Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-12 / 213. szám
2014. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK Borest Tiszavasváriban Bárdos Sarolta, az est vendégszakértője fotó: internet * Újra látható Szeptember 13-án 19 órától tekinthetik meg az Anconai szerelmesek 2 című zenés vígjátékot az érdeklődők, fotó: km-archIv Szálkái klasszikusok estje a Bencs-villában A borok szerelmese, a kétgyermekes családanya a Vasvári Pál Múzeumban vendégeskedik. TISZAVASVÁRI Ismét egy kellemes hangulatú borest várja a kikapcsolódni vágyókat a Vasvári Pál Múzeumba Tiszavasváriban szeptember 19-én, pénteken. Neves vendég érkezik Az este 19 órakor kezdődő rendezvény vendége lesz Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis Pincészet tulajdonosa-vezetője. Bárdos Sarolta tokaji születésű, a Kertészeti Egyetem elvégzése után férjével visz- szaköltöztek szülőfalujukba, Bodrogkeresztúrra. Ezt követően különböző hegyaljai borászatokban dolgozott, miközben párjával saját birtokról álmodoztak. Ennek eredménye lett a Tokaj Nobilis. Boraikat már nemcsak itthon szeretik, hanem egyre több külföldi országban is. A bodrogke- resztúri borász 2012-ben érdemelte ki a tokaji borvidék „Év Bortermelője” címet. A kétgyermekes családanya nem szereti, ha az újságírók női borokról, női borkészítésről kérdezik. Szerinte nincs női bor. Bormustra Egy alkalommal azt nyilatkozta: - Ha a nőiesség átszivároghatna a hordókba, a boraiért verekednének a férfiak.... A vacsorával egybekötött bormustrára ez alkalommal is a múzeum néprajzi épületében kerül sor, jegyeket kizárólag elővételben lehet váltani a Vasvári Pál Múzeum információs pultjánál. KM ® http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. nyíregyháza. Örök klasszikusokkal találkozhatnak a zenekedvelők szeptember 12- én 17 órától Nyíregyházán, a Bencs-villában. A Szalka Consort vonószenekar koncertjén olyan világhírű zeneszerzők műveit hallgathatják meg, mint Bach, Delibes, Strauss, Offenbach vagy Webber. Művészeti vezető: Béltekiné Szívós Ágnes. KM Vigyázz rám Is! Kristóf Péter KELET Vigyázzunk a gyerekekre! fek Jalla SSsimm1 napi menüajánlata: Gulyásleves, lekváros bukta-Z^Sri • I Rendezvények, | esküvők | lebonyolítását, 1 hidegtálak f készítését - vállaljuk. Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frissensült ételek kedvező áron! 8 20/571-1373 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft. kiszállítással: 750 Ft Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A <§> Nyitva áll az Aranykapu Az Aranykapu Nép- művészeti Egyesület Közhasznú Szervezet munkatársainak kiállítása tekinthető meg Nyíregyházán a Vasutas Művelődési Házban. Többek között „Válasszunk mesterségeket” címmel a fafaragás és a gyékényszövés szakágait is bemutatják a tárlat látogatóinak. FOTÓ: SIPEKI PÉTER (J)M1 05.15 Hajnali gondolatok 05.20 Az ESTE 05.50 Ma reggel 09.00 Capri - Az álmok szigete @ Olasz romantikus tévéfilmsorozat 10.00 Sophie szerint a világ ® Francia dokumentumfilm- - sorozat 10.30 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 P'amende 13.00 Esély 13.30 Vízitúra 14.00 Rámenős páros® Német akcióvígjáték sorozat 14.50 Párizsi helyszínelők @ Francia bűnügyi tévéfilmsorozat 15.40 Zorro® Kolumbiai kalandfilmsorozat 16.25 jövő-időben 16.35 Híradó + 16.45 Charly, majom a családban® Német családi filmsorozat JaneEyre® Jane messze maga mögött hagyva Thornfield Hall keserves emlékeit, megpróbál új életet kezdeni. Egy kis parókián lel új otthonra, a helyi tiszteletes... 21.20 17.35 Híradó 17.45 Rex Rómában® Német-olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 18.35 J.A.G.- Becsületbeli ügyek ® Amerikai tévéfilmsorozat 19.30 Híradó este 20.20 Jane Eyre® Angol tévéfilmsorozat 2120 JaneEyre® Angol tévéfilmsorozat 22.15 Az ESTE 22.50 Híradó 22.55 Időjárás 23.00 Sporthírek 23.10 Dupla vagy minden ® Amerikai romantikus dráma 00.50 J.A.G.- Becsületbeli ügyek® Amerikai tévéfilmsorozat 01.35 Párizsi helyszínelők © Francia bűnügyi tévéfilmsorozat 02.20 Szívtipró giml® Ausztrál tévéfilmsorozat 03.10 Műsorzárás 0705 Nils Holgersson 0730 Noddy kalandjai 07.45 Calllou 08.10 Marcelino 08.35 Maja, a méhecske 08.45 Kemy 09.00 És te mit gondolsz? 09.10 Vackor az első bében 09.15 Félix levelei 09.30 OzieBoo! 09.35 Peppa malac 09.45 Ormányos család 09.55 Mesebolt 10.10 Vipo és barátai © 10.20 Szandra© 10.40 Fixl, Foxi és barátaik© 11.00 Garfield és barátai © 11.25 Albert felfedezőúton © 11.40 Szuper sportosok © 11.55 Lenny ésTwiek© 12.00 Tilly és barátai© 12.15 Amika® 12.40 Rocky és Bakacsin ® 13.30 Egyszer volt© 13.55 Lenny ésTwiek® 14.05 Albert felfedezőúton © 14.20 Szuper sportosok © A Blekings utcai banda © A hírszerzés a sorozatos bankrablások mögött az Appei-bandára gyanakszik. 1971 óta tartják megfigyelés alatt ezt a bandát, az utóbbi tíz évben fokozottabban 22.55 14.30 Tilly és barátai© 14.45 Garfield és barátai © 15.10 Fixi, Foxi és barátaik© 15.35 Vipo és barátai© 15.45 Szandra© 16.05 Ormányos család 16.15 Peppa malac 16.20 Kenguk az olimpián 16.45 Connie, a boci 16.55 Marcelino 1720 Maja, a méhecske 1735 Kemy 1750 Süni és barátai 18.00 OzíeBool 18.10 Mesebolt 1820 Leo és Fred 1825 Frakk, a macskák réme 18.35 Félix levelei 18.50 És te mit gondolsz? 18.55 Lóti és Fűti 1915 Noddy kalandjai 1930 Nils Holgersson 20.10 Híradó este 20.55 Boston Legat® 2L40Szlmfonlk Live 2.0® 22.55 A Bleklnge utcai banda ® 23.45 Kortársak Az A38 Hajón. coca KLUB 04.10 Barátok közt® Magyar filmsorozat 04.45 Vadmacskák® Amerikai vlgjátéksorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacok! © 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTL II esti híradója 08.08 8.08 - Minden Reggel® Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.50 Reflektor® Sztármagazin 13.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 13.45 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 15.00 A Konyhafőnök® Az íz-faktor 16.10 Az örökség® Amerikai filmsorozat 17.25 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 19.00 A Konyhafőnök® Az íz-faktor CSI: A helyszínelők-Az első szántó gyanúsított® Kislány holttestére bukkannak egy porszívós dobozban, amit egy éjszakai mulató parkolójában tettek le. 22.05 20.05 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 21.30 Barátok közt® Magyar filmsorozat 22.05 CSI: A helyszínelők® Amerikai-kanadai krimi- sorozat 23.05 RTL Híradó -Késő esti kiadás Az RTL II esti híradója 23.40 Reflektor® Sztármagazin 23.55 Kemény motorosok ® Amerikai filmsorozat 01.00 Kalandor Turisztikai élménymagazin 01.30 Mr. és Mrs. Bloom ® Amerikai akciófilm-sorozat A Star Trek filmek zseniális producere, 11 Abrams leszállt a fellesekből, maga mögött hagyva minden furcsa Idegent, és a Mr. és Mrs. Bloom el- mű sorozatában a CM szebbik arcát tárja elénk látványos ak- ciúlelenetekkel, szellemes párbeszédekkel. 05.15 Waikiki páros® Amerikai kalandfilmsorozat 06.00 Csapdába csalva @ Német doku-reality sorozat 06.25 Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.30 Stahl konyhája @ 09.35 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután hírműsor 12.25 Aktív® magazinműsor 13.00 Walker, aTexas-i kopó® Amerikai akciófilm-sorozat 14.00 Walker, a Texas-i kopó ® Amerikai akciófilm-sorozat 15.00 A gonosz álarca® Amerikai filmsorozat 16.00 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 1700 Maricruz® Amerikai-mexikói filmsorozat Világok harca® Az ember határtalan önelégültséggel gondolja, hogy a földbolygó az ő birodalma. Egy nap azonban kiderül, hogy hatalmas, rideg lények kémlelik irigy... 22.30 17.30 A Macska® Amerikai-mexikói filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 19.30 Jóban Rosszban © Magyar filmsorozat 20.15 Zsaruk® Magyar doku-reality sorozat 21.15 Édes élet® reality sorozat 22.30 Világok harca® Amerikai akció sd-fi 23.00 Közben: Kenósorsolás 00.50 Tények Este hírműsor 01.35 Aktív® magazinműsor 01.55 Sportos sportműsor 02.05 Grimm® Amerikai misztikus filmsorozat 02.50 Maricruz® Amerikai-mexikói filmsorozat 03.15 A Macska® Amerikai-mexikói filmsorozat © DUNATV ©NYTV 0635 Slovenski utrinki 07.00 Kvartett 0730 Híradó 0735 Rome Reports - Vátkáni híradó 08.00 Szerelmes földrajz 0830 Híradó 830 0835 Térkép 09.05 Könyvajánló 0935 Emily © 10.15 Szelek szárnyán 11.00 Angyalbőrben ® 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó - Déli 12.15 Időjárás-jelentés- Déli 1235 Kfvánságkosár 1435 Pocok, az ördögmotoros © 15.00 Mediterraneo 8/8. ©1530 Kaposvári Rákóczi FC - Masas FC1730Térkép 18.00 Híradó1835 Közbeszéd 19.05 Bűvölet®1935Rocca parancsnok® 20.30 Szelek szárnyán ® 2130 Hírek 2135 Dunasport 2135 Cdumbo ® Amerikai tévéfilmsorozat 22.45 Könyvajánló22.55 Goya kísértetei @ Spanyol játékfilm 0045 Lamantin Jazz Fesztivál ©01.15 Vers © ATV 5.15700-asklub©530Egyenes beszéd 7.00 ATV START 840 Start + 9.00 ATV Híradó 9.10 A helyzet 940 Friderikuszl030Hazahúzó 1135 Lad bácsi konyhája 12.00 ATV Hírek 1230 ATV START 1410 Start + Benna ATV Hírek 1545 ATV Hírek 15.50 700-as klub®1635Együtt a biztonságért ® 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 1745 ATV Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Hlrvital845ATV Híradó1930 Időjárás 1935 Egyenes beszéd 2040 No comment2045Tetthe(y®21.15 ATV Híradó2130 Titkos dosszié2235VI- lághíradó 2240 Hfrvita 23.10 Hazahúzó 00.00 ATV Híradó 6.00 Paletta 630 Lapzárta 7.00 Híradó 8.05 Magyarország élőben 9.05 Ingatlanpiac930Ázsia 10.00 Híradó 1030 Kommentár nélkül H.05 Click 1130 Hardtalk 12.00 Híradó 13.05 Lapzárta 1330 Paletta 1405 Zöld övezet 1430 Ingatlanpiac 15.00 Híradó 1530 Felfedező 16.05 Csűrte 17.00 Híradó 1730 Európai híradó 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 2121.30 Célpont 22.00 Híradó 22.30 Riasztás © 23.05 Magyarország élőben © FILM+ 0935 Barabás © 12.15 Mackenna aranya ©1450 Kémek, mint mi © 16.50 Napszekerek © 19.00 Kincs, ami nincs ® 21.10 Végső állomás 5. ©23.00A tengervadjai 2. - A zátony ®00.50 Halálos kitérő 3. ®0240 Végső állomás 5. © Amerikai horror 0415 Fame - Hírnév ® Amerikai zenés vígjáték 06.00 A gumimacik ® 06.30 07.00 Kacsamesék © 0730 Dallas ©0835Gyilkos sorok®0935NCI5 @1035 NCIS®11.351230 Született feleségek ©13301435A farm, ahol élünk ©1540 Váratlan utazás @1645 Hír241635 Váratlan utazás ®T755Hlr2418.00Született felesé- gek @19.00 Hír241935Született feleségek © 2030 Hír24 21.05 Szex és New Vbtk ® 2135 Jim szerint a világ ©22.05 Amit máris tudni akarsz a szexről® © DISCOVERY C. 06.00 Állítólag... IV. Mobiltelefonok a repülőn 07.00 Hogyan készült? 0730 Hogyan készült? 08.00 Licitvadászok I. Céllövölde 0830 Licitvadászok II. Quadzilia támad 09.00 Raktárvadászok III. 1. rész 0930 Raktárvadászok III. 2. rész 10.00 Csomagcsaták Ili. 13. rész 1030Csomagcsaták 1.1. rész 11.00 Konténervadászok II. 9. rész 1130 Konténervadászok II. 10. rész 12.0012.3013.001330 1400143015.001530 16.00 16.3017.001730 18.00 Raktárvadászok V. 1830 Raktárvadászok IV. 1. rész 19.00 Raktárvadászok 1.6. rész 1930 Kanadai raktárárverések I. Meglepetések 20.00 Konténervadászok II. 8. rész 20.30 Csomagcsa- ták III. Videojáték 21.00 Autókereskedők XI. Ford Thunderbird22.00 Kövér gáz Ford Galaxie23.00Ausztrál kami- onosokll.2.rész ©FÉM 3 06.50Szerelmes Anna0720 Szerelmes Anna©0750 Rabok és szeretők © 08.50 TeleShop 0940 Café © 1140 Magánnyomozók1240 Magán- nyomozók®1340 Shopping Király- nők©1445Családi Titkok©1545 Franklin és Bash 1630 Frankiinés Bash ©1755 Született feleségek 1835 A nagy házalakftás1935A nagy házala- kítás®21.00Tőzsdecápák®2320 Tények0040Gyanúban© ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők ©10.00 Baywatch ©11.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói © 12.00 A mentalista ©1230Medicopter 117 -A légimentők©13451440Cobra 11© 1535CSI: Ahelyszínelők©1630CSI: Miami helyszínelők @1720 Dr. Csont @18.15 Showder Klub © 19.15 Gyilkos elmék © 20.15 A mentallsta © 21.10 A szállító 3.® 23.10 Gyilkos elmék © 00.10 A sárkány szeme © 0135 Az elveszett ereklyék fosztogatói® 02.55 Dr. Csont© 06.30 Híradó 0635 Híregyháza © 0730 Híradó0735 Donna kérdez...® 08.00Terus és Kálmány magazin © 08.15104 magazin ®0830 Híradó 09.00 Rá-Adás Plusz © 0930 Lelátó Extra sportműsorl020Képújság 18.00 Híradó1825Szieszta@19.00 Híradó1925 Donna kérdez... ©1930 Szieszta©20.00 Híradó 2025 Híregyháza® 21.00 Híradó 2125 Donna kéidez...@2130TerusésKálmány® 2145104 magazin © 22.00 Híradó 22.20 Szieszta© gammái 630Party Zóna-videoklipek®7.00 Híradó730Állati®8.00 Híradó 830 A szeretet ereje © 9.00 Híradó 930 Képújság 1730 Party-zóna © 18.00 Híradó1830Víg-kend ©19.00 Híradó 1930Víg-kend®20.00 Híradó 2030 Sportszelet® 21.00 Film:Ta- más és Juli®22.00 Híradó2225Vígkend - ism. ©2325 Himnusz 23.30 Képújság ©N AT. GEO. 8.00 Azok a 80-as évek: Mindig magasabbra 9.00 Isteni beavatkozás: Elöregedőben 10.00 Ufók Európa egén: 1. rész 11.00 Minden arany, ami fénylik: Aranybánya talpam alatt 1130 Kincsvadásátk 12.00 Hull a verda: Japán csodák 13.00 9.11: Szeptember 11-e tűzoltói © 1400 9.T1: A legao- dásabb megmenekülés 15.00 Túlélni Alaszkát 16.00 Minden arany, ami fénytik 1630 Kincsvadászok 17.00 A Costa Concordia kiemelése 18.00 Bin Laden utolsó napjai © 19.00 9.11: A legcsodásabb megmenekülés 20.00 9.11 életmentő rendőrei © 21.00 Tórzsutas a vadonban 22.00 Túlélni Alaszkát II: Az utolsó ütközet 23.00 Gazdálkodj koszosán!: Nagy tét, nagy nyereség 0.00 Bin Laden utolsó napjai® ©CLASS FM 0.00 Class Zenetár új slágerek, valódi klasszikusok 6.00 Morning Show 10.00 Class Kívánságműsor 15.00 Class Délután 18.00 Jáksó Top 20 20.00 Class DJ hazzánk legnagyobb lemezlovasaival 0.00 Class Zenetár ©MRVKOSSUTH 6.00180 perc 6.14 Közlekedés. Időjárás. 6.30 Hírek 7.00 Krónika benne: Sport. 7.16 Közlekedés. Időjáiás. 730 Hírek 8.00 Krónika benne: Sport. 8.13 Közlekedés. Időjárás, kb. 8.19100 éve történt Szerkesztő: Molnár Pál830Hírek 930 Napközben930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás. 1030 Hírek kb.10.52 Hangtár 11.00 Hírek 11.07AHely 1130 Hírek 1132 Vendéga háznál Gyerekekről - felnőtteknek Szerkesztő: Keresztes Ilona 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 1223 Sportvilág 1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház 13.30 Békesség néktek! 1400 Hírek1405Artvo- násokl430 Hírek1434Tér-Idő 15.00 Krónika 15.10 Történet, hangszerelve 1535 Közelről 16.00 Krónika 1630 Hírek1640Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők1730 Krónika 1754 Sport- i- világ 18.00 Ütköző este 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak 19.30 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Belépő Kulturális magazin 2130 Rádió- színház 22.00 Krónika 2220 Sportvilág 2230 A nap történetei 22.57 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások 2336 Tér-Idő 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Talpra magyar reggel a Petőfi Rádióval: 630 Hír- percek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 7.30 Hírek. Időjárás Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés830 Hírek. Időjárás Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl3.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthírek 1400 Hírek Időjárás. Közlekedésl5.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás, Közlekedés 16.03 Egész úton hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthí| rek 19.03 Kultúrfitnesz 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.00 Hírek. Idő- | járás. Közlekedés 22.00 Hírek Időjárás. Közlekedés 22.03 Basszus Zóna 23.00 Eleven © VIASAT3 07.00 Gyilkos sorok © 07.55 Gyilkos számok © 0845 Született detektívek © 09.35 Szívek szállodája ©1030 A nagy házalakftás © 1125 Kettős ügynök ©1220Esküdt ellenségek ® 1320 Gyilkos számok © 14201520 CSI ©16201720 Castle © 182018.50 Jóbarátok © 19.2019.50 Jim szerint a világ © 202520.50 Két pasi - meg egy kicsi © 21.15 A bolygó neve: Halál amerikai sd-fi® 00.10 Cl® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.