Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-08 / 260. szám
2014. NOVEMBER 8- SZOMBAT KELET Lehet egy akadállyal kevesebb?! A megyeszékhelyen sok olyan épület van, ahová sem babakocsival, sem kerekesszékkel nem lehet bejutni. nyíregyháza. - Legyőzhetetlen akadály - mondta Laci, aki kerekesszékével állt a belvárosi étkezde három lépcsőfoka előtt. Esélye sem volt felmenni. Zsuzsa talán köny- nyebb helyzetben van...- Babakocsival hogyan tudok bejönni? - kérdezte a pult mögött éppen kiszolgáló hölgyet. - Egy perc türelmet kérek, és segítek behozni - jött a gyors válasz. No igen, de vajon ha Laci teszi fel ugyanezt a kérdést, egyetlen nő hogyan oldaná meg, hogy a 100 kilogrammos kerekesszékben ülő 70 kilós Laci is feljusson? Amíg ezen tanakodtunk, érkezett egy járókerettel közlekedő idős hölgy. Lassú mozdulatokkal tette fel előbb a keretet lépcsőfokra, és lépett utána. Pár pillanatig megpihent az utolsó „akadály” leküzdésekor.- A városházával nincs gond, oda bejutunk, de az épület alatt található boltokba egy-egy kivételtől eltekintve nem - magyarázták a kis csapat tagjai, akikkel „csak” a belvárosban teszünk egy sétát, hogy lássuk: az esélyegyenlőség és az akadálymentesítés Több empátiával sokat tehetünk embertársainkért. ILLÉS-TŐZSÉR TÜNDE A petíció átadva - közösen eredményesebb lehet az akadálymentesítési kampány fotó: racskó tibor jegyében mennyire tudják önállóan intézni ügyeiket. Kampányt indítanak A Gyerekek, Családok, Anyák (Gyerecsak) Egyesület ebben a hónapban kampányt indít, hogy a megkülönböztetés és kirekesztés helyett a tolerancia, a társadalmi befogadás'és sokszínűség jellemezze Nyíregyházát.- A megyeszékhelyen sok olyan épület van, ahová sem a babakocsival, sem a kerekesszékkel közlekedők nem tudnak bemenni, olykor rémálom, milyen nehézségekkel találják szembe magukat - fogalmazott Illés-Tőzsér Tünde, az egyesület elnöke. A szervezet „Baba- és emberbarát” matricákat, ad minden olyan intézménynek és üzletnek, ahol megoldották az akadály- mentesítést, rámpa, lift segíti a kisgyermekkel érkezőket, a mozgásukban korlátozottakat. - Az egyenlő esélyű hozzáférés fontos része az emberi méltóságnak - hangsúlyozta Tóth-Balogh Nikolett programkoordinátor.- Az akciónkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egy pici odafigyeléssel, több empátiával milyen sokat tehetünk embertársainkért - mondta Illés-Tőzsér Tünde, majd egy petíciót adott át Rendes Sándornak, a nyíregyházi önkormányzat sajtószóvivőjének. Ebben arra kérik a város vezetését, hogy álljanak a kampányuk mellé, a családRendes Sándor sajtószóvivő, és emlékeztetett rá: 2010 óta minden beruházás - legyen az bujtosi csarnok, művelődési ház, stadion - olyan fejlesztés, ahol kiemelt figyelmet fordítottak az akadálymentesítésre, az odavezető utak és járdák helyreállítására. - Ez a jövőben sem lesz másként - jelentette barát, pozitív kezdeményezéseket támogató kommunikáció egészüljön ki a közös cselekvéssel, együtt tegyenek az akadálymentes közlekedés feltételeinek javításáért.- Bízunk benne, hogy presztízs értékű lesz csatlakozni a kezdeményezésünkhöz- adott hangot reményének az egyesület elnökségi tagja.- Mindazokat, akik szeretnék látni, milyen akadályokkal szembesülünk naponta, november 14-én, pénteken 10 ki, és kiderült, hogy a városházára csak a jövő héten, a kampány indításakor ragasztják ki a „Baba- és emberbarát” matricát. - A 2012-ben átvett Hozzáférhető Város cím is arra kötelez bennünket, hogy tegyünk az esélyegyenlőségért, s közösen térképezzünk fel, hogy van szükség akadály- mentesítésre. A hozzáférhető város- Közös a cél - erősítette meg órától egy közös sétára invitáljuk. A városközpontban lévő Metropol üzletháztól a Nyír Plazáig tartó túra tanulságos lesz - ígérik. Padkák és bukkanók- Egyetlen perc alatt kitesz- szük a rámpát! - és az optika tulajdonosa már mutatta is a raktárban a fából, méretre készült felhajtót. Állandóan nem lehet kint, mert több mint 12 centire nyúlna ki a járdára, s erre nem adnak engedélyt. A szomszédos üzletnek két csak lécsőfoka van, ott ez még megoldható volt. Rácz Éva, az egyesület tagja elmondta: szinte a teljes várost feltérképezték, nincs gördülékeny „belépési” lehetőség a megyeházára, a kincstárba, ahol a babakötvényekért éppen a babakocsival érkezők mennének be, és hosszú még a sor, ahol komoly kihívás az épületbe bejutást megoldani. A petícióátadás utáni séta alatt Laci és kerekesszékes társai azt mondták, a magas útpadkák, a töredezett járdák ugyanilyen akadályt jelentenek, ahogy á nem alacsonypadlós buszokra sem tudnak felszállni. Imádják a bicikli- utakat, mert ott „bukkanómentesen” haladhatnak.- Ha ki akarok menni a nővéremhez a Jósavárosba, akkor megrendeli nekem a buszt - említett egy alternatívát Laci, amihez Zsuzsa, a két kisgyermekes anyuka csak annyit tett hozzá: az új típusú busz egy álom. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az embertársaink mennyire segítőkészek. Ki emeli meg a babakocsit le- és felszállásnál, ki nyitja ki az ajtót... km-bm Dr. Jósa András fotó: múzeum A polihisztorra emlékeznek nyíregyháza. „A vármegye legkedvesebb gyermeke” címmel dr. Jósa Andrásról, a polihisztor (régész, orvos és antropológus) közelgő 180. születésnapja alkalmából tart előadást november n-én, kedden 14 órától a Jósavárosi Művelődési Házban Ilyés Gábor helytörténész. KM Átadták a kibővített borbányai temetőt, és megszentelték a lélekharangot. nyíregyháza. A Nyíregyházán működő, a város tulajdonában lévő temetőkben 30-40 évig biztosítottak a temetkezési helyek. Egyedül itt nem volt elegendő szabad terület - hangzott el pénteken a borbányai temetőben, ahol szó esett a sírkert korszerűsítéséről, majd átadták az új lélekharangot. Rég várt bővítés- A Borbányán élő emberek nyolc éve várták már temetőjük bővítését, amely az idén megvalósult. Az új temetőrészen kiépült a szükséges infrastruktúra, megépült a kerítés, az aszfaltozott út, a vízvezeAz egyházak képviselői megszentelték a harangot fotó: sipeki Péter ték, valamint kialakították a parcellákat, az új temetkezési helyeket, az út mellé pedig fasort telepítettek. Emellett - mivel ez volt az egyetlen ön- kormányzati temető, ahol nem volt lélekharang - egy haranglábat is felállítottak - mesélt a munkálatokról dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. - Az újonnan kialakított közel ötszáz sírhely több mint harminc évre nyújt temetkezési helyeket a városrésznek - folytatta Nyíregyháza első embere.- Ápoljuk emlékhelyeinket, síremlékeinket, mindezt úgy, hogy az méltó legyen eltávozott szeretteink emlékéhez. Ezentúl Borbányán egy rendezett temetőbe járhatnak - fogalmazott Szekrényes András, a megyei temetkezési vállalat igazgatója. A történelmi egyházak képviselői megáldották a lélekharangot, melyet ezt követően dr. Kovács Ferenc szólaltatott meg. km-sa Ezentúl egy rendezett temetőbe járhatnak az ■ emlékezők. ' ~ SZEKRÉNYES ANDRÁS <A^Vkk Megkongatták az új lélekharangot A másság bélyege „Ez a világ még a teljesen egészségeseknek sem kedvez!” - mondta lemondóan egyik ismerősöm. Pedig, aki ma tud futni, lehet, hogy holnap már csak „botorkál”. S utána teljesen más szemüvegen át látja a világot. Ők a sérültek: mozgási, látási, hallási nehézségek nehezítik életüket. Örökös küzdelemben, a másság bélyegét hordozva „le kell győzniük” az emberek reagálását is, mely akár a megvetéstől a sajnálaton át a segítőkészségig tarthat. A megváltozott helyzetben átértékelődik minden; azok a korábbi sikerek, eredmények, győzelmek, melyek célként elvakították, egyszerre semmivé válnak. A felépített, vagy az újraépített világukban teljesen másnak fognak örülni. Győzelem lesz egy lépcsőn felmenni, egy épületbe bejutni, saját magát segítség nélkül ellátni... Harcról, küzdelemről szóltam, különösen azon akadályok jelenthetnek gondot, melyeket közvetve érintenek emberi döntések. Annyiszor elhangzott már: esélyegyenlőséget kell teremteni, megoldani az akadály- mentesítést stb. Csakhogy nagyon sokszor nincs semmi a hangzatos szlogenek mögött, s ebben nem csak a helyi, a közvetlen érdekelteknek van szerepük. Az egész társadalomban szemléletváltásra van szükség. (Vannak jó példák.) Csakhogy ott van az örök fékezőerő: nincs rá pénz. Látjuk, őket érintik legjobban az egészségügyben kialakult gondok, közülük minősítettek vissza sokakat „gyógyult” státuszba. De hogyan vegyék fel a küzdelmet a munkahelyen, az utcán, az élet bármely területén? Csak akkor lehetséges ez, ha azonos feltételeket teremtünk. Végre induljunk el, s talán egyszer elérjük, hogy nem lesz szükség pozitív megkülönböztetésre! danko@keiet.hu Kelet kvíz Ki az a nyíregyházi születésű, fiatal teniszező, aki Wimbledonban győzött a juniorok között? a) Szintai Dávid b) Fucsovics Márton c) Bábosi Bence d) Tóth Péter A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Mennyire tartja fontosnak az akadálymentesítést? KÁTÉ BIANKA: Nekik Is HORTOBÁGYI VIVIEN: KOVÁCS ANDREA: Nem joguk van bárhová aka- Meg kell könnyíteni egyszerű babakocsival dály nélkül bejutni. mozgásukat. a városban közlekedni. HEPP IVET Javít a helyzeten a sok udvarias ember. KARÁCSONYI LAURA: MÉSZÁROS RÉKA: Még Sokan még mindig több feljárót kell építekiszolgáltatottak. ni városszerte.- Fontos, hiszen a kerekesszékesek számára is meg kell teremteni azokat a körülményeket, melyek abban segítik őket, hogy bármilyen hivatalba vagy közintézménybe akadály nélkül bejuthassanak - fogalmazott Káté Bianka. - Tuzsér- on élek, ahol például az orvosi rendelő előtt akadálymentesítve van a bejárat. Ez üdvözítő, viszont több ilyenre van szükség, és ahol csak lehet, meg kell könnyíteni a mozgás- sérültek dolgát - így Hortobágyi Vivien. - A lakóhelyem melletti gyógyszertárba nem tudok babakocsival bejutni, ezért húsz percet kell sétálnom a belvárosig, ahol ki van alakítva feljáró a patika előtt - mesélte Kovács Andrea. - Lehetnének jobbak is a körülmények. Sokszor azt tapasztalom, hogy ha nincsenek a közelben udvarias és segítőkész emberek, akkor a mozgássérülteknek lehetetlenség a közlekedés - mondta Hepp Ivett. - Nagy segítség lenne a mozgássérülteknek, ha önállóan is át tudnák lépni bármely intézmény küszöbét, de így kiszolgáltatott helyzetben vannak - fogalmazott Karácsonyi Laura. - A kerekesszékesek sokszor nehezen tudják megközelíteni a hivatalokat, nemhogy bejutni oda. A babakocsisoknak talán könnyebb a helyzetük, de még több feljárót kellene építeni - véleményezett Mészáros Réka. KM-SA ■ Roma tehetségek napja „Zsamo! Gyere! Gyere be! avagy a vasúton innen és túl” címmel egyszerre négy helyszínen várták pénteken az érdeklődőket Nyírbátorban. A közösségi házban többek között Rostás Tünde és az apukája is fellépett. fotó: sipeki Péter Háttér 3