Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-15 / 266. szám

2014. NOVEMBER 15., SZOMBAT Keményen kaparni kell! KELET Rados Vukolics (14) és Nermin Hujdurovic (12) is tudja jól: a MAFC ellen is meg kell küzdeni a sikerért FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Újoncot is avatnak a dobogós vendég ellen A kulcsemberekben bízva tartanák a frontot Több mint egyéves ide­genbeli nyeretlenségi sorozatának megtörésé­re készül a Marso-NYKK. kosárlabda. Bekavart a sza­badnap, így aztán két hétig meccs nélkül maradtak a nyír­egyházi élvonalbeli férfi kosa­rasok, hogy aztán a következő tizenegy nap során négy baj­nokit is vívjanak. A sorozat szombaton (kezdés 16 órakor) a MAFC elleni idegenbeli fel­lépéssel veszi kezdetét. így van ez jól- Tartottunk egy kis alapo­zást, és vártuk, hogy pályára léphessünk, hiszen tétmecs- cset szeretünk játszani, saj­náljuk, hogy erre az elmúlt két hétben nem nyílott lehe­tőség - vázolta a kaposvári mérkőzés óta eltelt időszakot Sitku Ernő, a Marso-NYKK vezetőedzője. - Most aztán megint felpörögnek az ese­mények, és így van ez jól, erőt gyűjtöttünk a következő hetek megpróbáltatásaihoz. Láttuk, az első öt mérkőzést követően mik voltak a hiá­nyosságaink, ezeket igyekez­tünk orvosolni, bízom benne, hogy látszik majd a javulás. Tavaly november 9-én, Zalaegerszegen nyert leg­utóbb idegenbeli bajnokit a Myke Bouard Ramos (balra) vezérletével újra eredményes lehet a kisvárdai támadósor FOTÓ: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG nyíregyházi férficsapat, így nagyon időszerű lenne, hogy az újonc fővárosi otthonában megtörjön ez a rossz sorozat. Nyilván Sitku Ernő is vágyik már felnőtt trénerként az első idegenbeli sikerre.- Ez így van, jó lenne már győzelem után felszállni a hazatartó buszra - felelte Sit­ku Ernő. - Hogy kötelező-e a MAFC-ot legyőzni? Remek alkalom- A céljaink megvalósításához idegenben is nyernünk kell, ehhez az újonc otthonában remek alkalom nyílik, de sen­ki ellen nem könnyű a saját pályáján játszani. Lassan a MAFC is felveszi az A csoport ritmusát, kellemetlen, sok be­törésen és távoli dobáson ala­puló stílusban játszanak, jók a légiósaik, nehéz ellenük ké­szülni, és előbb-utóbb fognak meccset nyerni. Reméljük, inkább utóbb, de egy biztos: a sikerünkhöz kaparni kell, méghozzá keményen! KM-BT TEKE. Vasárnap délben megint nem a húslevest kanalazgat- ják, hanem a tekegolyókkal és bábukkal bíbelődnek majd a Nyíregyházi TK játékosai. A szuperligás csapatra nagy so­rozat vár: a következő három itthoni meccsen a három do­bogóst fogadja, elsőként a har­madik helyen álló Répcelakot. Előjelből kevés a jó a kisal­földiek elleni találkozóra, hi­szen munkahelyi elfoglaltság miatt (az amatőr sport szép­sége) Mogyorósi Péter, Ráski János és Kastura Zsolt sem áll rendelkezésre, és mivel Hetei István sem bevethető, Kosa KOSÁRLABDA. A váratlan sze­gedi, és a kalkulálható, ám mégiscsak fájdalmas BEAC elleni hazai vereséget köve­tően újra a győzelmi ösvény­re lépne a Nyíregyházi KS az amatőr női NB-ben. A kosár­sulisokra szombaton délután (14.30) szomszédvári ranga­dó vár Debrecenben, a DEAC legyőzése az elmúlt években idegenben sem okozott prob­lémát.- A debreceniek is egyre István térde pedig továbbra is rakoncátlankodik, ezért tol- dozott-foldozott lesz a hazai csapat. Ebben szerephez jut az újonc Éliás Gábor és a mind­össze egy szuperligás meccsel rendelkező Szabó Zsolt is, a megmaradt frontemberek kö­zül pedig Finta Zoltán comb­sérülése nyugtalanító. így tényleg az esélytelenek nyugalmával lép pályára az NYTK, amelynek tagjai testkö­zelből kaphatnak egy kis ízelí­tőt abból, hogy a „nagyok” mi­ként játszanak a nemrégiben átadott pályán. km-bt többen vannak, játékosai egyre inkább beleerősödnek a mezőnybe, és még igazol- gatnak is új kosarasokat - folytatta a gondolatmenetet Farkasinszki Gyuláné, a nyír­egyháziak edzője.- Nálunk Tóth Kitti térdét meg kellett műteni, Gömze Angéla lázas betegen fekszik otthon, a többi kulcsember még ép és bevethető, bízom benne, hogy ők tartani tudják a frontot. KM-BT Közös kívánság: domináljanak a támadók! A Böszörményt fogadó Kisvárdánál és a Tarján- ba látogató Nyírbátor­nál is bíznak a csatárok­ban. LABDARÚGÁS. Üldözöttből ül­döző lett a Kisvárda Master Good, amelynek az NB III Ke­leti csoportjában már nincs a saját kezében a sorsa az őszi elsőséget illetően. A jövő heti, őszzáró megyei rangadó előtt a Putnok mögé szoruló várda- iak az utóbbi időben magára találó Hajdúböszörményt fo­gadják.- Nagy veszélyt hord magá­ban a mérkőzés, elsősorban azért, mert az utóbbi két baj­noki elbizonytalanította a tár­saságot - véli Révész Attila, a Kisvárda Master Good szak­mai igazgatója. - A héten arra fókuszáltunk, hogy néhány játékos hiánya ne zavarjon meg bennünket, és újra azon a színvonalon tudjunk teljesí­teni, ahogy korábban. Csak a győzelem!- A Böszörmény szereplése csalóka, mert eddig csak két­NBIII Keleti csoport 14. forduló (kezdés: 13) Szombat Kisvárda Master Good-Hajdúböszörmé­nyiTE _____V.: Czékus (Zsákai, Varga B.) Salgótarjáni BTC-Nyirbátori FC _________V.: Pillák (Baghy,Tőrök K.) Felsőtárkány-Jászberény.Putnok-Flatvan, Tiszaújváros-Kazincbarcika, Bp. Hon­véd-MFA-DVSC-DEAC vasárnap ~ Gyöngyös-Veresegyház Szabadnapos: Cigánd szer játszott otthonában, vi­szont az elmúlt három mécs­esé közül kettőn is öt gólt szerzett. Ez már csak azért is figyelmeztető jel, mert az utóbbi időben nálunk éppen a védelmi hibák adtak okot a fejtörésre. A támadójátékunk viszont újra a régi lehet, hi­szen ebbe a szekcióba vissza­térnek azok a játékosok, akik képesek fazont adni a csapat­nak. Ahhoz, hogy versenyben maradjunk a bajnoki címért folytatott versenyben, csakis a győzelem az elfogadható eredmény. Hosszú út, korai indulással - a nyírbátori játékosok már szombat reggel hétkor busz­ra pattannak, hogy időben odaérjenek a Salgótarján ott­honába, ahol idei utolsó ide­genbeli mérkőzésüket vívják. A szeptember 20-a óta nye­retlen bátoriak az utóbbi négy meccsük során kaptak öt gólt, aztán egyet sem, majd hatot és egyet. Nem lenne baj, ha nem folytatódna a sorminta... Újpesti különítmény- Igen, azt a játékot szeret­nénk megismételni, amit a Honvéd akadémistái ellen nyújtottunk, a legjobb recept pedig az, ha a hátsó stabilitás eredményes támadójátékkal párosul - mondta Kovács Já­nos, a nyírbátoriak edzője.- Gondjaink nem enyhül­tek, újabb sérült és beteg já­tékosaink is vannak, legalább két-három futballista szere­peltetése kérdőjeles. Nem csak a mi szereplésünk vál­tozékony, a Salgótarján ese­tében sem lehet tudni, hogy mire számíthatunk, minden attól függ, hogy milyen napot fognak ki, de otthonukban azért veszélyesek. Több ko­rábbi újpesti futballista is sze­repel a soraikban, a sok sárga és piros lap pedig arra utal, hogy a kellő agresszivitásra is felkészülhetünk.- Legutóbb kapusukat, a mifelénk is jól ismert Vadon Dávidot állították ki, de így sem adták olcsón a bőrüket Hajdúböszörményben. Hal­lani, hogy Tarjánban gondok vannak, edzőt is cseréltek már, de az igazi sportember ha felmegy a pályára, akkor elfelejt mindent, és csak a já­tékra koncentrál. Legalábbis én így gondolom. KM-BT A Kisvárdában játszik, Tiszavasváriban pedig edző... Türk Ferenc a Fehér­gyarmat elleni megyei rangadón mutatkozhat be a kispadon. kézilabda. Nem éppen szok­ványos módját választották az edzőváltásnak Tiszavasvá­riban. Az NB II. Észak-keleti cso­portban érdekelt férfi kézi­labdacsapat közös megegye­zéssel szakított Grandjean Gáborral, és mint arról hírt adtunk, Türk Ferenc szemé­lyében az „osztálytárs” Kis­várda aktív játékosát nevezte ki trénernek. A pályakezdő szakvezető jó barátja, Mol­nár András EHF mesteredző segíti munkáját, annál is in­kább, mivel Türk Ferenc az őszi idényből még hátralévő meccseken a várdai együttes­ben is szerepelni fog! Rázós túra előtt Nos, rögtön fel van adva a lec­ke számára, elvégre a nem túl fényesen muzsikáló Vasvári a fehérgyarmati katlanban pró­bál kozmetikázni eredmény­során. Persze, a szombati parti (kezdés: 18 óra) kimene­tele legalább ennyire izgatja a házigazdákat, akik egyelőre rosszabbul állnak a tabellán megyei riválisuknál. Ami azt illeti, a táblázat te­tején nyomuló Nyírbátor is az idény egyik, ha nem legrázó­sabb összecsapására melegít - a harmadik helyen tanyázó Berettyóújfalu otthonában nem adják egykönnyen a győ­zelmet. Ugyanakkor az egyre feljebb kapaszkodó Kisvárda (5. hely) a negyedik Kazinc­barcika vendégeként mutatja meg magát - szó se róla, ez sem ígérkezik fáklyásmenet­nek. Rangadó a „kis Lokival” Miként az egyetlen vasár­napra maradt mérkőzésen a Mátészalkai MTK tagjainak is fel kell kötni azt a bizonyost. A sereghajtó szatmáriak a kö­zépmezőnyben táborozó Deb­receni EAC elleni idegenbeli csörtén finoman fogalmazva sem számítanak esélyesnek. Egymást másolja a női küzde­lemsorozatban - egyaránt az élcsoportban táborozó - két szabolcsi női gárda. Mármint abban az értelem­ben, hogy mindketten vasár­nap tudják le az erre a hétvé­gére rendelt penzumot. Az éllovas Füzesabony legfőbb üldözőjének tekinthető Kis­várda saját közönsége előtt (16 óra) vív rangadót az ugyan­csak a dobogón táborozó deb­receni utánpótláscsapattal, míg a Kölcsey DSE-Nyíregyhá- za (4. hely) az alsóházban szé­kelő Adácshoz látogat, km-kt Türk Ferenc (jobb szélen) sajátsá­gos helyzetbe került: két NB ll-es csapat sikeréért küzdhet FOTÓ: BALOGH TAMÁS Labdarúgás: A hétvégi program Szl-Zo Sport megyei I. osztály, 14. forduló (kezdés: 13, Ifi: 11) Szombat Tisza vasvárl-Cellspan-Balkány ____V.:Tordai (Vasas J„ Híres N.) Nyírgyulaj-Mándok __________V.: Hegedűs Cs. (Vitkai, Kozma M.) Tuzsér-Tiszalök V.:PethőP. (Tömöri, Papp L) Kemecse-Dombrád V.: Gulyás S. (Szűcs N„ Erdei T) Nylrmada-lbrány V.:BendikT. (Veres J.. Hadházi) Vasárnap Tlszakanyár-Szatmár Unió V.: PappF. (Soós A., NagyGy.) Nagyhalász-Baktalórántháza V.: Csáki L. (Esik I., Ésik L) Szakoly-Nagykálló V.: Kosztyú (Király A., Fürjes) Megyei II. osztály, 14. forduló (kezdés: 13, Ifi: 11) Rakamaz Takarék-csoport Vasárnap Úlfehértó-Óféhértó_______________V.: Tóth M. (Hadházi, NagyS.) Sényó-GávavencseÜő V.: Bendik J, (Harsányi, Korcsmáros) Nyirvasvári-Kótaj V.: Mészáros J. (Kovács I Z„ MódisT.) Levelek-Apagy ______________________V.: Major 0. (Tassy, Kiss P.) Rakamaz-Nyírpazony V.: Veres J. (Takács A„ Kovács IIZ.) Napkor-Vasmegyer V.: Szűcs T. (Gergely S, Nagy J.) Encsenes-Terem V.: Losonczki (Szikszai Gy„ Garai T. j Nyírlbrony-GFSE-Oros V.: Szuromi (Turnyánszki, Pipicz) Nyíre rdő-cso port Szombat Mátészalka-Vaja ____________V.: Kocsis Zs. (Pokaraczki, Kozma J.) Őr-Kék _____________V.: Nagy Cs. (Csikós, RáczT.j Vasárnap Pap-Demecser ___________________V.: Sipos Á. (Vitkai, Gáspár T.) Tiszamenti SE-Ajak , Gergeiyiugornya, v.: Domoszlai (Kaibás, Farkas L.) Záhony-Gyulaháza __ V.: Kósa Gy. (Tordai, Tömöri L.) Nyírkarász-Vásárosnamény V,: Bendik G. (Szabói., Barati) Nagydobos-Fényeslltke _________V^BÍró Cs. (Pethő P„ Magyar P.) Újdombrád-Pátroha V.: Homonai (Siroki, Zanemcz) Kelet-Magyarország-csoport Szombat Tyukod-Nagyecsed __________V.: Maleskovits (Lőrincz J„ Ványi A.) Csenger-Tarpa _________________V.: Gergely I, (Szikora, Simon T.) Túrricse-Tunyogmatolcs ____V,: Oláh Z. (Rajzinger l„ Vasas G.) Tisztaberek-Tiszakóród V.: Czene (Debreceni S„ Szabó A.) Kölcse-Vámosoroszi V.: Mónus GJ Máté l„ Molnár S.) Milota-Beregdaróc V.: Balogh L. (Híres T„ Kovács J.) Vasárnap Mérk-Vállaj-Szatmárcseke V.: Szűcs L. (Paliai Zs„ Vasziliu) Nyírcsaholy-Nyírmeggyes V.: Piskóczi Zs. (Éva l„ Göncző) Arany Fácán megyei III.osztály, 14. forduló (kezdés: 13) Nyírség-csoport Vasárnap: Kállósemjén—Nyírbátori FC II, Piricse-Máriapócs, Kisléta—Nyírlugos, Bogát 2000 TC-Nyírbéltek (Nyírbogáton), Geszteréd-Nyírgelse, Nyírmihálydi-Penészlek, Biri-Bököny Rétköz-csoport Vasárnap: Tiszaszentmárton-Barabás, Mezőladány-Gégény (Jékén), Berencs FC-Zsurk (Rétközberencsen), Anarcs-Jéke, Vitka— Tlszabezdéd, Nylrtass-Gelénes, Lövőpetri-Jánd __________________ Szabolcs-csoport Vasárnap: Tiszalök VSE ll-Kálmánháza, Nyírbogdány-Frimex FC, Bashalom-Tiszadob, Gávavencseltői SE II—Nyírtura, Ibrány SE ll-Kristáty Patika-Buj, Tiszabercel-Tiszaeszlár, Nyírtelek-Tiszatelek, Fiatal Gyémántok-Tiszavasvári SE II (Tiszavasvári út) _____________ Számos-csoport Szombat: Jánkmajtis-Penyige, Nábrád-Kisar, Cégénydányád­Hermánszeg, Túristvándi-Pátyod _______________________________ Vasárnap: Csengerújfalu-Nagyar, Szamossályi-Ura, Szamosbecs­Kispaiád _____________________________________________________ Szatmár-csoport Vasárnap: Ramocsaháza-Fábiánháza, Kocsord-Pusztadobos, Ro- hod-Kántorjánosi, Nyírkércs-Székety, Hodász-Nyírjákó, Nyírgyulaj KSE ll-Petneháza, Nyircsászári-Nyfrtét

Next

/
Oldalképek
Tartalom