Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-05 / 181. szám
9 2014. AUGUSZTUS 5., KEDD Hányingerem van a korrupciótól, amit a FIFA-nál látok. Sepp Blatter egy diktátor! Az angol labdarúgó-válogatott korábbi támadója, Gary Lineker szerint a nagy országoknak bojkottálnluk kellene a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) eseményeit. ~P Alig nárom mérkőzés után megkedvelték Huszti Szabol- csot a kínai élvonalbeli Csang- csun Jataj szurkolói. Sajtóhírek szerint a 31 esztendős magyar labdarúgó évi 1,5 millió eurót keres új klubjánál. Úgy tudni, Husztit 1,5 millió euróért vásárolta ki élő szerződéséből a Csangcsun a német élvonalbeli Hannovertől, a játékos pedig ugyanennyit keres évente új kenyéradójánál. Két év múlva lobban a riói láng olimpia. Pontosan két év múlva, 2016. augusztus 5-én kezdődik a XXXI. nyári olimpia Rio de Janeiróban. A rendezés jogát 2009. október 2-án, Koppenhágában ítélték oda a brazil városnak, amely három sikertelen pályázatot (1936, 2004 és 2012) követően negyedik nekifutásra végül elnyerte a rendezési jogot. A játékokat 2016. augusztus 5-e és 2l-e között rendezik a brazíliai metropoliszban. A világversenyt szeptember 7-18. között a paralimpiai játékok követi. Labdarúgás: NB 1.2. forduló Vasárnap esti mérkőzés Úlpest-Diósgyőr 1-1 (0-0) Szusza-stadion, 3605 néző.v.: Vad. Gól: Suljic (61. perc), illetve Grumics (53.). Kiállítva: Egerszegl (67), Debreceni (mindkettő Diósgyőr,79.). ______________________________ 1. Videoton ___________________2 2 - - 6-0 6 2. MTK _____________2 2 - - • 5-0 6 3. Paks ______________________2 2 - - 5-0 6 4. Diósgyőr ______________________2 11-______3-2 4 5. Újpest________________________2 11_______2-1 4 6. Bp. Honvéd ____________________2 1-1______4-3 3 7. Ferencváros____________________2 1-1 ______3-2 3 8. Győr ______________________2 1-1 3-3 3 9. Haladás ____________________2 1-1______1-1 3 10. Pápa______________________2 1-1 1-3 3 TI. Puskás Akadémia_______________2-11 _____3-4 1 12. Debrecen _______________________2-11_______1-2 1 13. Nyíregyháza Spartacus ___________2-11 1-41 14. Pécs __________________________2-11______2-6 1 15. Kecskemét ____________________2 - - 2______1-4 16. Dunaújváros 2 - - 2 0-6 Bolgár U19-es bundagyanú LABDARÚGÁS. Bundázás miatt őrizetbe vettek egy utánpótláskorú bolgár labdarúgót, akivel szemben az a gyanú, hogy Ui9-es mérkőzések eredményét manipulálta. Azokat a futballistákat is kihallgatták, akik a magyarországi Ul9-es, Európa-bajnok- ságon szerepeltek. mti Totó 31. hét/2. forduló, a nyeremények 13*1 találat: nem volt __________ 13 találat: _____nem volt________ 12 találat: _______6 db 272 325 Ft 11 találat ______84 db 12840Ft 10 találat: _____678 db 3 050 Ft 32. hét/1. forduló, a tipposzlop 1. BATE Boriszov-Debrecen 1 x 2. Panathlnalkosz-Standard Liege 1 3. Maccabi Tel-Avlv-NK Maribor 1 4. Lille-Grasshoppers 1 x 5. Zenit Szentpétervár-AELLlmasszol 1 6. Apóét Nicosla-Helslnki JK _____1 7. Sheriff Tlraspol-Stovan Bratislava 1 x 8. FF Malmö-Sparta Praha x 2 9. Beslktas-Feyenoord __________1 x 10. FCKöbenhavn-Dnlpro 2 11. Dinamó Zagreb-Aalborg 1 12. Partizán Beograd-Ludogorec 1 x 13. Cettk-Legla Warszawa ______1 14. Nációnál Asunclon-San Lorenzo 1 Katrine Lunde gyermeket vár FOTÓ:GETTY IMAGES Pótolni kell a várandós kapust kézilabda. Gyermeket vár Katrine Lunde, a Bajnokok Ligája-győztes és magyar bajnok Győri ETO KC női kézilabdacsapatának norvég kapusa, aki mostantól sem klubjában, sem hazája válogatottjában nem lép pályára. Katrine Lunde a hétvégi mérkőzést követően tájékoztatta a csapatot állapotáról. Az egyesület vezetősége szülése után természetesen visszavárja a kapust, a helyére pedig igyekeznek a csapat számára a legjobb lehetőséget megtalálni. mti Hiányzó labdaszerzések Csábi József köszöni a Szpari közönségének, és szerinte ismét adtak húsz percet az ellenfélnek. labdarúgás. Két forduló után már csak három százszázalékos csapat van a labdarúgó élvonalban. A Videoton két, győzelme nem nagy meglepetés, ám az MTK és a Paks rajtja a nem várt kategóriába tartozik. Utóbbi együttes makulátlan nyitányának sajnálatos részese a Nyíregyháza Spartacus, hiszen az atomvárosiak az otthonukban a győriek elleni bravúros belépőjük értékét szombaton Nyíregyházán növelték az újabb három ponttal. Spitzmüller Istvánnak (fehérben) és társainak minél több párharcot meg kellene nyerniük fotó: racskó tibor az előző. A Debrecen elleni nyitányon nem mi voltunk az esélyesek, ám az akkor elért döntetlen és a szünet utáni játék alapján kimondva és kimondatlanul sokan vártak győzelmet a paksiak ellen. Sajnos adtunk húsz perc előnyt az ellenfelünknek, a párharcokat amolyan kisasz- szonyosan vívtuk, ismét igen keveset szabálytalankodtunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szabálytalankodni kell, hanem azt szeretném jelezni, hogy hiányzott az agresszív labdaszerzés, elsősorban a pálya középső zónájából.- Tudomásul kell venni, hogy az élvonal az más kávéház, itt az ellenfél könyörtelenül megbünteti a hibákat, kihasználja a lehetőségeket - folytatta Csábi József. - Szombaton is ez történt, remélem ezt követően már mi fogunk élni az ellenfél adta lehetőségekkel. A Debrecen elleni pontszerzéssel nem lettünk jobbak, mint amilyenek vagyunk, a szombati találkozó után pedig nem lettünk semmivel rosszabbak. Kevés volt az időnk, a csapatépítésnek még az elején tartunk, de dolgozunk keményen.- Visszatérve még a szombati találkozóhoz, szeretném megköszönni a szurkolóknak a lelkes biztatást, és azt, hogy a vereség ellenére végig velünk voltak. Ez nagyon sokat jelent a csapatnak, amit majd sikerekkel szeretnénk meghálálni - így Csábi József. Közel kétszáz bajnoki A harmadik fordulóban Kispestre, a Honvéd otthonába látogat a Szpari, ahhoz a Honvédhoz, amelynek színeiben Csábi mester játékosként közel kétszáz élvonalbeli bajnokit húzott le. Korábban felmerült, hogy a találkozót vasárnap rendezik, aztán végül maradt az eredeti kiírás szerinti szombat délutáni fél ötös kezdés. km-ml Pozitívan módosult- Megtekintve a találkozó felvételét sokat nem változott a véleményem, illetve pozitívan módosult - kezdte visszapillantását a szombati találkozóra Csábi József, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. - Az eredményt kissé túlzónak tartom, játékban nem volt ilyen különbség a két együttes között. Két gólt ajándékoztunk az ellenfelünknek, amely élt is a lehetőséggel. Ez a mérkőzés pszichésen is más volt, mint A szombati találkozó után nem lettünk semmivel rosszabbak. CSÁBI JÓZSEF Teniszmeccsek San Francisco pályáin Olivier Tauma (jobbra) azt szeretné, ha Fucsovics Márton maradna a nizzai akadémián fotó: facebook A főtáblás szereplés már most biztossá válhat Fucsovics Márton már Amerikában hangolódik az idei utolsó Grand Slam-torna selejtezőjére. tenisz. San Francisco külvárosában, Aptosban tartózkodik Fucsovics Márton, aki magyar idő szerint hétfőn éjfélkor kezdte meg szereplését újabb ATP-challenger- versenyén. A viadal mi más célt szolgálna, mint azt, hogy a világranglistán legelőkelőbb helyen (158.) jegyzett magyar teniszező minél jobban fel tudjon készülni az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) augusztus közepén kezdődő selejtezőjére. Nagy nevekkel együtt Marci négy legutóbbi európai versenye 35 ezer euró összdíjazású volt, a mostam magasabb kategóriájú, 100 ezer dolláros, kemény pályás viadal. A torna első kiemeltje a kazah Mihail Kukuskin (55.), a második a ciprusi, nyolc évvel ezelőtti Australian Open-döntős Markosz Bagdatisz (106.), pozíciója alapján a nyíregyházi teniszezőt a nyolcadik helyen jegyzik ebben a mezőnyben. Ezzel együtt a francia Olivier Tauma tanítványa nem kapott köny- nyű ellenfelet, még úgy sem, hogy az amerikai Mackenzie McDonald az ATP-rangsor 486. helyezettjeként csak szabad kártyával került fel a főtáblára. A19 éves játékos idén már olyan skalppal rendelkezik, mint a francia Nicolas Mahut-é ( 91.), ám remélhetőleg kedd reggelre nem született meg az újabb bravúrja, és Marci az utóbbi hat versenyéhez hasonlóan ezúttal is túléli az első kört. Párosban viszont az idei első győzelem megszerzése a tét, nem könnyíti meg a régi ismerőse, a kínai Vu Di (egyéniben 219.) oldalán ipduló Fucsovics Márton dolgát, hogy első fordulós ellenfelük az első helyen kiemelt Austin Krajicek, John-Patrick Smith (amerikai, ausztrál) duó lesz. A terveknek megfelelően- Nagyon jó időszak van a hátam mögött, a legutóbbi négy versenyemen napról napra jobban ment a játék - nyilatkozta még itthon, amikor Kántor Csaba masszőr szakértő kezére bízta magát Fucsovics Márton. - Az volt a tervem, hogy Wimbledon után minél előbb közelítsem meg a százötvenedik helyet, ez sikerült, hiszen a múlt héten már a százötvennegyedik voltam. Kévésén múlott, hogy ne jöjjön össze egy tornagyőzelem, abban bizom, hogy az újabb versenyemen, majd az azt követő edzéseken jól fel tudok készülni a US Openre. Marci elárulta, hogy a francia ISP Tennis Academy első számú játékosa, és klubja azt szeretné, ha maradna Nizzában. Magyarországról, Nyíregyházáról indulva már ez sem kis dolog. km-bt labdarúgás. Csak egyetlen mérkőzés, a BATE Boriszov elleni keddi (kezdés magyar idő szerint 19.30-kor) visz- szavágó választja el a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapatát attól, hogy 2010 után ismét biztosítsa helyét egy nemzetközi kupasorozat főtáblás küzdelmeiben. Kondás Elemér együttese a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában l-o-s előnnyel utazik Fehéroroszországba, továbbjutása esetén pedig biztos, hogy legalább az Európa Liga csoportküzdelmeiben érdekelt lesz. Ameny- nyiben a Debrecen sikerrel veszi a mostani akadályt, akkor a BL-selejtezőjének utolsó fordulójába kerül, ennek sorsolását pénteken rendezik Nyonban. A negyedik forduló párharcának győztese a BL-, vesztese pedig az EL főtáblájára kerül. A Debrecen Kulcsár Tamás játékára még mindig nem számíthat, René Mihelic pedig az első meccsen szenvedett combizomszakadást. mti Ibrahima Sidibe góljának köszönhetően előnnyel várja a visszavágót a Löki FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN