Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-31 / 177. szám
754963 2014. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK 8 Dombrád ■ Gazdag civil élet A településen pezsgő a civil élet. Képünkön a frissen alakult Rétközi Hagyományőrző Csűrdöngölő Egyesület. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Saját forrásból tartják fenn a fürdőhelyet DOMBRÁD. - Városunk hátrányos helyzetű régióban található, ahol az egyetlen kitörési pontot a turizmus jelenti. Jelentős turisztikai vonzerőt képvisel a domb- rádi Tisza-part, ahova nyaranta több ezer vendég látogat el. Önkormányzatunk a Tisza-parti strand üzemeltetésének magas költségei ellenére saját forrásból működteti a természetes szabad vízi fürdőhelyet. A turisztikai fejlesztéseket kis lépésekben tervezzük megvalósítani. Ezek között szerepel egy kishajókikötő és a hozzá tartozó kiszolgáló épület létesítése, amely az idei évben, LEADER pályázati forrásból valósul meg. Tervezzük a Dombrádot és Cigándot egykor összekötő komp újraindítását is - közölte lapunkkal Kozmáné Kasza Veronika. km A kitörési pontot a turizmus Jelenti illusztráció: km Kozmáné Kasza Veronikával, Dombrád polgármesterével A fokhagymában a jövő! A dombrádi polgármester azt vallja: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!” dombrád. Ha a város neve elhangzik valahol, akkor mindenki elsőként a Tiszára és a strandolásra asszociál, ám ennél jóval többről szól a település. Kozmáné Kasza Veronika adott betekintést Dombrád mindennapjaiba. Legutóbbi beszélgetésünkkor egy fiatalos, lendületes településként aposztrofálta Dombrádot. Tart még ez a lendület? KOZMÁNÉ KASZA VERONIKA: Bízom benne, hogy nemcsak én, hanem a dombrádiak is érzik, látják, tapasztalják, jó az az irány, amit követünk. Az elmúlt négy esztendőben például több mint egymil- liárd forintot költöttünk, költhetünk fejlesztésre. Ilyen például az egészség- ügyi központunk felújítása, melynek megoldottuk az akadálymentesítését, ener- gia-hatékonyabbá tettük. Ennél is nagyobb beruházás a szennyvíztisztító telepünk korszerűsítése, amely közel félmilliárdos projekt. A víztisztító kapacitása 300 köbméterről 450-re bővül, csökken a környezetterhelés, melynek köszönhetően emelkedik az életszínvonal, megnő az ingatlanok értéke is. Pályáztunk egy fokhagy- makrémüzem felépítésére, ezzel ki szeretnénk aknázni annak a lehetőségét, hogy a hagyma termesztésére kedvező éghajlatú a település. Jelenleg még csak fél hektáron, közmunkásokkal Kozmáné Kasza Veronika szerkesztőségünkben FOTÓ: RACSKÓ TIBOR termesztjük a hagymát, ám ezt a közeljövőben három hektárrá szeretnénk kibővíteni. Összefogtunk egy helyi vállalkozóval, aki huszonhárom hektáron termeszti a zöldséget. Ebben látjuk a kitörési pontot, párhuzamosan szeretnénk fejlődni a vállalkozással. Túl vannak a hagyománnyá vált Csülkös Napon. Hogy sikerült az idei? KOZMÁNÉ KASZA VERONIKA: Mára már a rendezvény védjegyévé vált, hogy rekordkísérletet hajt végre a város. A mostani rekordhoz nyolc településről is csatlakoztak érdeklődők, végül 1390 személy 1770 üzenettel ellátott léggömböt engedett a magasba, felállítva ezzel az egy időben, egy helyen a legtöbb résztvevővel megvalósított, legnagyobb darabszámban egyszerre útjára bocsátott légi palackposta új magyar- országi rekordját. Büszkén mondhatjuk el, hogy mind a két nap rekordot döntöttünk a látogatók számát tekintve. Az, hogy ennyi lelkes ember támogatta rendezvényünket a jelenlétével, azt bizonyítja, hogy jó úton járunk és az embereknek szükségük van közösséget összekovácsoló rendezvényekre. Ön a katolikus egyház gyülekezeti tevékenységéből Is kiveszi a részét. KOZMÁNÉ KASZA VERONIKA: A közreműködésemnek köszönhetően, a kétszázhatvan fős egyházközösség nagy örömére, bővült a katolikus templom egy toronnyal, a nyílászárókat pedig kicseréltük. De nem csak ezen a területen van okunk az örömre. Nem olyan régen alakult egy hagyományőrző egyesület, melynek tagjai közt vannak öt, de ötven évesek is. Jó visszhangja volt a produkciójuknak, amit a kékesei dohányfesztiválon adtak elő. A megye egyes focicsapat - rájuk szintén büszke vagyok -, TAO-s forrásból felújíthatja a füves pályáját. A napokban a helyi Kossuth-egylet tagjaival a Rákóczi-várnál jártam Szlovákiában, közel ötvenen voltunk. Ez is bizonyítja, hogy változatos, pezsgő civil élet zajlik a településen. Az állami adósságkonszolidáció Önökön is segített, bár ha jól tudom, szinte alig volt adósságuk. KOZMÁNÉ KASZA VERONIKA: Igen, ez így van. Én tizenkét éve vagyok polgármester, huszonnégy esztendőt töltöttem el a hivatalban köztisztviselőként, és tizenkettőt településvezetőként. Mindig az a típusú ember voltam, hogy ha valaminek, mondjuk egy pályázatnak egy forint volt az értékhatára, akkor én annyiból igyekeztem megoldani a projektet. Ha ez hiba, akkor vállalom. TARNAVŰLGYI GERGELY gergely.tamavolgyl@ikelet.hu Freestyle: világbajnoki döntőre utazhat Friss túrós bélés várja majd az ünneplőket A Red Bull Street Style július közepi selejtezőjén a freestyle foci legjobbjai mérték össze erejüket. Budapest. A labdarúgó-világbajnokság döntője előtt 4 „Raqparton” zajló Red Bull Street Style selejtezője rengeteg izgalmat tartogatott, hiszen az indulók közt volt a dombrádi Karászi Roland is. A helyszín ideális volt, mivel a körben nyitott küzdőteret minden irányból körül tudták venni az érdeklődők. Az esemény kezdetére a „Raqpart” és környéke teljesen megtelt, ami nem csoda, hiszen a hangulat páratlan volt. A szabályok egyszerűek voltak: adott 3 perc, 2 játékos és 1 labda, a győztest pedig a zsűri hirdette ki. Háromtagú zsűri Miután a háromtagú zsűri elfoglalta a helyét, kezdetét vette a verseny. Magyarország legjobb tizenhat freestylere mérte össze tudását. A zsűritagoknak három szempont alapján kellett értékelniük a párbajokat: Szász Kitti (freestyle Európa-bajnok) a technikát, Puskás Peti (színész, énekles) Karászi Roland megváltotta repülőjegyét FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM a stílust, Jova Levente (az első osztályban szereplő Ferencváros kapusa) pedig a változatosságot figyelte és értékelte. A trükkök profik és szemkáp- ráztatóak voltak, így a zsűri nehezen hozta meg döntéseit. A legjobb négy közül a dombrádi Karászi Roland Szabados Ádám ellenében vívhatta az idei Red Bull Street Style budapesti selejtezőjének döntőjét. A másfél-másfél perces trükksorozat végén egyértelmű döntés született, a dombrádiak legnagyobb örömére Karászi Roland (becenevén Rocco) utazik novemberben Brazíliába, a Red Bull Street Style világbajnoki döntőjére. KM dombrád. Saját forrásból, közmunkások hathatós közreműködésével újult meg a dombrádi főtér.- Húszmillió forintból burkoltuk le díszkővel a főteret. Az alkotóház mellé most épül egy kétállásos kemence és két filagória. A ház udvara ezen kívül utcabútorokkal is bővül, így még hangulatosabbá válik a különféle ünnepségeknek és rendezvényeknek otthont adó alkotóházunk. Az idei, augusztus húszadikai ünnepségen már a kemencében sült túrós béléssel kedveskedünk majd a dombrádiaknak- tudtuk meg Kozmáné Kasza Veronikától, Dombrád polgár- mesterétől, aki hozzátette: tervezik, hogy a hivatalt egy vadonatúj épületbe költöztetik. Ez adna otthont a rendőrségnek és a kormányablaknak is. Az engedélyeztetési eljárások jelenleg is folynak, egyes tulajdonjogi kérdések tisztázatlanok, de ha ezek a kérdések megoldódnak, megkezdődhet a beruházás. A dombrádi polgármester a fejlesztések kapcsán megemlítette: ő mindig igyekszik a takarékossági szempontokat is figyelembe venni. km INGYEN SZEMVIZSGALAT ha nálunk készítteti szemüvegét! Minden szemüvegkeret 50%-OS Minden szemüveglencse 30%"OS kedvezménnyel! ■---------------------i JELENTKEZZEN norsrag. OPTIKAI SZAK ÜZLETEINK: ÉmcS* I W*j)yBr Opellel»« T’.i-Z Kisvárdo, Szent László u. 24. (45/411-824, 45 415-827, 70/227-0001) Vósárosnomény, Szabadság tér 5-7. (45/570-258,70/227-0003) Záhony, Józsaf Attila u. Z (45/426-267,70/217-0027) Akciónk augusztus 31 tg tart. A tájékoztatás nőm teljes Korú. kóriük érdekKSdjón üzleteinkben' Fokhagymatermelés Termelési együttműködés Kereskedelem Dombrádi Jl Fűszer Kft. Dombrád, a ^9 Vasút út 4. E-rhail: info@dofu.hu fi s cm-10 cm-ig készleten! [gyéb méretek rendelésre is!) Thermonia vakolatok 500 féle színben, akár 2 órán belüli helyszíni színkeveréssel! (dombrádi telephelyen) I lap falburkoló rendszer kul- es »ri felületek, lábazatok esztétikus irculatának megvalósításához DOMBRÁD, Táncsics út 73. S 45/565-028 PÁTROHA, Kossuth út 251. ffi 45/460-001 www.karaszituzep.hu www.facebook.com/karaszituzep HIRDETÉSEK