált, de jó minő­ségű holmijaikat, és megke­reshetik azt a pénzt, amiből azután vásárolhatnak. Akik pedig nem eladóként, hanem vásárlóként vesznek részt a börzén, a bolti ár töredékéért juthatnak hozzá márkás dara­bokhoz. A tinibörzére a kiskama­szokat, a középiskolásokat, a főiskolásokat, az egyete­mistákat és a már dolgozó fi­atalokat (152-158-as mérettől fölfelé) várják a szervezők; a szombati eseményre a 06/30- 6ii-5447-es infovonalon még lehet asztaljegyet váltani. A fiatalok diákigazolvány fel­mutatásával ingyen látogat­hatják a rendezvényt, ahol jobbnál jobb márkás cuccokat vehetnek, a ruhákat fel lehet próbálni, de lehet alkudozni, csereberélni is, a jó hangulat­ról dj. gondoskodik. KM Tudnivalók Időpont, helyszín:novemberl5., szombat, 8-13 óra, Buszacsa lnfovonal:06-30/611-5447 Felnőtt belépő:500 forint <@> Biztonságosabb lesz a közlekedés A városlakók kezdeményezésére új gyalogosátkelőt adtak át a Dugonics utcán. A zebra kialakítását az útszakasz jelentős forgalma indokolta. fotó: sipeki Péter FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Nagyszerű színészi alakításokat láthatunk LAKÁSELADÁS Sóstófürdőn a tófürdőhöz közel tehermentes nyaraló eladó. Érd.: 0630/9686-678. ________776059 JÁRMŰKERESÉS AUTÓBONTÓBA vásárolok keleti­nyugati autót 20-40Ft/kg áron, elszállítással. 06-30/219-2182 774622 ÉLELMISZER .TAKARMÁNY Agresszor káposzta eladó termelői áron, 15 Ft/ kg (150-200 tonna ). Ugyanitt gyalult káposzta kapható. Érd.: 30/2210-247._______776257 Dióbelet veszek. Házhoz megyek. Ár: 1000-1400 Ft/kg. Tel.: 06-20- 5861-594 775484 GOLDEN ALMA VÁSÁR november 15-én szombaton 8-16-ig A Kovács Hűtőház udvarán, Nyíregyháza, Tiszavasvári út, az új Legó gyár lejá­rata előtt. Hibátlan kis és nagytétel­ben! Akciós ár 60 Ft/kg. Tel.: 20/ 9341-892. _____________776096 ÁLLAT Egy db 130 kg-s, három db 115 kg körüli hízó eladó Fényeslitkén, ár: 500 Ft/ kg áron. u.i 70 kg héjas dió eladó. Érd. 0645/447-323 és a 0620/511-1523. ________776091 Eladó 3-3.5 kg-s fiatal fehér hízott magyar pecsenye kacsák, 1500 Ft/ db áron, nem kitojt állomány, szállítás ingyenes. Érd. 0630/388- 9378. 776214 Kakasvásár! Jó tollazatú szabadtar- tásos 5 kg feletti eladók, 2000 Ft/db. Nyíregyháza-Vargabokor. Tel.: 0620/9370-200. 776284 Két db 5 hónapos magyar tarka bika borjú eladó. Érd. 0670/2267­818. _________________776245 Kettős hasznú kukoricán nevelt csirke 120-180 dkg eladó 700Ft/kg és kukoricán nevelt fehér hízó 120- 150 kg 500FT/kg áron eladó Nyír­egyházán. Érd:06-30-842-3040 776256 Nagy súlyú hízók, és 1 db rágott koca eladó. Érd: 0620/2291-185 _______________________________776097 1 db 7 éves magyar tarka fejős tehén eladó 4S mentes állományból. Érd.: 20/260-9479. 776283 150 kg-os hízók eladók Nyír­egyházán. Érd.: 0620/218-9299. _____________________________________775876 2 db 200 kg-os hízó sertés eladó. Ár: megegyezés szerint. Érd.: 30/ 3233-058. 776063 7 hetes kuvasz kiskutyák eladók Nyíregyházán. Érd.: 20/218-9299. 775877 NÖVÉNY Akác csemete eladó, származási igazolvánnyal. Érd: 0630/408-8222 _____________________________________776137 Gyümölcsfa oltványok eladók. MM 106-os_alma alany (vírusmentes) eladó. Érd.: Papp István, Nagykállő, Damjanich u. 18. Tel.: 0630/627- 5076. Nyitva hétvégén is. 775454 Napraforgó bérszárítást és tisz­títást vállalok, min. 60q Érd:06-30- 9958200 ______________776227 EGYÉB ELADÁS Akciós minőségi szén,dió,kocka darabos 2EFt-tól. Tűzifa konyhák. erdei m3. 70/252-4577 775883 Idared alma Nyíregyháza mellett Nagyszálláson eladó. Ár: 50 Ft/kg. Tel.: 30/731-3930. ______776074 Új mezőgazdasági tartály ládák (fenyő) 1200x1000 mm eladók. Érd. 0670/380-4390. 776258 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT A Akció: Tetők bontás nélküli átfe­dése, cserepes és trapézlemezzel, cseréppel, zsindellyel. Ácsmunkák, tetők javítása, bádogos munkák, kémények építése. Leier kémények rakását vállalom. Tel:0670/329- 7174 web: csereptrapezlemez.hu 776170 A palatetők bontás nélküli átfe­dése színes mintás bitumenes alpinlemezzel, ami esztétikus, hőszigetelő, vízszigetelő. Lapo­stetők szigetelése, bádogos munkák. 15-20 év garancia, 30% kedvezmény. A legkedvezőbb áron. Ajándék kémény felújítás sablon­deszka festés. Ingyenes helyszíni felmérés az ország egész területén. Hívjon bátran, megegyezünk! www.eurokerszig.hu Érd.: 06-30/908-7869. Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 2,5 tonnáig, -igény szerint rakodókkal- zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 Ft/km; 30/2489802. _____776168 Jóslás cigány vagy magyar kár­tyából, 2500 Ft- ért, telefonon is. Szerelmi kötés, Bach-virág terápia,átok levétele, rontás levétele, kötés levétele. ízület, izom, testkezelés Vörösmarty Jósda 06-46-353-518, 06-20-247-4058, 06-70-218-7296, 06-30-878- 6988 776163 Lakásfelújítást, hidegburkolást, térburkolást, gipszkartonozást, festést és egyéb építőipari munkákat kedvező áron, garanciával vállal cégünk. Ingye­nes munkafelméréssel. Tel: +36/30/6638462 776164 Az apróhirdetések folytatódnak a 14. oldalon, Apróhirdetések felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy.u. 4-6.42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér l. 44/500-880 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető_________________30/93-57-830 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. _________________30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400- Nyírbátor, Szabadság tér 20. __ 42/284-096 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Rakamaz, Szent I. u. 100. 70/333-1952- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17.____________________________ 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 „LILA” Mg-i és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. ___42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967, 70/455-3954 A ImuMi.ftwnaw KEQET

Next

/
Oldalképek
Tartalom