Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-04 / 180. szám
2014. AUGUSZTUS 4., HÉTFŐ KELET Serénykedő Sényő, szerény Nyíribrony Egy újonccsapat, brazil légiósa nélkül indul csatába a Vasmegyer, színesedhet a Kótaj játéka. labdarúgás. Ahogy azt alább részletesen taglaljuk, a megyei másodosztály Rakamaz Takarék-csoportban öt csapat - az Encsencs, Nyíribrony Nyírpazony, Ny ír vas vári, valamint az Újfehértó melegít új edzővel a rohamosan közelgő bajnoki rajtra. Ezúttal a nyári átigazolási időszakban történtekből csemegézünk - volt miből. Bár ebben a „ligában” közel sem tapasztalható az a nagyfokú játékosmozgás, mint egy szinttel feljebb, a megye egyben. Leginkább a kiesőként érkező Sényő serénykedett. Nem maradtak ki a táncból Olyannyira, hogy - legalábbis az újonnan érkező labdarúgók neve alapján - azonmód favoritnak lépett elő. Nagy meglepetés lenne, ha Rubócz- ki Tibor legénysége nem a feljutásért vívott harcban lenne érdekelt... Ugyanakkor, ha nem is ilyen mértékben, több egyesület jelentősnek mondható „forgalmat” bonyolított le. Az újonc G. Focisuli-Oros sem maradt ki a „táncból”, miközben például Nyíribronyból egyetlen ember sem távozott és friss szerzeményből is csupán szerény kettő csatlakozott. A napkoriak az élvonalban is megfordult Majchrovics Zoltán bevetésével próbálkoznak, mig a kótajiak - a < sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Balkányból érkezett - elefántcsontparti Gaiho Doue Jean Arnaud pályára küldésével színesítik a küzdelmet. Nem csak papolnak... A Vasmegyer viszont elvesztette brazil légiósát, Edsont, aki visszatért szülőhazájába. A Terem mindjárt öt nagykárolyi futballistára csapott le, vagyis kihasználva a határ közelségét, a román klub legjobbjaival acélosította sorait. Mindenképpen említésre méltó, hogy kizárólag saját „erőforrásaira” támaszkodik a Levelek. A nagy magyar átlaggal szemben Majláth Sándor egyáltalán nem retten meg a fiatal üdvöskék csatasorba állításától. Ennek fényes bizonyítéka, hogy a csapat senkit nem igazolt, holott négy fővel csökkent a létszám. A jelek szerint Leveleken nem csupán papolnak az utánpótlásnevelés fontosságáról, élesben alkalmazzák. KM-KT Fiumei Viktor (balról) - ha némileg szerényebb érdeklődéstől övezve is - a Sényő feljutásáért harcolhat a következő idényben FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Átigazolási körkép: megyei II. osztály, Rakamaz Takarék-csoport Apagy Távozott: Varga György (Napkor), Szegedi Zoltán (Ramocsaháza). ________________________ Érkezett: Sipos tamás (GFSE-Oros), Jakab Richárd (Kálmánháza), Károly Gergő (Levelek). ________ Encsencs ____1_______________________ Távozott: Szabó Tamás. Bakk Dániel, Klenik Sándor (mindhárom Penészlek). ____________________ Érkezett: Balogh Norbert, Szilágyi Zoltán (mindkettő Nyírlugos), Lengyel László (Nyirvasvári). _________ Gávavencsellő __________________ Távozott: Majchrovics Zoltán (Napkor), Pauíik Zoltán (Vasrhegyer), Hacsa Zoltán (Gávavencsellő II). ______ Érkezett: Szabó Miklós, Tóth Zoltán (mindkettő Nagyhalász), Csernák István (Nyírtelek). _____ G. Focisuli SE-Oros ______________________ Távozott: Koncz Gábor, Varga József (mindkettő Demecser), Sipos Tamás (Apagy), Szalanics Béla (Fiatal Gyémántok), Virág Tibor, Vida Zoltán, Nagy Gábor (mindhárom abbahagyta).____ Érkezett: Nagy Tamás, Gilányi László, Homonyik Csaba (mindkettő Napkor), Vadicsku István (Nyírpazony), Sós Sándor (Kemecse), Papp Ákos (Dombrád). ________ Kótaj _______________________________ Távozott: Simon Kornél (Szatmár Unió FC). Érkezett: Gaiho Doue Jean Arnaud (Cellspan-Balkány), Sarkadi Szabolcs (Pátroha), Lucskai Szabolcs (Ausztria), Deák Gergő (újrakezdte). _______ Levelek ________________________________ Távozott: Svelta Zoltán, Hadházi Márk, Luksa Zoltán (mindhárom Nagykállő), Károly Gergő (Apagy). ___ Érkezett:___________________ Napkor _________________________________' Távozott: Daru Romuald (Szakoly), Gottfried Péter (Kék), Nagy Tamás, Gilányi László, Homonyik Csaba (mindhárom GFSE-Oros), Málik János (Cellspan-Balkány), Sárga László (?).____________________ Érkezett: Pailai Gergő (Újfehértó), Varga György (Apagy), Majchrovics Zoltán (Gávavencsellő). Murguly Csaba (Ófehértó). ______ _____________ Nyíribrony Távozott: -__________________________________ Érkezett: Tóth Attila (újrakezdte). Sípos Gábor (Ramocsaháza). _______________________ Nyírpazony ________________________ Távozott: Vadicsku István (GFSE-Oros), Somogyi Gergő (Nyírtura), Bíró Zoltán (Kék)^ ______________ Érkezett: Krizsanovszki András (f iszakanyár), Soós Gergely (Sényő), István Gergely, Szabó István (mindkettő Ófehértó), Szabó Sándor (Nagyhalász), Pécsi Gergő (Anglia), Márton Péter (Nyírtelek). Nyirvasvári _____________________________ Távozott: Lengyel László (Encsencs), Tanka László (Terem), Huszti Tamás, Tóth Tibor (mindkettő Nyírbátor II), Árpád János, Aranyász Tamás (mindkettő Kállósemjén). Érkezett: Erdei Csaba, Pető Gábor (mindkettő Terem), Angyal László (Nagyecsed), Csige István (Nyírbátor), Sivadó Péter (Németország), Dolhai Tibor (Nyirgyulaj). Ófehértó ___________ Távozott: István Gergely, Szabó István (mindkettő Nyírpazony), Kópis Gábor (?), _________________ Érkezett: Berecz András, Kóka Krisztián, Künstler András, Kovács Tibor, Ványi Zsolt (mindannyian Nyírtelek), Murguly Csaba (Napkor), Váczi Gábor (Nyírtét). Rakamaz " _________ ___ ______ Távozott: Potornai Márk (Tiszavasvári), Tóth Levente in __ _________________ Érkezett: Lechner István (Tarcaj), Matejkó Gábor (Németország), Paczári Tamás (Tiszalök), Suskó Ádám (Létavértes). _____________ Sényő _______________' Távozott: Szabó Dávid, Papp Máté, File Zoltán (mindhárom Nagykállő), Piskóti Zsolt (Újfehértó), Sándor László (Nyírtét), Bencs Ádám (Pátroha), Antal Róbert (abbahagyta), Miké Krisztián (Nyírtura). ______ Érkezett: Asztalos Krisztián, Fiumei Viktor, Fekete Ádám (mindhárom Sényő), Fábri Zoltán (Baktalórántháza), Kovács István (Nagykálló), Szabó Zoltán (Nyírtelek), Klepács Krisztián (Bozsik Akadémia). Táram ____________________________ Távozott: Lehoczky Rejmund (Románia), Erdei Csaba, Pető Gábor (mindkettő Nyírvasvári), Szegedi Gergő (iskolai elfoglaltság miatt). _____________ Érkezett: Tanka László (Nyirvasvári), Scheibti Krisztián (újrakezdte), Dallos Adrian, Mitracica Erik, Alexutan Sebastian, Podolina Nicu, Székely Orosz Attila (mindannyian Nagykároly). ___ ________________ flífehértó ________________________ Távozott: Pailai Gergő (Napkor), Ábrám Dávid, Csorba Attila (mindkettő munkahelyi elfoglaltság miatt), Nyikita Róbert (abbahagyta). _______________ Érkezett: Szilágyi Ákos (Hajdúnánás), Máté Gábor (Szakoly), Kerecsen László, Piskóti Richárd, Asztalos Attila (mindhárom Bököny), Piskóti Zsolt (Sényő), Makai Tamás (Hajdúböszörmény). __________ Vasmegyer ____________ Távozott: Lábas Péter, Iván Zsolt, Kromplák Gyula (mindhárom Kemecse), Kádár Attila (?), Edson (Brazília). ________________________ Érkezett: Sinka József (Ujdombrád), Ambrus Adrián (Tiszatelek), Toronyi Gergő (Kálmánháza), Kovács Zoltán (Nagyhalász), Hajnal Alex (Kemecse), Papp Béla (Nyírtelek), Paulik Zoltán (Gávavencseltő), Simon Tibor (Demecser), Dolhai Tibor vetődni is képes a Nyírvasvári sikeres szereplése érdekében, mindazonáltal elsősorban az edzői feladatra koncentrál fotó: pusztai Sándor Polgármester a kispadon! Öt egyesület készül új edzővel a megyei másodosztály Rakamaz Takarék-csoport őszi idényére. LABDARÚGÁS. A labdarúgó megyei II. osztály Rakamaz Takarék-csoportban nem csupán a játékosok „mozogtak” a nyári átigazolási időszakban - edzőváltások is témát szolgáltattak. Váltás Pazonyban A bajnokságban érdekelt tizenhat egyesület közül ötnél változott a szakvezető személye, mindazonáltal egyikükről sem állítható, hogy nyeretlen két éves lenne. Vránszki Péter több csapatnál már megfordult, ősszel pedig a Nyírpazonyt irányítja, eme tisztségben a háttérbe vonuló Gyurovics Zsolt utóda. Az elmúlt évadban - újoncként - minden gond nélkül megkapaszkodó Encsencs is új trénerrel „fut neki” az őszi idénynek. Mégpedig Szedlár János vezényletével. Elsőrangú íjász is A sport elkötelezett híveként ismert polgármester (aki elsőrangú íjász is...) sokáig aktívan futballozott, most pedig leül a kispad- ra - ez eddig „kormányzó” Szabó Sándor technikai vezetőként dolgozik tovább. A nyíribronyiak Lakatos Zsolt játékos-edzővel próbálnak domborítani, ő Nagy Attila örökébe lépett. A langyos víz elfelejtve Ugyanakkor Újfehértón Urr László állt munkába. A csapatot anno a megye egyben dirigáló férfiú habitusa aligha engedi meg, hogy a gárda a langyos vízben lubickoljon, más kérdés, hogy nem lesz egyszerű dolga a szebb napokat látott egyletnél. Dolhai Tibor akár vészkapusként is bevethető Nyírvasváriban. Elsősorban, persze az edzői feladatok ellátása hárul a legutóbb a megyei első osztályú Nyírgyulajt erősítő rutinos cerberusra. KM-KT Jöjjön, aminek jönnie kell! labdarúgás. A felkészülési menetrendnek megfelelően mindkét, az NB III. Keleti-csoportban érdekelt megyei futballcsapat pályára lépett a hétvégén. A Nyírbátor hazai pályán 3-l-re nyert az „osztálytárs” Hajdúböszörmény ellen, mégpedig három legrutinosabb játékosa nélkül. Erdei Zoltán munkahelyi elfoglaltság, Ambrusz Árpád, illetve Szilágyi Krisztián sérülés miatt hiányzott. A Kisvárda Master Good a második vonalban szereplő Szolnok vendégeként mutatta meg magát és biztató teljesítményt nyújtva döntetlent harcolt ki. A Bátor, akárcsak a Várda legközelebb szombaton, immár tétmérkőzésen érdekelt: előbbi a Vácot, utóbbi a Tökölt fogadja a Magyar Kupa országos főtábla első fordulójában. Jöjjön tehát, aminek jönnie kell... KM Edzőmeccsek Nyírbátor-Hajdúböszörmény 3-1 (1 -1) A Nyírbátor góljait Nagyd D. 2 és Benkő szerezte. Szolnok-Kisvárda Master Good 1—1(1—1) A Kisvárda gólját Molnár R. szerezte. A Kisvárda bevette a szolnoki kaput FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Kilencen kezdtek, húsz percig bírták a meccset labdarúgás. Megkezdődött a Magyar Kupa megyei selejtezője: az első forduló történései alapján ki-ki döntse el, mely csapatok vették komolyan a küzdelemsorozatot... Ehhez csak annyit: a Kisar- Vámosoroszi találkozó 0-5-ös állásnál a 20. percben félbeszakadt, mert a kilenc emberrel kezdő hazai csapat sérülések miatt nem folytatta a játékot. A Nyírtass-Gávaven- csellő meccs 0-6-os állásnál a szünetben szakadt félbe: az ugyancsak kilenc játékossal kiálló házigazdák nem jöttek ki a második félidőre... A Ti- szabecs-Csenger összecsapás elmaradt, mert a hazai együttes visszalépett. A Fábiánháza-Bököny mérkőzést sem rendezték meg, mivel a vendégcsapat igazolás nélkül érkezett a helyszínre, míg a Piricse-Hodász meccsre a vendégcsapat nem jelent meg. KM Labdarúgás: Magyar Kupa Megyei selejtező L forduló ____________________________________________ Csegöld-Vásárosnamény 2-7 (1-3), Cégénydányád-Tarpa 0-7 (0-1), Szamossályi-Má- tészatka 2-10 (1-4), Ura -Kölese 2-1 (1-0), Kispalád-Nyírcsaholy 0-4 (0-2), Pátyod-Ti- szakóród 1-5 (0—2), Csengerújfalu-Beregdaróc 2-4 (1-1), Hermánszeg-Tunyogmatotcs 1-5 (1-2), Kocsord-Milota2-5 (0-4), Nagyar-Túrricse2-ll (0-2),Túristvándi-Szatmárcseke 1-1 (1-1), Penyige-Nyírmeggyes 2-4 (0-1), Szamosbecs-Mérk-Vállaj 1-8 (1-5), Jánkmaj- tis-Vitka 1-0 (1-0), Nábrád-Tyukod 5-1 (5-1), Lövőpetri-Záhony 2-7 (0-4), Tiszaszent- márton-Nyírkarász 0-5 (0-3), Mezőladány-Ajak 3-2 (2-2), Zsurk-Újdombrád 1-5 (0-3), Rohod-Pap 6-2 (3-2), Tiszabezdéd -Fényeslitke 2-2 (2-1), Jéke-Vaja 0-2 (0-1), Puszta- dobos-Vasmegyer 1-6 (0-3), Anarcs-Pátroha 1-3 (0-2), Barabás-Demecser 3-7 (2-2), Gelénes-Kék 0-3 (0-2), Petneháza-Nagydobos 2-6 (0-2), Jánd-Tiszamenti SE 2-3 (1-2), Rétközberencs-Őr 0-1 (0-0), Nyíribrony-Nagyecsed 4-5 (1-4), Kántorjánosi-Gégény 1-3 (1-1), Máriapócs-Levelek 0-2 (0-1), Fiatal Gyémántok-Terem 2-3 (0-1), Székely-Rakamaz 0-8 (0-3), Nyírcsászári-Encsencsl-6 (1-1), Nyírkércs-Ófehértó4-4 (4-1), Nyírtura-Sényő 0-12 (0-6), Tiszatelek-Újfehértó 1-5 (0-2), Nyírtét-Napkor 1-3 (0-3), Tiszadob-Nyír- vasvári 0-5 (0-3), Ramocsaháza-Apagy 4-3 (1-2), Nyírjákó-Nyírpazony 0-4 (0-1), Biri-G. Focisuli-Oros 1-0 (0-0), Frimex-Nyírmihálydi 1-10 (0-8), Buj-Geszteréd 4-4 (1-2), tizenegyesekkel: 4-2, Tiszaeszlár-GSE 4-1 (4-0), Nyírtelek DSE-Nyírbogdány 1-3 (1-2), Kálmánháza-Bashalom 7-4 (3-3), Nyírgelse-Nyírbogát 1-1 (1-0), tizenegyesekkel: 1-4, Kisléta-Tiszabercel 2-1 (0-0), Penésziek-Nyírbéitek 4-2 (2-0), Kállósemjén-Nyírlugos 3-2 (2-1). Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú hazai csapat jutott tovább. Eltévedt magyar futó atlétika. ZaUoran Adam a harmadik helyen végzett a német- országi Trier városában rendezett terepfutó versenyen. A versenyző szerint a 84 kilométeres viadalon sokáig az élen haladt, ezt kővetően azonban - külső körülmények miatt - többször is eltévedt, így végül tíz kilométerrel többet futott és 9 óra 31 perces teljesítménynyel ért célba. mti