Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-07 / 259. szám

2014. NOVEMBERI, PÉNTEK Slammerek, figyelem! nyíregyháza. Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében élő slammerek jelentkezését vár­juk az alexandra.csaki@kelet. hu e-mail címre, hogy bemu­tathassuk lapunk hasábjain az itt egyelőre még kevéssé ismert műfajt. km Egy jó képért wellnesshétvégét adunk cserébe ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET Szavazzanak a legjobb fotóra! NYÍREGYHÁZA. Lezárult a jelent­kezés lapunk új játékára, mos­tantól kezdődik az izgalmas része. Hat nevezés érkezett felhívásunkra, melyben azt kértük, küldjenek egy olyan fényképet, mely már egyszer, régen elkészült, s most, sok év elteltével újrafőtózták a múl­tat ugyanazokkal a szereplők­kel és beállítással. A képekre november 12-én éjfélig a Kelet-Magyarország Facebook-oldalán szavazhat­nak. Aki a legtöbb voksot gyűj­ti, másodmagával eltölthet négy napot egy hajdúszobosz- lói wellness szállóban, km-csa Elefánt-barátok a ravatal körül Evelin és Rebeka az „elefántok” autogramját is megszerezték Párhuzam az alvás és a halál között És ha már többször szóba jött az „Alszik”, a fiatal énekes elmondta: ahogy a „Magá­nyos” című klipjüket, úgy ezt is a Kodály Method nevű, un­derground körökben már jól ismert formáció készítette, akiknek a zenekar megalaku­lásában is nagy szerep jutott.- Szimler Bálint és Rév Mar­ci az általuk tehetségesnek ítélt zenekarokkal forgatnak legtöbbször - vágás nélkül és élő zenével. A klip története már régóta motoszkált ben­nem, de szabad kezet adtunk a srácoknak, mert maximáli­san megbízunk bennük.- Az ötletelés során szüle­tett meg a gondolat, az alvás és az elmúlás közötti párhu­zam, így készült el egy, a halál pillanatától a temetésig tartó trip movie. Több részletben forgattunk, a legmaradan­dóbb persze az volt, amikor beleengedtek a sírgödörbe. Anyukámnak nem is nagyon mertem elmesélni, mert én ugyan nem éltem meg trau­maként, inkább kiváltságos­nak éreztem magam, de őt biztosan sokkolta volna. Min­denesetre furcsa volt, hogy a zenekar tagjai, a barátaim bá­multak rám, míg a koporsó­mat a mélybe engedték. Nem volt könnyű átlényegülni sem kamerával az arcomban... „Filmzenéket írunk nem létező filmekhez” -vallja magáról az Elefánt. NYÍREGYHÁZA. Néhány héttel ezelőtt Nyíregyházán adott a már ismert szocrock zenekar­ral, a helyi Jurijjal közös, telt házas koncertet a szombathe­lyi gyökerekkel bíró Elefánt. A mára pesti székhelyű srá­cok az idén másodszor láto­gattak a szabolcs-szatmár-be- regi megyeszékhelyre, ahol már tavasszal is meglepően sokan voltak kíváncsiak a fia­tal, 2011 decemberében debü­tált Elefántra. A koncert után Szendrői Csabával, a zenekar énekes­frontemberével beszélgettem az országos ismertséget hozó „Nagy-szín-pad!” című mű­sorról és az új videoklipről, valamint a banda rövidtávú terveiről.- Éreztem, hogy többen vannak, mint a legutóbbi nyíregyházi koncertünkön, pedig általában nem érzéke­lem, csak ha nagyon kevesen vagy ha baromi sokan van­nak - reagált Csaba a meg­jegyzésemre, miszerint leg­alább háromszorosára nőtt a helyi közönségük a tavaszi bemutatkozásuk óta. És bár a legtöbben egy-egy számot ismertek csupán - ez alól ki­vétel persze az első sor köze­pén tomboló kemény mag -, az Elefánt legújabb klipjéhez tartozó „Alszik” című szám első akkordjainál megvadul­tak a fiatalok és az idősebbek egyaránt. Mai magyar popzene- Örülök, hogy így látod, mert az „Alszik” az a dalunk, ami előrevetíti a zenekar követ­kező lemezének a hangulatát, azokat az energiákat mozgat­juk meg benne, amelyekre a terveink szerint a jövő ta­vasszal megjelenő új korong számait építjük. Mindeneset­re januárban stúdióba vonu­lunk, aztán meglátjuk... Kis túlzással ugyan, de el­mondható, hogy a VOLT és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közös rendezésű „tehetségmutató” műsorának köszönhetően is­merte meg az együttest a ha­zai nagyközönség. Közös univerzum- Eleinte egy kicsit szkepti­kusak voltunk a „Nagy-szín- pad!”-dal kapcsolatban, aztán abszolút pozitívan csalód­tunk. A zenekar mentalitá­sától idegen a mainstream jellegű publicitás, viszonylag távol áll tőlünk a mai magyar popzenei kultúra annak el­lenére, hogy a mi dalaink is tulajdonképpen ide sorolha­tóak.- Szerencsére nem korlá­toztak minket semmiben. Nem tudom, a tévéműsor után mennyivel ismerik és szeretik többen az Elefántot, de optimista vagyok, hiszen az új klipet egy hét alatt tíz­ezren nézték meg - osztotta meg velem mosolyogva az énekes. A terveikre kitérve Csaba Szendrői Csaba énekes, az Elefánt együttes frontembere fotók: a szerző elmondta: a jövő márciusra vezik, s a kettő együtt alkot tervezett új lemez mellett egy majd „egy közös univerzu- másik megjelentetését is ter- mot”. km-csa HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyírbogdányban eladó 3 szobás, 105 nm-es családi ház pincével, garázzsal, kamrával, parkosított udvarral. Irár: 8,9 M Ft. Érd.: 0630/511-4915, 0642/431-547. 775002 Nyíregyháza, Irinyi J. utcai zöldöve­zetben kétszintes kertes ház mel­léképülettel (garázs, pince, kamra) eladó. Iá: 19,9 MFt. 42/788-216 775051 Nyíregyháza, Ságvári-kertvárosban, hatszobás, két fürdőszobás, szintes társasház pihenőkerttel, pincével, garázzsal, fedett terasszal tulajdo­nostól eladó. Érd.: 42/342-181, 0630/538-7357. ________774283 FÖLD, KERT Föld-erdő-telek Nyírpazonyban eladó. Tel.: 0620/9191-458. 772564 Szántóföldet bérelnék, vásárolnék Nagykálló, Nyíregyháza, Tiszalök környékén. Letermelt erdő, rét, ártéri legelő is érdekel. Érd.: 0630/498-6876. 770460 Szántóföldet bérelnék Nyíregyháza Nagykálló Nyírbátor Mátészalka Csenger környékén. Érd.: 0630/ 690-1379. 775060 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 773964 BÚTOR Ülőgarnitúra (3+2) megkímélt állapotban asztallal, és összecsuk­ható vendégágy matraccal eladó. Ár: 35 E + 5 E Ft. Érd.: 0620/5040­703. _______._________773290 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet veszek. Házhoz megyek. Ár: 1000-1200 Ft/kg. Tel.: 06-20- 5861-594. 774242 Idei szemeskukorica kombájn tiszta száraz kis és nagytétejben eladó. Érd.: 0620/212-0203. , 774735 Olaszliszkán furmint bor 280 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 771477 ÁLLAT Akció Márton napra! Kukoricán nevelt, szabadtartású, 5 és 6 kg-os fiatal libák eladók. Élve 3000 Ft/db, pucolva, konyhakészen 4000 Ft/db. 4 db-tól ingyenes házhoz szállítás. (A készlet erejéig.) Érd.: 0630/350- 9048. ________________775188 Hízó 160 kg-os eladó. Tel.: 0620/ 577-5839. _____________775101 Középázsiai kiskutyák törzskönyve­zett szülőktől fekete-fehér rajzosak Újfehértón olcsón eladók. 70/546- 1140. ________________775075 Magyartarka előhasú üsző héthó­napos vemhes eladó. Érd.: 0620/ 255-9290._____________774248 Szopós és növendék borjúk eladók, vagy sertésre cserélhető. Érd.: 0630/417-4191. ________774isi Tyúkvásár! Fehér 4 kg feletti jó tol­lazatú szabadtartásos tojótyúk 1500 Ft/db, kakas 2000 Ft/db. Nyíregyháza-Vargabokor. Tel.: 0620/9370-200, ________775014 Vietnami malacok, süldők, hízó és kos kecske eladó. Érd.: 30/416­6717.______________________________775111 2 db 1 éves magyartarka üsző, 2 db Holsten Friz 4 hónapos üszőborjú eladó Szorgalmatoson. Érd: 06-30-235-5723 774998 250db anyajuh eladó, lár: 22.000Ft. Tel:30/338-7974 772515 3 db 3 mázsás növendék bika eladó. Érd.: 0630/388-4647, 0647/380-722. _______________775191 NÖVÉNY Gyümölcsfa és dió csemete olt­ványok és akácfaoszlop eladó Aranyosapátiban. Érd: 20-2987365 _________________________________774459 Gyümölcsfa oltványok (kajszi, cse­resznye, körte, alma, szilva, ősziba­rack, stb.) engedélyes vírusmentes faiskolából termelői áron eladó, megrendelhető. Lőrinczy István Nagykálló, Kondástanya. Érd.: 0630/406-7099. ________770452 Gyümölcsfa oltványok: alma kajszi meggy őszibarack szilva termelőtől eladók. 70/703-7982 650/db-tól. 773970 EGYÉB ELADÁS Ponyvagarázs, 4 ajtós ruhásszek­rény, zsúrkocsi, Hidrosana méregte­lenítő, üvegezett fa ablak nyílók 63x145 4 db eladó Nyíregyházán. Érd.: 0630/209-3866. _____775082 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. f ] I Nyfregyháza-Oros ; fTel-: 42/595-611, 06-20/9550-650 jg Ausztriai munkavállalók számára, adó-visszatérítés, családi-pótlék teljes körű ügyintézése! Consultatio Kft. 30/644-1584 ________775138 Konyhabútorok, tolóajtós szekré­nyek, irodabútorok gyártása, beépí­tése. 0630/945-6939. 772085 A nyírmadai kenyérgyár gyakorlattal rendelkező szakképzett termelésirányítót keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az evikerkft@gmail.com címen lehet. 774974 Autószerelő, villamossági szerelő és karosszéria lakatos szak­embereket keresünk létszámbővítés miatt; Mátészalka/Vásárosnamény térségéből! Ford Autó-Zentai Kft. Érd.: 30/9436-818 775023 Azonnali kezdéssel gépi vakoló bri­gádot felveszünk állandó munkára. Tel: 06-30/415-7204 775050 Festőket, homlokzati hőszigetelő­ket, kőműveseket és alvállalkozókat felveszünk hosszú távú munkára. Érd.: 0630/475-3726, 7.00-19.00 Óráig. _______________774091 Szakképzett cukrászt, kézi lányt, gyakorlattal rendelkező eladót kere- sünk. Érd.: 0620/595-3469. 774630 1 fő tapasztalt, munkájára igényes C0 hegesztői gyakorlattal rendelkező, +1 fő esztergálni tudó lakatost felveszünk. Feladat: mezőgazdasági munkagépek gyártása, teljes munkaidőben. Jelentkezni az alábbi címen, önéletrajzzal: Kelet-Agro Kft., Nyíregyháza, Tokaji u. 4/b. 773553 OKTATÁST VÁLLAL Angol tanítást, fordítást vállal nyug­díjas tanárnő bármilyen időpontban. Tel.: 0630/234-3519. 772275 Eszperantó képzés indul 2014. 11.15 szombat: 8.30-13.00. Érdeklődj: Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 01090-2009 775105 Német újrakezdő képzés indul csütörtök: 16.40-19.40. Érdeklődj: Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 01090-2009 775102 VEGYES Akác tűzifa kuglizva 1800 Ft/q. Nyárfa 1000 Ft/q eladó, szállítás megoldható. 30/366-0300. 774359 Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítással. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 773455 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. Tel.: 0670/251-6925. 775115 Akác, tölgy, nyár tűzifa eladó kis és nagytételben. Fehérgyarmat és kör­nyékére ingyenes kiszállítás. Min­denféle erdőt, fasort vásárolok. 70/580-5454._____________________773787 Kalodás tűzifa eladó. Tölgy, bükk 12000 Ft/kaloda, akác 13000 Ft/ kaloda. Tel.: 70/272-9033. 774388 Nyár tűzifa 1000 Ft mérési lehető­ség. Tiszavasvári körny. kedvező kiszállítás. Min 40q 20/260-3280 _____________________________________774820 Tűzifa akác, nyár, 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. Papp Erdé­szet 20/932-9588. _______775095 Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal. Tel.: 30/906-2080 210478 F L »■ Ar-4, . \m KELET 1otI910KImK

Next

/
Oldalképek
Tartalom