Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-13 / 188. szám
2014. AUGUSZTUS 13., SZERDA KELET Speciális szigetelés a Kossuth tér alatt Tolni a kerékpárt vagy sem? Hogyan és hol kerekezzünk? t az előadásból fotó: km a szakad a na villában gyháza. Aki decemberiem látta Ruttkai Éva és ovits Zoltán legendás szélről szóló „Filmszakadás” előadást Barna László és Andrea, a József Atti- :ínház színművészeinek ásában, az augusztus 8 órától a Bencs-villában ézheti. km tizenhat te)nek! an, de körültekintően íúzódni, hogy a tűzoltó í minél gyorsabban el- n oda, ahol a legnagyobb KELET-V@ROSVITA NYÍREGYHÁZA Abban mindenki egyetért, hogy a közlekedésben kölcsönös a felelősség, és hogy ebben még fejlődnünk kell. nyíregyháza. Száraz Attila azt írja, „nagyon sok helyen meg van kopva vagy hiányzik a sárga felfestés. Van, ahol a fa és a sövény belóg a kerék- párútra, de van olyan terület is - a strandfürdő bejáratától a Fürdő utca felé -, ahol nem biztos, hogy erőltetni kellene a járdán a kerékpáros-gyalogos együttes forgalmat. A Be- renát utca elején a járdában ökölnyi, esetenként nagyobb mélyedések vannak. Ez balesetveszélyes a járókelők és a kerékpárosok számára is” -írta. Kié a zebra? Molnár Levente úgy gondolja, ez az irány ? téZebrán le kell szállni a bicikliről! ránál valóban meglepetéseket okozhat a gyalogoshoz képest nagy sebességű biciklisek ci- kázása. De a lámpás zebráknál nem mindegy, hogy a piros lámpánál álló autók előtt a gyalogos zöld alatt hányán és mivel mennek át? A nem lámpás zebránál akkor lépünk le. keresztezi az úttestet, nem kellene megszakítani a bicik- liutat. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy csak egy oldalról látom a helyzetet, elmondom, hogy több évtizede biciklizek, de sokat is vezetek, minden irányból látom a téma sajátosságot.” ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR kézben mobillal vezet, sebességváltáskor a mobilt a válla és a füle közé szorítva. Minden zebrának, átkelőhelynek vannak szabályai: nem száguldunk: körülnézve, a fogalmat nem megzavarva kerekezünk át, már ahol van rá-ea felfestés. A zebrán átBudapest. Összesen 8280 négyzetméter, különféle vastagságú, minőségű Austro- therm szigetelőanyagot használtak fel az Országgyűlés Kossuth téri mélygarázsának és látogatóközpontjának építéséhez. A speciális szigetelőanyagokat a hely adottságainak megfelelően építették be - nyilatkozta Kruchina Sándor, az Austrotherm Kft. szigetelési szakértője. A 4000 négyzetméternyi NYÍREGYHÁZA. Miként eddig, ezután is „király” előadásokkal kedveskedik a kikapcsolódni vágyóknak a 23. Mandala Nyár a Sóstói Múzeumfaluban. Pénteken 21 órától, két év után újra a szabolcsi megye- székhelyre látogat István, a király. A rockopera névadó XPS 30-as, 5 centiméter vastag elemekkel a tetőt szigetelték. Az aljzathoz 3050 négyzetméternyi 16 centiméter vastag, különösen nagy terhelést bíró XPS 70-es táblákat építettek be. A 6, 12 és 16 centiméter vastagságú XPS panelek, összesen 1230 négyzetméternyi felületen szigetelik az Országház új létesítményének oldalát, hogy ne hűljön ki az épületrész, ne nedvesedjenek át a falak, ékn főszereplőjét Varga Miklós alakítja, Koppány szerepébe pedig Bódis Gábor színész, ügyvezető bújik. 2008 előtt több mint félszáz alkalommal vendégszerepeit a Mandala Dalszínházzal ebben a darabban a 6 év után újra koronáért kiáltó Varga Miklós. km-pi Ahhoz, hogy hosszú távon élhető legyen Nyíregyháza, hozzájárulhat egy jól kiépített kerékpárút-hálózat. nyíregyháza. Hogyan és hol kerekezzünk? címmel lapunk július 31-ei számában olvashattak összeállítást a v@rosvi- ta tagjainak tapasztalatairól és javaslatairól. S ugyan levelezőink között kialakult egy kis vita, abban mindenki egyetértett: a közlekedésben kölcsönös a felelősség, és hogy ebben még fejlődnünk kell.- Legnagyobb örömünkre új kerékpárutak épülnek, és felújítják a meglévőket Nyíregyházán. A város közlekedésében jelentős szerep jut a bringásoknak, kerékpárosbarát település lett Szabolcs megyeszékhelye - kezdte reagálását a cikkre Kazai Béla, a Zöld Kerék Alapítvány programvezetője és hozzátette: a néhai Garai Zoltán kerékpárversenyző, akinek az emlékére létrehozták az alapítványt, bizonyára örülne, ha látná, hogy sokat fejlődött a kerékpározás ügye, és nagyságrendekkel többen bringáznak, mint évekkel korábban, amiben szerepe lehet az üzemanyagárak emelkedésének, valamint a városlakók Jó lenne, ha w w nem kellene megszakítani a kerékpározást. KAZAIBÉLA környezettudatosságának és a „zöldkerekesek” munkájának is. Kazai Béla szerint ahhoz, hogy hosszú távon élhető legyen Nyíregyháza, nagyban hozzájárulhat egy jól kiépített kerékpárút-hálózat és a biciklisek részéről a kerékpározási kultúra elsajátítása. Az autósok is figyelnek ránk- Tolni vagy nem tolni a kerékpárt a zebrán, ez itt a kérdés. Hosszabb távot bringázva a kerékpárúton kellemetlen, hogy egyes kereszteződéseken át lehet hajtani, a másikban pedig tábla tiltja. Ilyen helyzetben mindenképpen jó lenne, ha nem kellene megszakítani kerékpározást, a lendületet; természetesen elővigyázatosan, maximum 10 km/óra sebességgel, valamit a gyalogosforgalmat nem zavarva tudnánk áthajtani - vélekedett a „hivatásos” kerékpáros. - Tapasztalatom, hogy az autósok is figyelnek bringá- sokra. A kereszteződésekben próbálom az autósokkal felvenni a szemkontaktust, és ha látom, hogy lassít, megadja az elsőbbséget, egy fejbólintással meg is köszönöm. Mert hiába az elsőbbség, ha a motorháztetőn landolunk. A kerékpározási kultúra elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni, ennek elősegítésre hozta létre az alapítvány a Bringa sulit, vagyis a kerékpáros ügyességi pályát, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között gyakorolják a közlekedést, megismerjék az alapvető KRESZ-táblákat. Az alapítvány programvezetőjének javaslata, hogy a város illetékes szakemberei, a rendőrség munkatársai és az alapítvány tagjai szervezzenek egy közös bejárást, ahol feltérképezik a meglévő problémákat és ezekre megoldásokat is keresnek, mert ahogy írta: „közös célunk, hogy minél többen legyünk kerékpárosok!” km- Az ügyességi pályán forgalmi helyzeteket szimulálunk, útkereszteződésben elsőbbségadás kötelező táblával, körforgalmat, bukkanót, útszűkületet, hogy a gyerekek játékosan megtanulják a szabályokat. A pályát kerekesszékkel is tudják teljesíteni - mondta Kazai Béla. Királyi jelenet egy korábbi előadásból fotó: km-archív Varga Miklós játssza Istvánt, a királyt Gyerekeknek Bringa suli Vlzisport-telepünkön kajakok, kenuk, jogosítvány nélkül vezethető motorcsónakok bérelhetőek. sótahajójúratok minden nap 15 órakor, hétvégem 11. 13 és 15 órakor. Jegyárak: teljes árú: 1.200 Ft/fó. kedve/ménves: 900 Ft/fó. családi: 3.000 Ft/család i lajókirámlulás Sárospatakra szeptember 5-én 8 órai indulással és 19 órai visszaérkezéssel Teljes árú jegy: 4800 Ft/fó. kedvezményes: 3600 Ft/fó. családi: 12 000 Ft/család. Itorkóstolős hajókirándulás a Deres/la Pincészetbe* szombaton 16 órától 3000 Ft/fó áron, Fontos lépés volt az érvényesüléshez Állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok kaptak esélyt a sikeres önálló életkezdéshez. NYÍREGYHÁZA. Az országban állami gondoskodásban, gyermekvédelmi szakellátásban több mint 19 ezer gyerek él, közülük 2300-an pedig Szabolcs megyében. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a gyermekvédelemből kikerülő fiatal felnőttek életkezdését segítsék. Ugyanezt a célt szolgálta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ 2012-ben indult, s a napokban véget ért „Első lépés az érvényesülés felé - Út a gyermekvédelmi gondoskodásból a munka világába” című, 36 millió forintos uniós támogatásból megvalósult projekt. Tudás és lakhatás- Elsődleges célunk volt, hogy a munkaerőpiacról kiszorult, állami gondoskodásban felnőtt fiatalok társadalmi integrációt elősegítő képzési és foglalkoztatási programokban vegyenek részt - foglalta össze a projektet Szerdi Béla esetmenedzser, pályázati kapcsolattartó. A képzések, komplex fejlesztési programok és szociális segítő tevékenységek együttesen adtak lehetőséget arra, hogy elkerüljék a fiatalok a társadalom perifériájára kerülést.- A program sikeres volt, hiszen a részt vevő 30 fiatalból 29-en szereztek OKJ-s szak- képesítést, többen sikeresen elhelyezkedtek, sikerült a családi kapcsolataikat rendezni, sőt négy résztvevőnek az otthonteremtési támogatással a lakhatási gondjait is meg tudtuk oldani - mondta az eredményekről Szerdi Béla. KM A harminc fiatalból 29-en szakmát tanultak, bizonyítványt kaptak. SZERDI BÉLA 8 Knnen-onnan t-Ák AC Ás 2C J cS -Ri-É í Ibolya Lakópark utolsó lakásai ÓRIÁSI KEDVEZMÉNNYEL- 4000m parkosított udvar- ILLETÉKMENTES- Ajándék konyhabútor ■■ >!»|- Ajándék parkoló az udvaron fi'iifti/Á 4 ÉLETMÓD és M Nyíregyháza, Nyár u. 12/a ivrit I, egészségház 1 www.topazliaz.lin KHMEZtOLOSIA • LEAP stresszoldás, tanulási problémák, mozgáskoordináció, alvászavar Nagyné Tapasztó Erzsébet*30/ 490- 4240 PSZOOLÓGIAI MAGÁNRENDELÉS Dr. Tsorbatzoglouné Papp Éva S 70/ 324-7499 smiiepoinT ■HMl “ » MOSOLYOGJ ■- » ér „Ság; í BATRAN llT Kozmetikai fogfehérítés _ 8 70/ 246-1604 * 30/ 869- 33 86 flSmilepoint Nyíregyháza Topáz WWW.fustmentesen.hu TO RÁZ FITNESS TEREM vein a—I— HÉTFŐN, SZERDÁN, PÉNTEKEN j Wll flf 18.00-19.00 JLm I IBB!JHt I mmwm Bejelentkezés 30/9951-806 idL Bangáné Kígyós Valéria B Rendelő, tornaterem, masszázs helyiség KIADÓ! * 30/ 9452 ■ 262 ^ ......................-■■■=?........... - ~.............T?... . .. : . . ^C^re^slemez "^endvics^^e^^ Hőszigetelés ^ RENOVÁSÜOfP Nyíregyháza, Kinizsi út 3. (A Dohánygyár és az Agroker között) I: +36/42-595-282 Mobil:+36/70-384-0703 E-mail: ertekesites@renovashop.hu www.lemezmester.hu S\ ___________________ - .■. ■■ ■■ .....................^i.Jt*E3är ÜTÉSÁLLÓ ''ycrji LENCSE komplex felületkezeléssel BOB <ép KEREKEK OPTI MARKT OPTIKA | 06-30/278-1345 ■■■■■■■ ° 06-30/229-0077 | www.opti-markt.hu | | A Nyírplazában és a Tesco üzletsorán! I