Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-03 / 255. szám

2014. NOVEMBER 3.. HÉTFŐ KELET GYÁSZHÍR A www.keiet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét "Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, ózonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ö vele együtt." Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy drága Édesanyánk, Nagymamánk CSICSKAISTVÁNNÉ szül. Tomasovszki Erzsébet türelemmel viselt betegség után, életének 91. évében csendben elaludt. Temetése a Hetednapi Adventista Egyház szertartása szerint 2014. november 7-én 12 órakor lesz az Óbudai Temetőben. Gyermekei és Unokái Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok. Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a drága jó félj és édesapa, POOR ISTVÁN életének 82. évében elhunyt. Temetése 2014. november 4-én 13.00 órakor lesz a baktalórántházi temető ravatalozójából. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÖZV. DEMETER ANDRASNE szül. Balogh Jolán temetésén részt vettek, gyászunkban őszinte részvéttel osztoztak. A gyászoló család. 773720 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk TORMA OTTÓ | temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BANA FERENCNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család 773361____________________________________________________________________________ Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy BEDO LÁSZLÓ volt rakamazi lakos, a Lady-Line ’93 Kft. egykori dolgozója 2014. október 29-én, 55 éves korában elhunyt. Temetése 2014. november 5-én 14.00 órakor lesz a rakamazi temetőben, római katolikus szer­tartás szerint. A gyászoló család. jSESSjS Nyugodj békében, elbúcsúzunk tőled Mípjj vége tért élted, megszűnt szenvedésed. vrjr'^ Emléked örökre itt marad velünk. JNi Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALOGH LAJOS volt nyíregyházi lakos , hosszantartó betegsége után 2014. október 30-án elhunyt. Temetése 2014. november 5-én 14 órától lesz a borbányai temető ravatalozójából. Búcsúzik tőle felesége, fia és családja Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szivetekben tovább élhetek. Fájó szívvel tudatjuk, hogy IFJ. VOLENSZKI JÓZSEF 48 éves korában türelemmel viselt súlyos betegségben 2014. október 25- én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2014. november 7-én pénteken 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család 773705 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS CSEH LÁSZLÓ temetésén részt vettek, mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk ÖZV. DEMJÉN LÁSZLÓNÉ szül. Enyedi Éva , I temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. NÖVÉNY IPARI ALMA FELVÁSÁRLÁS KAMION TÉTELBEN, HELYSZÍNI FIZETÉSSEL, 11 FT/KG ÁRON. ELSZÁLLÍTÁSRÓL GONDOSKODOM. TEL. 06-70- 772-3416 772609 Lucfenyő csemete 25cm-től 50cm- ig 25Ft/db,lucfenyő karácsonyfa kijelölhető lm-2.5m-ig vegyesen 500Ft/db,nyárfa csemete 50Ft/db- től eladó.Németh Nagy Andrásné Vásárosnamény.Tel.:70/314-8949 _____________________________________771833 Sötőtök eladó Tiszabezdéden. Érd.: 0630/327-2112. 773895 Vetőmag! Fémzárolt Hungaro triti- kále vetőmag kapható. Kruppa- Mag Kft. Kisvárda.Tel.: 30/ 45 2 4 2 6 5 770358 Termelői áron kapható: káposzta étkezési és ipari burgonya, több fajtából. Érd: 0630/477-4454 _____________________________________773901 MUNKAHELYET KÍNÁL Autogén hegesztőket keresünk érvényes minősítéssel Németors­zági munkára. 0620-9581079 . 773749 \ Német nyelvet jól beszélő, X| I gyakorlott számítógépkezelőt | ! adminisztrátori! I munkakörbe felveszünk. \ I Feldolgozóipari cég I I raktárkezelésében kell I I _____közreműködni.______I 1 Vonzáskörzet: Nyíregyháza 1 3 Jelige: RA2014 ■ Cég képviseletére keresünk munka­társat. Értékesítési területen végzett munka vagy pedagógus végzettség előny. Lehet friss nyugdíjas is. Info: www.dqmusmed.hu vagy 20/500- 2396. Önéletrajzokat várjuk: i nfo@domusmed.hu címre. 772893 gépjárművezetőket keresünk NYÍREGYHÁZI TELEPHELYÜNKRE: • min. JS' kategóriás jogosítvány, ■ elsősorban nyíregyházi lakhely. • -C” kategóriás iogositvány előnyt (elánt. Érdeklődni: 30/768-3030 NYÍRMADAI TELEPHELYŰNKRE: ______ 4 ■ „C kategóriás jogosítvány és GKI kártya g| Érdeklődni: 30/472-5941 _______________ nrírí s«gíts :.g a gyógyításban és a mageíőíésbm Szeretne 600.000 forintot keresni? Nemzetközileg elismert, 15 éve működő kereskedelmi cég TERÜLETI KÉPVISELŐT keres! Ha ambiciózus, jó kommunikációs készséggel rendelkezik, és szeret emberekkel dolgozni, jelentkezzen a +36/30-664-7124-es telefonszámon a területi képviselői pozícióra. TERMÉKEINKNEK KIZÁRÓLAGOS , FORGALMAZÓI VAGYUNK, AZ EGÉSZ ORSZÁG TERÜLETÉN! y MEGEMLÉKEZÉS Szinte perzsel a gránit, oly forró a nyár, A fák lombjai közt pihen a megfáradt madár. A bánatos ember mégis a temetőt járja. Tudja, hogy valaki őt ma is odavárja A sírod előtt állok, szomorúan egyedül, Fejfádat nézem, s a szemembe könny vegyül. Te méltósággal tekintesz fentről reám. Kínoz a csend, gyötör a magány. A közelben jön már szerető családod. Nem feledett el senki, bizonyára látod. Emlékezni jönnek virággal kezükben, Bánatot hordoznak ők is a szívükben. Virágözön hulljon most sírodra, Angyalok vigyázzanak békés álmaidra, Tudjuk, hogy Téged pótolni nem lehet, Örökké őrizzük drága emlékedet. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BUZASI LAJOS Nagykálló, volt ÉPSZER elnöke, nyíregyházi lakos halálának 10. évfordulójára. Gyászoló család. Van egy út, melynek kapuját őrzi a Bánat Könnyű ide bejutni, de nincs kijárat. Szomorú szívvel emlékezünk Mindenszentek napja alkalmából: id CSORDÁS LÁSZLÓ volt Vásárosnamény-i lakosra Találtam a sírodon egy kis virágot, mely véletlenül nőtt magától Kérdeznélek kis virág: Vajon szebb és jobb is a más világ? Tudja-e, hogy szeretem? Vár rám odafenn? Ugye Ő már nagyon boldog? Látja-e, ha érte sírok? t így szól a kis virág: Boldog Ő mert szereted és ha bánatos vagy mindig rád nevet, Csak te nem láthatod mert folyton könnyes a szemed. Letörlöm a könnyemet és elsétálok. Kertemben álldogálok, ott is vannak szép virágok. Kérdeznélek még ha lehet: Ő vár-e rám, és én mikor mehetek? Már nem jön válasz, csak álldogálok A kertemben nem beszélnek a virágok. Feleseged, szeretteid 773913____________________________________________________ ____________________________ Megemlékezés " Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok, Hiszen napként az égen nektek ragyogok. Ha szép idő van, s kék az ég Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, Hiszen szívetekben jó helyen vagyok. MÁTÉ ISTVÁN volt Tiszavasvári lakos halálának 1. évfordulóján szeretettel emlékezik rá Felesége, gyermekei, menye, veje, unokái 773197 SZOLGÁLTATÁS Műanyag és fa I nyílászárók, redőny, \ reluxa, szalagfüggöny. 1 Lukacs-Ablak Kft. § Nyíregyháza-Oros a frei.: 42/595-611, 06-20/9550-650M OKTATÁST VÁLLAL Angol tanítást, fordítást vállal nyug­díjas tanárnő bármilyen időpontban. Tel.: 0630/234-3519. 772275 Diétás szakács tanfolyam, www.tit- debrecen.hu 30/315-5148 Nytsz: E-000789/20134. _______773912 Tanulj 11.04-től alapszintű számí­tógép-kezelői képzésünkön, ahol ECDL Start bizonyítványt szerez­hetsz, havi 20.000 Ft-ért! Pedagó­gusok továbbképzésébe beszámít­ható! Jelentkezz most! 42/500515, www.rutinsoft.hu _________773847 INDULÓ KÉPZÉSEK: • Villanyszerelő ■ Kazánfűtő • Hegesztő (láng, fv, CO, AWI) ■ Gumiabroncs-javító VEGYES Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-től, kiszállítással. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. _________________________________773455 Akác, tölgy, nyár tűzifa eladó kis és nagytételben. Fehérgyarmat és kör­nyékére ingyenes kiszállítás. Min­denféle erdőt, fasort vásárolok. 70/580-5454. __________773787 /ŐSZI BETAKARÍTÁSI AKCIőT\ . Új MTZ típusú traktorok teljes választéka, használt MTI beszámítás. . PALUtDA Rövid táraák 2,4 m-6 m-ig, rögtörővei. kétsoros és négysoros kivitelben. . Gabon avetögépek tárcsás csoroszlyás+mtítrágyaszárás kivitelben. . Mútrágyaszórók szántóföldre, gyümölcsösbe, és tronthidraulikára szerelhető hidromotoros változatbán. f JU-K0 Kft. 4531 Nyirpazony, Túrái u. 3. PV Tel.: 06-30-61-93-331._________/ Drótfonat, vadhálő, betonoszlop gyártótól. VASUDVAR.Nyh, Keme- csei út 20. Tel.: 30/915-4422. _____________________________________769496 Tűzifa akác, nyár, 1000 Ft/q-től. Szállítás megoldható. Papp Erdé- szet 20/932-9588. _______771537 Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal. Tel.: 30/906-2080 210478 773238 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeret­tünk 772578 melegen hengerelt durvalemezből gyártott alkatrészek egyengetési és szekátorozásl munkáinak valamint egyéb lakatosmunkák végzésére. ELŐNY: DARUS VIZSGA 10 t-lg. Szálláslehetőséget és utazási költségtérítést biztosítunk. Érdeklődni munkaidőben a 3 06!-260-2903-as telelonon, vagy e-mall-en: acelpartner2@t-ontine.hu . Felületkezelő-tisztftó szakem­bereket keresünk alumínium lemezes gyakorlattal Kerekegyházára. 0620-3205229 773757 Lakatosokat keresünk alumínium lemez megmunkálásra Kerekegyházi munkahelyre. 0620-3205229 773751 * nehézgépkezelő •traktor vezető •villanyszerelő •éllatgondozé Fényképes önéletrajzokat a 4800 Vásárosnamény, Itklu.ö. szám- alá kérjük eljuttatnia pályázott pozíció % megjelölésével Kérjük, hogy telefonon ne érdeklődjenek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom