Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-22 / 247. szám
2014. OKTÓBER 22., SZERDA KELET Üzenet Kolozsvári Zoltánná, nagydobosi olvasónktól: Nem a világ halad, mi változunk. MADÁCH IMRE Postaládánkból esi gasztronómia színe-javát teremtjük meg magunknak. Mindez azonban létre sem jött volna Ibrány Város Önkormányzata pozitív hozzáállása és a mindenkori tanuszoda-vezetés munkája nélkül. Valamennyi „Nyírségi Keszeg” nevében megköszönjük, hogy az elmúlt években több mint ötszázszor hajnali fél ötkor kinyitották nekünk az uszodát, biztosították a sokunknak egyetlen sportolási lehetőséget. MOLNÁR TIBOR <§> Köszöntés Takács Lászlónét kilencvenedik születésnapján köszöntötte Kemecsei László, Tiszanagyfalu polgármestere. FOTÓ: ANTAL6ÁB0R Hetente kétszer úsznak FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Nyírségi fürge keszegek Hat éve volt immár szeptember 25-én, hogy az első úszóbérletet megvásárolta ajándékba a szomszédom azzal a céllal, hogy „megmérgez” a mozgás örömével. A méreg hatott, a kezdetben kétfős csapat végül több mint tizenöt fősre duzzadt az évek során. Minden kedd és péntek hajnalban az ébredező Ibrányba vándorlunk, hogy a tanuszoda hűvös medencéjében ki-ki leússza a maga penzumát. A hazai ibrányiak mellett kemecsei, ramocsaházi és nyíregyházi tagtársak is a hajnali mozgást választják. Nem tökéletes, nem olimpiai színvonalon, de valamennyien a saját egészségünk érdekében tesszük ezt, és nagyon jó érzés. Az úszás mellet szervezett csapatépítő tréingek alkalmával a szabolOlvasónkírja Megkönnyíteni és megszépíteni a napokat A Nyírségi Látássérültek Egyesülete tagjai közül közel 70 fő jelent meg szeptember 22-én az „Ez a mi napunk” című rendezvényen, melynek keretében ingyen lehetett meglátogatni a Nyíregyházi Állatparkot a fogyatékkal élőknek. Szeptemberben egyesületünk - a Nemzeti Együttműködési Alaptól pályázaton nyert támogatásból - megszervezte a „Lásd az esélyegyenlőséget!” című programot. Itt tagjaink megismerhették a segítőszervezeteket, a minden napi életet megkönnyítő eszközöket. Az eseményen 40 tagtársunk vett részt. Nagy sikert aratott (többen ki is próbálták) a korongozás és nemezelés is. Október 15-én a nemzetközi fehér bot nap alkalmából ingyenesen vehettünk részt egy autóbuszos kiránduláson, melynek költségét szintén pályázat útján nyertük. Nagy boldogságot jelentett mindannyiunk számára a máriapó- csi nemzeti kegyhely megtekintése. Nagy örömünkre tagjaink felejthetetlen élményben részesülhettek mind a három program alkalmával. Célunk: a látássérült emberek mindennapjainak a megszépítése, a megszokott életből való kimozdítása. MARKÓCZI MÁRIA, ELNÖK Megbeszélték a gondjaikat FOTÓ: A SZERZŐ Olvasóink íiják Életveszélyesen közlekednek Úgy látom, mindenhol nagy gondot jelent a kerékpárosok közlekedése. Néha nem ők tehetnek róla, de bizony gyakran előfordul, hogy a gyalogjárdát (ahol nincs kijelölve kerékpár-közlekedésre terület) teljesen kisajátítják. Rácsengetnek az idősekre, a kisgyermekes szülőkre. Láttam például, amint egy erőszakos biciklis úgy megijesztett egy nénit, hogy az elesett. A kereszteződésekben is úgy hajtanak, mintha mindenhol nekik lenne elsőbbségük. A gyalog- átkelőknél nem szállnak le, s ha valaki szól, még nekik áll feljebb. Tűrhetetlen ez az állapot! Annál is inkább, mert sokszor még gyerekeket is szállítanak az ülésen, s így az ő életüket is veszélyeztetik. NAVRECZKI ISTVÁN Körforgalom Mi, akik Nyíregyházán a Szarvas és a Kígyó utca kereszteződése környékén lakunk, minden csattánásra félve nézünk ki. Nagyon veszélyes ez a hely. Rendszeresek a karambolok, sőt, már halálos baleset is történt itt. ígérték a körforgalmat, de eddig semmi konkrét nem történt. Már annyi minden megvalósult a városban, jó lenne ebben is lépni! Hiszen egy életet senki sem tud visszaadni, az elhunyt hozzátartozói pedig utólag már nem tehetnek semmit. AZ ÉRINTETT LAKÓK Kerékpár-kálvária Barátom - aki nyíregyházi - kerékpárja defektet kapott. Elvitte a szerelőhöz. Új belsőt tettek bele. Fizetett és haza- karikázott vele boldogan. Ez volt csütörtökön. Szombaton a piacra menet - út közben - leeresztett a hátsó gumi. Visszament a szerelőhöz. „Majd három óra múlva jöjjön érte!” - mondták neki. A barátom már 66 éves, nagyon fájnak a lábai. Leült a Széna téren egy padra, és várt. Két és fél óra múlva visszament, mikor meglátták, akkor vették elő a bicaját. Szétszedték a gumikat. Meglett a hiba. A külsőben megszakadtak a szálak, ez okozta az újabb defektet. Új külső kellett! Az ülés alatti vasra fel volt szerelve egy hátsó, pirosán villogó nagy lámpa, amit a szerelő letört. Szó szerint! Amikor szóvá tette a dolgot, azt válaszolták neki: „Kösse oda szőlőkötözővel, vagy amivel akarja”. Ha a rendőr megállítja hátsó lámpa nélkül, nagyon megbünteti, jogosan! Hiába mondta, hogy egy autószervizben, ha véletlenül letörnek egy lámpát, ők megcsinálják. Elhajtották, menjen a nyavalyába, de először fizessen! így könnyű sok bevételhez jutni - gondolta. Egy kb. 7-800 Ft-os új belsőből lett egy ragasztás, egy új hátsó gumi és egy letört íám- pa, amit nagy kegyesen másnap odaadtak neki. Persze, messze nem olyat, sokkal kisebbet, gyengébb minőségűt. Pedig a barátomnak ez az egy közlekedési eszköze van. Nagyon beteg lábaival se gyalogolni, se buszra szállni nem tud. Utóirat: egy másik szervizben ingyen kapott egy hátsó lámpát. Még fel is szerelték! HERMANN, NYÍREGYHÁZA Az ötnapos út során minden résztvevő életre szóló élménnyel gazdagodott fotó: olvasónktól Nagyjaink nyomában járva A Tiszalöki Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 42 diákja és öt pedagógusa tanulmányi kiránduláson vett részt Erdélyben a „Határtalanul” pályázat keretében. Utunk főbb állomásai: Nagykároly (Károlyi-kastély), Kolozsvár (Bolyai Egyetem, Szent Mihály templom, Mátyás király lovas szobra), Korond (köröndi fazekas munkák, bemutató), Gyilkos-tó, Kiscohárd, Békás-szoros, Farkaslaka (Tamási Áron emlékhely-koszorúzás), Szejkefürdő (Orbán Balázs emlékhely-koszorúzás), Székelyudvarhely (szoborpark-koszorúzás), Máréfal- va (székelykapuk), Parajd (sóbánya), Csíksomlyó (kegytemplom), Gyimes- bükk (30. számú Vasúti őrház), Marosvásárhely (Kultúrpalota), Koltó (Petőfi emlékhely-koszorúzás), Felsősófalva, Medve-tó és környéke, Szováta, ahol egy magyar iskolát látogattunk meg és közös programot szerveztünk az itt tanuló hetedikes diákokkal. A meglátogatott területeken sikerült diákjaink történelmi, földrajzi, irodalmi, néprajzi ismereteit elmélyíteni, melyek tanulmányaikhoz nagyszerűen kapcsolódnak. CSERÉS CSABA, IGAZGATÓ Leveleinkből Stadion utcai buckák, kátyúk Tudom, nem könnyű minden óhajt teljesíteni, de talán, ha többen mondogatjuk, egyszer megvalósul az álmunk. Nagyon szeretném, ha Nyíregyházán az egész Stadion utcában az ottani járdák és a lakóházakhoz bevezető utak megújulnának, illetve balesetmentessé válnának, hasonlóan, mint amilyen most a Garibaldi utca lett. Annál is inkább, mert itt található a rendőrség, a főiskola, a stadion. Sok-sok időskorú lakik ezen a részen, emellett rengeteg iskolás és gyalogos bukdácsol és esik el a balesetveszélyes járdán. Több esetben magam is megjártam a rossz és buckás, helyenként dimbes-dombos úton. (Csak idő kérdése, hogy történjen egy komolyabb baleset.) Ez a jelenség a Sóstói úti buszmegállónál is jól látható. De különösképpen az étteremtől kezdve, a 34-36-38. sz. házak irányába, járdára és bekötő szakaszra férne rá a javítás. P. ISTVÁNNÉ <§> Ötven éve végeztek A napokban tartották Kálmánházán az 1964-ben végzett diákok az 50 éves osztálytalálkozójukat, ahol az egykori nebulók felelevenítették a múltat. fotó: kotricz attila A szarvasbikák párzási párbeszéde Az erdő csodálatos növényvilágát, gombavilágát és állatvilágát mindenkinek ajánljuk felfedezni. nyíregyháza. A Lippai János Mezőgazdasági Szakképző Iskola 9/a osztályos erdész és vadgazdálkodási tanulói, 26 erdész csemete izgalommal várta az október 9-ét, amikor délutáni, esti gyakorlatra ment a csapat az Alföld egyik legnagyobb kiterjedésű ösz- szefüggő erdejébe, a gúthi rengetegbe. Nyíradony határában megcsodáltuk Gut- keled nemzetség a XIII. században épült román stílusú monostorát. Szerencsénk volt A kultúrprogram után következett az izgalommal várt barcogás meghallgatása. Böszörményi tanár úr csendre intett bennünket, és abban a pillanatban felhangzott a dám szarvasbika párzási hívogató- ja, azaz a barcogás. Holló a fejünk felett Kisvártatva egy másik bika felelt rá mélyebb hangszínen. Kisvártatva a fejünk felett egy holló kezdett el körözni. A szarvasbikák párzási párbeszédét többször volt szerencsénk hallani. Az erdő csodálatos növényvilágát, gombavilágát és állatvilágát mindenkinek ajánljuk felfedezni. Ahol megterem az ezerjó- fű (mely sebkötözésre alkalmas, de reumára is használ), a húszforintos érmén látható nőszirom, az ehető őzlábgomba is. Megél itt a szarvasbogár, a farkasalmalepke, az erdei béka, a galambász héja, és telente a réti sas is ellátogat erre a területre. Láthatóak itt vadmacskák, görények, mókusok, vaddisznók, fácánok, de az erdő igazi értéke a dámvad. Várják a támogatókat A sötétség leszálltával kissé kalandos úton tértünk haza, de a szülők és a tanáraink segítségével mindenki biztonságban hazaért. Reméljük, lesz még folytatás. Mióta itthon vagyunk, egyfolytában azon gondolkodunk, hogyan tudnánk közös erővel felújítani a romos szolgálati házat, ami minden iskolás számára hasznos lenne; nem csak gyakorló terepként, hanem igazi bulizós helyként is remekül működne. Szponzorokat szívesen fogadunk! 9/A OSZTÁLY Indulás előtti eligazítás fotó: olvasónktól Forum 7