Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-30 / 176. szám

2014. JULIUS 30- SZERDA KELET GYASZHIR A www.kclet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Nagyon akartam élni még, érezni szívetek melegét, Legyőzni a betegséget, legyen enyém még az élet, Búcsú nélkül kellett mennem, őrizzetek szívetekben. Ma szomorúbb lett a Föld, s fakóbb az ég színe, Egy szív állt meg örökre, az édesapánk szíve. Végsőt dobbant a szív, az élet véget ért, Túl titkos fátylán, lelke békességbe ért. Isten szent országa legyen a Te hazád, nyugodj békében, drága Édesapánk. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, gyermek és testvér CSORBA RÓBERT Nyíregyháza, Sólyom utcai lakos 46 éves korában, türelemmel viselt súlyos betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2014. augusz­tus 4-én, hétfőn 15 órától lesz az Északi temető főbejárati ravata­lozójából. Gyászoló felesége, gyermekei, Renátó és Petra, édesanyja és testvére. Csillagok közt él már, angyalok közt jár, ott, hol csendből épül vár, s igaz lelkére az Isten vigyáz már. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy szeretett édesanya, nagy­mama, dédnagymama OZV. MÉSZÁROS JÓZSEFNÉ szül. Mikucza Erzsébet volt újfehértói lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2014. augusztus 1-jén 13 órakor lesz az újfehértói temető ravatalozójából a görög katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy HUDÁK MIHÁLY életének 84. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2014. augusztus 01-én 10 órakor lesz az Északi temető Főbejárati ravatalozójából. , . Gyászoló család "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek..." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy kolléganőnk: HEGEDŰS MIHÁLYNÉ Tériké tanító néni életének 96. évében elhunyt. Temetése 2014. augusztus 1-én 13.00 órakor lesz a vásárosnaményi temető ravatalozójából. Vitkai iskola dolgozói Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy ÖZV. KANTÁR MIHÁLYNÉ szül. Fazekas Jolán volt sényői lakos 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2014. 5 július 31-én (csütörtökön) 16.00 órakor lesz a sényői temető ravata- | lozójából. A gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfűz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Űjfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 „LILA” Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax. : 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6.7. +36 70 239-24-85 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy VAGO ISTVÁN JANOS Nyírbátor, Szentvér u. 66. sz. alatti lakos életének 57. évében várat­lanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2014. augusztus 1-jén 3 (pénteken) 14 órakor lesz a n yírbátori köztemetőben, református 2 szertartás szerint. A gyászoló család.-4L 0 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HEGEDŰS MIHALYNE született Miklós Terézia tanítónő 2014. július 16-án - életének 96. évében - visszaadta lelkét teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2014. augusztus 1-én, pénteken, 13 órakor lesz a vásárosnaményi temetőben. A gyászoló család "Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÁCZ ANDRÁSNÉ szül. Tóth Erzsébet életének 95. évében csendesen elhunyt. Temetése 2014. augusztus 1-én 11 órakor lesz a nagykállói temető ravatalozójából, görög katolikus szertartás szerint. 755350_________ __________________________________A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk ÖZV. TANICSÁR JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. ■754368 ^ ifí £$ # w v: ' K A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PALICZ LAJOSNÉ temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család MUNKAHELYET KÍNÁL BETANÍTOTT Nyíregyházi munkavállalók jelentkezését is várjuk, munkába járás megoldott! Feltétel: MINIMUM szakmunkás végzettség. Jelentkezni önéletrajzzal: nyirbator@getwofk.hu. telefonon: 20/852-8918,20/852-8916, személyesen: Nyírbátor, Szentvér u. 1. szám alatt. Rajzból önállóan dolgozni tudó összeállító lakatosokat keresünk nyíregyházi munkahelyre. 0620- 320-5229 755168 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Gemzse területére. Helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9918-as telefonszámon 9-17 óráig. Kartonozó-festő kollégát magas kereseti lehetőséggel állandó mun­kára felveszünk. Nyíregyházi lakhely előnyben. Tel.: 0630/9454-074. 755287 Nyíregyházi ll.o. étterembe szaká­csot, felszolgálőlányokat, pultos­lányokat és ügyes, gyors konyhai kisegítő női dolgozót felveszünk. Érd.: 0630/554-0177. 754959 Víz-fűtésszerelőt felveszek Nyír­egyháza és környékéről érd.:06- 30/303-2866___________754127 MUNKAHELYET KERES Fűtésszerelőt, awi hegesztőt keresünk felvételre budapesti munkavégzésre. Utazás, szállás biztosított. Bér, megegyezés szerint, tel: 06203511436 755178 KIEGÉSZÍTŐ MUNKÁT KERES 30 éves nyíregyházi igényes molett lány kiegészítő munkát keres non-s- top. Tel.: 0620/344-5609. 754500 OKTATÁST VÁLLAL A KISOSZ augusztusban az alábbi komplex kereskedelmi és vendéglátó képzéseket Indítja ■ Élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó ■ Műszaki cikk eladó ■ Boltvezető ■ Ékszerbecsüs ■ Vendéglátó eladó ■ Konyhai kisegítő • Gyorséttermi ételeiadó - Raktáros Jelentkezési fettételekről érdeklődni lehet: 42/411-365.20/583-2331,30/2183-457 Személyesen: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9.1/104. E-mailcim: postmaster@kisosznyinegyhaza.t-online.hu Nysz: 15-0237-05. Al-0407 Személy- és vagyonőr tanfolyam indul Nyíregyházán augusztus 02- án. 06-30-948-26-46 www.vokk.hu NMH: E-000160/ 2014/A001 ______________754432 VEGYES Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-től, kiszállítással. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. • ________________________________753905 Kalodás tűzifa tölgy, cser, gyertyán, bükk 11.500 Ft, akác 12.500 Ft. Tel.: 70/272-9033. _______753500 Szén kapható. Lignit, dió, kocka szállítással, mérési lehetőséggel is. 20/4759-760. ___________754206 Tűzifa akác, nyár, tölgy, alma 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. Papp Erdészet 20/932-9588. 754161

Next

/
Oldalképek
Tartalom