Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-30 / 253. szám

771432 2014. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK KELET KM-interjú: A nyíregyházi képviselő-testület frakcióvezetőit a mai közgyűlés három napirendi pontjáról kérdeztük Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) Nagy László (MSZP) Béres Csaba (Jobbik) EU-s projektcsomagok A projektcsomagok összhangban vannak a város fejlesztési terveivel. A legfonto­sabb cél a munkahelyek létrehozása a helyi gazdaságfejlesztés és az iparfej­lesztés útján. A projektek között kiemelt jelentőségű infrastrukturális fejleszté­sek szerepelnek, így továbbvihetjük a csapadékvíz-elvezetési programunkat, a külterületek felzárkóztatását, óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények meg­újítását. Folytatódhat a város út- és ke- rékpárút-hálózatának fejlesztése, külön hangsúlyt kapott a szociális ellátórend­szer fejlesztése, és a fiatalok helyben tar­tása, lakhatásának segítése. Labdarúgás infrastrukturális fejlesztése A társasági adókedvezmények kínálta lehetőségeket a városban működő egye­sületek és a város sportcége, a Nyírsuli is jól használta ki az elmúlt időszakban. A futballban a fejlesztési elképzelések kapcsán voltak párhuzamosságok, így fordulhatott elő, hogy a Szpari és a Nyír­suli is hasonló pályázati elképzeléseket fogalmazott meg. A közös munkát nehe­zítette, hogy a Szparinál rövid időn belül többször is cégvezetőváltásra került sor. Az előterjesztés ezt a helyzetet oldja fel, és a közös célok mentén vázolja a fejlesz­téseket, hogy abból a lehető legtöbb meg is valósulhasson. Intézmények működtetése Hamarosan befejeződik a Váci Mihály Kulturális Központ felújítása. Az új intéz­mény új funkciókkal, új szolgáltatásokkal kezdheti meg a munkát. A sok új feladat és a korszerű épület üzemeltetése több szakembert és kiszolgálószemélyzetet igényel. Ahhoz, hogy ez a modern épület hatékonyan a nyíregyházi közművelődés szolgálatában működjön , ezt 14 új mun­kahely létrehozásával tudjuk biztosítani a jövőben. A Móricz Zsigmond könyvtár esetében pedig szükségessé vált a megyei és a városi szintű működés szervezeti el­választása a hatékonyabb finanszírozás megteremtésének érdekében. Az előterjesztés számos fontos, a város és városlakók életét közvetlenül érintő fejlesztést tartalmaz. Egyelőre értelmezhetetlen a több mint 60 milliárdos javaslat, így ez eltúlzott­nak és ötletszerűnek tűnik. Nekünk a választási programunkban megfogalma­zott elemek rendkívül fontosak, ezért módosító javaslataink lesznek az egyes csomagokhoz. Az előterjesztés például nem tartal­mazza a lakóépületek energiatakarékos felújítását, Kistelekiszőlő rehabilitációs programját, de kevés szó esik a külső vá­rosrészek fejlesztéséről is. Az előterjesztésben szereplő fejlesztési elképzelések körüli helyzet érdekes. A tárgyalások megakadnak, a TAO-s fel­töltések döcögősek, nem realizálódnak, a klub élén már a harmadik ember ül az elmúlt félév alatt, a mérkőzéseket egyre kevesebben látogatják, s egy olyan fej­lesztés jóváhagyását adja meg a Meszes többség, amelynek megvalósítására csak a bajnoki szezon végén, 8 hónap múlva kerülhet sor. NB I-es lesz még a csapat? Megítélésünk szerint stabil háttérre, baj­noki szereplésre, bennmaradásra van szükség, ehhez a jelenlegi infrastruktúra rendelkezésre áll. A város projektcsomagjában feltünte­tett, a keleti lakótelepre és a Huszár­telepre fordítandó 1,5 milliárd forintos tervezetet nem tartjuk indokoltnak, így a Jobbik kezdeményezni fogja ennek az összegnek az átcsoportosítását Borbá­nya, Kistelekiszőlő, Rozsrét és a bokor­tanyák fejlesztéséhez. Továbbra is az az álláspontunk, hogy a keleti lakótelepet fel kell számol­ni, és olasz, valamint szlovák mintára konténerházakban kell elhelyezni az ott élő cigány lakosságot. Ezt nem mellesleg EU-s pályázat útján is megvalósítható­nak látjuk. A Jobbik támogatja a Spartacus Kft. fejlesztési programját, hiszen a város költségvetését nem terheli. Viszont örülnénk, ha olyan fejlesztések is meg­valósulnának, amiket a nyíregyháziak is ki tudnak használni. Amit a szocialista városvezetés nem teljesített az örökös­földi pálya megépítésekor - hogy az ott élők is használhassák -, azt a jelenlegi városvezetésnek pótolnia kell. A keleti lakótelep felszámolásával a Volán-pá­lyát fel lehet újítani és bővíteni, hogy az később már ne lehessen vandalizmus és lopás áldozata. A Jobbik Magyarországért Mozgalom örömmel látja, hogy a korábbi leépítések után most nő a dolgozók létszáma a két intézménynél. Reméljük, hogy a létrejö­vő helyeket fiatal, szakképzett emberek­kel fogják feltölteni, és a munkakörök betöltésénél a szakképzettséget részesí­tik előnyben. Mindezek mellett bízunk benne, hogy az új struktúra egy eredmé­nyesebb működést fog eredményezni. Bár ehhez elengedhetetlen, hogy a Mó­ricz Zsigmond Megyei és Városi Könyv­tár igazgatói székében végre véglegesí­tett igazgató üljön. A könyvtár hatékonyabb működtetését nagyban segítené egy kinevezett vezető munkája. Évek óta képtelen a városve­zetés igazgatót választani, aki megfele­lő szakmai hátteret nyújtana az ottani munkához. A művelődési központ funkcióbővítő beruházása létszámnövekedéssel jár. A megújult épület szakmai háttere nagyon fontos, a ház rendeltetésszerű és magas színvonalú üzemeltetésében nincs helye a politikai alapon kiválasztott munkatár­saknak, mint ahogy a kultúra sem jobb­vagy baloldali. Tart az Idősek Akadémiája NYÍREGYHÁZA. Ebben az évben is zajlanak az Idősek Akadé­miája programsorozat esemé­nyei a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ, valamint az Idősekért és Fogyatékoso­kért Jószolgálat Alapítvány szervezésében. A Római Ka­tolikus Plébánia ad otthont az előadásoknak, amelyek az időskori egészségvédelemről szólnak. Az idei rendezvények november 18-án fejeződnek be a Vikár Sándor Zeneiskola tehetségeinek koncertjével, addig Csikós Péter, az Egész­ségügyi Alapellátás igazgatója és dr. Varga Erzsébet főorvos előadását is meghallgathatják az érdeklődők. km Tüskéssarok <§> Új időszámítás Hétfőn és kedden egy órá­val többet, szerdán viszont egy órával kevesebbet mu­tatott a Szárnyaló Idő nevű óra Nyíregyháza belvárosá­ban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER TANYA Major l,84ha.bekerítve,és ldb SZAMÁR eladó. érd.:Máriapócs, Gyulaji ut,10. tel.:0670-395-6600. _________________________________________773400 ÉPÍTŐANYAG KAZÁN,öntvény,vegyes tüzelésű,orosz gy. 98.e Ft. eladó.06-30-944-9027 _____773614 GÉP, SZERSZÁM 6 soros SPC vetőgép, és egy vonatott tárcsa eladó. Érd: 0620/ 525-9931 773107 JÁRMŰKERESÉS AUT0B0NT0BA vásárolok keleti­nyugati autót 20-40Ft/kg áron, elszállítással. 06-30/219-2182 768659 BÚTOR Túri ládák, ruhás körállványok, pult, eladó. Ár: 15 E Ft/db Érd: 0630/ 894-8105 773544 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet veszek. Házhoz megyek. Ár: 1000-1200 Ft/kg. Tel.: 06-20- 5861-594 772883 Szemes kukorica eladó. Irányár: 3800 Ft/q. Érd.: 0630/494-3734. ÁLLAT Eladó fiatal 3 - 3,5 kg-os hízott pecsenyekacsák 1500 Ft/db áron. Nem kitojt, ingyenes szállítással. Érd.: 0630/653-4692. 773615 Fajtiszta, fekete puli kiskutyák féregtelenítve eladók. Érdeklődni Fényeslitke.Tel:0645/447-004 '_____________________________773540 Kukoricán nevelt, szabad tartásé 5 és 6 kg-os idei libák eladók. Élve 3000 Ft/ db, pucolva, konyha készen 4000 Ft/ db. 4 db-tól ingye­nes házhoz szállítás. Érd.: 30/350- 9048. 773562 4 db 4 hónapos borjú eladó vegyesen és 80 -100 kg-ig hízók. Érd.: 0620/432-0489. 773650 Márton napi akció! Házi pecsenye és tömött libák, 2000 Ft/db-tól ház­hoz szállítva eladók a készlet erejéig. Érd. 0630/881-2018. Szopós magyartarka bikaborjú,3 db választott limuzin borjú(2 üsző,l bikajeladó. 06-20-924-8877 773589 NÖVÉNY Napraforgó felvásárlás szárazon és nyersen egyaránt. Érd.: 0630/238- 1525. 773549 Tápmentes hízok eladók 0620/ 525-9931. _______________773097 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT A palatetők bontás nélküli átfe­dése színes mintás bitumenes alpinlemezzel, ami esztétikus, hőszigetelő, vízszigetelő. Lapo­stetők szigetelése, bádogos munkák. 15-20 év garancia, 30% kedvezmény. A legkedvezőbb áron. Ajándék kémény felújítás sablon­deszka festés. Ingyenes helyszíni felmérés az ország egész területén. Hívjon bátran, megegyezünk! www.eurokerszig.hu Érd.: 06-30/908-7869. Ácsmunkákat, tetőjavítást, hőszi­getelést, gipszkartonszerelést, kőművesmunkákat, burkolást, festést, laminált padló lerakást, viz- villany szerelését, akár anyag- beszerzéssel, szemétszállítással olcsón válalok.kész házakat alaptól a tetőig Szabolcs megyében.Tel:06/20 568-1885 ________________________________________773490 Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 2,5 tonnáig, -igény szerint rakodókkal- zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 Ft/km; 30/2489802. _______773491 ER-ZS0 Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborífás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgal­mazása, szerelése, gurtnicsere. Érd: DRISZKU ZSOLT 42/492- 090, 30/522-2170 Fakivágás! Beépített területen álló, nem dönthető, veszélyes fák kivágása, gallyazása szakszerűen. Teljes felelősségvállalással, 14 év gyakorlattal, garanciával, szak­vizsgákkal, számlaképesen. Tel: 06- 30-9982-178. ____________773487 PALA-, lapostető bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás-építés. Ingyenes árajánlatkészítés. 06-30/ 229-2206, www.palatetofelujitas- javitas.hu ________________773494 Szobafestés, tapétázás, fürdőszoba teljeskörű felújítását burkolással, vízszereléssel, kőművesmunkával, stb. fürdőkád felújítását vállalom rövid határidővel, ingenes felméréssel és teljes körű anyagbeszerzéssel. 0630/709-2039. _________773493 Víz, gáz, fűtés szerelése, javítása, gázvízmelegítő, gázkazán, gáz­konvektorjavítása, cseréje, karbantartása, villanybojler víz- kőtelenítése, javítása. Hétvégén ügyelet. Tel.: 42/491-128, 20/ 920-8969. 773496 PÉNZ Adósságrendező: autó, személyi, jelzálog, szabadfelhasználású hitelek. Felmondott hitelek újrafinanszírozása kedvezőbbre. Banki költségek nélkül. Akár BAR- osoknak! Vállalkozók, cégek hitelezése. Pályázatok. Adó, TB, VH, inkasszók kiváltása. Tel: 30/9850- 079 ____________________>73489 BANKHITEL ingatlanfedezetre magánszemélyeknek és vállalko­zásoknak. Tehermentes ingatlan esetén jövedelemigazolás nélkül is. Személyi kölcsönök széles köre lOOeFt-tól, 74 éves korig. Hívjon, hogy segíthessünk! 70-5100-395, 30-2488-022 773488 MUNKAHELYET KÍNÁL Márkaszerviz AUTÓSZERELŐ munkatársat keres. Jelige: személygépkocsi Bp-i vállalkozás lakatost keres melegen hengerelt durvalemezből gyártott alkatrészek egyengetési és szekátorozásl munkáinak valamint egyéb lakatosmunkák végzésére. ELŐNY: DARUS VIZSGA 10 t-ig. Szálláslehetőséget és utazási költségtérítést biztosítunk. Érdeklődni munkaidőben a 061-260-2903-as telefonon, vagy e-mail-en: acelpartner2@t-online.hu . Asztalos üzembe keresünk rakodó és bútor összeszerelő munkatársa­kat. Érd: munkanapokon 16.00- 18.00-ig, Kisbútorgyártás Nyíregy- háza Tünde u. 10/a. ________773047 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Nyírkáta területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9917-es telefonszámon 9-17 óráig. ' Német nyelvet jól beszélő, X| gyakorlott számítógépkezelőt | adminisztrátori! munkakörbe felveszünk. | Feldolgozóipari cég I raktárkezelésében kell I ______közreműködni.______I Vonzáskörzet: Nyíregyháza 1 Jelige: RA2014 1 Fiatal, jó munkabírású, jogosít­vánnyal rendelkező férfi alkalmazot­tat keresek. Kemecse és környéki előnyben. Érd.: 0620/496-7257. ________________________________________773581 CFelvételre keresünk nehéz fizikait munkára nőí-férfi BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT _____győri telephelyre_____ munkakörbe 12 órás műszakokra. Utazás, szállás, étkezés megoldott. Érd.: H-P.: 08-12 és 13-17 óráig. \ TeL: 06-20/956-1497 J Nyíregyházi cég irodai ügyintézőt keres részmunkaidőbe. Gyakorlat szükséges. Érd.: 0670/2596-775. ■ 773447 Targonca vezetői jogosítvánnyal és méregráktár kezelői képesítéssel rendelkező munkatársat keres nyír­egyházi telepére kereskedelmi érde­keltségű gazdasági társaság. Pályá­zatot "Agora" jeligére A773457 jel- igére a kiadóba kérem. ___________ VÁLLALKOZÁS Miskolc északi kivezetőjénél 9000m2- es telken kétszintes, 1100m2-es ingatlan autóipari, logisztikai, gyártási célokra bérbeadó, vagy eladó Érd.: 20/9667848 OKTATÁST VÁLLAL Angol tanítást, fordítást vállal nyug­díjas tanárnő bármilyen időpontban. Tel.: 0630/234-3519. 772275 KÖZLEMÉNY Veteránbörze és ócskapiac novem­ber 2-án Bodrogkeresztúrban! Érdeklődni: 30/983-33-22. 773082 VEGYES Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítással. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 771507 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. 30/780-3405. 773370 A hirdetés a legjobb befektetés BKELEII

Next

/
Oldalképek
Tartalom