Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-25 / 197. szám

2014. AUGUSZTUS 25., HÉTFŐ KELET „Megtámadott egy vágy, amit akár kastélyfertőzésnek is nevezhetnénk. Az újrakeltés vágya, a valamikori szép feltámasztása, az alkotó ősök visszaidézése...” fotó: nagy Norbert zoltán A hernádvécsei küldetés... Megnézzük a Vécse- cityt, a hotelt. A „kas­télyba zárt várost”. Az oázist a sivatag köze­pén. HERNÁDVÉCSE. „Hernádvé- cse a szívem csücske. Anyai ágon innen gyökerezem. Va­lamennyire ismerem a szelíd lankás dombokkal tarkított görbe-görbe utcás telepü­lést és a temetőt, ahol őseim nyugszanak. Jóindulattal mondom, egy valaha szebb napokat megélt, leszállóágba került, hátrányos helyzetű falu Miskolc és Kassa között. Évtizedek óta alig épül ott új ház. A szociológusok ezt hív­ják sivatagosodásnak...” Alkotó ősök megidézése Takács Tibor doktor életében először 2006-ban járt Hernád- vécsén. Kedvére való kastélyt keresett. Egy olyan romosat, ami még rozzant állapotában is gőgösen viseli magán a rég­múlt romantikus eleganciá­ját. Már túl volt vagy nyolc-tíz háztűznézőn, mígnem eldön­tötte, övé a valamikori Vécsey gróf építette, majd a Sardag- na János báró rezidenciájává vált XVIII. századi neobarokk kastély lesz. Minek kellett a kastély? - kérdeztük. „Nos, mesélhet­ném rövidebben, hosszab­ban. Csak úgy, fokozatosan. Megtámadott egy vágy, amit akár kastélyfertőzésnek is nevezhetnénk. Az újrakeltés vágya, a valamikori szép fel- támasztása, az alkotó ősök visszaidézése. Ma és itt. Ép­pen itt. Belém jött, bújt az ördög angyala vagy az angyali ördög? És én nem tiltakoz­tam. Nekem egy ilyen régies, a valamikori múlt hangula­tát, erejét, kultúráját tükröző épület kellett. S ez a műemlék kastély ilyen. S a főúri birtok egy falut képes volt eltartani, amely erő az idők folyamán elenyészett.” a grófi-bárói kastély egy első látásra megvalósult örök kap­csolattá vált.” Az ötve­ww nes-hatva­ras évek nem a javakban dúskáló viszonyai közepette nőttem fel egy Deb­recen és Nyíregyhá­za közötti, ma már alig felfedezhető tanyasi majorban. TAKÁCS TIBOR a polgári szobák, lakosztályok felett vagy alatt térképpel is eltévednék, nem akármilyen látványban részesülök. A ve­zérszinten a bálterem bűvöl el. Az emeleten, a tető alatt elénk tárul a kastélyba zárt város, a különleges apartma­nok házsora. Mindennek a közepén egy nagyszínpad, s a tágas tér, ahol mindennek jól csengő neve van. A házigazda emlékeinek tárházából ment­ve. Egy szlovén tér vagy a Krk szigeti diszkót szimbolizálja, hogy Takács úr a világban mindenütt jól érzi magát. S, ahol ő megjelenik, a terem­tés, az alkotás szelleme máris több dimenzióban kísért. Történelmi múlt A kastélyszálló kívülről egy méltóságot sugárzó épület, a mesterien hozzáillesztett Vörös torony egy régvolt történelmi regény megtes­tesült díszlete lehetne. A kettőt a Zöld ház kapcsolja össze. Itt a szobák mellett étterem, reggeliző, két kon­ferencia- és egy kiállítóterem is szölgálja a konferencia- és a rendezvényturizmust. A nyaktag egyik oldalán a kül­ső medence, másik oldalán a mediterrán terasz csalogat. Takács úr ötleteinek vezeté­sével, érző beleálmodásával élve kiváló munkát végzett a munka során baráttá „neme­sedett” Rudolf Mihály DLA, az Ybl-díjas építész-tervező. Miközben mostanáig hosszú éveken keresztül csaknem félszázan dolgoztak ezen az építkezésen, közülük számo­sán Hernádvécséről, vagy a közvetlen abaúji közelségből, ma már csaknem ugyanennyi embernek ad munkát a szálló. Ha valaki a vagyoni tehetség titkát firtatná, eláruljuk, Ta­kács Tibor egy ritka aktív és változatos élet munkáját, tu­lajdonképpen egész valóját fektette be itt, s ehhez méltán járult hozzá az állam a Szé- chenyi-terv keretében meg­ítélt pályázati pénzzel. Ennél jobb helyre talán nem is ke­rülhetett volna a támogatás. Takács úr jó gazda Takács Tibor egy óra alatt - számolom - 42 alkalommal telefonál a munkatársainak. Folyamatosan diszponál, in­tézkedik. Minek hűtik a szo­bát, amikor az éppen üres. Ferdén áll a kép a falon, mind­ezt saját kezűleg centizi ki. Porcicák kergetőznek a huzat­ban az asztal alatt. Egy gumi­talpú cipő fekete csíkját kell eltüntetni az egyik rendez­vényteremben. Már magam sem tudom, a Felvidékben, a Kárpátaljában vagy Az Er­délyben. Mert üyenek is van­nak. És ezek nem csak nevek. Érzelmi húrok is, mint ahogy életfilozófiáját tükrözi az „Eu- rópafal” és a minden bizony­nyal egyedülálló panoptikum is. Az ablakból szúrja ki, hogy egy törött gipszkarton hever a kerítés mellett, nem messze a lovardától. Három perce van az udvarosnak, hogy a sze­met bántó látványt megszün­tesse. A megadott időn belül a kerti traktor el is szállítja a hulladékot. Takács úr szeme, mint a vizsla, amit nem vesz észre, az nincs is. Irigylésre méltó szellemi frissességéhez- mégis csak egy tanárember- egy kitörni készülő energia- bomba párosul. Kézfogása is mint a lakatos satu. Kérdezem, a sok flancos szobák közül vajon melyik a kedvence, melyikben alszik. Megtudom, elárulja ő maga - lemutat az ablakból -, abban az apró tájházban húzza meg magát. A Csülökcsárda és az igazgatói lak mellett. Erről is eszébe jut valami, s paran­csot oszt. A vendégszobákban el kell húzni a függönyöket, hogy természetes hűvös le­gyen. S mindennap szellőz­tetni és a csapokat ki kell nyitni egy pár percre, hogy a bűzelzárók ki ne száradjanak. Ember legyen a talpán, aki egyszerre ennyi ukázra képes. Világító toronyként... Talán ma már csak mamám emlékezhet rá, hogy merre volt a hajdani kastély eredeti főbejárata. Nagyapám azon a két, ma már bekerített, ti­szafával övezett lépcsőn me­hetett fel Sardagna báróhoz, Jánoshoz és Hansihoz kár­tyázni. A háború után Svájcba emigráltak. János, a család legidősebb tagja a közelmúlt­ban hunyt el. Emlékére egy óráig harangoztak a kastéllyal szemközti templomban. Gondolkodom, mit mon­dott volna a család, ha megéri, meglátja a kastély újjászüle­tését. Az 1790-ben megalapo­zott, a Vécsey grófok, majd a Sardagna bárók által lakott erődítményszerű épület ma már hegyként, de inkább egy világítótoronyként tornyosul a falu fölé. Utat, példát mu­tatva, hitet adva mindenki­nek, hogy Hernádvécsének nem csak múltja, jövője is van. Takács doktor úr külde­tése beteljesülőben. SZÁNTÓISTVÁN szant0@es2ak.hu Gyerekkori álom? „Akár az is lehetne. Ám mégse az. Jómagam az öt­venes-hatvanas évek nem a javakban dúskáló viszonyai közepette nőttem fel, egy Debrecen és Nyíregyháza kö­zötti, ma már alig felfedezhe­tő tanyasi majorban eltöltve gyerekkorom javát. Mára ez a »bokorság« is elenyészett, nyoma sincs. Ha visszaem- lékszem szeretett szülői há­zamra, aminek ablakait egész télen át jégvirágok lepték be, nem palotákról ábrándoztam akkoriban. Az tény, hogy az építés, konstrukció, kreativi­tás iránti elkötelezettség kora gyermekkorom óta kísér. Ez a »projektem« az utóbbi év­tizedben ébredő, formálódó alkotási kísértés, aminek a megvalósulása ebből a hirte­len jött kastélyvásárlási elha­tározásból kerekedett ki.” Hosszú volt az út a terve­zéstől a kivitelezésig. Most mint egy csodálatos kastély- szálló tulajdonosa, láthatóan élvezi az alkotás örömét. De korábban mivel foglalkozott, s miért pont ezt választotta? „Állatorvos, egyetemi ta­nár,; kutató voltam, majd üzletemberré váltam. Hazai és külföldi egyetemeken ta­nítottam. A viíág számos or­szágában jártam mind előző, mind 1993-, a Debrecen Ro­tary Klub megalapítása óta T rotarysta »minőségeimben«. 1991-ben alapítottam egy si­keres állatgyógyászati szakta­nácsadó kereskedelmi céget, amit több más vállalkozás életre hívása követett. Talán ez magyarázatot adhat arra is, hogy miként is engedhettem ennek a költséges, emberpró­báló késztetésnek, mondhat­ni szenvedélynek. Igazából ez A sivatag közepén... Megnézzük a Vécsecityt, a hotelt. A „kastélyba zárt vá­rost”. A sivatag közepén az oázist. A várkapunak beillő bejáró után lenyűgöző a lát­vány. Takács Tibor, a kastély- szálló recepcióján vendégnek álcázza magát. Örömét leli ab­ban az akaratlan álmélkodás- ban, ami az újonnan belépő vendégeken tükröződik. Bár­merre megyek, nézek, a fran­cia napkirály palotájának a miliője köszön vissza. ízléses antik bútorok, festmények, műtárgyak sokasága kápráz­tat el a kastély vezérszintjén - történelem a mában. Visszatérő motívum a ba­goly. Neves heraldikusokat megszégyenítő ráérzéssel szerkesztette meg - majd ké­szíttette el művész barátjával - a község (aminek nem volt) és a saját családi címerét, egy-egy szimbólumrendszert, mely a létezésük lényegét kapja meg. Itt is, ott is feltűnik a nagy uhu. „Ő lett a kiválasztottam, mert kiválasztott engem. Hegyi nyaralónkba hét éve - ez egy kerek számú életévem volt - a kandallókéményen keresz­tül látogatott meg bennün­ket egy bagolypár. Katartikus élmény volt. Ázóta kísérnek elmaradhatatlanul a baglyok. Véglegesen belopták magukat az életembe. Ugyanúgy, mint a természet más kedves te­remtményei. Látja, a feszített víztükrös medence partján játékos delfin szobrok, míg az udvaron a csobogó szökőku­tak mellett, a csónakázótóban a kedvenc vadkacsáim úszkál­nak.” Bejárjuk a kastélyt a hosszú folyosókon át. Nem jut idő mind az 55 szoba és a lakosz­tály gusztálására. A barokk és

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom