Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-08 / 209. szám
2014. SZEPTEMBER B„ HÉTFŐ KELET Sport 11 A vesztesnek szolt a vastaps Fucsovics Márton jól teniszezve veszített a genovai elődöntőben, a világranglistán így is előrelép. tenisz. Nincs ember, aki szombat este ne cserélt volna Nisikori Kei-jel, amint az amerikai nyílt teniszbajnokság szenzációját okozva, Novak' Djokovicsot legyőzve a döntőbe jutott. Ám ezzel egyidőben Fucsovics Márton (152. a világranglistán) is felemelő közegben játszhatott a genovai 85 ezer eurós ATP-challengertorna elődöntőjében. A nyíregyházi teniszező salakos pályán, villanyfényes meccset vívott a viszonylag nagy létszámú, olaszos temperamentumú, és javarészt neki szurkoló nézősereg előtt. Centimétereken múlott Az ellenfél a viadal első kiemeltje, a spanyol Albert Ra- mos-Vinolas (95.) volt, akit szebb napjaiban a világ 38. legjobb játékosaként is jegyeztek. Akkoriban úgy játszhatott, mint ezúttal, hiszen Marci nem is teniszezett rosz- szul az első szettben, mégis a balkezes hispán jutott 6:l-es előnyhöz. A negyeddöntőben is egy hasonló módon elvesztett játszma kellett a magyar legény feltámadásához - most is. Fucsovics tovább javitott teljesítményén, és az is feldobta, hogy a közönség ütemes tapsolással buzditotta. így is a spanyol vezetett 5:3-ra, amikor Marci végre brékelt, és 5:5-nél úgy ütött három hálót és egy hosszút, hogy centik híján valamennyi labdamenet az övé lehetett volna. Bejött a reklamálás így viszont a meccsben maradásért kellett szerválnia, és a 15:15 utáni két labdamenet sorsa úgy dőlt el, hogy a játékvezető a székből leszállva, a vonalbíró döntését felülbírálva adott igazat a reklamáló Ramos-Vinolasnak. A másodiknál éppenséggel úgy, hogy előbb hosszúra ütötte a labdát, úgy kezdett protestálni, amit nem szokás elfogadni. Ezek után nem csoda, a meccslabdára már nem tudta összeszedni magát az első számú magyar játékos. A meccs 6:1,7:5-re ment el, nem jött össze a döntő, de a jó játék mellett volt még mivel vigasztalódnia Marcinak: a jövő héttől garantáltan a 150-en belül jegyzik, a közönség pedig felállva tombolt, amikor elhagyta a genovai teniszstadiont. így most tényleg ki lehetett kapni! km-bt sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Fucsovics Márton megkedvelhette a genovai salakot, mert egész héten jól játszott FOTÓ: INTERNET Margitai Máté az akadályhajtás közben fotó: tudósítónktól Fél hibapontnyira az Európa-bajnoki éremtől lovassport. Mozgalmas volt az augusztus a megyei lovasok életében, és szerencsére nem kevés siker is született. Az élre Margitai Máté teljesítménye kívánkozik, hiszen az újfehértói fogathajtó egyéniben a negyedik, csapatban pedig a második helyezést szerezte meg nemrégiben a lengyelországi Walbrzych-Ksiazban a fiatal hajtők Európa-bajnokságán. Ä kontinensviadalon 12 nemzet 62 versenyzője vett részt, hazánkat kilenc hajtó képviselte. A mindössze 12 esztendős újfehértói legény Filep Éva Renáta segédhajtó- val Eger nevű pónilovával élete első szezonját tudja maga mögött. Az Eb-re országos bajnokként utazhatott, és élete negyedik viadalán derekasan helytállt: díjhajtásban az ötödik, maratonhajtásban a negyedik, akadályhajtásban pedig a harmadik helyen zárt, és a neki nem kedvező szabály- módosítások (az akadályhajtásban engedélyezték a vágtát, ami addig tilos volt) ellenére is az összetett viadal negyedik helyezését csípte meg, mindössze 0.51 hibaponttal lemaradva a dobogóról. km-bt sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Nem is annyira apró örömök Egerszegen teke. Hacker Dezső és Mogyorósi Péter távolléte miatt tartalékosán érkezett a távoli Zalaegerszegre, a tavalyi bajnoki ezüstérmeshez a Nyíregyházi TK. A szuperligás férfibajnokin, a hatsávos pályán egyszerre három pár lépett fel, és a várakozásoknak megfelelően a hazaiak nagy fölénnyel zárták az első „félidőt”. A másodikban már közelebb voltak vendéglátóikhoz a nyíregyháziak, ennek jeleként Finta Zoltán - a világbajnoki címmel is rendelkező Nemes Attilát felülmúlva - egyéni pontot is szerzett, így a tavalyi 0-8-as vereség után kicsit előrelépett a csapat. Ettől is örömtelibb, hogy valamennyi nyiregyházi játékos szerzett legalább egy belső szett pontot, tehát egy pályán felülmúlta nevesebb ellenfelét. Igaz, hogy a szerzett fát tekintve a csapat elmaradt legutóbbi, répcelaki teljesítményétől, de ezt fogjuk a hiányzókra. KM-BT Szuperliga: 3. forduló Zalaegerszegi TK-Nyíregyházl TK 7-t ____(3404-3175) NYTK: Szlovenszki T. 534, Kastura Zs. 509, Varga II Imre 506, Finta 570 (1 pont), Ráski 536, Szegő 520. Ifi: 4-0 (1)53-860). Vigyázz rám is! Halász.Bertalan bt * Vigyázzunk a gyerekekre! 2014. szeptember 8. hétfő - szeptember 10. szerda Penny HIRDETÉl'.