Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-21 / 246. szám

2014. OKTÓBER 21., KEDD 8 Hazai tájakon 151 Követve a hagyományokat Kipróbálhatták az újraélesztést, de sportfoglalkozások és változatos előadások is vártak a diákokra szombaton a nyír­egyházi Kazinczy Ferenc Tagiskola egészségnapján. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Családias hangulatban hangzott el a köszöntő TISZADAOA. Igazi családi han­gulat fogadta hétfő délelőtt Tiszadadán a helyi idősek bentlakásos otthonában a 90. születésnapját ünneplő Pogo- nyi Józsefnét. Az ünneplő közönség sorai között voltak a bentlakók, a gondozók, a rokonok, de a jó­kívánságait fejezte ki Mizser Zsolt polgármester is, akit a település képviseletében dr. Dankó-Fenyvesi Henrietta jegyző és Kovács Géza ön- kormányzati képviselő is el­kísért. Tiszadada polgármestere ajándékcsomagot, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által küldött emléklapot adott át az ünne­pelt részére. km A 90 éves ünnepeltet sokan köszöntötték a jeles napon Tiszadadán FOTÓ: IFJ. KOVÁCS GÉZA Ünnepség a templomnál nyíregyháza. Ünnepi megem­lékezés lesz Nyíregyházán, az evangélikus nagytemplom­ban október 22-én 10 órától, majd utána 10.45 órakor a Luther téren megkoszorúzzák Túróczy Zoltán emléktábláját. A koszorúzási ünnepség miatt a Luther utca és a Luther tér találkozási pontját a forgalom elől lezárják 10.30 és 11.45 óra között a Lovas szobor irá­nyából. A szervezők kérik, az evangélikus templomnál lévő parkolót ebben az időben ne használják az autósok. km N9IRFLOP A város arculatához „szabták” FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Korszerű intézménnyé változott Dombrádon az egészségügyi köz­pont. dombrád. Újabb mérföld­kőhöz érkezett Dombrád, ugyanis egy szép, impozáns épülettel gazdagodott a tele­pülés: megújult a több mint | 40 éve épült egészségügyi központ. Az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Prog­ram keretében, az „Egész­ségügyi központ felújítása Dombrád városában” címmel benyújtott pályázaton az ön- kormányzat 47 millió forint támogatást nyert. Hatékony ellátás A rendszerváltás előtti idők stílusában épült, mára már korszerűtlen 441 négyzetmé­teres épület helyett a város arculatához igazodó, korsze­rű, betegközpontú, hatékony ellátást biztosító egészség- ügyi intézmény fogadja a be­tegeket. A közelmúltban megújult a katolikus templom is: csillo­gó kis tornya az elmúlt hóna­pokban került méltó helyére. Néhány lépéssel távolabb a megszépült I. világháborús szoborban és emlékhelyben Az avatási ünnepség egyik pillanata A felújítás során megvaló­sult az épület komplex aka­dálymentesítése, melynek keretében lift épült, így az emeleten működő védőnői szolgálatot is elérhetik a moz­gyönyörködhetnek a városla­kók és az ide látogatók, vala­mint körültekintve láthatják a főtér rekonstrukciójának jó néhány lépését: a leállósávot, a parkolókat, az utcabútoro­kat. gáskorlátozottak. A beruházás fontos eleme volt az épület hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, felszerelése informa­tikai és orvosi eszközökkel. Csökkenő költségek Ugyancsak ez a pályázati forrás teremtett lehetőséget napelemek felszerelésére is, ami hozzájárul az üzemelte­tési költségek csökkentésé­hez. Az önkormányzat hosz- szú távú törekvése, hogy ezt a környezettudatos és ener­giatakarékos szemléletet kö­vesse. A fűtéskorszerűsítés és az eszközbeszerzés a házi­orvosok munkáját segítve hozzájárul a praxisok hosszú távú fenntarthatóságához, az egészségügyi alapellátás minőségének javulásához, valamint a védőnői szolgálat megfelelő működtetéséhez. A korszerű épületet a na­pokban ünnepélyes keretek között adta át dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési mi­niszter. A történelmi egyhá­zak képviselői megáldották, megszentelték a felújított egészségügyi központot, km Csillog a templomtorony Emléktábla a bibliaírónak A megemlékezés résztvevői a barlangnál fotó: magánarchIvum A pálos szerzetes a bar­langban apokrif iratok­ból fordította magyarra a szentek történetét. nyírcsászári. Méltán büszke Nyírcsászári a híres szülött­jére, Császári (Bátori) László pálos szerzetesre, aki a XV. században a budaszentlőrinci barlangban apokrif iratokból fordította magyarra a Bibliát és a szentek történetét. Freskó és szobor Az elmúlt szombaton, október 18-án a barlang bejárata fölött emléktáblát avattak a téma hűséges kutatója, Dupay Mi­hály aktív közreműködésével és az anyagiakat magára válla­ló nyírcsászári önkormányzat tagjainak, valamint erdélyi és kárpátaljai vendégek részvé­telével. Nem mellesleg, a négydip­lomás, Nagykállóban érettsé­gizett Dupay Mihály évek óta kutatja a pálos szerzetesek és a magyarság történetét. Ellentmondásos kutatói vé­lemények nyomába eredt, és mára az egész családja részt vesz a budaszentlőrinci kör­nyék rendben tartásában. Zichar János, Nyírcsászári újraválasztott polgármestere is örömmel kapcsolódott az emléktábla elhelyezésének ötletéhez. Nyírcsászári kato­likus templomában egyéb­ként közös freskón, középen Jézus, két oldalán Pió atya és Császári László látható. Még szobrot is emeltek a bibliafor­dítónak a településen. Fél évezred történelmi táv­latába engedett bepillantást Dupay Mihály. Mint mondta, a szakrális tudás birtokában levő Császári László Hunyadi János oldalán a nándorfehér­vári ütközetben is harcolt. Ám az azt követő politikai játszmákban már nem kívánt részt venni, ezért elvonult a Hárs-hegyre, a pálos szerze­tesek kolostorába. A bibliaírói munkáját 20 éven át egy köze­li, a kolostorhoz tartozó bar­lang remetéjeként végezte. Az emléktábla felavatásá­nál Zichar János méltatta a bibliaíró áldozatos szolgála­tát, valamint a kutató Dupay Mihály történelmi hézagpótló munkásságát. Sinkovits Vitai András szín­művész - a Móricz Zsigmond Színház társulatának egykori tagja - a magyarság eredetét bemutató összeállítást, és Re- ményik Sándor-verset adott elő, sámándobon kísérve. u><t, IQM g rtwM"lu» Emlékezés a forradalomra nagykálló. Ünnepi megem­lékezést tart az 1956-os for­radalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére a nagykállói önkormányzat ok­tóber 23-án 17 órakor a város főterén, az ’56-os emlékmű­nél. Ünnepi beszédet mond Juhász Zoltán polgármester. „Október” címmel ünnepi műsort adnak a Korányi Fri­gyes Gimnázium drámatago­zatos növendékei. A műsort összeállította és rendezte Kuthy Patrícia, a nyíregyhá­zi Móricz Zsigmond Színház művésze. Az ünnepség az 1956-os emlékműnél koszo­rúzással folytatódik. km Felidézi a dicső múltat Tiszalök TISZALÖK. Az 1956. évi forra­dalom, szabadságharc 58. évfordulójának és a Magyar Köztársaság kikiáltásának tiszteletére ünnepi megem­lékezést rendez a tiszalöki önkormányzat a helyi műve­lődési ház nagytermében és az ’56-os emlékoszlopnál ok­tóber 22-én, szerdán 17 órától. Ünnepi beszédet mond Kozma Péter kormánymegbí­zott, majd a Talán Teátrum ad ünnepi műsort. km " Téli álom vár a szökőkútra A nyíregyházi Bujtosi-városligetben lévő szökőkutat szom­baton szétszerelték a Közmű Generál Kft. dolgozói a NyírVV megbízásából. A csövek és a szivattyúk a megtisztításuk után raktárban alusszák át a telet. fotó: m. magyar László KELET

Next

/
Oldalképek
Tartalom