Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-08 / 184. szám

mfn NAPLÓ LXXI. ÉVFOLYAM, 184. SZÁM, ÁRA: 130 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 96 FT MAGYARORSZÁ Lapunk mai számában találják a TV Plusz oldalon. Az épüle­tek közül a Kölyökvár áll a legközelebb a szívemhez. RENDESFANNI 3. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2014. AUGUSZTUS 8. Jókor jött a támogatás 3TC Erősen felhős lesz az ég, záporok, ziva­tarok várhatók. A trükk nem jött be, lebukott NYfREGYHÁZA. Az utcai megál­lítótábla vastagságára lettek figyelmesek a nyíregyházi pénzügyőrök, amikor a me­gyeszékhely egyik kocsmájá­ban tartottak ellenőrzést. A NAV munkatársai a táblát szét­nyitották és abban 12 karton, magyar adójegy nélküli, ukrán eredetű csempészett cigaret­tát találtak, amit az italbolt­ban meg is lehetett vásárolni. A dohányárut a pénzügyőrök lefoglalták, a kocsmáros ellen ’ pedig eljárást indítottak, km Közel 600 millió forint kiegészítő támogatás érkezett a megyei ön- kormányzatokhoz. NYÍREGYHÁZA. Az ország 273 te­lepülése összesen 2,5 milliárd forint rendkívüli önkormány­zati támogatást kapott a július 18-ai soron kívüli döntéskor. Az állami dotációból Sza­bolcs-Szatmár-Bereg megye 75 településének 597 millió 733 ezer forintot ítéltek oda. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a települési önkormány­zatok rendkívüli támogatást kivételes esetben igényel­hetnek működőképességük megőrzése, vagy egyéb, a feladataik ellátását veszé­lyeztető helyzet elhárítása érdekében. Az adósságkon­szolidációt követő évben azt kérdeztük a városok, köz­ségek vezetőitől, miért volt szükség a támogatásra. Mátészalka önkormányzata 193 millió forint támogatást igényelt, ebből 70,2 milliót kaptak meg - ez a legmaga­sabb összeg a megyében. Dr. Takács Csaba, a város jegy­zője elmondta: az összeget tekintve valóban Szálkához érkezett a legtöbb pénz, a te­lepülés méretével és a lakosa­inak a számával azonban ez nincs arányban. A 70 millió forintot a közüzemi számla­tartozások kiegyenlítésére, az intézmények működtetésére és gyermekétkeztetésre for­dítják. /3. KM Fucsovlcs Márton |ó játékkal nyert FOTÓ: KM-SPORT Kínai után jöhet a japán ellenfél Premierre készülnek A Burattino Bábszínház tagjai nyáron sem pihennek. Szorgalmasan gyakorolják a „Rejtély az erdőben” című bábdarabjukat, s remélik, az előadás könnyed humora nem csak a gyerekeket ejti majd rabul a Korzó Bevásárlóközpontban berendezett színház- termükben. . FOTÓ: SIPEKI PÉTER “ Panel-lecsó Igazi gasztrocsata várta csütörtökön az örökösföldi lakótelepen élőket. A jó­kedvű délutánon a lecsófa- latozás mellett pom-pom lányok, táncosok, énekesek szórakoztatták az érdeklő­dőket. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Egy évig tart az orosz embargó Budapest. Nem lesz jelentős hatása a magyar gazdasági növekedésre az Oroszország­ba irányuló élelmiszerim­portra kivetett tilalomnak, az MTI-nek nyilatkozó makro­gazdasági elemzők szerint. Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön bejelentette: Oroszország egyévi időtartamra teljes em­bargót vetett ki a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermékek be­hozatalára az Európai Unió­ból is. fi. MTI Elhozzák majd nekünk a világ kórusművészetét Négy új körforgalmat építenek a megyében nyíregyháza. Az amerikai nyílt teniszbajnokság egyik előversenyének tekinthető aptosi viadalon egyesben már a legjobb nyolc között van Fucsovics Márton. A nyíregy­házi teniszező a második for­dulóban könnyed, 6:0, 6:3-as győzelmet aratott a kínai Vu Di ellen, akivel aztán egy párt alkotva párosban vereséget szenvedtek. Fucsovics pénte­ki ellenfele a japán Go Szoeda lesz. /11 KM Kenyérárak A kenyér fogyasztói átlagára Magyarországon, Ft/kg Csalogató a vajai templom vaja. - A vajai református templom helyreállítása és új funkciókkal gazdagítása ér­dekes kísérlet volt: egyfajta teszt, hogy miként lehet ki­egészíteni, egyszerre vonzób­bá és információgazdagabbá tenni egy ilyen szakrális te­ret - fogalmazott Deák Atti­la, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügy­nökség Nonprofit Kft. vezető menedzsere a látványos mű­emlékről. /3. KM nyíregyháza. Ki sem kell moz­dulnunk a megyéből, még­is teljes képet kaphatunk a nagyvilág zenei kultúrájából, ugyanis a helyünkbe hozzák a kórusmuzsikát a művészeti együttesek. ízelítőt kapha­tunk majd többek között Spa­nyolország, Kína, Németor­szág, Indonézia, Törökország ritkán hallott zenei világából. Mindezt annak köszönhet­jük, hogy immár 10. alkalom­mal rendezik meg Nyíregyhá­zán a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált augusztus 15. és 21. között, s tíz ország tizennyolc énekkara szerepel majd megyénk több telepü­lésén. A fesztivál szervezői arra törekszenek, hogy ez a jubi­leumi rendezvény a korábbi évekhez képest színesebb, iz­galmasabb legyen fellépőnek és nézőnek egyaránt. /8. km nyíregyháza. A körforgalom olyan forgalomszervezési megoldás, amit főleg nagy forgalmú, vagy veszélyes ke­reszteződésekben alakítanak ki. Előnye, hogy lassítás nél­kül nehezen lehet áthaladni rajta, illetve csak egy irányba kell figyelni a behajtásnál. Vásárosnaménynál a 41. sz. főút és a Damjanich utca ke­reszteződésében, a 4117. jelű összekötő út csomópontjánál létesítenek biztonságos kör­forgalmat. Kölesénél az Arany János utca és a Dózsa György utca kereszteződésében lesz új körforgalmi csomópont. Apagyon a Kossuth utca és a vasútállomás felé vezető út kereszteződésében alakí­tanak ki „körforgót”. Nyír- egyháza-Oroson a Diák utca és a Vezér utcai csomópont­ban kezdődnek a munkála­tok. /4. KM Tartalomból Innen-onnan 4. Képriport ___________________5. Interjú _____________________6. Hazai tájakon _________._______8. Sport í 9., 10., 11. ■Félbarna kenyér nEahfcJÉÉMGBtezl jelhegü feffigrKehyér GRAFIKA: ÉKN FORRÁS: KSH Ktltt-MKyaroniág «mw.Met.lHi 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 Éreénví»" aUgusztus_ Uj és használt nyári gumiabroncsok és használt felnik kedvező áron! 225/45R11 Kingstar J SklO 1 235/65R16G, Hankook íi\ RA18 ill Kert utcai gumis ■ 4400 Nyíregyháza, Kert u. 39. Tel: 30/500-3290; 30/9788-561 ■ Nyitva tartás: H-P 8-18 óráig KELET HOségkártf» 18 500 Ft/db Minden nap akció! ® Teljesen megújul Dankó Péter, a Nyír­ségvíz Zrt. nagykállói ivóvíz alközpontjának vezetője folyama­tosan figyelemmel kíséri a csaknem hat- százmillió forintos beruházásból meg­valósuló ivóvízmi­nőség-javító projekt kivitelezési munká­latait, hogy a tervek szerint augusztus vé­gére elkezdődhessen próbaüzem. Csütör­tökön a szűrőtermet is szemügyre vette. FOTÓ: SIPEKI PÉTER HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom