Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-03 / 205. szám

8 Vidor fesztivál HEUT 2014. SZEPTEMBER 3-, SZERDA ■■■■■ Addig zenélnek, amíg jól érzik közben magukat NYÍREGYHÁZA. A Tokos zenekar neve sokaknak lehet ismerős: a Fölszállott a páva kategória­győzteseként óriási népszerű­ségre tettek szert. Vidor-kon- certjük után Molnár Brigitta beszélgetett velük. - A tehet­ségkutató verseny sokat segí­tett abban, hogy megismer­jenek bennünket, így olyan helyekre is eljuthatunk, ahol korábban nem jártunk. Fiata­lok vagyunk és fejlődni szeret­nénk, ezt a gyémántot tovább csiszolni, vigyázni rá. Addig szeretnénk zenélni, ameddig jól érezzük közben magunkat, de ha azért csinálunk lemezt vagy adunk koncertet, mert muszáj, biztosan abbahagyjuk majd. Sok jó példa van előt­tünk: a vetélkedőn ismerked­tünk meg Pál István Szalonná­val, aki kimagasló minőséget képvisel, de hálásak vagyunk Porteleki Lászlónak is, aki a tanácsaival sokat segített ne­künk. És nem feledkezünk meg azokról a zenészekről sem, akiktől a dalainkat gyűjt­jük, nélkülük nem tudnánk tiszta forrásból táplálkozni. KM A Tokos zenekart a Vldoron is Imádta a közönség fotó: vidorfest.hu Jól ismert zenészek a téren NYÍREGYHÁZA. Szerdán hétkor ismerős arcok bukkannak fel a nagyszínpadon: a 2006-ban Nyíregyházán alakult Folk- fusion Band Közép-Európa legjobb RidaRock stílusú ze­nekara. A kezdetekkor a ha- gyományos magyar népzene modernizálása volt a fő cél­juk, aztán, ahogy egyre több zenész fordult meg a csapat­ban, úgy tisztult le a mára védjeggyé vált egyedi hang­zás. KM Ma este lépnek színpadra FOTÓ: KM-ARCHtV A mosoly és derű, mint terápia NYÍREGYHÁZA. Szerdán öttől a Művész Stúdióba látogatók mosoly METAmorfózison es­hetnek át. A humor, a nevetés életünk része - vallja a Mentá­lis Egészségért Tenni Akarók (MÉTA) klubja. Ténylegesen része, vagy csak része kelle­ne, hogy legyen? Elegendő-e a mennyisége, jut-e neki sze­rep a minőségi élet kialakítá­sában? A krízisekben mi a je­lentősége, alkalmazhatjuk-e terápiás eszközként is? Ezek­re a kérdésekre keresi a vá­laszt a MÉTA Klub délutánja. Természetesen „okoskodás­mentesen”, az idegen- (vagy ismerős) vezető prof. Frecs- ka Ede, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátri­ai Klinikájának igazgatója és munkatársa, dr. Móré E. Csa­ba, a MÉTA klub alapítója. KM A Vidor fesztivál szerdai programjai SZEPTEMBER 3., SZERDA Nyíregyháza Móricz Zsigmond Színház 18 és 22 óra: Furcsa pár (női változat), Vörösmarty Színház, Székesfehérvár - Krúdy kamara 19 óra: Klotild néni, Karinthy Színház, Budapest - Nagyszínpad Kossuth tér 16 óra: Gulliver Kazohínában, Utca-Szak Közhasznú Egyesület, Budapest 19 óra: Folkfusion Band-koncert 20.30: Megdönteni Hajnal Tímeát - filmvetítés 22.40: T űzzsonglőrök Mustárház 10 óra: Szeredás együttes Művész Stúdió 10 óra: Marabu doktor, Katica Bábszín­ház, Nyíregyháza 17 óra: Mosoly METAmorfózis Kodály Zoltán Általános Iskola 22 óra: Dumaszínház - Duma Jam: Aranyosi, Badár, KAP Laskod Művelődési ház 14.30: Rejtély az erdőben, Burattinó Bábszínház, Nyíregyháza Nyírkércs Integrált Közösségi és Szolgáltató tér 11 óra: Rejtély az erdőben, Burattinó Bábszínház, Nyíregyháza Ramocsaháza Közösségi ház 14 óra: Rejtély az erdőben, Burattinó Bábszínház, Nyíregyháza A színház a mese vilá­Az előadás végén nem akart szűnni a taps beszélgettünk. Azt mondta, a színház a képzelet világa, ahol elszakadunk a realitá­soktól.- A színház egy kicsit a mese világa. Az ember mesél, és abba a világba kerül, aho­vá vágyakozik, ahol szeretne élni, ahonnan jött - mondja. Sok sikeres filmben ját­szott. Arra a kérdésre, hogy a film a színész számára meny­nyiben más, mint a színház, azt feleli: az egyik a rövidtáv- futás, a másik a hosszútávfu­tás. Valakinek az egyik megy jobban, másnak a másik. De a színész számára előbb-utóbb mindkettő megtanulható. Hibák itt is, ott is Közismert, kedvelt ember, bizonyára sok rajongója van. Sokfelé felismerik: Csányi Sándornak nem lehet könnyű villamoson utazni... - Nem szoktam villamoson utazni (nevet). De bárhol járok, azt tapasztalom, hogy általában rendesek az emberek, gratu­lálnak nekem, örülnek, hogy látnak.- Nem kis bátorság kell ah­hoz, hogy a Nyíregyházán most színre vitt, A férfiagy című egyszemélyes előadáson hosszú időn keresztül egye­dül kell állnia a színpadon, és szórakoztatnia a nagyérde­műt ....A felvetésre azt mond­ja, valóban nagyon nehéz feladat, közel másfél órában egy szereplővel végignézetni egy előadást. - Szerencsére a darabban sok a humor, a vicc, a közönség sokat nevet, és ez nagy segítség. A stand-up egyébként is hálás dolog. Ez a darab egy nagyon ügyesen megírt történet, ideális no FOTÓ: VIDORFEST.HU perc hálás időtartammal, sok karakterrel. - A vígjáték a női- és a férfi nem párharcáról szól, de hogy a színművész melyik oldalon áll? Csányi Sándor azt mondja, mind a kettőn, mivel a nők és a férfiak ugyanannyit hibáznak. Szerinte ez a jó, ha az előadás után mind a két fél úgy jön ki a színházból, hogy neked is igazad van és nekem is... Megtudtuk, hogy az új évadban sem fog unatkozni.- Hamarosan egy ifjúsági da­rabban játszom, ez lesz Tas- nádi István Kőmajmok háza című műve. Nem túl régen mutattuk be a Liliom című darabot, amelyben a főszere­pet Schell Judittal játsszuk, • néhány hónap múlva pedig megkezdődnek a Két szék kö­zött című darab próbái is. BODNÁR ISTVÁN ga, ahol az ember oda­kerül, ahová vágyako­zik, ahol szeretne élni, ahonnan jött. NYÍREGYHÁZA. Zsúfolásig megtelt szombaton este a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpada a Vidor feszti­vál A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? című egyszemélyes vígjátékára. A nézők nem is csalódtak, az előadást végigkísérte a neve­tés és a taps. A főszereplőt, Csányi Sándort a darab vé­gén legalább tízszer tapsolták vissza. A közkedvelt színművész hímsoviniszta férfit alakít, akit elhagyott a menyasszo­nya, két hét gondolkodási időt adva neki, hogy megvá­laszolja a nagy kérdést: „Mit akar a nő?” A hiúságában sértett Sanyi elkeseredetten összegzi kéthetes tépelő- déseinek eredményét, és a „stand-up comedy” elemeit is ötvöző fergeteges előa­dásban idézi fel a nőkkel kapcsolatos emlékeit és ta­pasztalatait. Egyszemélyes színdarabot láttunk, mégis hat férfitípus elevenedik meg a színpadon, akik tanácsaik­kal és történeteikkel inkább összezavarják Sanyit.... A nyíregyházi nézők is meggyőződhettek róla, hogy Csányi Sándor, a Thália Színház művésze remek szí­nész. A mostani vígjátékban az egyik percben tépelődő férfi, aztán katonatiszt, taxi­sofőr, francia sármőr, vagy nyolcvanéves aggastyán. A művésszel az előadás előtt Dívák és a fotófogyatkozás Három kiváló színész­nőnek állít emléket a kiállítás. NYÍREGYHÁZA. A fesztivál ideje alatt a Móricz Zsigmond Szín­ház galériájában fotófogyat­kozás látható, a szombaton megnyitott kiállítás három nagyszerű művésznek állít emléket. Száz évvel ezelőtt született Mészáros Ági, Lu­kács Margit és Tolnay Klári, a fotókon túl pedig számos kor­dokumentum is segít felidézni az életüket. A tárlat megnyitá­A három művész élete a XX. század korlenyoma- L , ta is. ­DR. TASNÁDI CSABA \ A színház galériájában látható a tárlat FOTÓ: RACSKÓ TIBOR sán dr. Tasnádi Csaba, a szín­ház igazgató-főrendezője azt mondta, a három fantasztikus művész a XX. századi Magyar- ország történelmére is hatás­sal volt, életük az adott kor lenyomata is. Ezért nagyon jelentős az Országos Színház­történeti Intézet összeállítása, ami a Bajor Gizi Színészmúze­umban, majd a Pécsi Országos Színházi Találkozón volt lát­ható. Most Nyíregyházán néz­hetik meg az érdeklődők, de érdemes sietni, mert napról napra fogynak a képek. A he­lyükre ugyanis azok az alkotá­sok kerülnek, amelyeket a Vi- doron dolgozó karikaturisták készítenek a fesztiválon. KM Csáki Alexandra fesztiválnaplöja, 3. nap A szervezetem kezd hozzászokni ehhez a fajta „munkarendhez”. Reggel elégedetten ébredek, mert még hajnali egykor sorrend­be állítottam az eddig látottakat, és már akkor oda tudtam volna ítélni legalább két dijat a sokból - persze még előttünk a nagyja, de jobb gondolni a jövőre, ugye... Ismét a Kossuth téren találkozunk délután négykor, a vasárnapi langy meleg, ha lehet, még több embert csal ki a fesztiválra. Az előzőtől teljesen eltérő térszlnházi darab megosztja a nézőket: a gyerekek egy része sírva távozik a mamájával, az idősebbek a fejüket rázzák, a középkorúak egyszerűen nem értik, de egy vékony réteg (ól mulat. Kissé enerváltan térünk vissza a főhadiszállásra, frissítő uzsonna közben mindenki elmondja a véleményét a szombati két egyszemélyes egyfelvoná- sosról. Kézfeltartással szavazunk, kinek melyik tetszett jobban, három-három, hosszabbítás. A nagyszínpadi darab újabb közönségsiker, az emberek imádják, a mellékszereplők brillíroznak, a részeg igazán kapatos, á hősszeretmes úgy dadog, ahogy az elő van írva. Szinte futunk a Kamarába, ahol Molnár Piroska és Jordán Tamás Bemard Shaw drámaíróról és Stella P. Campbell színésznőről szóló életrajzi előadása a székbe szögez mindenkit. Kedvesek, szeretetre- méltóak, örök emléket égetnek a nézőkbe. Az Argó 2 betétdalát énekli a Kerekes Band Az egyik dalukhoz Far­kas Bertalan beszédét használták fel. NYÍREGYHÁZA. A Kerekes Band most lépett fel harmadszor a Vidoron, igaz, az első két al­Nyíregyházi koncertjük nagy siker volt FOTÓ: RACSKÓ TIBOR kálómmal nem volt hozzájuk kegyes az idő. A szakadó eső miatt mind a kétszer fedett helyen kellett játszaniuk, most viszont remek időben léptek a közönség elé. Fehér Viktorral, az együttes dobo­sával a Mustár FM önkéntese, Alföldi Dániel beszélgetett. Lemez és film a tervek között- Tizenkét éve változatlan a zenekari felállás, ezért tudjuk megőrizni az egyediségünket, amin nem is akarunk változ­tatni - biztos sokan nem ér­tenék, ha Zsombor a furulya helyett szaxofont ragadna. Ezt szereti a közönség és ezt értékeli a szakma, a legutób­bi albumunk Fonogram-díjat kapott, ami komoly elismerés. Van egyébként a lemeznek egy helyi vonatkozása is: az egyik dalban felhasználtuk Farkas Bertalan egyik beszédét, és mivel ezt a mostani koncerten is játsszuk, azt is mondhatom, hogy hazahoztuk őt.- Az együttes egész nyáron turnézott, hamarosan pedig új lemezzel jelentkeznek: az A38 hajón két koncertet rögzítet­tek, ezekből készül válogatás. De nemcsak ez az újdonság a csapat életében: ők írják az Argó 2 több betétdalát. Vik­tor azt mondja, meglepődtek, hogy őket kérték fel a feladat­ra, de természetesen nagyon örültek neki. És ha már film: ők is terveznek egyet.- Bár ma már nagyon kevés időnk jut arra, hogy dalokat gyűjtsünk, azt tervezzük, hogy készítünk egy filmet a dal útjáról: bemutatnánk azt a folyamatot, ami azzal kezdő­dik, hogy egy dallamra rátalá­lunk és azzal végződik, hogy a vele való munkálkodás után a színpadon megszólal. km Azt tervez­zük, hogy készítünk egy filmet a dalaink útjáról. FEHÉR VIKTOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom