Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-15 / 215. szám
2014. SZEPTEMBER 15., HÉTFŐ Repülni, ameddig csak lehet... Amit még nem tud, hogy bármi lehet belőle illusztrációk: thinkstock Sonia Pepperdine Bezárva-Klausztrofóbia Zárt ajtók mögött az idő lassan telik, lélegzetem eláll, szívem hevesen kalapál. Félelem lesz úrrá rajtam. Mint a ketrecbe zárt madár, a lelkem fogságba esik. Végtelennek tűnik, mire az ajtó kinyílik. Tekintet Igéző tekinteted elkapta szemem, ha csak pillanatra is, de szavam elfeledtem, szemeid szép világában eltévedtem. Lelki fájdalom Nehéz kő ült lelkem világára, füstös, fájdalmas, végeláthatatlan. Mint várost, melyet köd fojtogat, szívemet szürke fátyol borítja. Lencsés Károly Életképek Itt mellettem Két gyermek játszik a homokban Az egyik gonoszkodó kedvenc A másik kamasz már, hagyja amazt, hagy incselkedjen Éljen! - Kiáltja a kisebb A másik fölé hajol Igazítja vállain az inget Minden rendben Szép lesz ez a homok torta Már nagyon igyekezne, hogy estére kész legyen Hűvös már ilyenkor Hideg minden csillag Lámpákba fényt gyújt az éj Sok lesz az árnyék Lámpa fénye betömi a sarkot Kísértetjártalán? Úgy recseg, ropog... Aludj csak így alszik el a ház „Mitől lesz egy gyermek jó vagy rossz? Ki ítélkezhet egy gyermekről?” tollpróba. Hát, huszonegy éves lettél. Anyának lenni nem könnyű, bár sokszor nem is nehéz, főleg akkor, ha az a gyermek jó. De mitől jó egy gyermek? Sokszor merül fel bennem a kérdés pedagógusként is. Tudjuk-e tanárként, hogy valójában mi a helyzet otthon, hogy az, amit mi látunk, a valóság-e, vagy csak egy kifelé mutatott álca? Egy rejtett élet eltakarása, mely kifelé rohanónak és nemtörődömnek tűnik, de ott bent mélyen, a bezárt ajtók mögött mindent tudnak egymásról, mindent megbeszélnek, még a féltve őrzött titkokat is. Alig húszévesen szültem. Nem vesztettem semmit, ugyanúgy van diplomám, állásom, és még két gyerekem is. Vajon okosabb szülő lennék, ha fordítva csinálom? Eleinte féltem. Tudtam, hogy gyönyörű lesz, okos és kedves, hogy rajongásig szeretni fogom, ő lesz az életem közepe. Húszévesen mi másra gondolhat egy fiatal nő? Miközben bálnává növekedtem, valahogy mindig sikerült egy-egy szempárban meglátni a lekicsinylést. Mire a szüléshez értem volna, rettegtem, hogy nem fogom tudni jól csinálni. Ahogy egyre nagyobb lett a gömbölyödő pocakom, ott jöttek velem szemben a folyosón a kedves, biztató tekintetek is. Irénke volt az egyik ilyen nővérke. Szorongva vártam az NST- re, amikor kijött a folyosóra, hogy elkérje a papírokat, rám mosolygott. Nem a megjátszott mosollyal, hanem azzal a biztató, kedves, „nem lesz semmi baj” típusúval. Kezdtem elhinni, hogy jól fogom tudni csinálni, hogy nincs mitől félnem. Aztán megszületett Viki. Nehéz szülés volt, kicsit belehaltunk mind a ketten. De összejött. Megérkezett, éppen huszonegy éve. Mitől lesz egy gyermek jó vagy rossz? Ki ítélkezhet egy gyermekről? Magatartásáról? Tudásról? Megbízhatóságról? Egy dolgot megtanultam az elmúlt huszonegy év alatt: senki. Majd mi ketten, én és ő, vagy esetleg hárman: én és a lányaim, majd mi megítéljük magunkat és egymást. Minden más kívülálló kívül is rekedt. Az ítéleteikkel, a felesleges egymásnak ug- rasztásaikkal. Sosincs harag. Szeretet van. Mitől lett az én lányom sokkal jobb, mint azt bárki, aki az oktatása, nevelése alatt próbálta elhitetni vele és velem? Hűséges hozzám. Olyan szabályt tudott megtanulni, amivel rájött, nincs a világon semmi, ami megszüntethetné a minket körbevevő békét, szeretetet. Nincs az a válás, az a szegénység, az a szomorúság, amivel közénk lehetne állni. Számíthatok rá, tudom, mert az édesanyám is számíthat rá. Iskoláról iskolára jártunk, mert hol ezért, hol azért nem tudott megfelelni. Innen üzenem azoknak, akik néha azt tanácsolták, hogy két nagy pofon hiányzik neki, hogy ez a számomra legszebb lány, aki sokat foglalkozik a külsejével, megfüröszti a nagymamáját, felöltözteti, és olyan frizurát készít neki, amilyet még fodrász se. Előkészíti a ruháját; ha szükség van rá, pelenkát cserél. Amit még nem tud, hogy bármi lehet belőle. Tanár, orvos, ügyvéd, író, fodrász, kozmetikus vagy jegyszedő... Bármi lehet, ami szeretne lenni. Nincs lemaradva semmiről, nem késhet le semmit, mert lelkében és szívében már olyan felelősséget hordoz, melyet sokan még negyvenévesen sem. A legnagyszerűbb, ami anyaként adatott nekem, hogy mind a két lányom ilyen. A két csacsogó szőkeség szélviharként kering, és nevetve, mókázva megteszik azt együtt és külön-külön is, amitől sokan félnek. Ápolni egy idősebbet. Megnevettetni. Szeretni. Életet adni a fiatalságukból. Időt, azt az értékes dolgot, amire azt szoktuk mondani, hogy nincs. Nekik jut belőle oda, ahova kell. Örülök, hogy húsz évesen belevágtam ebbe az anya dologba. Örülök, hogy mellette lehettem az elmúlt huszonegy évben, és remélem, még nagyon sokáig láthatom repülni. VASKÓ ILONA Szeretnéd, ha mások is elolvasnák az írásaidat? @ Kosztolányi Dezső gondolata ollpróba. Szeretsz verset, ovellát, rövid történeteket ni? Szeretnéd, ha mások i elolvasnák, amit papírra etsz? Eddig nem volt lehetőéged a bemutatkozásra? No, kkor a Kelet-Magyarország ollpróba-oldalát neked taHl T-To vimr orvoH Vinmr szívesen megmutatnád másoknak is, mennyire tehetséges vagy, küldd el verseidet, rövid novelláidat (maximum 3000 karakteres terjedelemben) az Alexandra.Csaki@ kelet.hu e-mail címre, és lapunkban megjelentetjük azoA könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz, úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése és nagybirtokosa lehet általa, gondolat-milliomos. Pagonyi Szabó János: Izzik a Nyár Izzik a Nyár, ökör nyálaz, végtelenül hosszan száll az. Véges-idők, véges-farkán véges-végig játszik, dajkál. Égeti az erdőt, mezőt, perzseli a vén legelőt. Délibábot tart főléje, lebeg-lobog levegője. „Vénasszonyok nyara" pirít, virág nyílik, madár sivít. Párologtat patak vize, elbújhat az éj gőzibe. Fürdik a rét, erdő, mező, beleolvad nyárfa,tető. Botlik a Hold, amint éled, tapogatja a vidéket. Múlik az éj, múlik lassan, hajnal hasad, élet csattan. Feltör a Nap, feltör egyből, aranyport szitálgat fentről. Iszkol a köd, pára illan, hulló fényben harmat csillan. Madárének csodát regél, hozzá bogár-banda zenél. Szarvas bömböl szélnek dőlve, hegyen kaptat, megyen ölre. Barcog... hívó hangot hallat, háremhölgyek felrohannak. Napfény vibrál szemlesütve, ősz ívével szembesülve. Az meg illeg-billeg neki, ezer színnel kecsegteti. Golyók a vitrinben, avagy a vadász és az alvó lányka „Mozdulatlan éjszakában a lány hátulról öleli az őzet...” tollpróba. Egy erdőben alvó lánnyal közösül a vadász. A lány azt álmodja közben, hogy őzsuta, akit vadász üldöz, a lába között hatalmas füstölgő mordállyal. A lány döbbenten figyeli hónapokig növekvő hasát, senki nem tudja, mi lehet a baj. Tíz hónap múlva életet ad egy őzgidának, golyókkal a testében.- Furcsa tumorok - mondja rájuk az orvos, miután alig néhány nap alatt újra nőnek az őzben az eltávolított lövedékek. Néhány műtét után már ki sem operálja őket. A golyók a vitrinbe kerülnek. A sebesült őz csak nézte hatalmas fekete szemeivel az anyját, aki könnyes szemmel szoptatta, folyton arra az erdei rémálomra gondolva, amikor a vadász megerőszakolta. A gida néha felsírt, a sebek elfertőződtek.' A lány szülei gondolták, megölik az őzet, és feldarabolva, a romlott részeket gondosan kivágva, konyhakész adagokba porciózva, alaposan befűszerezve mélyhűtőbe rakják. Mozdulatlan éjszakában a lány hátulról öleli az őzet, figyeli a hold becsorgó fényében a haldokló állat ziháló lélegzését. A konyhában késeket fennek. Az erdő távolából idehallatszik egy vadászkürt hangja. A lány felsír. Hónapok óta először. Sírásától felrobbannak az őz testében a puskagolyók. A vitrinben lévők gránátként csapódnak ki, halálra sebezve az anyát. A nyomukban keletkezett tűz beleolvasztja a késeket a fenő kezekbe. KOMOR ZOLTÁN 9 A Tollpróba-oldalon megjelent írásokat digitális formában is megtalálják a Kelet-Magyarország weblapján. www.kelet.hu Tábori Zoltán Farkasok tánca ez, és nem egy kislemez, ne nevess, porba hullt emlékek után ne siess, soha ne keverd a jót a rosszal, mert még összefuthatsz ma a gonosz- szál, hát ilyen ez nem kell senkit sajnálni, inkább merjél magadért bátran kiállni, felállni a porból, újra kezdeni a harcot, nem rinyálni kell, hanem kiosztani pár tagot, az élet mindig megy tovább ezt soha ne feledd, de aki álmokból sző magának világot, az sajnos mind itt reked... Nem szégyenlem, hogy kétkezi munkás vagyok, tudom, hogy ezzel most mindenkit sokkolok, nem vagyok én világi szamár, de még csak nem is egy egyetemi tanár, sokaknak csak a szája jár, bizonyítani nem tudnak, oh, milyen kár, semmi pánik, így is megy majd, legfeljebb a főnök elhajt, akkor is írom tovább a sorokat, ámulatba ejtve történelmi korokat. Meothis „A fiú odasietett, felvette a kagylót, s lám, az apja hangja szólt amonnan, ki már mesz- sze haladt tőle.” tollpróba. Apjával egy alvó város szürke utcáin ballagott. Ázott macskakövekre hullt ezer, s ezer száraz levél. Az apja egy félmaréknyi aprópénzt vett elő s mondta, válassz, fiam. Talán ezt a régi, ócska kétforintost, felelte ő, ám a pénz leesett s egy gyökér alá gurult be, hogy nem is találták. Ekkor egy hosszan elnyúló térre értek. Eső által levert levelek közt mentek, ódon platánfák közt, fázva. A téren egy fülkében megcsörrent ekkor a telefon. A fiú odasietett, felvette a kagylót, s lám, az apja hangja szólt amonnan, ki már messze haladt tőle. A fiú utánaszaladt, de a részlet a Nagy Legendáriomból kagyló a kezében maradt, és tovább beszéltek. Virágágyásokon szökellt át, úgy érte csak őt utol. Ekkor eléállt, leeresztette kezéből a kagylót, s megkérdezte tőle, hogy van. Ám ekkor az apja válasz helyett félrekapta fejét. Odanézett ő is, és egy hatalmas agancsú szürkés színű szarvast látott, amint utánuk rohant dühösen. Egy mellékutcába siettek előle, majd egy kis, háromszög alakú térre értek, ahol egy másik utcából pont látták feléjük futni az agancsát vesztett szarvast. Mintha nagyobb, szürkébb, és csapzottabb lett volna, és egyre kevésbé hasonlított volna az előbb látott szép állatra. Megtorpantak, s mélyen egymás szemébe néztek, s a szarvas ekkor rájuk rontott. Hirtelen egy hang megálljt parancsolt neki. Az apa, s a fiú egyszerre ...egy hatalmas agancsú szürkés színű szarvast látott, amint utánuk rohant... kapták hátra fejüket. Egy ősöreg embert láttak, ki botjára tá maszkodva közeledett feléjük, kikerülte őket, s egyenesen az el- alvó szarvashoz vette útját. Az állat fejét az ölébe fektette, s simogatni kezdte ekkor a homlokát. A szarvas felriadt, de az öreg egy csettin- téssel újra elaltatta. Ekkor a szarvas szeméből könnyek szöktek ki, s arca az öregemberéhez kezdett egyre hasonlatosabbá válni. A fiú lázasan ébredt, s többre már nem emlékezett... ILLÉSZOLTÁN
