Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-06 / 258. szám
2014. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK HEUT őrt 11 Hamar áttörték az álomhatárt Az első hazai győzelem további lendületet adhat a Nyíregyházi TK-nakaférfitekézők szuperligájában. teke. Első hazai győzelmét követően megnyugtató helyzetbe került a Nyíregyházi TK, de az igazi az lenne, ha a szuperligás férficsapat a Péti MTE legyőzését (6-2) követően vasárnap a szintén mögötte helyet foglaló Ferencvárost is felülmúlná. Mert egyre inkább előnyt jelent az otthoni környezet, az októberben, a városi stadionban átadott lemezes pályának köszönhetően már nem Ózd a „hazája” az NYTK-nak.- Megvan az első hazai sikerünk, és Szegő Levente révén az első hatszáz fa feletti egyéni teljesítményünk is - erősítette meg a fentieket Finta Zoltán, a csapatjátékosa.- Kicsit nyers még a pálya, de igyekszünk egyre jobban belakni, és klubelnökünk, Cseszlai Sándor is sokat tesz azért, hogy Valóban előnyünkre váljon a hazai környezet. A Kaposvár elleni mérkőzésen a vendégek játékosának, Nagy Gergőnek a hatszázhu- szonkilenc fás teljesítménye is igazolta, hogy lehet jó teljesítményt nyújtani ezen a pályán, a mieink közül Szegő Levente már elérte, de mások is ostromolják az álomhatárt, Szlovenszki Tibor is meccsről meccsre közelebb kerül hozzá. Tavaly elég volt az alapszakaszban az első nyolc közé jutni a biztos bennmaradáshoz, ezúttal viszont másként rendelkezik a versenykiírás, a rájátszásra ugyanis három részre osztódik a mezőny. Zsinórban négy hazai meccs Ez a rendszer jóval igazságosabb a hátul végzettek számára, hiszen számukra sem fejeződik be az idény kiesőként, március elején, de a hetedik helyen végzett csapat sem dőlhet hátra. Szóval, az 1-3. pozícióban zárt csapatok a bajnoki címért versenyeznek tovább, a 4-6. helyezettek a még nemzetközi kupát jelentő negyedik hely megszerzéséért, a 7-10. helyezettek pedig a kiesés elkerüléséért.- Az idény elején sorra cseréltük fel a mérkőzéseink pályaválasztói jogát, így most zsinórban négy olyan hazai mérkőzésünk jön, amelyen a tavalyi bajnokság első négy helyezettjét fogadjuk - folytatta Finta Zoltán.- Vasárnap jön a Fradi, amely most gyengébben szerepel, aztán sorrendben a Zalaegerszeg, a Répcelak és a Szeged. Eddig a terveknek megfelelően szerepelünk, fontos győzelmet arattunk a Kazincbarcika otthonában, a Pét legyőzése is kötelező feladatnak bizonyult, és a ha a folytatásban is eredményesek leszünk a közvetlen riválisainkkal szemben, akkor biztosan elkerülhetjük a kiesést, egy-egy bravúrral pedig akár a középházat is elérhetjük. A tekézőkre mindig is jellemző volt a családias hangulat. Az új pálya elkészülte után is megmaradt ez a jelleg?- Olyannyira, hogy az új feltételek láttán több korábbi játékosunk is visszatért közénk. Van, aki csak szurkol, más az amatőr bajnokságba kapcsolódott be, de a lényeg, hogy egyre többen vagyunk - így Finta Zoltán. - A közösséggel sosem volt baj, mindig is tudtunk egymásért küzdeni, ha megkapjuk a külső segítséget, akkor ez fokozottan így lesz. A hazai pálya előnyével pedig innentől kezdve nem lehet probléma. km-bt Szegő Levente az első nyíregyházi játékos, aki az új pályán hatszáz fa fölé került FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Teke: Férfi szuperliga A bajnokság állása 1. Szeged^ 8 8 -____________________57-7________16 2. Zalaegerszeg 8 8 - - 55-9 16 3. Répcelak . 8 6 - 2 43-21 12 4. Győr ____ "______8 5 - 3___________37-27 10 5. BKV Előre 8 5 - 3 _________36-28 10 6. Kaposvár 8 3 - 5 26-38 6 7. Nyíregyháza 8 ~2 - 6 22-42 4 8. Kazincbarcika _____________8 1________j_________6_________19—45________3_ 9. Ferencváros 8 1-7 13-51 2 TOTPét 8 1 7 ÍM2 r~ Mitrovics (Anderlecht) a 90. percben egyenlített az Arsenal otthonában FOTÓ: INTERNET A-csoport C-csoport Juventus-Olympiakosz ___________3-2 (1-1) Benfica-Monaco __1-0 (0-0) Malmö-Atlético Madrid__________0-2 (0-1) Zenit-Leverkusen l-2(Ö-0)_ Az állás Az állás 1. Atlético Madrid 4 3 - 1 10-3 9 1. Bayer Leverkusen 4 3-1 7-39 2. Juventus _________4 2 - 2 5-4 6 2. Monaco_________4 121 1-15 3.0lympiakosz 4 2 - 2 6-7 6 3. Zenit 4 112 3-44 4Malmö _ 4 1 - 3 2-^ B-csoport D-csoport Real Madrid-Liverpool __________1-0 (1-0) Arsenal-Anderiecht 3-3 (2-0) FC Basel-Ludogorec 4-0 (2-0) Dortmund-Galatsaray __________4-1 (1-0) Az állás Az állás 1. Real Madrid 4 4--11-2 12 1. Dortmund 4 4------13-1 12 2. Basel _________ 4 2 - 2 6-6 6 2. Arsenal_________4 211 9-77 3. Liverpool _________4 1 - 3 2-6 3 3. Anderlecht______4 - 2 2 5-9 2 4. Ludogorec 4 1 - 3 3-8 3 4. Galatasaray 4-13 3-13 1 Bronzokkal búcsúztak a veteránok szezonjától Márföldi István (balra) és Sallai Zoltán sikeresen zárták a szezont FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL ASZTALITENISZ. Az Ormai Lász- ló-csarnokban rendezett budapesti nyílt versennyel fejeződött be a veterán asztaliteniszezők idei szezonja. Az F40-es kategóriában, vagyis a 40-49 éves férfiak között Sallai Zoltán (Nyírbátori ASE) csoportjából a második helyen jutott a főtáblára úgy, hogy a ranglistavezető Daru Zsolttól (Egri ÁSC) 3:2-es vereséget szenvedett, Szimán Attilát (Pénzügyőr SE) pedig 3:0-ra verte. A negyeddöntőben a váci Holhos Tamás elleni 3:1- gyel már érmes lett Sallai, a bronzot végül nem sikerült tovább fényesítenie, mert a döntőbe jutásért 3:2-es vereséget szenvedett a hévízi Nyírő Józseftől. Az 50-59 éves férfiak között Márföldi István (Várdai ASE) egyesben a csoportjában ragadt a Török Istvántól (Kossuth Nyomda SE) és a Csaba Zoltántól (Ikarus BSE) elszenvedett 3:0-s vereségek következtében, viszont ő sem maradt érem nélkül, hiszen párosban, a Szolnoki Tisza SE versenyzőjének, Leskó Lászlónak az oldalán a harmadik helyen végzett. Az év végi országos ranglistát Sallai Zoltán 112 ponttal az ötödik, Márföldi István 88 ponttal a hetedik helyen zárta a maga korcsoportjában. KM-BT HIRDETÉS MINDEN VASARNAP 19.00 tv2.hu RisxnG STRR