Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-01 / 229. szám
2014. OKTÓBER 1., SZERDA HHKSSSSMNMMMI KELET Reggelente már rétegesen öltözünk, de az allergia csak az első komolyabb faggyal múlik illusztráció: ékn-archIv pollen légtéri koncentrációja az ország jelentős részén már közepes szintűre csökkent, ugyanakkor egyes területeken - Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében is - még magas koncentrációt ért el. Ebben az időszakban II. fokú országos riasztást adtak ki. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet előrejelzése szerint az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan mérsékelt marad, az ország nagy részén alacsony lesz, ugyanakkor a megyében még mindig elérheti a tüneteket okozó közepes szintet. A többi nyáron jellemző allergén növény (pázsitfüvek, útifű, üröm, csalánfélék, libatopfé- lék, kenderfélék) pollenjéből jellemzően már csak egy-egy szem fordul elő a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma általában alacsony - közepes, de helyenként elérheti a magas szintet. Nincsenek pontos adatok Érdeklődésünkre, hogy Sza- bolcs-Szatmár-Beregben hányán szenvednek pollenallergia miatt és hány új beteget regisztráltak a szezonban, dr. Magyar Veronika elmondta: „Folytassák Fontos, hogy a betegek felkeressék orvosukat, allergoló- gusukat és továbbra is folytassák az ajánlott kezeléseket, gyógyszerek szedését - tanácsolta a megyei tisztifőorvos -, mert megfelelő gyógykezelés hiányában kevésbé lehet számítani a tünetek enyhülésére.- Gyakori, a csúcsszezon időszakára jellemző tünetek a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv jogszabályi kötelezettség hiányában nem gyűjt rendszeresen adatokat az allergiás megbetegedések számának alakulásáról. Eseti elemzésekhez, vizsgálatokhoz a megyei egészségügyi ellátórendszerben nyilvántartott adatokat használhatja fel a hatóság. km-csa a kezelést!” a nátha jellegű állandó orrfolyás és orrdugulás, facsaró érzés, a gyakori tüsszögés, a gyulladt szemek (könnye- zés, viszketés, nyomásra érzékenység, fájdalom, szemszúrás és -fáradékonyság), a torokviszketés, -kaparás és -köszörülés, valamint a fejfájás, az általános fáradtságérzet és a levertség. A napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan mérsékelt marad. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Tüsszögő, viszkető szemű, rekedt emberek állnak sorban a postán, tolják bevásárlókocsijukat a boltban és szolgálnak ki minket a hentesnél. Abban reménykednek, hogy egy reggeli talaj menti fagy megszünteti az allergiás tüneteiket. Korán kezdődött és elhúzódik- A parlagfűszezon még tart, de a csúcsidőszak a 36. hét extrém viszonyaival már lezárult. A gyomnövény pollenjének és más allergének jelenlétére azonban a jelentősebb hajnali fagyok megérkezéséig számítani lehet - erősítette meg dr. Magyar Veronika megyei tisztifőorvos.- Az idei parlagfű- és pollenszezon az időjárás sajátosságai miatt korán kezdődött, és elhúzódó, esetenként igen magas pollenkoncentrációs szintet ért el, és ér el jelenleg is - fejtette ki a szakember, aki további adatokkal is szolgált.- A 38. hétre országszerte mérséklődött a parlagfű pollenkoncentrációja. A Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer - ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózat hivatalos adatai alapján elmondható, hogy a parlagfűA parlagfűszezon még tart, de a csúcsidőszak már lezárult. DR. MAGYAR VERONIKA Uj életek ligete Nyíregyházán Mintegy harminc család ültetett kedden hársfacsemetét az Újéletfa- ligetben újszülött gyermekük tiszteletére. NYÍREGYHÁZA. Kiss László gitárművész előadása és Vasas Bence, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjának szavalata nyitotta meg kedden délután azt az ültetési ceremóniát, mely során harminc család ültetett el egy-egy hársfacsemetét újszülött gyermekük tiszteletére.'- Tavasz végén született az ötlet, hogy az Alkotás utcai játszótér körül egy hangulatos és élhető környezetet teremtsünk a kis fákkal. A faültetésből hagyományt szeretnénk teremteni és évente megrendezni az akciót, így idővel erdővé sűrűsödnek az elhelyezett fák, ezzel pedig a város egyik pihenőhelyévé és zöldövezetévé válhat - fogalmazott beszédében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, majd hozzátette: a kis fák egy új élet születését, a kötődést szimbolizálják, így a kisgyermekek bárhol is nőnek fel a nagyvilágban, mindig is tudni fogják, hová születtek, honnan indultak. Csodálatos dolog a születés- Szülészorvosként kettős érzelmek járnak most át, külön Batta Solt Lászlónak úgy tűnik, egyből megtetszett saját kis hársfacsemetéje FOTÓ: RACSKÓ TIBOR öröm egy ilyen nemes kezdeményezésben részt venni. Egy gyermek születésénél csodálatosabb dolog nincsen a világon. Ez a liget ezt szimbolizálja mindenki számára, bárki ellátogat ide a későbbiekben. Aki gyermeket vállal, a jövőt is építi - nyilatkozta dr. Adorján Gusztáv, a Fidesz frakcióvezetője. A történelmi egyházak áldását követően jött csak a munka java: elültetni a csemeték névre szóló csemetéit. KM-SA Megkérdeztük: Téged zavar még valamilyen allergiás tünet? 4 Ék SÚLYOM ZSUZSANNA: TALPAS MARIETTA: SZILÁGYI DOMINIK: Minden hónapot tiszta Sosem volt szükségem Mindig Is tettünk az orral élvezhetek. a zsebkendőre. allergia ellen. Wk .' PETŐ KRISZTIÁN: A porallergia állandóan jelentkezik. GARA BARBARA: Jó, hogy jön a parlagfűmentes időszak. PAPP HENRIETTA: Szerencsére nem vagyok allergiás.- Szerencsére sosem voltam allergiás semmire, így nekem mindegy, hogy tél vagy nyár, tiszta orral élvezhetek minden hónapot. Ellenben édesapám allergiás, neki jól jönnek a hidegebb hónapok - válaszolta Súlyom Zsuzsanna.- Eddig még nem jelentkeztek nálam allergiás tünetek, bízom abban, hogy ez már így is marad. Nem számít, hogy kint vagy bent, hidegben vagy melegben, sosem volt szükségem zsebkendőre - mesélte Talpas Marietta.- Sem én, sem környezetem nem allergiás. Teszünk is azért, hogy immunrendszerünk ne gyengüljön le - így Szilágyi Dominik. - Poratka-allergiám van, sajnos ez egész szezonra szól nálam. Abban a rossz helyzetben vagyok, hogy a hideg hónapokban is ugyanúgy jelentkeznek a tüneteim, hiszen por télen is van a szobában - fogalmazott Pető Krisztián. - A parlagfűre régóta allergiás vagyok már, a nyári időszakomat rendesen megnehezíti az elterjedt gyomnövény. Ebből a szempontból örülök annak, hogy jönnek a hűvösebb, parlagfűmentes idők, amikor nem kell a szememet kaparnom - válaszolta Gara Barbara. - Én nem, édesanyám viszont szenved tőle, de a kezelésekkel eny- híthetők a tünetei - válaszolta Papp Henrietta. km-sa Nézőpont Nyéki Zsolt Sáros a manna Sárba taposás és egekbe emelés - e két szélsőség immár negyed évszázada kísérője a hazai politikai választásoknak: az ellenfelek földbe döngölése mellett a választópolgároknak ígért égi manna az, amit a hatalomért küzdők a siker receptjének véltek. Sokszor be is jött, de mintha a visszafogottnak épp ma sem mondható szócsatákból elmaradozna a második elem, az anyagi jólét felelőtlen ígérgetése. Nem csupán ebben az évben, már az előző ciklusváltás idején is elcsendesültek a nagyot mondó hangok. Legutóbb a 2002-es parlamenti választásokon bizonyult rendkívül hatékony taktikának a csábítás, a közalkalmazottaknak kínált átlag ötven százalékos béremelés, de a jóléti rendszerváltás hangzatos, száznapos programjába sok más üveggyöngy is belefért. A győztes népszerűségi indexe magasra hágott, aztán jött az adósságspirál, és ez a száz nap úgy vonult be a történelembe, mint amely megrengette a magyar gazdaságot. A csaknem kegyelemdöféssel felérő 2008-as pénzügyi világválság kijózanító pofonokkal gyűrűzött be, szerényebbé tette a politikust és a választót egyaránt, így 2010-ben már senki nem ígért fizetésemeléseket, könnyű pénzt és anyagi gyarapodást. Sőt, kimondottan hiteltelenné tette azt, aki újra ezen a szálon próbált meg visszakapaszkodni a kormányrúd mellé. Az idei évi küzdelmek retorikájából is ez köszönt vissza. Ha lassan is, de megérti a társadalom: amit elköltünk, azt előbb meg kell keresni, mégpedig munkával, és ha nincs pénz, akkor valamin spórolni kell. Ha lassan is, de megérti a társadalom: amit elköltünk, azt előbb meg kell keresni, mégpedig munkával. Nem csak magyar betegség ez - egész Európa nehéz gyógyulás előtt áll. Kontinensünk elitnek hitt közösségében, az Európai Unióban a vüág népességének mindössze 8 százaléka él, de a világ jóléti kiadásainak 53 százalékát élvezi. Kérdés: meddig? A prímet ebben természetesen a nyugat-európai fogalomkörbe tartozó országok viszik, amelyek polgárai nem szívesen mondanak le megszokott életszínvonalukról, pedig kénytelenek lesznek, ha a gazdaságuk már nem termeli ki hozzá az anyagi fedezetet. A leckét együtt tanuljuk, merthogy egy hajóban evezünk (igaz, a mi lapátsorunk a hajófenéken van), s az vészeli át könnyebben a traumát, aki előbb fogadja el a helyzetet, alkalmazkodik a változó körülményekhez. Nálunk már az is nagy eredmény, ha nem kölcsönből teremtett pillanatnyijóléttel szédíti valaki a népet. Akkor a sárdobálással kellene még kezdeni valamit - hátha ebből is kinövünk mi együtt, politikusok és attól távol állók. zsott.nyeki@kelet.hu Kelet kvíz Kisvárda két fontos kultúrintézménye neki köszönheti létét. (A gimnázium 1911-ben nyílt meg. A Szent Orsolya-rendi zárda és tanítóképző is a politikus közbenjárásának köszönhető.) a) Liptay Béla b) Balázs Gyula c) Majoros József d)VecseiGéza A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Ü I l ■ 1 Számba vették az eredményeket a zárókonferencián fotó: sipeki Péter Segítő kezet nyújtottak a tiszalöki elítélteknek tiszalök. Személyiségfejlesztő, konfliktuskezelő, munkaerő-piaci tréningek, drogprevenció és nyelvi képzések. Többek között ezekkel a lehetőségekkel él(het)tek a szabadulás előtt álló elítéltek a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület „Hogyan? Másképp!” reintegrációs projektjének köszönhetően. A civil szervezet együttműködő partnereivel közösen kedden zárókonferencián értékelte a program eredményeit a börtön dísztermében. KM