Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-06 / 258. szám
2014. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Hosszú a rövidpályán Hosszan lehetne sorolni Katinka dicsőséglistáját, elég ha csak a nemrégiben véget ért rövidpályás világkupára gondolunk. Ötvenegy elsőség, számos világcsúcs és közte százmilliós pénzdíj. Sokakat leginkább ez foglalkoztat, hiszen ez temérdek pénz. Irigyből pedig akad bőven, sokak haragszanak a náluk módosabbakra, sikeresebbekre, boldogabbakra. Pedig közülük nem mindenki mások kárán, különféle trükkökkel jut feljebb, időnként túlságosan is magasra. Vannak, akik keményen megdolgoznak mindenért, Hosszú Katinka is ez a kategória. A pénz, siker és csillogás mögött megannyi keservesen átkínlódott edzés és nem kevés lemondás van. A sportban ezért nem adják ingyen a sikert. A pénzt már talán könnyebben, elég ha csak néhány élvonalbeli fociklub sztárjainak gázsijáról szólunk, amelyek éves szinten közelítik az úszófenomén idei világkupa-bevételét. No, de térjünk vissza Katinkára, aki a hosszú hétvégére újabb csodákat ígért. A hírek szerint a rövidpályás országos bajnokságon valamennyi számban indulni szeretne, ami tizenhetet jelent. Ez párját ritkító, úgyhogy szurkoljunk neki, hiszen most nem fogja motiválni a pénz... laszlo.man@kelet.hu Vida Ildikó elismerte: érintett az amerikai beutazási tilalomban BUDAPEST. Elismerte a Magyar Nemzet című napilapnak nyilatkozva Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, hogy azok közé tartozik, akiknek az Egyesült Államokba való beutazását az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette. Mint elmondta: „pár sorban az írták, hogy a belépésem az Egyesült Államokba nemkívánatosnak minősül. Egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, amelyikben van egy passzus, miszerint felfüggeszthetik a belépési jogát annak, aki korrupcióban érintett, vagy abból hasznot húz.” Ezzel kapcsolatban határozottan tagadta, hogy részese, vagy részese lett volna bármilyen korrupciós ügynek. Ezzel magyarázta azt is, hogy nem mond le: „ha felállnék, azzal beismerném a vádakat” - fogalmazott. Mint mondta, amikor a levelet elolvasta, tájékoztatta az abban foglaltakról a kormány egyik illetékesét, akinek a nevét a Magyar Nemzetnek adott interjúban nem fedte fel. ékn-összefoglaló Varga Mihály fotó: mti A NAV-elnök egy nappal korábban tájékoztatta a szakminisztert Budapest. A nemzetgazdasági miniszter egy szerdai budapesti rendezvényen azt mondta az újságíróknak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke előző nap tájékoztatta őt az ellene elrendelt amerikai beutazási tilalomról. Az újságírók feltették a kérdést Varga Mihálynak, utasította-e Vida Ildikót, hogy menjen be az amerikai nagykövetségre és tájékozódjon az esetleges ellene szóló bizonyítékokról. - Ez Vida Ildikó ügye - mondta a miniszter, közölve: azt tanácsolta neki, hogy ebben az ügyben nem szabad a nyilvánosságot kerülnie. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: ha Vida Ildikó úgy gondolja, hogy az amerikai nagykövetségen hozzájuthat konkrét információkhoz, akkor határozottan fogja kérni, menjen be, és nézze meg azokat. Varga Mihály hangsúlyozta: csodálkozik, hogy az amerikai hatóság nem osztotta meg információit. Közölte: megkönnyítené a munkájukat, ha az amerikaiak megtennék ezt. mti „Sötétben tapogatózás” Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese érkezik az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésére fotó: mti Nem volt ott a nemzet- biztonsági bizottság ülésén az amerikai beutazási korlátozásban érintett NAV-elnök. Budapest. Az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét, André Goodfriendet is meghallgatná az Egyesült Államok által elrendelt magyar állampolgárokat érintő beutazási tilalom ügyében az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - mondta Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a szerdai bizottsági ülés után újságíróknak. A kormány javasol. Mit? Hozzátette: a kormánypárti javaslat nyomán Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke felkeresi az ügyvivőt, s a tervek szerint meghívják a bizottságjövő heti zárt ülésére. Németh Szilárd felidézte, hogy szerdán a Magyar Nemzetben megjelent interjúban Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke elismerte érintettségét. Ebben - mint kiemelte - Vida Ildikó azt közölte: a levélben, amelyet kapott, semmilyen konkrétum nem szerepelt kitiltásával kapcsolatban. Ezzel egy időben a Népszabadságban André Goodfrienddel jelent meg írás, amelyben az ügyvivő továbbra is azt állította, konkrét bizonyítékok alapján hozta meg az Egyesült Államok a döntését. Németh Szilárd szerint annak kellene nyilatkoznia, aki konkrét információkkal rendelkezik az ügyben, s ez az amerikai ügyvivő - mondta a politikus. A fideszes képviselő még a bizottsági ülésen arról is beszélt, hogy az Egyesült Államokba való beutazási tilalom ügyének tanulságai alapján a kormány jövő héten javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely arról sürgősségi eljárással dönthet. A javaslat részleteiről a politikus nem tudott nyilatkozni. Vida Ildikó nem ment el a bizottság ülésére. A NAV elnökét azt követően hívták meg, hogy neve felmerült azok között, akikkel szemben az amerikai hatóságok beutazási tilalmat rendeltek el. Varga Árpád, a NAV elnök- helyettese a bizottsági ülésről távozva nem kívánt nyilatkozni a sajtónak, annyit közölt: ő nincs rajta az Egyesült Államokból kitiltottak listáján. Molnár Zsolt azt mondta: új információt nem tudtak meg az ügyben. Mint fogalmazott: „továbbra is a sötétben tapogatózás, az elhallgatás zajlik”. MTI Az államtitkár is tudni szeretné BUDAPEST. L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán újságírókkal közölte: azt kérik Vida Ildikótól, a NAV elnökétől, nevezze meg, a kormányban kinek jelezte, hogy azok között van, akik ellen beutazási tilalmat rendelt el az Egyesült Államok. Hozza nyilvánosságra a levelet, amelyben erről a kormányt tájékoztatta! - szorgalmazta a fideszes képviselő a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésére tartva. Az államtitkár Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten a Kossuth rádióban elmondott szavait felidézve kiemelte: „a kormánynak semmilyen hivatalos tudása nincs arról, hogy az Egyesült Államok kiket tiltott ki”. Hozzátette: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is többször kérte az amerikai ügyvivőt, hogy hozzák nyilvánosságra az adatokat, segítve ezzel a magyar kormány munkáját. L. Simon László leszögezte, a kormány nem tudott Vida Ildikó érintettségéről; hozzátette, ő maga soha nem találkozott, nem is beszélt a NAV elnökével. mti A volt lengyel elnök élete tanulságul szolgál Budapest. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Lech Walesa volt lengyel elnök élete tanulság minden olyan politikai erő számára, amely vissza akar térni a népfelség elvéhez. - Lech Walesa olyan ember, aki életében híddá tudott válni, híd- dá, amely a kommunizmusból a szabadságba vezetett, és amely kapcsolatot teremtett ott, ahol korábban csak fal és vasfüggöny állt - mondta Lázár János szerdán az Antall József Tudásközpont rendezvényén, amelyen a Visegrád Bridge-díjjal tüntették ki Lengyelország volt elnökét, a visegrádi együttműködés egyik alapítóját. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke kiemelLech Walesa átveszi a díjat Antall Józsefnétőt és Karla Wursterovától FOTÓ: MTI, KOVÁCS ATTILA te: Lech Walesa munkásságának üzenete ma is aktuális, hiszen napjaink Európájának semmire nincs nagyobb szüksége, mint szolidaritásra, amely az európai közösségen belül tiszteletben tartja a történelmi hagyományokból eredő különbözőségeket. mti Ellenzéki felvetés: ha a kabinet hazudik... BUDAPEST. Lemondásra szólították fel Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét az ellenzéki pártok politikusai, miután a NAV-elnök elismerte, hogy az Egyesült Államokba való beutazását az amerikai nagykövetség nem- kívánatosnak minősítette. Tóbiás József szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón közölte, ha nem mond le az adóhivatal vezetője, akkor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek azonnali hatállyal fel kell mentenie, hogy már ezen a napon se végezhessen munkát. Szólaljon meg az a kormánytag, aki az elmúlt két hétben tudott a NAV-elnök, illetve más kormány- és köztisztviselők kitiltásáról, és közölje, kik érintettek még az ügyben! - mondta az MSZP elnöke. A Jobbik azt kéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökétől, hogy mondjon le pozíciójáról. Szilágyi György, az ellenzéki párt képviselője ellentmondásosnak minősítette, hogy Vida Ildikó közlése szerint tájékoztatta a kormány egy illetékesét kitiltásáról, a kormánytagok ugyanakkor ezzel ellentétes nyilatkozatokat tettek az elmúlt hetekben. Felvetette: ha a kormány hazudott, akkor megjelent a korrupció is? Az LMP szerint Vida Ildikó nem maradhat a NAV élén, a hivatalt pedig át kell világítani. MTI <@> Tiltakozás, felirattal A Demokratikus Koalíció (DK) fiataljai molinót helyeztek ki a Margit híd korlátjára az Országgyűlés irodaháza közelében november 5-én. Az irodaházban az Országgyűlés nemzet- biztonsági bizottsága tartott zárt ülést, amelyen az Egyesült Államok által hozott beutazási tilalom ügyét is tárgyalták. Az ülésen Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke nem, csak Varga Árpád elnökhelyettes és kollégái jelentek meg. fotó: mti, bruzák noémi Fenyegetésért büntették Budapest. Jogerősen kétszáz óra közérdekű munka büntetést szabott ki szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság egy férfira, aki három héttel ezelőtt bombával fenyegetőzött, és emiatt ki kellett üríteni egy budapesti bevásárlóközpontot és egy irodaházat - közölte a fővárosi főügyész. Az illető magánéleti okokból egy napra szabaddá akarta tenni magát, és ezért el akarta érni, hogy aznap hazaküldjék az alkalmazottakat. Azt a bevásárló- központot, amelyben a férfi dolgozott, éppen nem zárták be a fenyegetés miatt. mti <§> Kárpátalját idézik új előadásukban A Magyar Állami Népi Együttes viski magyar csárdást táncol az együttes „Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl” című előadásának sajtótájékoztatóján Budapesten, a Hagyományok Háza színháztermében. A produkciót november 16-án mutatják be a Nemzeti Színházban. fotó: mti. marjai János Európa ne féljen az ebolajárványtól! BRÜSSZEL Európában nagyon alacsony annak a kockázata, hogy ebolajárvány törjön ki - hangsúlyozta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szerdán Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági szakbizottsága előtti meghallgatásán. „Európában sokkal drámaibb a kockázatérzet, mint a tényleges járványveszély”- fogalmazott a magyar WHO-illetékes. Szerinte a fejlett európai egészségügyi rendszer - a kiterjedt ellátási hálózat és a hatékony közegészségügyi szolgálat - kellő garanciát jelent a Nyugat-Af- rikában kitört járvány európai megjelenése ellen. Jakab Zsuzsanna kitért arra, hogy a járvány által sújtott nyugat-afrikai országokba utazók esetében is nagyon kicsi a fertőződés kockázata, ha követik az alapvető elővigyázatossági előírásokat. mti Devizaárfolyam (2014.11.05.) PÉNZNEM ____árfolyam változás Euró 309,19 +0,11 USA dollár 247,67 +0,62 Svájci frank 256,84 +0,40 Angolfont 393,55 -1,56 Román lej 69,94 -0,01 Ukrán hrivnya 18,12 -0,88 Horvátkuna 40,37 +0,05 Lengyel zloty 73,09 -0,04 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB ) MigäHnnlalftl----—KHJT-----Jegyzet Mán László