Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-03 / 255. szám

FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2014. NOVEMBER 3. Milliókból f üthetnek 14°C Napos, illetve ködös, ködfelhős idő várható. A látogatók már megnézhetik a zsiráf ház új tagját FOTÓ: 8ALÁZS ATTILA, MTI Zsiráfbébi az állatparkban nyíregyháza. Rothschild-zsiráf született szombaton a Nyír­egyházi Állatparkban. A 160 centiméter magas és 50 kilog­rammos bika az első borja an­nak a 3 tehénből és egy biká­ból álló tenyészállománynak, amelyet az Európai Fajmeg- mentési Program telepített Csehországból és Lengyelor­szágból Nyíregyházára. mti Már használható az elkerülő út nyíregyháza. Megnyílt a forga­lom előtt a Nyíregyházát nyu­gatról elkerülő új útszakasz. A beruházás az M3-as autópá­lyát köti össze a Kálmánházi úttal. A 2X1 sávos elkerülő útszakaszt dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, dr. Kovács Ferenc polgármes­ter, dr. Vinnai Győző ország- gyűlési képviselő és Loppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetője adták át. /8. km Tejtermelés A tejtermelés alakulása Magyarországon millió liter GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Tartalomból Megyei tükör ________________________4. Interjú _______________ 5. Riport _______________________________6. Sport 9., 10., 11., 12. 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 Összesen 651 millió fo­rintot kaptak megyénk kistelepülései tűzifa vásárlására. ki sár Mennyi szociális tüze­lő jut egy-egy háztartásba, és mikor kaphatják meg a fát a kistelepülésen élők? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána megyei körképünkben. Az alig több mint ezer fős Kisar polgármestere, dr. Jámb- rikné Pintér Andrea elmond­ta: hátrányos helyzetű község lévén sokadik alkalommal vesznek részt a szociális tűzifa programban. Az idén 4,5 mil­lió forintot kaptak arra, hogy mintegy 200 háztartás megte­remthesse az otthon melegét.- Csak a szociális rendelet­ben megfogalmazott kritéri­umoknak megfelelő családok jogosultak a szociális segítség­re, hogy ez háztartásonként mennyi köbméter tűzifát jelent, azt még nem tudom megmondani. A rászorulók pontosan tisztában vannak azzal, hogy ezzel a támogatás­sal lehetetlen kihúzni az egész telet, ettől függetlenül nagyra értékelik a segítséget. Önkor­mányzati önerőre az idén nem volt szükség, ami egyfelől jó, másfelől rossz hír. A telephely­re beérkezett szociális tűzifát csak indokolt esetben szállítja házhoz a hivatal, alapvetően az érintetteknek kell gondos­kodniuk a tüzelő hazajuttatá­sáról - taglalta dr. Jámbrikné Pintér Andrea. /3. km Gyertyagyújtás a hősök emlékére A hagyományokhoz híven az idén is megemlékeztek a háborúkban hősi halált halt katonákról a nyughelyükként szolgáló nyír­egyházi Hősök temetőjében. fotó: sipeki Péter Megszépült az Isten háza Csekén Bölcskei Gusztáv az egyház küldetésének fontosságáról is beszélt. szatmárcseke. A református templom felújítása alkal­mából rendeztek hálaadó istentisztelet a reformáció emléknapján, pénteken Szat- márcsekén. A templomot 40 millió fo­rintból, támogatással újittatta fel a gyülekezet. A munká­latok során megerősítették a tetőszerkezetet, valamint új falazatot kapott az imaház. Az istentiszteleten beszé­det mondott Áder János köz- társasági elnök, aki az ün­nepség végén Kölcsey Ferenc síremlékéhez is ellátogatott. Az istentiszteleten igét hirdetett Bölcskei Gusztáv református püspök, aki a ke­Államfői kézfogás a szatmárcsekei temetőben FOTÓ: SIPEKI PÉTER reszténység és a reformáció, illetve az egyház küldetésének fontosságára hívta fel a figyel­met. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének díszpolgári címet, Sarkadi Gá­bornak posztumusz Szatmár- csekéért kitüntetést adomá­nyozott a helyi önkormányzat. Utóbbi elismerést a közelmúlt­ban elhunyt pedagógus özve­gye vette át. /3. KM/MTi A képviselő mentelmi jogáról is szó lesz A Ház ülése ma 13 órakor napirend előtti felszóla­lásokkal kezdődik. Budapest. - A képviselők a né­hány napja benyújtott 2015-ös büdzsé tárgyalása előtt az idei költségvetés módosításáról vi­tázhatnak az egynapos ülésen. A képviselők a légi- és a vasúti közlekedésről, a földgázellá­tásról szóló törvénymódosí­tásokat fogadhatnak el, végül a fideszes Simon Miklós men­telmi ügyében kell dönteniük. A nyíregyházi járásbíróság egy rágalmazási ügyben kezdemé­nyezte a kormánypárti képvi­selő mentelmi jogának felfüg­gesztését, amit a parlament szinte biztosan nem támogat majd a magánvádas perekben kialakult gyakorlat alapján. Az előzetes napirendi javas­lat szerint a szavazások után kerülhet napirendre az idei költségvetést érintő módosító javaslat. mti § £ Dr. Kvancz József fotó: km Kvancz József lett a kancellár nyíregyháza. - Huszonegy felsőoktatási intézmény kan­cellárjának nevét jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőfor­rások minisztere pénteken. A tárcavezető szerint a kancellári rendszer a menedzserszemlé­letet erősíti a felsőoktatásban. - Az intézmények gazdálkodá­sáért és üzemeltetéséért fele­lős kancellároknak megfelelő gazdasági ismeretekkel kell rendelkezniük, és ismerniük kell az adott felsőoktatási in­tézményre jellemző szakterü­letet is - mondta. A Nyíregyházi Főiskola kan­cellára az eddigi gazdasági főigazgató, dr. Kvancz József lett, akit a miniszter felterjesz­tésére a miniszterelnök neve­zett ki a posztra. /4. km Több pénz az egészségügyre BUDAPEST. A csütörtökön köz­zétett 2015-ös költségvetési ja­vaslat szerint az egészségügy is olyan terület, amely több pénzből gazdálkodhat jövőre.- Tovább szeretnénk foly­tatni a korábbi években elkez­dett bérfejlesztést az egész­ségügyi dolgozók számára - jelentette ki Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának parlamenti államtitkára hozzátette, hogy az ennek alapját adó egészség- ügyi termékdíj - közismertebb nevén a chipsadó - szintén szerepel a jövő évi költségve­tésben, és folyamatosan vizs­gálják, hogy mely termékeket tudnák még bevonni az adó hatálya alá. n. mti ■ Kereszt és ikon Püspöki szentmise kereté­ben fogadták a Magyarok Nagyasszonya Társszékes­egyházban az ifjúsági világ- találkozók keresztjét, mely vasárnap este Romániából érkezett. fotó: sipeki Péter 15$00 KELETI NAPLÓ LXXI.ÉVFOLYA* ' RA: 120 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 96 FT Emilia Clarke alakítja Sarah Connort a i Termintátor J legújabb a részében. \| Hl OLDAL J ! A Psotta Zsófia főszereplésével készült Fehér Isten című filmmel nyílt meg a fesztivál. ! 16. OLDAL I 9 Farmer UHT Tej 1 l 1.5% 169 Ft Coop trappista sajt 1299 Ft/kg _ Coop Prémium eü. papír 8 tekercs 3 réteg 569 FtHFiMe.cs ’ -*í - - Gyűjtse gyűjtőalbumba a vásárlásai után kapott $4 ajándék cuki Állatkölykök matricákat! W Részletek az üzleteinkben! Nyíregyházi üzleteink: Alma u„ Búza tér. Damjanich u., Dugonics u„ Ferenc krt, Korányi F. u„ Szent I. u„ Sóstóhegy-Úttörő u. Úi üzletelnie Kossuth u. 76. (volt Match), Korányi F. u. 18. (volt Profi). Vidéki üzleteink: Balkány, Kálmánháza, Kötaj. Nagycserkesz. P“’ --------, |: Ttr Nyírpazony, Nyírszőlős, Nyírtelek, Szakoly. E - -JüairtraMsá.aiÉefllHáii^^^s^lyomddhll]áMrtfddfissfl«namváfalBrie ^l HIRDETÉS fi , V

Next

/
Oldalképek
Tartalom