Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-24 / 273. szám

2014. NOVEMBER 24., HÉTFŐ KELET Háttér 3 Feszültség pálinkát ronton Megnőtt a bérfőzdékben lefőzött párlat mennyisége illusztráció: ékn Szilágyi László szerint a korábbi javuló tenden­ciát követően a pálin­ka ázsiója jelentősen romlott. NYÍREGYHÁZA. A 2010 au­gusztusában megjelent, az adómentes magánfőzést le­hetővé tévő rendelet beveze­tésekor sajnálatos módon a törvényalkotók nem tartottak érdemi szakmai konzultációt az érdekeltekkel - vélekedik a Tarpán, az idei Szilvanapon avatott pálinkalovag, Szilágyi László. A tapasztalt szakembert, mint korábban a Pálinka Nem­zeti Tanács, jelenleg pedig a Pálinka Céh Egyesület tag­ját kérdeztük a pálinkafőzés társadalmasításával, illetve a jogszabály módosításával kapcsolatos véleményéről. Félreértések tisztázása- Akkor is, most is ezt tar­tottam, tartom az alapvető gondnak. így az észrevétele­im csupán a következmények tárgyszerű értékelésére, a mostani módosítás esetében pedig a félreértések tisztázá­sára irányulhat. A 2010-es ren­delet bevezetését követően szakmai körökben köztudott volt, hogy a magyar szabályo­zás nem összeegyeztethető az európai uniós joggal, azaz a csatlakozási tárgyalások során elfogadott feltételekben nem kaptunk lehetőséget jövedéki adómentes pálinkafőzésre.- Ma már több tízezerre te­hető az otthoni - mindenféle regisztráció nélkül használt- főzőberendezések száma. A házi főzés mellett látványo­san megnőtt a bérfőzdékben A szellemet még 2010- ben en­gedték ki a palackból. SZILÁGYI LÁSZLÓ- szintén adómentesen - lefő­zött párlat mennyisége. Szilágyi László hozzáteszi: a NAV adatai szerint a szabályo­zás óta a legális kereskedelem által forgalmazott alkoholter­mék évi 18,5 millióról 10 millió hektoliterfokra zsugorodott össze. Azaz az adózott termé­kekből 50 százalékos tömény­séget alapul véve 17,5 millió literrel kevesebb fogyott egy év alatt. Szakmai körökben elfogadott feltételezések sze­rint nem a fogyasztás esett vissza, hanem az adómente­sen előállított párlat került be a közforgalomba.- A korábbi évek javuló ten­denciájával szemben a pálin­ka megítélése, ázsiója jelen­tősen romlott. A módosítás Ha komplexen próbáljuk ér­tékelni a népegészségügyi termékadót, akkor minden­képpen alapvető piaci átren­deződésről beszélhetünk, amely a fogyasztói szokásokra is hatással lesz - tájékoztatta lapunkat Papp József, a Zsin- delyes Pálinkafőzőé Kft. tulaj­donosa. Szerinte azzal, hogy a hideg úton előállított és az import szeszek ára a népegész­ségügyi termékadó miatt meg­alapvetően nem változtatja meg a fenti - a legális pálin­ka-előállítók szempontjából előnytelen - folyamatokat, legfeljebb újabb feszültsé­geket gerjeszt. Egyedül az uniós szabályozási gyakorlat számára válik elfogadhatób- bá. A 2010-es rendelet egyik hibás definícióját sajnos nem korrigálták, így az továbbra is félreértésekre ad okot: jöve­déki szempontból a liter, mint mennyiség nem, csakis a hek­toliterfok lenne értelmezhető- vélekedik Szilágyi László. Érthető elkeseredés- A bérfőzdéket jövő évtől érintő, a kedvezményes adó­tétel bevezetése miatt, az ed­digiekhez képest hátrányos emelkedik, a magyar pálinka a vendéglátóhelyeken és az üz­letekben is helyzetbe kerülhet, hiszen az eddig kedvezőbb árú minőségi italokkal egy árszint­re kerülhet a fogyasztó szemé­ben is a magyar pálinka, ezzel együtt a Zsindelyes.- Van egy nagy érték a ke­zünkben: a márkánkat orszá­gosan ismerik és elismerik. Meggyőződésem, hogy ha ezzel a lehetőséggel tudunk megkülönböztetés érthető módon elkeseredést váltott ki a bérfőzdéket üzemelte­tők körében. Ám szerintem a 2011-2014-es években draszti­kus méreteket öltött illegális pálinka-kereskedelemben to­vábbi látványos romlást már nem fog okozni. A magánfőző desztillálóberendezések be­jelentésével, az adóbevallás­sal, és az adó megfizetésével kapcsolatos eljárásba az ön- kormányzatokat bevonni fe­lesleges, azt meg kell hagyni a vámhatóságok feladatául. A saját tulajdonú gyümölcsös, il­letve a saját termesztésű gyü­mölcs fogalma pedig továbbra is keveredik, félreértelmezés­re, vitákra ad okot - tette hozzá a szakember. km-gb,tg élni, egy új korszakhoz érkez­het a Zsindelyes és vele együtt a magyar pálinka kérdése is. A piac többi szereplőjével együtt most lehetőséget kaphatunk arra, hogy a minőségi pálin­kafogyasztás kultúráját és ha­gyományát tovább erősítsük, illetve termékeinket megkós­tolják a fogyasztók. Ezzel az adótörvénnyel a pálinka hely­zete nagyságrendekkel javul­hat - mondta Papp József. Új korszakhoz érkezhet a pálinka Megkérdeztük: Ön fogyaszt pálinkát? JUHÁSZ MANNA: Ha már inni kell, akkor vodka. BENKŐHÁZI TAMÁS: Szinte soha nem iszom alkoholt. BODOROCZKI ISTVÁN: Az erősebb italokat nem igazán bírom. KOCSIS ZSUZSANNA: LENGYEL ISTVÁN: REMÉNYI TÍMEA: Legfeljebb a társaság Szeretem a pálinkát, Nálam kizárólag csak a kedvéért iszom. bár a sört is. bor a nyerő. Földész fórum a megyeházán nyíregyháza. „Az ökológiai termékek előállítása a régió­ban” címmel rendezik meg a III. Földész fórumot Nyír- | egyházán, a megyeházán 10 órától. A november 28-ai ese­mény az ökológiai termékek és a családi gazdaságok kapcsola­táról is szól majd. KM Kelet kvíz A második világháború után ezt a kutyafajtát gyakorlatilag kihaltnak tartották. 1963-ban Nagyecseden fedezték fel néhány példányát, mellyel elkezdődött a fajta újjászü­letése. a) magyar agár b) kuvasz c) erdélyi kopó d) pumi A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Traffipax adómódra NYÍREGYHÁZA. A NAV megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 48. héten a követ­kező településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket: hét­főn Nyíregyházán; kedden Demecserben és Dombrádon; szerdán Ajakon és Kisvárdán; csütörtökön Fehérgyarmaton és Kölesén; pénteken pedig Nagyhalászban és Ibrányban. KM Benkőházi Tamás nem fo­gyaszt alkoholt. - Amikor még fiatalabb voltam, akkor egy kevéske sör lecsúszott, de ma már kizárólag csak tejet vagy izotóniás italokat iszom- mondta. Bodoroczki István az erősebb italokat, így például a több mint ötven fokos pá­linkát nem bírja. - Legfeljebb egy kis likőrt, vagy ahhoz ha­sonló gyenge italt fogyasztok- válaszolta a nyírmadai férfi. Juhász Manna jobban szereti a vodkát, mint a pálinkát. - Tudom, hogy hungarikum a magyar pálinka, ám ettől függetlenül nem szeretem, abszolút nem iszom - tette hozzá. Kocsis Zsuzsanna leg­feljebb társaságban, a többiek kedvéért elfogyaszt egyet, de nem a pálinka a kedvenc itala. - Nekem erős, inkább a mar­tini ízét szeretem. Ha emelke­dik a szeszes italok ára, akkor az nem fogja befolyásolni a fogyasztási szokásaimat - kö­zölte. Lengyel István szereti a pálinkát, de a sört is. - Ha változnak majd az árak, az engem semennyire sem befo­lyásol, amennyit eddig ittam, annyit fogok ezután is - fo­galmazott a baktalórántházi férfi. Reményi Tímea nem pá­linka „fun”, mindig is boros volt. - Bár nálunk nemzeti ital a pálinka, én nem szeretem. KM-TG «Iskolába csalogató A nyíregyházi Kazinczy Ferenc Általános Iskola minden évben megrendezi nyílt napját, melyen a nagycsoportos óvodások és szüleik bepillanthatnak az ott folyó munkába. fotó: szón Nézőpont Kiss László Az igazságok tengere Az egész oktatási reformálásról, nem a mostaniról, az egészről, ami húsz éve zajlik folyamatosan, mindig egy régi vicc jut eszembe. Elmegy a csodarabbihoz tanácsot kérni két vitás fél. Előadják, amit akarnak, majd a rabbi így szól az egyikhez: igazad van, fiam. A másik méltat­lankodik, de neki is ezt mondja: igazad van. Megjegyzi a bóher, hogy micsoda tanács ez, erre rabbi: neked is igazad van, fiam. Húsz éve hallgatom, olvasom az oktatásügyünkről és követendő utakról a szakértőket, politikusokat, tanárokat és szülőket, és úgy tűnik, mint a viccben, hogy mindenki­nek igaza van. Mert ki ne értene azzal egyet, hogy az okta­tás az egyetlen út az emberek és az ország felemelésére. De azzal is, hogy nincsenek jól képzett szakmunkásaink, és hogy ez a fogalom ma abszolút mást jelent, mint évtizedekkel ezelőtt. Azzal is nehéz vitatkozni, hogy ren­geteg órában zajlik túlzottan elméleti oktatás, és az így szerzett tudás nem sokat ér a munkaerőpiacon. No és azzal aztán végképp egyet kell ér­tenünk, hogy nem normális dolog, ha jobb egyetemeken előbb hiányzó tudásanyagokat kell bepótoltatni a gyere­kekkel, mielőtt nekifognának a valódi egyetemi tananyag­hoz. De az is igaz abszolút, hogy miközben egyre több helyen nem képesek az iskolák a megfelelő tudásanyaggal felvértezni a tehetségeseket, úgy a hátrányos helyzetűek az írástudás szintjére is alig tudnak felemelkedni. És per­sze: diploma nyelvtudás nélkül hajítófát sem ér. Folytathatnám még az igazságok vég nélküli sorolását. Találkozunk is mindegyikkel a médiában attól függően, hogy a nyilatkozóknak éppen melyik fajta igazság tá­masztja alá az előadnivalóit. A valóság nem mindig stim­mel hozzá ugyan, erre jó példa egy régebbi: a bolognai rendszer. Ez ugye az, hogy az egyetemen az első három év gyakorlatiasabb oktatás, ami ad egy már munkaerőpiacon használható diplomát, utána két év master, ami elméle­tibb. Nos, én a fiam öt évén keresztül azt láttam, hogy az első három évben besalátázták egy részét a régi ötnek, én nem tudtam felfedezni - de a gyerek se - semmilyen elmélet kontra gyakorlat különbséget. Inkább az derült ki: ugyanazon oktatók adták át ugyanazt a tudást, mint régebben, csak kicsit másként csomagolva, porciózva. Az az oktatási rendszer, amiről a fentebb emlegetett, sokféle igazság mind együtt szól, nem változtatható meg a lényegét illetően - és ez a lényeg nem más, mint az a tu­dás, ami a fejekbe plántálódik - csak sok évtizedes, szívós és mindig egy irányba tartó munkával. Volt rá több mint húsz évünk. Csak az egységes irány hiányzott. Az igazsá­gok egymás ellen fordítódtak, és nem egymást támogat­ták. Kíváncsi vagyok, a csodarabbi mit mondana... Húsz éve hallga­tom, olvasom az oktatásügyünkről és követendő utakról a szakértőket, politi­kusokat, tanárokat. laszlo.kiss@eszak.hu Pedagógus-tüntetés szabolcsi résztvevőkkel Követelik a megszorító költségvetési tervezet visszavonását, a bér­emelések teljesítését. nyíregyháza. Ismét demonst­ráltak a fővárosban, ezúttal a Pedagógusok Szakszerve­zete koordinálta a több ezres tüntetést. A PSZ szerint ez az utolsó pillanat, amikor még cselekedni lehet. Állásfoglalá­sukból kitűnik: amennyiben az Országgyűlés a mostani for­májában fogadja el a kormány által beterjesztett jövő évi költségvetési törvényjavasla­tot, benne pedig a köznevelést hátrányosan érintő változta­tásokat, az előnytelen a gye­rekeknek, és sötétíti az ország jövőképét. A legkülönbözőbb pontok­ról érkeztek a Magyar Tudo­mányos Akadémia elé a kül­döttségek. A Vasárnapi Hírek tudósítója találkozott az egyik legnagyobb távolságot meg­tett csoporttal. „A buszokból kiszállók közül sokakon lát­szott: nem rutinos tüntetők. Egy Szabolcsból érkezett fiatal pár például most járt életében először demonstráción. Mint mesélték, Nyíregyháza mellől érkeztek, az egész szombatju­kat rászánják a „programra” elkeseredésükben, bár kicsit félnek, hogy mi fog történni. A lány óvodai dadusként dol­gozik, és azt hallották: köz­munkásokat fognak ezekbe a pozíciókba tenni. „Hát már teljesen mindegy, hogy kik foglalkoznak a gyerekekkel?!” - tette fel a költői kérdést a dada”.- Megyénk szervezete ak­tívan, mintegy háromszáz fővel vett részt a demonstrá­ción, követelve a megszorító költségvetési tervezet vissza­vonását, az ígért béremelések teljesítését a kormánytól - je­gyezte meg Miklósi István, a Pedagógusok Szakszerve­zetének Szabolcs-Szatmár- Beregi elnöke. km-ltl

Next

/
Oldalképek
Tartalom