Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-18 / 244. szám

2014. OKTÓBER 18., SZOMBAT KELET Sorozás interaktív formában A sorozás utolsó mozzanata: a sorozóbizottság elnökének pecsétje fotó: pusztai Sándor A szakmai napon lát­ványos mozzanatokkal fűszerezve mutatták be a sorozás minden egyes fázisát. BAKTALÓRÁNTHÁZA. „Erőt, egészséget!” - zengett péntek délelőtt a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgaz­dasági Szakképző Iskola és Kollégiumban. Ezen a napon ugyanis az intézmény egy időre valódi, hamisítatlan katonai komp­lexummá változott, hiszen itt rendezték meg a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Pa­rancsnokság „Feltöltés 2014” hadkiegészítési rendszergya­korlatának interaktív sorozó napját. Látványos mozzana­tokkal, valódi szakemberekkel illusztrálták a sorozás minden egyes pontját. Tíz esztendeje önkéntesen A hadköteleseket önként je­lentkező, nagykorú középis­kolások és felsőfokú tanul­mányokat folytató hallgatók - köztük önkéntes műveleti tartalékosok - alkották.- Tudvalevő, hogy hazánk­ban november 3-án lesz tíz esztendeje, hogy megszűnt a békeidejű hadkötelezettség, azóta csak önkéntes jelentke­A honvédel­mi nevelést rendszeresen hirdetjük az iskolákban is. BENOES ISTVÁN zőkként teljesítenek szolgá­latot az elhivatott polgárok. A honvédségnek azonban képesnek kell lennie a hadkö­telezettség bevezetésekor a megfelelő létszámú hadköte­lesek sorozására, a vesztesé­gek pótlására. A szakmai nap éppen ezért is fontos, segít­ségével talán több önkéntes jelentkezik majd a hadkiegé­szítésre - vezetett be a soro­zónap hátterébe Smidróczld Róbert főhadnagy. Több szervezetet is bevontak A hadkiegészítési rendszer­gyakorlat részleteiről Bendes István alezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Pa­rancsnokság törzsfőnöke szólt.- A jelenlévők önként jelent­keztek sorozásra, ahol nem történik tényleges sorozás, a pszichológiai vizsgálattól az adategyeztetésig minden a bemutató része. Az idén negy­ven napos rendszergyakorlat 2008-ban született meg, és év­ről évre egyre nagyobb érdek­lődés mutatkozik irányába. A programba a katonai szer­vezetek mellett bevontunk járási hivatalokat, egészség- ügyi intézményeket, sőt, még a Magyar Postát is. Az ehhez hasonló bemutató napokon az elöljárók mellett a civilek is megismerhetik a sorozás menetét. Olyan feladatokra kell készen állniuk a jelentke­zőknek, amelyekre reméljük, sosem kerül sor - fogalmazott Bendes István, majd hozzátet­te: hazánkban megközelítőleg 1,6 millió hadköteles van, aki­ket be lehet sorozni rendkívüli esetben.- A szakmai napok mellett a honvédelmi nevelést hirdet­jük az iskolákban is. Osztály- főnöki órákra járunk előadá­sokra, de számos felsőoktatási intézmény rendelkezik tobor- zó pontokkal is. Megélhetés is egyben- Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye rendelkezik a legnagyobb számú szerződéses állomány­nyal. A katonaság amellett, hogy az ország biztonságáért felel, megélhetést is biztosít. Sille Árpád vezetésével a jelen­lévők végigjárhatták a sorozás egyes állomásait is, az úgy­nevezett „munkahelyeket”. Sokan nem is sejtik, milyen út vezet a legelső, adategyeztető ponttól a sorozóbizottság el­nökének végleges pecsétjéig. Ha az adatok egyeztetése hiba nélkül zajlott, minden szám és szó megegyezik, kö­vetkezhet az orvosi vizsgá­Tény, hogy nem a legjövedel­mezőbb hivatás, de sokan nem tudják, bérkiegészítésként van megannyi közszolgálati lehetőség is. Jómagam azért vagyok még mindig katona, mert ezzel megtaláltam a számításaimat. Hiszem, hogy sokan lesznek ezzel még így a jövőben - fogalmazott Nagy Zoltán, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központjá­nak parancsnoka, aki emellett elmondta: az egyes járási hi­vatalok vezetői nagyban segít­hetik a honvédség jó hírének közvetítését.- Sokan tartanak a tartalé­kos rendszertől, pedig nem is tudják, hogy civil életüket és szakmájukat nem kell fel­adniuk érte. Tartsuk azt szem előtt, hogy a honvédelem ügye mindenki ügye! - foly­tatta Nagy Zoltán. A gyakorlat végén Sille Árpád őrnagy, a 6. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője honvédelmi tájékoztatóján ismertette és illusztrálta a sorozás menetét a végső pecsétig. km-sa latok garmadája. A vérnyo­másmérés és a látásvizsgálat után pszichológiai ellenőrzés következik. Ha ezekben is megfelel a jelentkező és fizikálisán al­kalmas, a szavazóbizottságon és annak elnökén a sor, hogy pecsétjével és aláírásával szentesítse: az adott személy sorozásra alkalmas, várhatja a behívólevelét. A „munkahelyek” sora Két napig minden Krúdy Gyuláról szól FOTÓ: SIPEKI PÉTER Változik a rend a hosszú munkahét miatt NYÍREGYHÁZA. A nyíregyhá­zi polgármesteri hivatalban október 18-án, szombaton pénteki munkarend szerint, reggel nyolc és 13 óra között fogadják az ügyfeleket, míg október 23-24-én a hivatal zárva tart - tájékoztatta la­punkat dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző. Szombaton 8 és 17 óra kö­zött minden parkolóban fizet­ni kell a megállásért. Október 23-ától 26-áig azonban ingye­nes a parkolás a NyírW által üzemeltetett parkolókban. Szabó Edinától, a városüze­meltetési kft. sajtóreferensé­től megtudtuk: október 23-án valamennyi nyíregyházi piac zárva lesz. A többi napon a pi­acok a szokásos nyitvatartási rend szerint várják a vásárló­kat. KM A „legnyíregyházibb” író előtt tisztelegnek a Krúdy-napok program­jai során. NYÍREGYHÁZA. Krúdy Gyula születésének 136. évforduló­jának tiszteletére október 17- 18-án kétnapos rendezvény­nyel idézik meg a nyíregyházi író életét és hagyatékát a vá­ros több helyszínén. Pénte­ken reggel Krúdy szülőházá­nál koszorúzással kezdődött a kétnapos programsorozat, majd a modern magyar pró­zaírás mesterének nevét vise­lő gimnázium tanulói helyez­tél el Bessenyei téri szobránál az emlékezés színes virágait. Kortárs Krúdy-fröccs Nyíregyházi életének legfon­tosabb belvárosi épületeihez dr. Bihari Albertné, a Móricz Virágok az író Bessenyei téri szobránál Zsigmond könyvtár munka­társa kalauzolta el az érdeklő­dőket, délután a Jósa András Múzeumban „Krúdy és kor” a címmel nyílt emlékkiállítás, majd az író tollából született meséket hallgathattak meg a kultúrbarátok. Este pedig egy „Krúdy-fröccs” mellett a kor­társ írók-költők és zenészek tisztelegtek a vörös postako­csi „utazója” előtt. Szombaton délelőtt 10 órá­tól a Jósavárosi Művelődési Házban folytatódnak a prog­ramok dr. Pethő József főis­kolai tanár irodalmi előadásá­val, melyen közreműködnek a Móricz Zsigmond Színház színészei. A nyírségi beduinok nyo­mában járva délután a Sóstói erdőbe, egy kellemes sétára invitálják a kikapcsolódni vágyókat. Krúdy-morzsákból szemezgethetnek a megye- székhely teátrumának művé­szeivel dr. Karádi Zsolt főisko­lai tanár segítségével, végül a Vikár Sándor zeneiskolában az író korának zenéjébe hall­gathatnak bele. km Omnibuszozás A péntekre tervezett omnibuszos vá­rosnézés a rossz időjárás miatt elma­radt, új időpontja október 18., szombat. Indulás a Móricz Zsigmond könyvtár elől 14 órakor, 14.40-tői és 15.20-tól. Előzetes regisztráció a helyszínen, minden indulás előtt fél órával. Nézőpont Sipeki Attika Mindennapi hőseink Sosem voltam katona. Még csak éles lőszert, vagy fegy­vert sem tartottam a kezem­ben. Úgy voltam vele mindig is, hogy mindenki jobban jár, ha maradok a vízipisztolynál. Egyszer egy repülőnapon, Kecskeméten úgy mertem beülni a tankokba és a va­dászgépekbe, ha belátható távolságban voltak szüleim. A bátorság azóta szerencsére megjött, rajongok a repülőgé­pekért és még maradt tizenöt évem arra is, hogy önkéntes­ként bevonuljak. Azt mond­ják, fizikálisán és mentálisan is alkalmas lennék a feladatra. Persze, más kérdés, élesben hogy menne, ha megtörténne a legrosszabb. Sokan úgy tartják, hogy aki katonának megy, roppant egyszerű dolga van, vagyis szinte semmi. Aztán mikor a híradóban hallani, hogy hó­napokra eltávoznak Afganisz­tánba vagy Irakba - és sajnos egyáltalán nem biztos, hogy hazatérnek -, egyből megvál­tozik a laikusok véleménye. Ezek a terepmintába öltö­zött emberek sokkal többet jelentenek egyszerű tisztelgő knél. Ahhoz, hogy egy ország belső ügyei, mindennapjai zökkenőmentesen és a lehető legolajozottabban működje­nek, elvitathatatlan érdeme van mindennapi hőseinknek, hazánk védőinek. Ők a 365 napból 365 napot azzal tölte­nek, hogy éjjel-nappal tudá­suk legjavát tudják nyújtani, állandó készültségben várják azt, amitől - szívük legmélyén lehet, hogy ők is - mi, civilek rettegünk. Életüket adják értünk. Sokat gondolkodtam már azon, hogyan is tud­nánk ezt nekik meghálálni. Tőlem ebben a pillanatban csak annyi telik ki, hogy erőt, egészséget kívánjak vala­mennyiüknek. attila.sipeki@kelet.hu Kelet kvíz 1796-ban a harcok és vészek miatt elnéptelenitett településre Bessenyei György (akkori megyei másodalispán) Zemplén megyé­ből, Varannó környékéről tótokat telepített. Hová? a) Zajtára b) Rakamazra c) Csengerbe d) Márokpapiba A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük ön szerint vissza kellene állítani a sorkatonaságot? SZUTOR KÁROLY MOCSÁR GYÖNGYI: HORVÁTH NIKOLETTA: ROLAND: Hasznos Sokat tanulhatnának A fiúknak csak előnyé­tapasztalat lenne. az életről. re válna a sereg. KAZAI TIBOR: Én is voltam katona, nem ártott meg. KAZAINÉ ERIKA: Neve­tő hatása megkérdője­lezhetetlen. LAKATOS FERENC: A fiúk többsége nagyon puhány.- Roppant fontos lenne, hogy a mai fiúkból férfi váljék, eb­ben pedig nagy szerepe lenne a sorkatonaságnak. Nem is az lenne a lényeg, hogy meddig, hanem hogy milyen minőség­ben töltik ott az idejüket - így Szutor Károly Roland. - Kultu­ráltabbak lennének, ha „be­fognák” őket egy időre. Sokat tanulhatnának az életről, egy­általán arról, hogyan is kell megnyilvánulni az adott szi­tuációkban - vélekedett Mo­csár Gyöngyi. - Lehetnének ki­csit tisztelettudóbbak is a mai fiúk. Természetesen tisztelet a kivételnek, de szerintem csak előnyükre válna, ha ki­csit megerőltetnék magukat a seregben - válaszolta Hor­váth Nikoletta. - Fiús szülő­ként inkább azt mondanám, hogy nem túl jó ötlet. Ha a társadalom egészét vesszük alapul, akkor több pozitívum­mal járna, mint hátránnyal. Én is voltam sorkatona, nem ártott meg - tudtuk meg Kazai Tibortól. - Mint minden szü­lő, így én is féltem és óvom saját csemetémet. Emellett viszont nevelő hatása meg­kérdőjelezhetetlen - fogalma­zott Kazainé Erika. - Egyértel­műen vissza kellene állítani, a mai fiatalok többsége a szá­mítógép előtt tölti a legtöbb időt. Én magam nem voltam katona, de nem ellenkeztem volna, ha behívnak - mondta Lakatos Ferenc. km-sa, ltl / ® Őszi készülődés Kisaron az őszi munkálatokhoz hozzátartozik, hogy az évelő növények hagymáit kiszedik, majd tavasszal újra elültetik. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom