Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-09 / 236. szám

2014. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖK KELET MiGYABOOSZÍű (§> Emlékkiállítás Kölcsey Ferenc nagysága előtt állandó kiállítással is tisztelegnek Szatmárcsekén, ahol emlékszobát alakítottak ki a Himnusz költőjének. fotó: sipeki Péter Betegség miatt elmarad a darab nyíregyháza. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház ér­tesíti a nézőket, hogy Szabó Márta művésznő váratlan és elhúzódó betegsége miatt a Mártírok című produkció ok­tóber 25-éig tervezett előadá­sai elmaradnak, a pótlásukról tájékoztatják majd a közönsé­get. KM Péter apostol a könyvtárban NYÍREGYHÁZA. A Bibliai Arc- képcsarnok szabadegyetemi sorozat soron következő őszi előadása október 14-én, ked­den 17 órától lesz a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Hegyes-Hor- váth Géza Péter apostolról tart érdekes előadást. km <§> Mindent Kisarról Kedden este „Természet, táj, történelem" címmel Kovács István előadását hallgathatták meg az ér­deklődők a Bencs-villában. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Interaktív Múzeumozoo vár az állatparkban NYÍREGYHÁZA. Szemléltethet- jük-e a Jósa András Múzeumot „állati” szemszögből? Nos, aki ellátogat október 15-én 10 órától a Nyíregyházi Állat­parkba, annak izgalmas mú­zeumi élményben lehet része. Választ kaphat többek között arra is, hogy volt-e kedvenc állata Jósa Andrásnak, vagy hogy melyik állat segített a néprajzi kiállításon is látható planétás asszonynak, hogy a színes jóscédulák segítségé­vel előrevetítse a jövőt. A Jósa András Múzeum múzeumpe­dagógusai tehát október 15-én egy napra kiköltöznek az ál­latparkba, hogy a Zöld Piramis árnyékában interaktív foglal­kozásokon válaszolják meg a kérdéseket. KM HIRDETÉS Mozgalmas könyvtári napok Egy héten át izgalmas programokba csöppen­hetünk a könyvtárakban országszerte. NYÍREGYHÁZA. Minden ősszel van egy hét, amikor a könyv­tárak kerülnek a figyelem köz­pontjába. Az Országos Könyv­tári Napok keretében az idén október 13-20. között hangzik majd el országszerte a hívo- gatás: találkozzunk a könyv­tárban! Hétfőtől vasárnapig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi könyvtárban is minden nap más téma köré szerveződnek a programok. Könyvtári találkozások Az Országos Könyvtári Napok alatt elsősorban azt szeretnék megmutatni, hogy milyen sokféle tanulási, tájékozódási, kulturális, szociális lehetőség rejlik a könyvtári találkozások­ban. Az akció egyik fő célkitűzése a rendszeres könyvtárhasz­nálók segítségével minél több olyan személy elérése, akik mindennapjaihoz eddig nem tartozott hozzá a könyvtárlá­togatás. Ezt segíti a témakörök változatossága is: Élő emléke­zet - múltunk értékei, Okos­könyvtár, Együtt az egész­ségünkért, Olvas az ország, Megosztott örömök. A hét fo­lyamán többek között csipkeki­állításokat is megtekinthetnek, de kiállítással emlékeznek meg dr. Katona Béla irodalomtörté­nész és főiskolai tanár születé­sének 90. évfordulójáról is. Az érdeklődők betekinthetnek a jobb agyféltekés rajzolás rejtel­meibe, lesznek boldogságpon­tok, véradás, számos könyv- bemutató és népi játszótér is. Kepes Andrással is találkozhatnak FOTÓ: INTERNET A könyvtár új szolgáltatását október 15-én vezeti be; ettől a naptól válnak kölcsönözhe- tővé e-book olvasóik, melye­ken 300 e-könyvet találnak az olvasók. Ennek megfelelően az új szolgáltatásról, az e-book olvasók használatáról, az e-könyvekről szólnak a déle­lőtti programok. Nem kisebb nevekkel találkozhatnak az olvasók, mint Böjté Csaba és Kepes András. Böjté Csaba október 18-án „A mindennapi kenyérnél is fontosabb a re­mény” címmel tart előadást, majd másnap a délutáni desz- szertet Kepes András társasá­gában fogyaszthatjuk el, aki a „Desszerttől a Tövispusztáig” címmel tart vetítéssel, dediká­lással egybekötött interaktív író-olvasó találkozót. km 0mi 05.15 Hajnali gondolatok 05.20 Az ESTE 05.50 Ma reggel 09.00 Capri - Az álmok szigete @ Olasz romantikus tévéfilm­sorozat 09.55 Sophie szerint a világ ® Francia dokumentumfilm­sorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.25 Slovenski utrinki 12.55 Alpok-Duna-Adria 13.30 Gasztroangyal ® 14.30 Zorro® Kolumbiai kalandfilmsorozat 15.20 Charly, majom a családban® 16.10 Híradó + 16.25 Rex Rómában® Német-olasz bűnügyi tévé­filmsorozat 17.10 Szerencse Híradó © 17.20 Híradó 17.35 Ridikül® 18.30 Maradj talpon!® 19.30 Híradó este 2020 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a tor­kán® 21.20 Munkaügyek- IrRealityShow® Magyar vígjáték-sorozat Elvira lehetőséget kap arm, hogy megjelentessen egy kö- tésmintét egy kézimunka-ma­gazinban, még akkor is. ha kö­tései borzalmasak - ahogy er­ről a magazin főszerkesztő­je, Horváth Gabi egy rögtön­zött hivatali divatbemutatón is meggyőződhet. 21.55 Az ESTE 22.25 CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál ® 22.35 Híradó 22.45 Sporthírek 22.55 Rejtélyes XX. század® 23.25 Történetek a nagyvilág­ból® 23.55 Rex Rómában® Német-olasz bűnügyi tévé­filmsorozat 07.05 Mélytengeri mentőcsapat 07.20 Nils Holgersson 07.45 Noddy kalandjai 08.00 Egér-úti kalandok 08.25 Marcelino 08.50 Maja, a méhecske 09.05 Kemy 09.25 És te mit gondolsz? 09.30 Trombi és a Tűzmanó 09.40 Nyuszi Péter 09.55 OzieBoo! 10.05 Peppa malac 10.10 Ormányos család 1020 Mesebolt 10.30 Szandra® 10.50 Geronimo Stilton ® 11.10 Arthur® 11.40 Sabrina® 12.05 Mesél a kert® 12.10 Tilly és barátai ® 12.20 Amika® 12.50 Rocky és Bakacsin @ 13.40 Egyszer volt® 14.05 Mesél a kert® 14.10 Sabrina® 14.35 Arthur® 15.00 Geronimo Stilton © 15.30 Szandra, a mesenyomozó® 15.40 Ormányos család 15.55 Peppa malac 16.00 Manó Benő 16.15 Egér-úti kalandok 1640 Varázsceruza 16.50 Marcelino 17.15 Maja, a méhecske 17.30 Kemy 17.45 Süni és barátai 17.55 OzieBoo! 18.05 Mesebolt 18.15MazsolaésTádé 1825Anagyho-ho-ho 18.35 Nyuszi Péter 18.50 Boldogvölgy 18.55 Lóti és Fűti 19.00 Mélytengeri mentőcsapat 19.15 Raju, a riksa 19.25 Noddy kalandjai 19.40 Nils Holgersson 20.10 Híradó 20.55 Boston Legal® 21.40 Bosszú® 2225 Maradj talponl© 23.20 Ridikül® rífffl KL UB 04.10 Barátok közt® Magyar filmsorozat 04.40 Segítség, bajban va­gyok!® Magyar realitysorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacokl © 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTL II esti híradója 08.08 8.08 - Minden Reggel® Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz® Közszolgálati magazin 13.25 Éjjel-Nappal Budapest® Magyar filmsorozat 14.40 Celeb vagyok, ments ki in­neni® Reality kalandjáték 16.10 Segítség, bajban vagyok!® Magyar realitysorozat 1725 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 19.05 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 20.30 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.05 Celeb vagyok, ments ki inneni® Reality kalandjáték 22.45 RTL Híradó Az RTL II esti híradója 2320 Brandmánia® Márkákról, hirdetési iparról, nézői szokásokról, trendekről 00.00 Reflektor® Sztármagazin 00.15 Odaát® Amerikai sci-fi thriliersorozat Az Odaát természetfelet­ti-, fantasy-, horror-, thriller- és drámaelemeket vegyí­tő amerikai televíziós soro­zat. Az Odaát2005. szeptem­ber 13-án debütált a The WB Television Networkön, s a má­sodik évadtól a The CW műso­rán szerepel. 0120 a’la CAR® Autós kalandok ínyenceknek V* 05.15 M, mint muskétás® Amerikai kalandfilm-sorozat 06.00 Csapdába csalva ® Német doku-reality sorozat 06.25 Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.30 Stahl konyhája® 09.35 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 13.00 Walker, a Texas-! kopó© , Amerikai akciófilm-sorozat 14.00 Walker, a Texas-ikopó® Amerikai akciófilm-sorozat 15.00Agonosz álarca® Amerikai filmsorozat 16.00Családi Titkok® Magyar reality sorozat 17.00 Maricruz® 17.25 A Macska© Amerikai-mexikói filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 19.30 Jóban Rosszban® Magyar filmsorozat 20.15 Bumm!® kvlz-show 20.50 Édes élet® realitysorozat 22.05 NCIS® Amerikai krimi-sorozat 23.05 22-es körzet- A bűn utcái® Amerikai krimi-sorozat 00.05 Tények Este hírműsor 00.50 Aktív® magazinműsor 01.15 Sportos sportműsor 0125 Grimm® Amerikai misztikus film­sorozat 02.10 Hawaii Flve-0® Amerikai akció-krimisorozat Munkaügyek- Etvtra Fashion® Elvira lehetőséget kap arra, hogy megjelentessen egy kötésmintát egy kézimunka-magazinban, még akkor is, ha... 2120 Boston LegaH Pusztító boszorkányok® Shirley és Denise a szülőket képvi­selik egy állami iskola ellen a halloweenhez kapcsolódó progra­mok miatt folytatott... 20.55 Éjjel-nappal Budapest® Az Éjjel-nappal Budapest című új sorozat egy trendi apartmanban játszódik, a vibráló főváros szívé­ben. Ez ad otthont 8 fiatalnak, akik lakótársakként élnek együtt 19.05 NCIS­A félhold városa 2/2® „Kiváltságos"-nak nevezett gyil­kos módszerét másoló tettes után nyomoz New Orleans-ban és Washingtonban.... 22.05 ODUNATV 05.25 Gazdakör® 0540 Híradó 06.00 Kárpát expressz 0630 Hír­adó 06.35 Horvát krónika 07.00 Ecranul Nostru 0720 Híradó 0740 Közbeszéd (ism.) 08.05 Virágzó Magyarország 08.30 Híradó 8.30 0825 Térkép (ism.) 09.05 Könyv­ajánló 09.15 Emily ® 10.05 Szelek szárnyán ® 10.50 Öregberény® 1125 Öregberény © 12.00 Déli ha­rangszó 1200 Híradó 12.15 Időjárás 1225 Kívánságkosár1420 Vers 1425 Utánam, srácok 15.10 Erdélyi történe­tek 1540 Szép szőke szerelmünk, a Ti­sza 1630Térkép 17.05 Emily©(ism.) 18.00 Híradól840Közbeszédl9.10 Bűvölet © 1925 Sándor Mátyás © 2045 Szelek szárnyán ® 21.30 Hí­rek 2125 Dunasport 2145 Anagy ge­neráció ® 23.35 Kultikon © 23.55 MüpArt classic 0145 Vers 0120 Him- nusz 01.55 Hírek (ism.) ____________ OATV 5.15700-asklub®550 Egyenes be­széd 7.00 ATV START 8.40 Start + 9.00 ATV Híradó 9.10 Retró parla­ment 940 Friderikusz 10.30 Haza­húzó 1125 Laci bácsi konyhája 1200 ATV Híradó 1220 ATV START 14.10 Start + Benne: ATV Hírek 1545 ATV Hírek 1520 700-as klub ©1625Fő az egészség 1625 Világhíradó 17.05 Fórum 1745 ATV Híradó 18.15 HírvF ta 1845 ATV Híradó 1925 Egyenes beszéd 2045 Doku 21.15 ATV Hír­adó 21.30 Friderikusz 2225 Világhír­adó 2240 Hírvita 23.10 Hazahúzó 00.00 ATV Híradó 6.00 Paletta620 Lapzárta 7.00 Hír­adó 8.05 Magyarország élőben 9.05 Hírvilág 9200urWbrtdl0.00 Híradó 1020 Kommentár nélkül 11.05 Befu­tó szabad stílus 1120 Garázs 12.00 Híradó 13.05 Lapzárta1320 Paletta 1405Reporters1420Páholy 15.00 Híradól530GyógyHír©16.05 Click 1620Paietta 17.00 Híradó1720So­roló 18.00 Híradól9.00 Híradó 1920 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 2130 Csörte2230 dobál23.05Ma- gyarország élőben ________________ O FILM+ 09.05 Élő fegyver ©11.00 Spion- fióka ®1240 Másodpercekre a ha­láltól ® 1420 A Poszeidon kaland ® 1645 Támadás a Fehér Ház el­len © 19.00 Kapd el a kölyköt! © 21.00 Terminátor 3.: A gépek lázadá­sa ©23.10 Halálos célpont ® 01.00 Fekete Dália ® 03.15 A Mars szelleme ®0445Szentivánéji álom ® O ST0RY4 06.00 Agumimacik®0620 07.00 Kacsamesék © 07.30 Dallas ® 08.35 Gyilkos sorok®09251025 NCIS ©11251220 Született felesé- gek@13201425Afarmahol élünk @ 1540 Váratlan utazás © 1645 Hlr241625Váratlan utazás® 1725 Hir2418.00 Született feleségek ® 19.00 Hlr241920 Született felesé­gek® 2020 Hlr24 21.05 Szexés New York®21.35 Üss vagy fuss®2325 Szex és New York @00.05 Dallas® 01.05 Lost-Eltűntek® O DISCOVERY C. 06.00 0620 Hogyan készült? 07.00 Állítólag... IV. Lőfegyveres mítoszok 08.00 08.30 Élet-halál döntések I. 7-8. rész 09.00 Kanadai raktárárve­rések I. Hosszú haj 0920 Csomagcsa­ták Ili. Drága doboz 10.00 Licitvadá­szok III. 17. rész1020Raktárvadászok IV. 7. rész 11.00 Ereklyék a hátsó kertből I. A kastély 1120 Konténervadászok II. 1. rész 12.00 Aranyláz a Bering-tenge- ren Ili. 10 font arany 13.00 Ausztrál ka- mtonosok II. 4. rész14001430 Bear Grytls 15.00 Amcsi benzinfalók I. Meg­próbáltatások 16.00 Autókereskedők T7.00 Állítólag... 18.00 Csupasztúlélök I. Bomeó 19.00 Licitvadászok 1.1920 Kanadai raktárárverések 20.00 Rak­tárvadászok V. 4. rész2020Csomag­csaták 21.00 Dynamo22.00 22.30 Trükkös tudomány 23.00 23.30 Mi történt ezután? ____ O FÉM 3 0620Szerelmes Anna 0720 Szerel­mes Anna©0720Rabok és szeretők ® 0940FEM3Café© lUOTűzés víz®1240 Magánnyomozók 1345 Családi Titkok © 1445Shopping Ki­rálynők© 1520 Magánnyomozók® 1625Anagyházalakftás 1725Felejt- hetetlen® 18^5 Született feleségek 1925 A nagy házalakítás © 21.00 Született feleségek ® 22.00 Az ural­kodónő® 23.00 Tények 0020 M, mint muskétás® OCOOLTV 09.00 Medicopter 117 - Légimentők @10.00 Baywatch ©11.00 Knight Rider@12.00Amentalista@1220 Medicopter 117-Légimentők®1345 Cobra 11 © 1440 Cobra 11 © 1525 CSI: A háyszínelők® 1630 CSI: Mi­ami helyszínelők © 1720 Dr. Csont ® 18.15 Showder Klub ® 19.15 Gyil­kos elmék ® 20.15 A mentalista © 21.10 Dr. Csont © 22.10 Döglött ak­ták © Amerikai krimisorozat 23.05 Hazudj, ha tudsz! © 00.00 Gyilkos elmék® 01.00 Dr. Csont® ONYTV 0620 Híradó 0625 Rá-Adás Plusz ® 0720 Híradó 07.55 Dorina kér­dez... © 08.00 Senora női magazin ® 0820 Híradó 09.00 Híregyháza ® 0920 Lelátó © 10.30 Képújság 18.00 Híradó 1825 Híregyháza © 19.00 Híradó 1925 Dorina kérdez... © 19.30 Tens és Kálmány magazin @1945104 magazin®20.00 Hír­adó 2025 Rá-adás Plusz egészségügyi magazin @21.00 Híradó 2125 Dorina kérdez.. @2120 Senora női magazin ©22.00 Híradó2220 Híregyháza® 23.00 Képújság ________ M!<.mU'ÁK 620 Party Zóna-videoklipek® 7.00 Híradó725 Látószög ©8.00 Híradó 820 Megyejáró: Ajak ©9.00 Híradó 925 Képújság 17.30 Megyejáró: Le­velek © 18.00 Híradó 1825 Látó­szög © 19.00 Híradó 1920 A sze­retet ereje © 20.00 Híradó 2025 Film: Aranysárkány©22.00 Híradó 2225 Mintagazda ©22.55 Munka­kör® 2325 Himnusz ON AT. GEO. 645 Garázs varázs II: Land Rover sír­ból a sárba 740 Vadregényes épít­mények 825 Pedig jó ötletnek tűnt: 5. rész 9.00 Pedig jó ötletnek tűnt: 11. rész 920 Vinnie Jones © 10.25 Kozmosz 1120 Vadregényes építmé­nyek 12.15 Garázs varázs II: M6-csoda 13.10 Eszement játékok II: Nyelv 1325 Eszement tudomány 1405 Gondold újra!: Gödörásás1420Gondold újra!: Cipőkötésl5.00 Zafírvadászok 16.00 Vadregényes építmények 17.00 Garázs varázs II: MG-csoda 18.001820 Pe­dig jó ötletnek tűnt 19.00 Kozmosz 20.00 A Harmadik Birodalom titkai: Hitler és a nők ©21.00 Azok a 90-es évek: Sokk és bámulat 22.00 Apo­kalipszis © 23.00 A 2. világháború legnagyobb rajtaütései 0.00 Vinnie Jones® ________________________ 9CLASS FM 0.00 Class Zenetár új slágerek, való­di klasszikusok 6.00 Morning Show 10.00 Class Kívánságműsor 15.00 Class Délután 18.00 Jáksó Top 20 20.00 Csiszár Jenő műsora 22.00 Class Kultúra 0.00 Class Zenetár 9MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Napközben 9.00 Hírek920 HlreklO.OO Krónika benne: Sport. Időjárás. 1020 Hírek kb.1022 Hangtár 11.00 Hírekll.07A Hely 1120 Hírek 1122 Wndég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika1223 Sport- világ 12.30 Ütköző délben 13.00 HP rek 13.06 Rádiószínház 1320 Tanú­im lesztek! 1400 Hírek 1405 Arc­vonások 1420 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónika benne: sport 15.10 Al­ma és fája 1525 Közelről 1620 Hí­rek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 17.30 Krónika H34 Sport­világ íaOO Ütköző este 1&30 Hatá­rok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sport­világ 19.25 Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Belé­pő Kulturális magazin 2130 Rádió­színház 22.00 Krónika 2220 Sport­világ Szerkesztő: Gulyás László 22.30 A nap történetei 2257 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások Kiss László 2336 Tér-idő EEE33MM 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Talpra ma­gyar - reggel a Petőfi Rádióval közben: 6.30 Hírpencek Benne: hírek, közleke­dés. sport (3 perc) 7.00 Hírek. Időjárás Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 8.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 820Hírek. Időjárás Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás Köziekedésl0.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben: 11.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sport­hírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás Közlekedésl3.02 Sporthírek1400 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 15.00 Híiek. Időjárás Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafe­lé a Petőfi Rádióval közben: 17.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sport­hírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 19.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfitnesz Műsorvezető: Horváth Gergely 20.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés22.00 Hi'rek. Idő­járás. Közlekedés 22.03 Techno Zóna 23.00 Eleven____________________ O VIASAT3 07.00 07.55 Gyilkos számok ® 08.50 Született detektívek - ameri­kai bűnügyi sorozat © 0940 Szívek szállodája ®1035A nagy házalakí­tás ® 1130 Kettős ügynök © 12^5 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék - ® 1325Gyilkosszámok ©14251520 | CSI: A helyszínelők ©1620Castle 3. | évad ©1720Castle3.évad®1820 ! 1850Jóbarátok ©19201950 Jim szerint a világ ©2025 20.50 Két { pasi - meg egy kicsi © 21.15 22.15 A | SHIELD ügynökei - @23.15 CSI: Miami helyszínelők © 00.10 CSI: New York-i helyszínelők® 01.10 Esküdt ellensé­gek © 02.05 Gyilkos sorok A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget I nem tudunk vállalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom