Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-09 / 185. szám

REDET 2014. AUGUSZTUS 9., SZOMBAT Kupacsaták a bajnoki nyitány előtt Az itthon játszók NB-s ellenfeleket fogadnak a főtábla első forduló­jában. LABDARÚGÁS. Hat csapatunk érintett a Magyar Kupa orszá­gos főtábláján, az első fordu­lóban, közülük öt lép pályára a hétvégén, és mivel a Nyír­egyháza Spartacusnak bajno­ki mérkőzése van, a megye egyetlen NB I-es legénysége jövő szerdán játszik Kalocsán. Az ötből négyen játszanak ha­zai pályán, mindkét NB III-as legénységünk a saját osztá­lyából, de más csoportból kapott ellenfelet szombatra: a Nyírbátori FC a korábbi szö­vetségi kapitány, Csank János vezette Vácot. Nyírbátori FC-Vác- Öreg motorosok vagyunk a szakmában, az elmúlt har­minc évben megütköztünk néha egymással, és ha nem is baráti, de azért jónak mond­ható a viszonyunk - mondta a Csank Jánoshoz is fűződő kapcsolatáról Kovács János, a bátoriak edzője. - Vácon ismét élvonalbeli csapatot akarnak összehozni, ennek megfelelő már most is a szak­mai munka, a dunakanyariak több, az élvonalat is megjárt játékost is bevethetnek. Kí­Legtitkosabb vá­gyunk a továbbjutás kiharcolása. BÁRDI BÉLA váncsian várom, hogy mire leszünk képesek, éles hely­zetben mérhetjük le, hogy a rajt előtt egy héttel hol is tar­tunk. Kisvárda Master Good-Tököl Kisvárdán is hasonló a hely­zet, vagyis az NB II-ből kiesett együttes szintén harmad- osztályú csapatot, a Tökölt (amely tavaly nyáron éppen a Kemecse elleni osztályozóval jutott fel) fogadja. Mintha baj­nokit játszana a csapat.- Nem úgy tekintünk a mér­kőzésre, mintha bajnoki len­ne, mert egyrészt a kupában más a fiatalok szerepelteté­sére vonatkozó szabály, más­felől pedig több játékosunk szerepeltetése is kérdéses - így Révész Attila, a Kisvárda Master Good szakmai igazga­tója. - Sok az új futballisták, nem mindenkinek vannak rendben a papírjai, többek esetében is csak a kezdés előtt nem sokkal derülhet ki, hogy játszhatnak-e. Az ellen­félről különösebben nem tá­jékozódtunk, arra vagyok el­sősorban kíváncsi, hogy éles helyzetben miként tudjuk alkalmazni az új játékrend­szerünket, amelyet már Szol­nokon, edzőmeccsen is tesz­teltünk. Azért persze nem lenne baj, ha továbbjutnánk. Gyulaháza-Ajka Nem éppen a szerencse ke­gyeltje a Gyulaháza. A me­gye kettes futballegylet az NB Il-es Ajkával találkozik, a jelentősnek tekinthető osz­tálykülönbséget meglehet, a hazai pálya előnye sem ellen­súlyozza. Mindazonáltal a há­zigazdák nem fogják könnyen adni bőrüket, így benne van a pakliban, hogy a látogató megizzadhat... Egy érdekes kapcsolódási pont is akad, elvégre az Ajka elnöke szinte hazatér: Kaibás Dezső ugyan­is tornyospálcai származású.- Tulajdonképpen a leg­rosszabb verzió következett be a sorsolást illetően: olyan ellenfelet akartunk, amely- lyel szemben lehet esélyünk, vagy olyat, amely közönség­vonzó. Sajnos, egyik elkép­zelésünk sem jött be - elmél­kedett Bárdi Béla, gyulaházi polgármester, egyben a csa­pat edzője. - Nagyon jó NB Il-es ellenfelünk lesz, ugyan­akkor nem hiszem, hogy az Ajka vendégszereplése meg­töltené a gyulaházi nézőteret. Természetesen szeretnénk tisztes eredményt elérni, a legtitkosabb vágyunk a to­vábbjutás kiharcolása, hiszen itt már nem babra megy a já­ték. Nőtincs-Szakoly Szó szerint belehúztak a szakolyiak. A megyei egybe frissen feljutott együttes fe­lettébb hosszú túrára kény­szerül: a 290 kilométerre fekvő, mókás nevű Nőtincs vendégeként próbál dombo­rítani. A szabolcsi legénység szombat délelőtt, fél tízkor indul a nógrádi településre: mit ne mondjunk, a késő dél­utáni összecsapás tartogat rejtelmeket...- Régen hangoztatom, hogy a nagy öröm nagy gonddal jár - merült a részletekbe Mada- lina György, a Szakoly edzője.- Hirtelen felkerültünk a megyei első osztályba, a ku­pasorozatban pedig az or­szágos főtáblára, ezáltal a problémák is megszaporod­tak. Rengeteg adminisztra­tív munkával jár az egész, és hát ilyenkor következnek be a nem várt események. Tu­dom, hogy a bajnokság a leg­fontosabb számunkra, de ha már eljutottunk idáig, jó len­ne valami maradandót alkot­ni. Sajnos, sok a hiányzónk: az Angliából hazatért Rédei Milánnak nem érkezett meg játékengedélye, Szathmári Dávid súlyos bokasérülést szenvedett, Haburcsák Krisz­tián, amióta leigazoltuk, még félórát sem volt pályán, a hú­zódással bajlódó Madzin Ist­ván három hete nem edzett, Rebegea sem nem áll rendel­kezésre. A jelenlegi keretben sok a fiatal, a tizenhét éves Baumgartner Ákos lesz pél­dául a jobbhátvéd, ráadásul olyan csapattal találkozunk, amely - a látott felvételek alapján - masszív, nagyon hajtós, kellemetlen stílusban futballozik, és ahogy megál­lapítottam, a pálya talaja sem a legideálisabb. Reményke­dünk... Kótaj-REAC Egyedüliként a Kótaj „tolta” vasárnapra soros kupafellé­pést. A megyei másodosz­tályú egyesület az NB III-as REAC-ot fogadja, méghozzá egyáltalán nem tele nadrág­gal.- Mi megteszünk mindent, hogy továbbjussunk - nyo­matékosította Orosz Mihály polgármester, a kótaji egye­sület vezetőségi tagja. - Azt gondolom, az én gyerekeim egy-egy meccsen bármire ké­pesek lehetnek.- Persze, nyilvánvaló, ha egymás után tíz mérkőzést játszanánk a REAC-cal, ebben az esetben kevesebb esélyünk lenne. Czenki Péter szemé­lyében ragyogó kapusunk van, a védelem összeszokott, ha pedig találunk egy gólt, onnantól semmi nem kizárt... A mérkőzések 17 órakor kezdődnek, és az érvényes szabályok szerint döntetlen esetén kétszer tizenöt perces hosszabbítás következik. KM-BT.KT Közel ötven meccs a negyvenedik tornán ökölvívás. Jubileumi, negy­venedik alkalommal rendezik meg a Sóstó Kupát, amelynek helyszíne hagyományosan a sóstói parkfürdő uszodájánál felállított ring lesz. A kétna­pos megmérettetés során szombaton 14 órától, vasár­nap délelőtt pedig fél tízkor kezdődnek a mérkőzések. A pénteki adatok szerint az első napon húsz, a másodikon 25 mérkőzést rendeznek. A szervezőkhöz 13 egyesü­let 76 bokszolójának nevezé­se futott be, a férfi felnőtt és junior kategóriákban vala­mennyi súlycsoportban ren­deznek mérkőzéseket, a női felnőtt és a lány ifjúsági ver­senyszámokban meghívásos jellegű lesz a viadal. Nem meglepő, hogy a há­zigazda NYVSC-Big Boxing sportolói létszáma lesz a leg­népesebb, a nyíregyháziak 15 versenyzőt állítanak ki, de komoly csapattal érkeznek a debreceniek (12) és az egriek (10) is. KM-BT Immár fejvédő nélküli versenyzők osztják majd egymásnak a pofonokat a strandon fotó: km-archIv Határon átnyúló együttműködés Az FTC elleni gálameccs szünetében utánpót­lás-fejlesztési megálla­podást szentesítenek - Fehérgyarmaton. kézilabda. Nem csupán szimpla gálamérkőzés lesz a Ferencváros női kézilabda­csapatának fellépése - Fehér- gyarmaton. Ahogy arról már többször beszámoltunk, a szezonra, illetve a Bajnokok Ligája szereplésre hangoló zöld-fehérek augusztus 14- én, 17 órától „csapnak össze” a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei válogatottal, amely az NB II-ben szereplő Kisvárda és Kölcsey DSE-Nyíregyháza, valamint a megyei bajnokság­ban érintett Fehérgyarmat, il­letve Mátészalka együtteseire épül. A házigazda gárda szí­neit képviselők névsora me­net közben bővült, mégpedig a korábban a román élvo­nalban megfordult, jelenleg Szatmárnémetiben élő átlö­vő, Bianca Mihaela, valamint két csengeri játékos, Mezei Anikó, valamint Jansik Erika bevetésével. Háromszor húsz perc A forgatókönyv szerint a ki­lenc válogatott kerettaggal étkező Fradi elleni találko­zót háromszor húsz perc­re osztották: a Kisvárda, a Kölcsey DSE-Nyíregyháza, majd a szatmári válogatott (Csenger, Fehérgyarmat, Má­tészalka, Szatmárnémeti) is azonos időt tölthet a pályán. Eddig nem közölt informá­ció, hogy az ominózus meccs Noha a kézilabda nem a kisasszonyok sportja, ennyire kemény összecsa­pás aligha kerekedik a Ferencváros fehérgyarmati vendégjátékából FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Névsorolvasás A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei válogatott kerete Fehérgyarmati VSE: Varga Gréta, Veresné Erdős Judit, Szabó Tímea, Bodó Katalin, Papp Gabriella. ____________________________________________________________________ Csenger VKC: Mezei Anikó, Jansik Erika.____________________________________________ Szatmárnémeti: Bianca Mihaela._________ _______________________________________ Mátészalkai MTK: Magyar Petra, Torma Eszter Panna, Borgyos Panna, Bodó Anna Petra. Kisvárda KC: Haris Katalin, Rácz Krisztina, Frank Petra, Kránltz Andrea, Dudás Georgina, Tar Hedvig, Csányi Enikő, Vassné Szemén Szilvia. ______________________________________ Kölcsey DSE-Nyíregyháza: Aranyosi Mária, Tilki Andrea, Kelemen Gréta, Katona Krisztina, Gyimesi Lola, Moravszki Babett, Kovács Flóra, Papp Réka. _____________________________ Edzők: Dévényi János, Hadobás István, Csapos János, forma Tamás, Kibédi Albert, Balogh Attila. szünetében tartják a határon átnyúló kézilabda utánpót­lás-fejlesztési megállapodás hivatalos aláírását, amely okmányt Tankóczi Gyula (FVSE), Székely Zoltán (Csen­ger), Fülöp István (Mátészal­kai MTK), Jenei Zsolt Ákos (Ferencváros-Rail Cargo Hun­gária), valamint a Szatmárné­meti tisztségviselője szente­síti kézjegyével. A rendezvény kiemelt pri­oritását jelzi, hogy a térség polgármesterei mellett Pa­taki Csaba, a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora, illetve országgyűlési képviselők is jelen lesznek. km-kt Labdarúgó megyei II. osztály; A Rakamaz Takarék-csoport eszi menetrendje 1. forduló. Augusztus 16., szombat, 17: Újfehértó—Kótaj. Vasárnap, 17: Sényő-Apagy, Nyírvasvári-Nyírpazony, Levelek-Rakamaz, GFSE Oros-Terem, Vasmegyer-Nyíribrony, Napkor-Ófehértó, Encsencs-Gávavencseliő. ________________________^____ 2. forduló. Augusztus 24., vasárnap, 17: Rakamaz-Nyírvasvári, Apagy-Újfehértó, Kótaj­Encsencs, Gávavencsellő-Napkor, Ófehértó-GFSE Oros, Terem-Vasmegyer, Nyíribrony-Le- velek, Nylrpazony-Sényő. ________________________________________________________ 3. forduló. Augusztus 30., szombat, 17: Újfehértó-Nyírpazony. Vasárnap, 17: Sényő-Ra- kamaz, Nyírvasvári-Levelek, Nyíribrony-Terem, Vasmegyer-Ófehértó, GFSE Oros-Gávaven- csellő, Napkor-Kótaj, Encsencs-Apagy. 6. forduló. Szeptember 20., szombat, 16: Nyírpazony-GFSE Oros. Vasárnap, 16: Sényő­Nyíribrony, Nyírvasvári-Újfehértó, Levelek-Encsencs, Rakamaz-Napkor, Apagy-Vasmegyer, Kótaj-Terem, Gávavencselló'-Ófehértó. ___________________________ ________ 7. forduló. Szeptember 27., szombat, 15: Űjfehértó-Sényő. Vasárnap, 15: Őfehértó-Kótaj, Terem-Apagy, Nyíribrony-Gávavencsellő, Vasmegyer-Nyírpazony, GFSE Oros-Rakamaz, Napkor-Levelek,Encsencs-Nyírvasvári. ____________________________________________ 8. forduló. Október 4., szombat, 15: Újfehértó—Nyíribrony, Nyírpazony-Terem. Vasárnap, 15: Sényő-Encsencs, Nyírvasvári-Napkor, Levelek-GFSE Oros, Rakamaz-Vasmegyer, Apagy-Ófehértó, Kótaj-Gávavencsellő._____________________________ 4. forduló. Szeptember 6., szombat, 16: Nyírpazony-Encsencs. Vasárnap, 16: Nyírvas­vári—Nyíribrony, Levelek-Sényő, Rakamaz-Újfehértó, Apagy-Napkor, Kótaj-GFSE Oros, Gávavencsellő-Vasmegyer.Ófehértó-Terem._______________________________________ 5. forduló. Szeptember 13., szombat, 16: Újfehértó-Levelek. Vasárnap, 16: Sényő-Nyír- vasvári, Terem-Gávavencsellő, Nyíribrony—Ófehértó, Vasmegyer-Kótaj, GFSE Oros-Apagy, Napkor-Nyírpazony.Encsencs-Rakamaz. 9. forduló. Október 12., vasárnap, 15: Vasmegyer-Levelek, GFSE Oros-Nyírvasvári, Napkor-Sényő, Encsencs-Újfehértó, Gávavencsellő-Apagy, Ófehértó-Nyírpazony, Terem- Rakamaz, Nyíribrony-Kótai. __________ 10. forduló. Október 18., szombat, 15: Ujfehértó-Napkor, Nyírpazony-Gávavencsellő. Vasárnap, 15: Encsencs-Nyíribrony, Sényő-GFSE Oros, Nyírvasvári-Vasmegyer, Levelek- Terem, Rakamaz-Ófehértó, Apagy-Kótaj. 11. forduló. Október 26., vasárnap, 14: Vasmegyer-Sényő, GFSE Oros—Újfehértó, Napkor­Encsencs, Kótaj-Nyírpazony, Gávavencsellő-Rakamaz, Ófehértó-Levelek, Terem-Nyírvas- vári, Nylribrony-Apagy. _______________t__________________________________________ 12. forduló. Novemberi., szombat, 14ÍŰjfehértó-Vasmegyer,Nyírpazony-Ápagy. Vasár­nap, 14: Napkor-Nyíribrony, Encsencs-GFSE Oros, Sényő-Terem, Nyírvasvári-Ófehértó, Levelek-Gávavencsellő, Rakamaz-Kótaj.___________________________________________ 13. forduló. November 9., vasárnap, 13: Vasmegyer-Encsencs, GFSE Oros-Napkor, Apagy­Rakamaz, Kótaj-Levetek, Gávavencsellő-Nyírvasvári, Ófehértó-Sényő, Terem-Újfehértó, Nyíribrony-Nyírpazony. _________________________________________________________ 14. forduló. November 15., szombat, 13: Újfehértó—Ófehértó. Vasárnap, 13: Sényő-Gáva­vencsellő, Nyírvasvári-Kótaj, Levelek-Apagy, Rakamaz-Nyírpazony, GFSE Oros-Nyíribrony, Napkor-Vasmegyer, Encsencs-Terem. _____________________________________________ 15. forduló. November 22., szombat, 13: Nyírpazony-Levelek. Vasárnap, 13: Vasmegyer- GFSE Oros, Apagy-Nyírvasvári, Kótaj-Sényő, Gávavencsellő—Újfehértó, Ófehértó-Encsencs, Terem-Napkor, Nyíribrony-Rakamaz. A nyírbátoriak támadója, Nagy Dávid (a labdával) a váci védőket riogathatja fotó: pusztai Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom