Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-11 / 186. szám

2014. AUGUSZTUS 11.. HÉTFŐ KELET Jegyzet Ladányi Lajos Lapátolás aranyesőben Tegyünk még rá egy lapáttal!- akár pusztán ennyi is elég lehetne önbizalomnövelés gyanánt, amire izomból érke­zik a választás: csak egy pil­lantást kell vetni a mindenkori éremtáblázatra, ahol méltán időzik el a gúvadó szempár. Ha kajak-kenu, akkor kényez­tetés ezerrel, függetlenül attól, hogy kétszázon, ötszá­zon vagy ezren indulnak el hajóink, aztán minden jó, hajó a vége. Mintha törvényszerű lenne, hogy éremesővel zárul a világverseny, ahol a dobogó tetején szem aligha marad szárazon. A vasárnap véget ért moszkvai vb-n Magyarország gyűjtötte a legszorgosabban a medálokat (hat arany, öt ezüst, hat bronz), megelőzve az oro­szokat, kétszámjegyű éremter­mésről pedig csak álmodhatott bárki, egyedül a Storcz Botond vezetőedző által gardírozott honfitársainknak sikerült (bő­ven) a jósolt tíz fölé kerülni. A sportági sláger szerint mindig kell egy Baráth, ugyanis Etele markáns egyéniség, nyugodt hátteret biztosít a fanatikusok­nak. Kivétel nélkül mindenki megszállott: nem lehet la­zsálni, minden porcika össz­pontosításra feszül. Ha van teljesítmény, ami megsüvege- lendő, akkor itt folyamatosan tetten érhető. Janics Natasa és Kovács Katalin távollétében is komoly eredményeket produ­káltak a tekintélyes karizom­mal rendelkező karizmatikus egyéniségek. Tóth A magyar kormány elítéli az akciókat BUDAPEST. A magyar kor­mány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen, erőszakos, a közösség meg­semmisítésére irányuló szél­sőséges akciókat - közölte a Külgazdasági és Külügymi­nisztérium parlamenti ál­lamtitkára. Szijjártó Péter el­mondta: a magyar kormány azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget. MTI in IZjVJ Németország eddig 120 mil­liárd eurót takarított meg a 2008-ban elmélyült világmé­retű pénzügyi válsággal a né­met állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén- írta a Welt am Sonntag című német lap a szövetségi köz­ponti bank egy belső elemzé­sére hivatkozva. A pénzügyi mozgástér bővülése azonban a takarékosság rovására ment- írta a lap. mti Térkép készül az akadálymentes közlekedésért Budapest. Két önkéntes - egyikük kerekesszékes - a belváros akadálymentességi térképének elkészítéséhez bejártak egy útvonalat szom­baton. Az akadálymentesség felmérését a 10 éves hazai OpenStreetMap közösség és a Mozgáskorlátozottak Egyesü­leteinek Országos Szövetsége szervezte. Az akadálymen­tességi térkép elkészítésében sokan - legtöbben önkéntes­ként - segédkeznek. mti Bejárták az útvonalat FOTÓ: MTI, KALLÓS BEA Az IM zárolás részleteiről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart a Nemzetgazdasági Minisztériumban FOTÓ: MTI, SOÓS LAJOS A kormány 110 milliárd forintot zárol a kor­mányzati kiadásokból. BUDAPEST. Az Igazságügyi Mi­nisztérium (IM) azt kezdemé­nyezte, hogy a tárca számára előírt zárolást 1,2 millió fo­rinttal csökkentsék - derül ki az igazságügyi miniszternek a parlament honlapján köz­zétett válaszából. Trócsányi László indoklása szerint a tárca esetében az összeg meghatáro­zásakor egy olyan intézményt is számításba vettek, amely az új kormányzati struktúrában a Miniszterelnökséghez került. Varga Mihály július 17-én jelentette be: a kormány no milliárd forintot zárol a kor­mányzati kiadásokból, hogy biztonsággal teljesíthető le­gyen a 2,9 százalékos hiány. Az igazságügyi tárcavezetőtől Ha­rangozó Tamás szocialista or­szággyűlési képviselő érdeklő­dött a IM-ot érintő intézkedés végrehajtásáról. Trócsányi László írásbeli válasza szerint a legnagyobb összeget, 160 millió 100 ezer forintot a tárca felügyelete alá tartozó szerve­zetek és szakmai programok támogatásánál, 53 millió forin­tot pedig a fejezeti általános tartalék terhére zároltatnának. Ezen felül a tárca igazgatásá­nál több mint 28 millió forin­tos megtakarítást javasolt a miniszter, míg a „Közép-kelet európai regionális együttmű­ködés 2014” keretösszege 20 millió forinttal lehet keve­sebb. Ezen felül az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek költségvetésében 8,5 millió forintos zárolást javasolt a mi­niszter. Trócsányi László kitért arra is, hogy a tárcát érintő több mint 271 millió forintos zárolás meghatározásakor az IM-nál vették figyelembe a Közpoliti­kái Kutatások Intézetét is, noha az egy június 30-ai kormány- határozat alapján a Miniszter- elnökséghez került. „Ezért az Igazságügyi Minisztérium kez­deményezte a Nemzetgazda­sági Minisztériumnál az előírt összegből 1,2 millió forint te­kintetében a fejezetek közötti nullszaldós átrendezést” - írta Trócsányi László, hozzátéve: a tárca zárolási javaslatának jóváhagyása még folyamatban van. írásbeli válaszában - a többi miniszterhez hasonlóan - Trócsányi László is kiemelte, hogy a zárolás elővigyázatossá­gi intézkedés, amelynek célja, hogy tartható legyen a hiánycél az államadósság növekedése nélkül. mti „Jogszerűen vett fel térítést” BUDAPEST. Az MSZP szerint Tóbiás József, a párt jelenle­gi elnöke jogszerűen vette fel képviselői költségtérítését, amelyet közfeladatai és párt­feladatai ellátására használt fel - reagált a szocialista párt a Fidelitas országos alelnöke ál­tal mondottakra. Balogh Ger­gely sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Tóbiás József - bár Érden lakik - Nyíregyházát jelentette be lakcímeként az Országgyűlésnek, és több mint tíz éven keresztül ez alapján vette fel költségtérítését, mint­egy 50 millió forintot. Az MSZP ennek kapcsán azt közölte: Tóbiás József felelős politikus­ként bánt a pénzügyekkel, mi­vel minden hivatalos kiadását a képviselői költségtérítéséből fedezte, az MSZP-től neki járó költségtérítésre nem is tartott igényt. A Fidesznek „csak az­után lehetne erkölcsi alapja bárki számonkérésére, ha Kö­vér László elszámolna azzal, hogy miként kaphat zalaeger­szegiként költségtérítést úgy, hogy Szigetszentmiklóson la­kik, miközben házelnökként minden hivatalos kiadását az állam fedezi” - olvasható az MSZP közleményében. MTI ladanyi@kelet.hu Támogatják a kezdeményezést BUDAPEST. Az LMP országos el­nöksége kiáll a Székely Nemze­ti Tanács európai polgári kez­deményezése mellett, amely előreviheti a székely autonó­miatörekvéseket - közölte az ellenzéki párt. Falusi Norbert, az országos elnökség tagja és külügyi titkára azt írta: bíznak abban, hogy az EU luxemburgi bírósága kedvező döntést hoz a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” címmel indított kezdemé­nyezés ügyében, amely azt célozza, hogy az EU különös figyelemmel kezelje mindazon régiókat, amelyek nemzeti, kulturális, etnikai, nyelvi vagy vallási sajátosságaik miatt kü­lönböznek környezetüktől, mti Minden megyében választhat Egyedül a roma nem­zetiségválaszthat minden megyében és a fővárosban területi önkormányzatot. BUDAPEST. A tizenhárom el­ismert nemzetiség közül egyedül a roma nemzetiség választhat minden megyé­ben és a fővárosban területi önkormányzatot október 12- én. A nemzetiségek jogairól szóló törvény szerint azok­ra a településekre lehetett nemzetiségi választást kiír­ni, ahol a legfrissebb ( 2011- es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább huszonötén az adott nemzetiséghez tar­tozónak vallották magukat. A Nemzeti Választási Bizott­ság (NVB) ezek alapján 1744 településen 2715 települési nemzetiségi választást írt ki. A jogszabály szerint a te­rületi (megyei) nemzetiségi önkormányzati képviselők választását akkor kell írni, ha a fővárosban, megyében kitűzött települési választá­sok száma legalább tíz. Az NVB ezek alapján öt nem­zetiség - a bolgár, a görög, a lengyel, az örmény és az ukrán - vonatkozásában csak egy területi választást tudott kiírni, azt is a fővá­rosban. Két területi önkormányza­tot választhatnak a ruszinok (Budapest és Borsod-Aba- új-Zemplén megye), illetve a szerbek (Budapest és Pest megye), hat megyében vá­laszthatnak területi önkor­mányzatot a románok, hét megyében pedig a horvátok és a szlovákok. Tizenöt megyében vá­laszthatnak területi (megyei) szintű önkormányzatot a németek. Nem választhat­nak területi önkormányzatot Csongrád, Hajdú-Bihar, He­ves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében, mivel nem érte el a tízet-tízet a települési választások szá­ma. A tizenhárom elismert nemzetiség közül egyedül a roma nemzetiség választhat területi önkormányzatot or­szágszerte, mivel valamennyi megyében több mint tíz tele­pülési választást tudott kiírni az NVB. MTI <§> Londoni tüntetés A gázai katonai akciók ellen tüntettek Londonban. FOTÓ: GETTY IMAGES Oroszország átadta az elfogott öt ukrán tisztet MSZP: nem különalku az ország érdeke KUEV. Oroszország átadta Uk­rajnának a 72-es gépesített dandár öt tisztjét, akik - Ki- jev állítása szerint - harc köz­ben kényszerültek átlépni a határt. Az orosz hatóságok szombaton engedték el vád­emelés nélkül az öt ukrán katonát, akiket előző nap Kelet-Ukrajnában elkövetett háborús bűnökkel gyanú­sítottak meg. Kijev szerint a katonákat törvénytelenül tartották fogva napokon át Oroszországban. Az UNIAN ukrán hírügynökségnek egy magát megnevezni nem kí­vánó forrás azt mondta, hogy Kijev valószínűleg kicserélte az öt katonát Ukrajnában el­fogott orosz katonákra. Liszenko tájékoztatása sze­rint előző éjjel háromszor lőttek Grad rakéta-sorozat- vetőkkel Donyeck megyében ukrán határőrökre az orosz határ túloldaláról. Ezen kí­vül Luhanszk megyében is egy határ menti településnél tüzet nyitottak az ukrán ha­tárőrökre orosz területről. MTI Együtt-PM: ne veszélyeztessék BUDAPEST. Az Együtt-PM arra szólította fel az MSZP-t, hogy ne veszélyeztesse az ellenzék budapesti megál­lapodását. A párt MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében megdöbbentőnek nevezte, hogy a szocialista párt buda­pesti szervezete egyoldalú­an átírta a budapesti önkor­mányzati együttműködésről szóló megállapodást, a De­mokratikus Koalícióra (DK) és az Együtt-PM Szövetségre nézve hátrányosan és felszó­lították az MSZP-t a korrekci­óra. MTI BUDAPEST. Magyarország nem moszkvai különalkukban, ha­nem brüsszeli megállapodá­sokban érdekelt - jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője Buda­pesten sajtótájékoztatón. A politikus felidézte, hogy az orosz embargó miatt kelet­kezett károk kompenzálására az Európai Bizottság 400 mil­lió eurós kerete áll rendelke­zésre. Erre az érintett magyar termelők is jogosultak - muta­tott rá. Szanyi.Tibor hangsú­lyozta: a magyar érdek, hogy az igazolt magyar károk ma­radéktalanul megtérüljenek, a kormánynak ezt az állás­pontot kell képviselnie, nem pedig „feszegetni az embargó kereteit a paksi rémálommal”. A gazdasági nyomásgyakor­lásnak ezt az eszközét azért alkalmazza az EU, mert Orosz­ország a második világháború után példátlan módon meg­változtatta az európai hatá­rokat - húzta alá. Hozzátette: a magyar kormány, a magyar külügyminiszter is rábólintott az EU intézkedésére. mti Devizaárfolyam (2014.08. Oá) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 315,23 -0,67 USA dollár 235,44 -0,75 Svájci frank 259,72 -0,20 Angol font 395,68 -2,11 Román lej 70,92 -0,20 Ukrán hrivnya 18,84 -0,13 Horvátkuna 41,22 -0,06 Lengyel zloty 74,72 -0,51 0 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom