Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-14 / 240. szám

2014. OKTÓBER 14.. KEDD 8 Hazai tájakon KELEr A két testvér, Hiripl Dóra és Hiripi Katalin Tiborszátláson adták le szavaza­tukat FOTÓ: TÓTH TAMÁS GERGŐ Nagyecseden Biró Dániel és felesége szavazásakor az unokájuk, Szűcs Kitti is közreműködött fotó: Tóth tamás gergő Zsarolyán szavazókörében adta le voksát Veress Norbert, aki részt vett a szavazatszámlálási bizottság munkájában is fotó: m. magyar László A felújítási munkálatok befejezésével újraszen­telték a zajtai templo­mot. zajta. Négy év után ismét mi­sére hívta a híveket vasárnap délután a zajtai római katoli­kus templom harangja. Nem mindennapi szertartáson vehettek részt a térségből és a határon túlról érkezett ven­dégek, ugyanis a szentmisét Bosák Nándor debrecen-nyír- egyházi római katolikus me­gyéspüspök celebrálta, a ho- míliát pedig Schönberger Jenő szatmári római katolikus me­gyéspüspök tartotta. Szorgalmasak az emberek | Nemcsak egyházfők érkeztek ezen a napon a kis határ men­ti településre, hanem közjogi méltóságok is. Mindez a ki­tüntető figyelem annak szólt, hogy megújult, megszépült Zajta 700 éves temploma. A műemlék templomban a fel­újítást megelőzte egy régészeti feltárás, s emiatt húzódott el a felújítás.- Több idős lakos aggódott, hogy soha többet nem jönnek már ide szertartásra - mondta Kosztya Zoltán, Zajta polgár­| mestere a szentmise előtti kö­szöntőjében.- Kemény négy év van mö­göttünk, de megérte: Szat- már, de egész Magyarország A templom díszvilágításához felajánlotta anyagi támogatását Balog Zoltán miniszter fotó: m. magyar László gyöngyszeme lett a megújult templomunk. Balog Zoltán, az Emberi Erő­források Minisztériuma veze­tője avatóbeszédében többek között arról szólt, mi mindent is üzen a mai Magyarország legkeletibb római katolikus temploma.- Fontos a gazdag lelki élet, nélküle nincs anyagi gazdag­ság sem. A templom több száz évvel ezelőtt testi és lelki menedéket nyújtott az embereknek. Szívesen jövök erre a vidékre, hiszen emberi erőforrásokban gazdag ez a táj, szorgalmas emberek lak­ják, innen mindig feltöltődve megyek haza. Ez a templom kétezer éves hitből, örök ér­tékekből épült a mának, a jö­vőnek.- Akik egykoron a templo­mot építették, most is itt van­nak velünk a freskók szépségé­ben, a falak erejében, a torony büszkeségében. Tágas a kör­nyezete, nincsen beszorítva házak közé. Jó lenne, ha ez a szép épület díszvilágítást kap­na, a költségekhez a miniszteri keretemből hozzájárulok. Dr. Tilki Attila országgyű­lési képviselő azt emelte ki beszédében, hogy a megújult templom, a Zajta-Nagypeleske közötti út megépítése a térség élni akarását deklarálja. Koz­ma Péter kormánymegbízott arról szólt, hogy az összefogás ragyogó jele a templom meg­újulása. KM-MML Saját iskolát szeretnének Igen kemény négy év van mögöttünk, de bizony megérte. KOSZTYA ZOLTÁN A feladatokból oroszlánrészt vállalt Huszti Róbert, a német nemzetiségi önkormányzat­hoz kötődő Vitéz Gaál Lajos Kulturális Egyesület elnöke:- A falu és a templom szoros kapcsolatban állt mindig egy­mással. Ha elpusztult a temp­lom, elpusztult a település. Most, hogy megújult a temp­lomunk, remélem, fejlődni fog a község is, s ennek már vannak jelei: családok köl­töztek át a Partiumból, s egy vállalkozás egyre több hely­belit tud foglalkoztatni. Nem titkolt célunk: szeretnénk, ha újra lenne Zajtán iskola. A falu és a templom között szoros a kap­csolat. HUSZTI RÓBERT Zongorakoncert a lakásban nyíregyháza. Egykoron nép­szerűek voltak a lakásokon adott koncertek, de aztán a hangversenytermek megépí­tésével háttérbe szorultak ezek a családias hangulatú zenei események. A nyíregyházi Brillante Stúdió most visszacsempészi életünkbe ezt a különleges szokást. A stúdió követke­ző lakáskoncertjén Bérezés Mihály zongoraestjét hall­gathatják meg az érdeklődők október 26-án, vasárnap este 18 órától. A lakáskoncert helyszíne: Nyíregyháza, Deák Ferenc út 4. szám. km Egy hét múlva lesz az előadás NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ és az Idősekért és Fogyatéko­sokért Jószolgálat Alapítvány szervezésében ismét Idősek Akadémiája indul. Az első előadás, amelyet dr. Lipóczki Imre főorvos, termé­szetgyógyász tart, a koráb­bi hírekkel ellentétben nem október 14-én, hanem 2l-én (kedden) 14 órától lesz a régi helyszínen, a Római Katoli­kus Plébánia és Társszékes­egyház Dísztermében. km Karjukat nyújtják nyíregyháza. Véradást rendez a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár a kamarate­remben október 16-án, csü­törtökön 9 órától 11 óráig. Aki szeretne segíteni, a személyi iratait, a TAJ-kártyáját vigye magával. Lesz vércukorszint- és testzsírmérés is. km PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Fidesz. „Az új ötéves önkormányzati ciklus első sajtótájékoztatója következik” - I eme antréval köszöntötte az újságírókat dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely újravá­lasztott polgármestere. „Köszönjük a választópolgárok bizalmát, hogy a folytatásra szavaztak. A nyíregyháziak értékelték az elmúlt négy esztendőt és a kampányt, amely konkrét programokról szólt. Maradéktalanul teljesítettük a célt. A testület­ben továbbra is tizennégy képviselőnk van. A polgármesterrel együtt kétharmados a többség. A megkezdett munkát folytatjuk, az ígéreteket betartva fejlődünk. Jó ■ érzés ilyen város vezetőjének lenni”. Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő megjegyezte: „Szinte mindent kipipálhatunk. Minden nyíregyházi választópolgárnak köszönjük a türelmét és a bizalmát. A mi kampányunk mentes volt a személyeskedéstől. Bebizonyosodott, hogy a szavazók nem kérnek az ellenzék lejárató kampányából”. Dr. Kovács Ferenc hozzáfűzte: „(me, a baloldali összeborulás eredménye: kettő képviselőjük lett a tes­tületben, vagyis megfelezték magukat. Természetesen szükség van egy konstruktív ; ellenzékre. Remélem, változtatnak a hozzáállásukon és együttműködnek. Itt lenne az ideje!" - fogalmazott a polgármester. Röviden Ingyenes képzés civileknek. Október 14. és 17. között ingyenes képzéseken vehetnek részt a civil szervezetek a „TANDEM - TANuljunk DEMokráciát a közös sikerért!" program keretében Nyíregyházán, a megyeháza 102-es előadótermé­ben. Kedden 8 órától a közfoglalkoztatás szerepéről lesz szó az új közigazgatás rendszerében, részletesen taglalva a közmunka jelenét és jövőjét, foglalkoztatás­politikai szerepét, és bemutatva néhány közfoglalkoztatási programot. Szerdán a megyei önkormányzatok területi tervezési feladataival összefüggő jogalkotási tevékenységekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, csütörtökön és pénteken a strukturális alapok és területfejlesztés lesz a téma. Az előadó kitér a megyei önkormányzatok megváltozott szerepkörére is. 25. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓJUK ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK SZÜLEINKET. Beatrix és Tibor Biztonságos, otthonos az idősekről gondoskodó, a fiataloknak jövőt biztosító várost építünk tovább. A lehetőségek városát, ahol jó élni és ahová jó érzés hazajönni, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. DR. KOVÁCS FERENC POLGÁRMESTER »CDM? HIRDETÉSEK Ékszerdoboz a dombon

Next

/
Oldalképek
Tartalom