Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-15 / 241. szám

2014. OKTÓBER 15., SZERDA REUT Családban marad a politikai karrier Az egyik városunkban apa és fia, illetve egy házaspár lett a képvise­lő-testület tagja a sza­vazók döntése alapján. nyíregyháza. Sok érdekessé­get találhattak olvasóink ab­ban az összeállításban, amely­ben közreadtuk megyénk polgármestereinek nevét, va­lamint a képviselő-testületek összetételét. Van olyan telepü­lés, ahol a férj polgármester, a feleség pedig önkormányzati tag lett. Több előfizetőnkben is felvetődött a kérdés, ilyen esetekben nincs-e a megvá­lasztott személyek között ösz- szeférhetetlenség. Harminc nap haladék- Az önkormányzati törvény alapján a családtagok eseté­ben nincs összeférhetetlenség- összegezte a válasz lényegét érdeklődésünkre dr. Papp Csa­ba megyei jegyző, majd így folytatta:- A törvény célja az, hogy a választói akarat minél széle­sebb körben érvényesüljön, ezért a választópolgárok a közeli hozzátartozókra is lead­hatják a voksukat. Amennyi­ben összeférhetetlenségi ok merülhet fel, az még nem aka­dálya annak, hogy valakit pol­gármesterré vagy önkormány­zati képviselővé válasszanak. Amikor a megválasztott sze­Valaki szerint ww néha egy is sok belőlem. FILEP SÁNDOR A szavazatszámláló bizottság tagjai érkeznek a mozgóurnával Bálint Lászlónéhoz Bálintbokorba FOTÓ: BALÁZS ATTILA, MTI mély átveszi a mandátumát, nyilatkozik, hogy a régi te­vékenysége és az új tisztsége között van-e összeférhetet­lenség. Ha van, akkor harminc nap haladékot kap arra, hogy megszüntesse azt az állapotot. Ha a határidő letelte után nem szünteti meg az összeférhetet­lenséget, akkor eljárást lehet kezdeményezni ellene, mely után meg kell válnia a mandá­tumától. Új jogintézmény a méltatlanság Kíváncsiak voltunk arra is, mely esetekben beszélhetünk összeférhetetlenségről?- Például a megválasztott személy nem folytathat olyan tevékenységet, amely a közbi­zalmat megingathatja, továb­bá nem lehet országgyűlési képviselő, megyei közgyűlés elnöke, alelnöke, központi, államigazgatási szerv vezető­je, köztisztviselője, kormány- tisztviselő, jegyző, aljegyző, önkormányzati hivatal köz- tisztviselője, alkalmazottja.- Az önkormányzati törvény új jogintézménye a méltat­lanság. Méltatlanság esetén a képviselő-testület megszün­teti annak a képviselőnek a megbízatását, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerő­sen szabadságvesztésre ítél­tek, akinek 60 napon túli köz­tartozása áll fenn, gazdasági társaság felszámolása során ki nem elégített követeléseknél a bíróság jogerősen megálla­pította felelősségét, illetve aki az előbbiekben említett össze­férhetetlenségi okot eltitkolta a képviselő-testület elől.- A köztartozás miatti mél­tatlanság ellenőrizhetősége érdekében az önkormányza­ti képviselő 30 napon belül köteles felvetetnie magát a köztartozásmentes adózói adatbázisba. Természetesen mindezeken túl minden ön- kormányzati képviselő va­gyonnyilatkozatot is köteles tenni a megválasztását követő 30 napon belül, illetve évente - tette hozzá dr. Papp Csaba. A neveket olvasgatva arra is felfigyelhettünk, hogy két Filep Sándor van egy „beregi csárdában”. Kilenc kilométer, Újabb ciklusát kezdi meg Be- reg fővárosának élén névro­kona.- Kistérségi vezetőként azért korteskedtem, hogy két Filep Sándor legyen polgármester a térségben. Bár biztos van, aki azt mondja, hogy néha egy is sok belőlem - vette át a szót Vásárosnamény első embere. kilenc perc. Az útvonalterve­ző szerint ekkora a távolság és az időtartam Vásárosnamény és Tákos között. Ami pedig a településeket összeköti az aszfaltúton kívül, az az, hogy immár mindkettőnek „ugyan­az” a személy a polgármeste­re. Legalábbis első hallásra. Mindenesetre, amikor először bemutatkoztak egymásnak, ugyanazt a nevet ejtették ki. A fejlődés szolgálatában- Amikor Beregdarócon járt nemrég dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter, mond­ták is neki, hogy most abban a szerencsés helyzetben lehet része, hogy egymás után két Filep Sándorral foghat kezet- mosolyodott el a májusban a 60. életévét betöltött, fris­siben megválasztott tákosi vezető. - Eddig képviselő-tes­tületi tag voltam, ráláttam a helyzetre. Többen megkeres­tek, hogy alkalmas vagyok a posztra, én pedig végül jelöl­tettem magam. Tősgyökeres tákosiként a község fejlődésé­nek szolgálatában szeretnék állni. Filep Sanyi barátomat akkor ismertem meg, amikor Csarodán dolgozott, azóta tart a jó kapcsolat. km-ltl, mml- Valóra vált az álmunk, az M3-as autópálya megérke­zett hozzánk, ami számtalan kitörési lehetőséget kínál. Az utóbbi időben számtalan fejlesztést hajtottunk végre, jól haladunk a fejlődés útján. Egyébként a tákosi kolléga és köztem nincs rokoni szál, ő más Filep-vonalat képvisel. Egy más vonalat képvisel Szavazóbázisa a raiongótábora is(?) Ha ibrányl fellépésről van szó, Puskás Judit és színpadi társa, Dj. Szatmári örömmel tesznek eleget a felkérésnek fotó: magánarchívum Adó-órák a NAV megyei igazgatóságán nyíregyháza. A NAV megyei adóigazgatósága október 16- án 13 órától tartja az Adó-órák következő előadását. A témái az ÁFA-törvény változásai, a MOSS rendszer bemutatá­sa, a számlázás és számlázó­program, a magánszemélyek különadóját érintő új rendel­kezések és a reklámadó sza­bályai lesznek. A helyszín a központi ügyfélszolgálat ügy­féltere (Nyíregyháza, Szabad­ság tér 7-8. szám). KM Kelet kvíz Hol született Kézy Mózes (1781- 1831) református főiskolai tanár? a) Nagykállóban b) Tiszalökön c) Fehérgyarmaton d) Kemecsén A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Hétköznap a kép­viselő-testület és a tanuszoda, hétvégén a fellépések töltik ki az idejét. ibrány. Puskás Judit függet­len önkormányzati képviselő második ciklusát kezdi (vagy inkább folytatja) az ibrányi közgyűlésben. Ha a név első olvasatra nem ismerős, ki­egészítjük: Jucusnak hívják a magyar könnyűzene kedve­lői, és Dj. Szatmárival járja az országot, mint mondja, leg­Szeretnék minél többet tenni a szülővároso­mért. PUSKÁS JUDIT inkább hétvégenként, hiszen hétfőtől péntekig éppen elég tennivalója akad. Tanuszodát vezetek, emellett az ibrányi civil fó­rum önkéntes koordinátora­ként a helyi intézményekkel és a lakókkal közösen részt veszek a városi rendezvények szervezésében, lebonyolítá­sában. Ilyenkor mindenféle korosztállyal dolgozom, meg­hallgatom a problémáikat (bár azokból nincsen sok) és az észrevételeiket, amiket hasznosítani tudok a mun­kám során - avat be minket az énekesnő, aki már négy évvel ezelőtt is azért szeretett volna bekerülni a helyhatóság kép­viselő-testületébe, hogy minél többet tehessen szülővárosa, Ibrány fejlődése érdekében.- Kicsit aggódtam a vá­lasztások előtt, mert itthon mindenki Jucinak vagy Ju­cusnak szólít, féltem, hogy a Puskás Judit név nem mondd majd semmi az embereknek - mondta, s kérdésünkre hoz­zátette: nem tudja, a szava­zóbázisa és a rajongótábora keresztezi-e egymást, de nem lehetetlen, hogy akik a szín­padon szeretik, az életben is neki adták a voksukat; min­denesetre hálás azoknak, akik újra bizalmat szavaztak neki. KM-CSA Egy csodás hétfő hajnal Megírtuk, hogy kik és hány szavazattal, hogy akik győztek, miért és hogy akik vesztettek, miért nem. Szá­mok, százalékok, táblázatok, grafikonok, elemzések - az elmúlt hetekben ebből állt az életünk és lapunkon keresz­tül az olvasóink minden­napjai is jelöltekkel, ígére­tekkel és az „amikor a rivális képviselőjelölt kicsi volt, a homokozóban egy műanyag kislapáttal orrba vágta az egyik bölcsistársát”-típusú tájékoztatókkal, és az azokra menetrendszerűen érkező „ti pedig a háromkerekű bi­ciklitekkel okoztatok tömeg­balesetet az oviban”-jellegű reagálásokkal. Higgyék el, nem akarom elbagatellizálni a választást, de ami kampány címén folyt, az nem méltó eh­hez az országhoz és a jelöltek legnagyobb részéhez sem. És bár nem gyakran szok­tuk a munkánk apró és nem apró bosszúságait megosztani az olvasókkal, négyévente talán elnézik nekünk. A választás eldőlt, így senkinek az esélyeit sem rontjuk, ha eláruljuk: nem minden jelölt állt a helyzet magaslatán. Sőt! Ha írásban vártunk válaszo­kat, a megadott karakterszám duplája érkezett, de az sem volt jobb, amikor összefüggő mondatok helyett egyszavas skiccek felsorolása helyettesí­tette a polgármesteri progra­mot. Volt, aki a „magácska el sem tudja képzelni, mennyi a munkám”-hivatkozással egy napot csúszott a határidőhöz képest, de olyan is, aki a lap­zárta reggelén azt kérdezte: ja, ez nem a jövő hétre kell? „Lemerült a laptop, ledik­tálnám telefonon - jó lesz”? Persze, titkárnő még úgysem voltam. De végül az a cikk is összeállt, amihez a válaszo­kat négyszer módosították másfél napon belül - „átnéz­tük és így jobbnak találtuk, ugye nem baj”? Ugyan- Könyörgések, e-mailek, telefonok, üzenetek, majd miután semmi sem történt: üzenetek, telefonok, e-mailek és könyörgések. így álltak össze a választási anyagok, amiből az olvasók semmit sem érzékeltek. Mi, akik ezen dolgoztunk, annál többet. így talán érthető, miért is vártuk annyira a hétfő hajnalt: végre vége! anita.szaraz@kelet.hu Megkérdeztük ön mivel tölti az év utolsó nyárias napjait? SZENES ENIKŐ: Próbá- SOLTÉSZ FERENC: NAGY EDINA: Fagylz­lok minél több Időt a Mindig van mit csinálni tunk, aztán a belváros­szabadban tölteni. a kertben. ban üldögéltünk. ETRÓ TIBOR: Jó SZIKSZAIRÉKA:A HAJDÚ ZSÓKA: lenne, ha sokáig ilyen barátaimmal sétálunk Biciklizünk, lófrálunk a maradna az Idői és beszélgetünk. városban.- Próbálok minél többet a sza­badban lenni. Sétálok, kutyát sétáltatok, a barátaimmal va­gyok - válaszolta kérdésünkre a leveleki Szenes Enikő. Soltész Ferenc a hétvégén a haverok­kal focizott. - Sokat vagyok a levegőn, ha jó az idő, és a kertben is van mit csinálni otthon - tette hozzá a paszabi fiú. - Tegnap például fagyiz­tunk, aztán a belvárosban ül­dögéltünk. Remélem, sokáig ilyen kellemes marad az idő - mondta el érdeklődésünkre a nyíregyházi Nagy Edina. Petró Tibor előre felkészült, őt már nem érheti meglepetés a hé­ten. - Azt olvastam, hogy szer­dán és csütörtökön esni fog, de a hét végére megint kisüt a nap. Jó lenne, ha úgy is ma­radna! - tudatta a nyíregyházi férfi. Szikszai Réka próbálta bepótolni a tanulással töltött szombaton és vasárnap elsza­lasztott napsugarakat. - Ott­hon sokat vagyok az udvaron és a kertben, de ha jó az idő, a barátaimmal sétálok, vagy csak üldögélünk a szabadban és beszélgetünk - avatott be a nyírkércsi lány. Barátnője, a nyíribronyi Hajdú Zsóka is igyekszik minél több időt az otthon és az iskola falain kívül tölteni. - Biciklizünk, lófrá­lunk a városban, és rengeteg szabadtéri programot szer­vezünk ilyenkor. Egyszerűen imádom az indián nyarat! KM-CSA Esővel, széllel köszön el tőlünk az indián nyár? >■^■9 VJT derült-io | ' Hőmérsékleti értékek Celslus-fokban GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: 0MS2 MISKOLI NYÍREGYHÁZA. Megyénkben szerdán többnyire erősen fel­hős lesz az ég, többfelé vár­ható eső, zápor, helyenként zivatar. A zivatarokat viharos széllökések kísérhetik. Csü­törtökön délelőttől felszaka­dozik a felhőzet, hosszabb-rö- videbb időre kisüt a nap, de fokozatosan megszűnik a csapadék. Pénteken átmene­tileg beborul az ég, többfelé várható eső, zápor. Szomba­ton gyengén felhős, napos idő várható, néhol záporeső elő­fordulhat. Vasárnap túlnyo­móan derült, napos idő lesz, mérsékelt marad a szél. KM

Next

/
Oldalképek
Tartalom