Kelet-Magyarország, 2014. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-09 / 236. szám

2014. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖK KELET Háttér 3 Jövőre új medencében tempózhatnak A következő év szep­temberére négy járási központunkban épülhet meg a tanuszoda. NYÍREGYHÁZA, FEHÉRGYARMAT, KEMECSE, GYULAHÁZA, IBRÁNY. A fehérgyarmati járáshoz fél­száz megyei település tarto­zik, így szinte magától értető­dő volt, hogy itt épülnie kell uszodának. Feszített víztükör- Az új tanuszoda könnyű- szerkezetes elemekből épül, és nyáron szabadtéri meden­ceként is használható, így a létesítmény egész évben ki tudja szolgálni a diákokat és a környéken élőket - mondta el dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő. Fehérgyarmat pol­gármestere hozzátette: 2000- 2200 iskolás gyermeket érint a beruházás, amelyhez a város 180 millió forintos önerővel járul hozzá, azonban a működ­tetés költségei már nem őket terhelik, hiszen ez a Nemzeti Sportközpont feladata lesz. Fe­hérgyarmaton a strand terüle­tén a tanuszodának 2015 szep­temberére kell elkészülnie. Az uszodák mindegyiké­ben két medencét alakítanak ki, a tanmedence 6x10x0,8 méteres, az úszómedence Hat évvel ezelőtt adták át a megye egyik legszebb tan­uszodáját Ibrányban.- Uszodánk tan- és úszóme­dencével PPP-konstrukcióban készült el, évről-évre 13-14 település diákjai tanultak meg nálunk úszni - tájékoz­tatott Berencsi Béla polgár- mester. Óvodások, általános 25x15x1,90 méteres feszített víztükrű lesz. A kormány ter­vei szerint Kemecsén is épül tanuszoda. Keresik a helyét- A város lakossága örömmel fogadta a tanuszoda gondo­latát, hiszen a sportnak óriási hagyománya van Kemecsén, s egy új színfolttal lesz gazda­gabb ez a paletta - mondta el érdeklődésünkre Lipők Sán­dor, Kemecse polgármestere.- Természetesen nem csak a városnak, hanem az egész járásnak épül, így a környező és középiskolások ezrei sajá­tították el az úszás alapjait a létesítményben, ahol az igé­nyek szerint tartanak nyitva, hiszen a felnőttek már haj­nalban szívesen tempóznak a medencében.- Tisza-parti településként hat évvel ezelőtt azt kellett mondanunk: az ibrányi gyere­települések iskolásai is igény­be vehetik majd szervezett úszásoktatás keretében; a tanuszoda része lehet a min­dennapi testnevelésnek, a tanórák után pedig a lakosság rendszeres sportolását segíti elő az új létesítmény. Remé­lem, hogy az óvodásoknak is lehetőségük lesz megismer­kedni az úszás alapjaival. A tanuszoda helyét még nem tudjuk, két lehetőség vető­dött fel. Az iskola közvetlen közelében van szabad terü­let, valamint a túloldalon, az oktatási intézménnyel kék nagy része nem tud úszni; a tanuszoda-építés azért volt fontos, hogy a diákjaink úsz- szanak, rendszeresen sportol­janak. Ma a gyermekeink 60 százaléka tud és szeret úszni, mi több, megyei és országos versenyeken elért eredménye­ik bizonyítják a tehetségüket - tette hozzá Berencsi Béla. szemben is van egy üres in­gatlan. A tanuszoda állami beruházásban készül el, a tervezéstől a kivitelezésig, a műszaki ellenőrzésig mindent az állam vállal magára. Bízom abban, hogy a szakemberek a tanuszodákban felfigyelnek majd a tehetségekre, s innen is kerülhetnek ki olimpikonok. Tizenhat éve- Hogy telik az idő: idestova tizenhat esztendeje épült a tanuszodánk, amely gazdasá­gi okok miatt egyszer sem volt bezárva 1998 óta. Az önkor­mányzat a fenntartó, a megye egyik legtisztább ilyen jellegű medencéjével büszkélkedhe­tünk - említette Bárdi Béla, Gyulaháza polgármestere. - A 18x8,5 méteres, 90-130 centis vízmélységű uszodát a helyiek mellett a Klik által beszerve­zett környékbeli iskolások is előszeretettel használják in­gyenesen. A nagyközönséget délutánonként és hétvégente engedjük be jelképes össze­gért. A legfontosabb célki­tűzést elértük: amíg az 1998-as átadásig a gyulaházi diákok 90 százaléka úgy végezte el a 8 osztályt, hogy nem tudott úszni, ennek most már pont az ellentéte igaz. Akkoriban a CÉDA pályázat révén több mint 22 milliós támogatásban részesültünk, az uszoda 27-28 millióból épült meg, a fennma­radó részt az önkormányzat gazdálkodta ki. Befedik a sóstói nagymedencét- Amióta bekerült az 5. és 6. osztályosok tantervébe az úszásoktatás, azóta tény: na­gyobb a kihasználtság a Júlia fürdőben. Sok diák tanul itt úszni, ők minden esetben kü­lön sávban úsznak a többi ven­dégtől - fogalmazott olvasóink panaszaira reagálva dr. Podlo- vics Roland, a Sóstó-Gyógyfür­dők Zrt. vezérigazgatója, majd hozzátette: a vendégeknek két úszósávot minden esetben fenntartanak.- Ilyen látogatottságnál nem egyszerű megszervezni, hogy a diákok mellett a többi ven­dégnek ennél több hely jusson. Mivel az úszásórák nem a me­dencék egészét foglalják le, így felesleges az olyan táblák kihe­lyezése, amelyek időhöz kötik a vendégek érkezését. Ez egy átmeneti időszak, decemberre befedjük Sóstón az 50 méteres nagymedencét, akkortól nyu- godtabb körülmények között úszhatnak a vendégeink - foly­tatta Podlovics Roland. KM Szeptemberre ww felépül a fe­hérgyarmati ■■ strandon az ■< mm új tanuszoda.. DR. TILKI ATTILA Ék YJÉ Ezrek tanultak meg Ibrányban úszni Az ösztönök győzelme Félidőhöz érkezett a nemzetközi babahor­dozó hét programsoro­zata. nyíregyháza. - Bár az előa­dások témájától függően vál­tozik az érdeklődők száma, a rendezvény népszerűnek bizonyult a kötődő nevelés felé nyitott anyukák köré­ben - jelentette ki Tóth-Ba- logh Nikolett babahordozási tanácsadó. A hét végéig még számtalan szakembert hall­gathatnak meg, több hordo­zóeszköz-bemutató is várja a mamákat, szerdán ebéd után példáuí a mindennapos gerincvédelemről beszélget­hettek dr. Czimmer Éva reu- matológus fürdőorvossal, aki a hordozásból fakadó fájdal­Baba és mama Is jól érzi magát mák enyhítésére szolgált jó tanácsokkal és technikákkal.- Fogalmam sem volt ar­ról, mi az a kötődő nevelés, annyit tudtam, hogy nem akarom valamilyen divatos irányzat alapján könyvekből FOTÓ: SIPEKI PÉTER nevelni a gyermekeimet. Arra gondoltam, hogy a természe­tes ösztönöket fogom szem előtt tartani - avatott be Hlat- kyné Egyed Zsuzsanna.- A kötődő nevelés pont erről szól, hogy érzésünk sze­rint merjünk reagálni a gye­rekek igényeire. A nagyobbik lányom születése előtt olvas­tam a hordozókendő pozitív hatásairól, és tetszett is ez az alternatív módszer. A kétgyermekes anyuka kér­désünkre hozzátette: bár so­kan gondolják úgy, hogy a kö­tődő nevelés következtében a gyerekek önállótlanabbak a velük egykorú társaiknál, ő ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalta. km-csa Nem akartam könyvbőljae- velni a gyer­mekeimet. HLATKYNÉ EGYED ZSUZSANNA Polgármester­jelöltek nyílt vitája-élőben NYÍREGYHÁZA. Élő adásban mutatkoznak be Nyíregyháza polgármesterjelöltjei a Nyír­egyházi Televízióban október 9-én, csütörtökön 17.30 órától. A városvezetői posztért in­dulók nyílt vitáját dr. Kovács Ferenc, a jelenlegi ciklus pol­gármestere kezdeményezte, és felajánlását minden érin­tett elfogadta, így nyolc jelölt fejti ki véleményét néhány fontos kérdésben. A nagyjából másfél órásra tervezett műsor ismétlése másnap, péntek reggel 6.30- tól látható, a vitáról lapunk­ban részletesen beszámo­lunk. KM ® http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Nézőpont Bodnár Tibor Uszodás tanmese Ki törődött azzal a mi időnk­ben, hogy megtanulunk-e úszni? Ha nem a kilences is­kolába jártál, akkor esélyesed sem volt arra, hogy iskolai körülmények között foglal­kozhass az egyik legfonto­sabb alapsportág elsajátításá­val. Nekem szerencsém volt, mert a szüleim elindítottak ezen az úton, de hát a Búza utcáról az Ungvár sétányig így is el kellett jutni - néha egyedül, esőben is, hidegben is. Azt nem állítanám, hogy a megyeszékhely uszoda­helyzete az eltelt harminc évben száznyolcvan fokos fordulatot vett (ha már kam­pányidőszak van, elő lehetne venni az uszodaépítésekkel kapcsolatos mindenkori választási ígéreteket...), de azért annyival sportosabb lett a világ, hogy a fiaméknak már szerveztek úszásokta­tást az iskolában: másodikos korában a fürdőházban, ötödikben a főiskolán szelték osztálytársaival együtt a habokat. Nem is eredmény nélkül. Közben csak ámultunk és bámultunk, hogy tanuszo­da létesült Gyulaházán és Ibrányban, versenyeket rendeznek Nyírbátorban, Mátészalkán, Újfehértón és Záhonyban - a felsorolásból kimaradóktól elnézést. És itt az újabb fordulat: egy éven belül további megyénkbeli te­lepüléseken épül tanuszoda. Kemecsén, Fehérgyarmaton, Baktalórántházán és Csen- gerben is az általános iskolai osztályok órarendjébe lehet illeszteni az úszást. Úszás, tanuszodában, ta­nítási óra keretében. Évekkel ezelőtt csak meseszerűnek tűnt az egész. Innentől kezd­ve ez egyenesen tanmese lesz! tibor.bodnar@kelet.hu Kelet kvíz Melyik az a településünk, melyet 1662-ben a szatmári német helyőrség katonái raboltak ki? Az ellenség megfékezésére a falut körülárkolták és a Nóborda patak vizével az árkot f eltöltötték. a) Nemesborzova b) Kisar c) Nyírkáta d) Rétközberencs A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. *> Egyre több a fa Tizedik alkalommal rendezték meg Nagykállóban a cukerta- nyai napokat, melynek keretében bárki elültethette gyerme­ke fáját a Születések parkjában; Kozma Miklós lánya, Ágota is kapott egyet. fotó: sipeki Péter Megkérdeztük: Ön szokott úszni?- Vállalkozó lévén sok a ten­nivalóm, ennek ellenére min­den péntek délután elmegyek a nyíregyházi Júlia Fürdő­be úszni egy jót. Felváltva gyakorlom a mellúszást és a „pazonyi paraszthátast”. Idősnek és fiatalnak egyaránt jó szívvel ajánlom ezt a fajta testmozgást, kikapcsolódást!- válaszolta Tóth Gyula. - Azt mondják, az úszás olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelej­teni. Ezt cáfolja az én esetem: 10 évesen majdnem beleful­ladtam a leveleki tóba, azóta kerülöm a mély vizet és nem megy az úszás sem - mesélte Erdei Bianka Vivien. Fóri Dalma rendszeresen jár uszodába.- Az úszás jó ellenszere a ge­rincferdülésnek. Ráfér(ne) a mai fiatalokra a mindennapos testnevelés és a rendszeres úszás, mivel sokan már csak a számítógép előtt görnyedve, az interneten fociznak, kosa­raznak - nyilatkozta a diáklány. Ha tehetné, Jánosi Noémi is szí­vesen járna úszni kisebb-na- gyobb rendszerességgel, elfog­laltságai miatt azonban erre nem jut ideje. Vámos Enikő szeret úszni, de csak nyáron, a strandolások alkalmával szo­kott élni a lehetőséggel. Vida Franciska így válaszolt: - Nem tudok úszni, de sosem késő megtanulni! Akár életmentő is lehet ez a tudás, egyébként pedig az úszás köztudottan jót tesz az egészségnek. KM-Pl TÓTH GYULA: Ha pén- ERDEI BIANKA VIVIEN: FÓRI DALMA: Rendsze- tek, akkor mellúszás és Kerülöm a mély vizet, résén úszom a gerinc­pazonyi paraszthátas! nem megy az úszás. ferdülésem miatt. JÁNOSI NOÉMI: Szí- VÁMOS ENIKŐ Csak VIDA FRANCISKA: Nem vesen járnék úszni, de nyáron, strandolások tudok úszni, de sosem nincs rá időm. alkalmával. késő megtanulni! Minden korosztály szívesen tempózik az Ibrányi tanuszodában FOTÓ: KM-ARCHÍV ek felett *

Next

/
Oldalképek
Tartalom