Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-24 / 171. szám
2014. JÚLIUS 24., CSÜTÖRTÖK KELET PÁRTHÍREK: 0 © MEGYÉNKBŐL MSZP. Czibere Károly szociális ügyekért és a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár két, napokban megjelent nyilatkozatára reagált Halmi József, az MSZP megyei alelnöke, aki „telepszemlét” javasolt a Porcsalmáról származó politikusnak. - A kormánypropaganda szerint minimális, valójában nagy a gyermekszegénység és a nélkülözés, különösen a hátrányos helyzetű településeken. A közfoglalkoztatás nem kezeli, csak konzerválja a szegénységet. Mivel a teljes foglalkoztatottságra esély sincs, bevett módszer, hogy csak egy családfenntartót alkalmaznak az önkormányzatok közmunkásként, a másik szülőnek be kell érnie a 22800 forintos segéllyel. Megyénkben 50 ezer ember állástalan, magas a rokkantnyugdíjasok, inaktívak aránya, alacsonyak a nyugdíjak, a szabolcsi fizetés pedig köszönő viszonyban sincs a 234 ezer forintos országos bruttó bérrel. Ópályi- ban és Győrieteken is sok nehéz sorsú ember él (romák és nem romák egyaránt), akik tisztességes megélhetésre vágynak! - fogalmazott Halmi József. Újtikosból Újkenéz lett józsefháza. Az Árokban landolt a mentőautó című szerdai írásunkban elírás történt, ugyanis a rendőrség a forgalmat Hajdúnánás és Újtikos irányába terelte el a 36-os számú főútról a baleset után kedden. A hibáért olvasóink elnézését kérjük. KM Kis esti zene a Kossuth téren nyíregyháza. A Vikár Sándor Zeneiskola növendékei és tanárai július 3-augusztus 21. között csütörtökönként 18 órától a Kossuth téren zenés műsorral várják a városlakókat és az idelátogatókat, legközelebb ma este szórakoztatják az arra járókat. km <§> Új burkolat Ezen a héten befejezik az aszfaltozási munkálatokat a Sóstói Múzeumfaluhoz vezető sétányon. fotó: sipeki Péter „Ez nem hivatalnoki beosztás” Az új kormánymegbízott reméli, hogy jogalkotói és alkalmazói tapasztalatai segítik majd a munkáját. NYÍREGYHÁZA. Az elmúlt kormányzati ciklusban elkezdődött a közigazgatási rendszer átalakítása: létrejöttek a kormányhivatalok és a nekik alárendelt szakigazgatási szervek. Kozma Péter a már elvégzett feladatról elmondta: hatalmas kihívás volt a járások kialakítása is, amelyek célja az volt, hogy az emberek „a legfeljebb egynapi járásra lévő” székhelyeken elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat. - Nyíregyházán, Kisvárdán, Tisza- lökön és Mátészalkán létrejöttek a kormányablakok, és bízunk abban, hogy ennek a sornak hamarosan folytatása is lesz. Az adminisztráció csökkentése és a szakmaiság növelése mellett azt kell elérni, hogy az emberek érezzék: nem ők vannak a hivatalért, hanem fordítva. Az elmúlt ciklus tapasztalatai alapján valószínűleg új feladat- és hatáskört kapnak majd a kormányhivatalok, erről az Országgyűlés határoz majd. Nem pártpolitikus- Kozma Péter úgy fogalmazott: pozíciójában ő a kormány meghosszabbított keze, aki politikus ugyan, de nem párt-, hanem társadalompolitikus. Kozma Péter- Az a feladatom, hogy azokat a problémákat, amelyek szervezeti vagy jogszabályi változást követelnek, jelezzem, illetve hogy a kormányzati szándékot megyei szinten megjelenítsem. Számomra ez nem hivatalnoki beosztás, és hogy ennek meg tudjak felelni, aktív kapcsolatot kell fenntartani a szakigazgatási szervekkel, a járási és önkormányzati vezetőkkel és testületekkel, illetve azokkal a szervezetekkel, amelyekkel együttműködési kötelezettségünk van - ilyen például a rendőrség vagy a NAV. A közös munkát nagymértékben segítheti, hogy 1985 óta ügyintézőként, hivatalnokként, a megyei közgyűlés alelnökeként és országgyűlési képviselőként ebben a szférában dolgoztam. Ismerem a közigazgatás szereplőit és problémáit, bízom abban, hogy jogalkotói- és alkalmazói, illetve végrehajtói tapasztalataim segítenek a hatékony feladatellátásban. Fontos a kapcsolatápolás- A célom segíteni a kormány- hivatallal kapcsolatban álló szervezetek és intézmények munkáját, és közbenjárni, hogy a beruházásokat ne hátráltassa a bürokrácia - ehhez élő kapcsolatot kell ápolni a gazdasági élet képviselőivel, hogy a problémákról azonnali visszajelzést kaphassunk. Önmagában nem létezik jól FOTÓ: SIPEKI PÉTER működő állam, ez csak a társadalom szereplőinek együttműködésével érhető el, de fontos az is, hogy azonnal tudjuk reagálni a felmerülő gondokra. Az ehhez szükséges koordináció is a feladatom, és bízom abban, hogy amikor legközelebb beszélgetünk és értékeljük a munkámat, kézzelfogható eredményekről számolhatok majd be - mondta az új kormánymegbízott. KM-SZA Ismerem a közigazgatás szereplőit és problémáit egyaránt. KOZMA PÉTER Kiemelt figyelmet kértek az utcának A Kilátó utcát egykor a lakók pénzéből aszfaltozták le fotó: sipeki Péter Várostűrő fajtát telepítenek nyíregyháza. Százharminc négyzetméteren újítja fel a cserjeágyásokat a NYÍRW Nonprofit Kft. - tájékoztatta lapunkat Szabó Edina sajtó- referens. - Munkatársaink a távhővezeték cseréjét követő zöldfelület-helyreállítás során az Október 23. téren kialakítottak egy új cserjeágyat, ahová mediterrán cserjéket - cipruska, levendula, oszlopos boróka - ültettek. - A sávház előtt 78 négyzetméteren újítjuk fel a cserjeágyat. A talajcserét és talajjavítást követően várostűrő, de virágzó fajtákat - rózsalonc, babérsom, struccpáfrány - telepítünk. Munkatársaink pótolták a Rákóczi utcán, a Kelet Áruház előtti levendulaágyás hiányzó töveit is. Társaságunk tavaly csaknem félmillió forint értékben 650 tő levendulát ültetett el a területen, amelyeket sajnos tavaszra kiloptak az ágyásból, így most 200 darabot pótoltunk a hiányzó növényekből. KM Mussó László szerint ha maradandó károsodás keletkezik az aszfaltban, a helyrehozatal a város felelőssége. NYÍREGYHÁZA. Ingerültséggel vegyes kétségbeesés köszönt vissza Vroska Józsefné hangjából, amikor felhívta lapunkat. A hölgy elpanaszolta: a Kilátó utcát az ott élők saját pénzükből építtették meg, ám most, hogy a Tünde utKértük a rendőrséget, ellenőrizzék a szabálytalankodókat. MUSSÓLÁSZLÓ cán már jó ideje csatornázási munkálatokat végeznek, megnövekedett az átmenő forgalom, ráadásul az autósok és a kamionosok a sebességkorlátozást sem tartják be. Ki fizeti meg a kárt?- Mi lesz, ha maradandó károsodást okoznak az aszfaltban ezek a többtonnás járművek? A helyreállítás költségeit ki fogja állni? Lesz-e valaki, aki vállalja a felelősséget? - kérdezte a Kilátó utcai lakos, aki még azt is kilátásba helyezte, hogy ha kell, a lakók élőláncot alkotva fognak tiltakozni. Lapunk megkereste a városrész önkormányzati képviselőjét, Mussó Lászlót, aki jelezte: nem ismeretlen számára a probléma.- Én is beszéltem a Kilátó utcán élőkkel, és szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy amennyiben maradandó károsodás keletkezik az aszfaltban, akkor természetesen az önkormányzatot terheli a helyreállítás költsége - igyekezett lehűteni a kedélyeket a képviselő. Mussó László elmondta azt is, hogy a városüzemeltetésen keresztül arra kérte a rendőrséget, hogy fokozottan ellenőrizzék azokat az utcákat, ahol most különböző okok miatt megnövekedett a kamion- és a személygépkocsi-forgalom (az önkormányzati képviselő a Kilátó utcán kívül még a Kéményseprő utcát említette meg, amelyet nem is olyan régen tett rendbe a nyíregyházi önkormányzat, és ahol emiatt ugrásszerűen meg is nőtt a járműforgalom). KM-TG Szikora Tamás emlékkiállítás KISVÁRBA. A nyíregyházi születésű Szikora Tamás Mun- kácsy-díjas, Érdemes Művész „Szerkesztett Árnyék” című emlékkiállítása látható a Kis- várdai Várszínház és Művészetek Házában augusztus 10-éig. A két éve elhunyt festő 1970-1976-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult, egy nemzetközi pályázat nyerteseként 1992-től másfél évig dolgozott Párizsban. Itthon Budapesten és Szentendrén dolgozott, a rajzok és festmények mellett installációkat is készített fából és hungarocellből. VINCZE PÉTER Az alkotások augusztus 10-éig láthatók FOTÓ: a szerző A przemysli tüzérek a magyar huszárokkal álltak díszőrséget Nyíregyháza testvérvárosában, Rzeszówban járt az elmúlt hetekben a Jósa András Múzeum. ezredek tűzkeresztségével kezdődik, melyet olyan viharos lovasrohamokkal hajtottak végre 1914. augusztus 15-én Sztojanownál, illetve augusztus 23-án Bucsacsnál, hogy attól kezdve szerte Galíciában csak mint „vörös ördögöket” emlegették a kozákok a magyar huszárokat. A nyíregyháNYÍREGYHÁZA. - Az I. világháború kitörésének lOO. évfordulója tiszteletére lengyel-magyar nyelvű vándorkiállítást készítettünk, melynek címe: Nyíregyházi huszárok lengyel földön az I. világháborúban - tájékoztatta lapunkat dr. Bene János, a Jósa András Múzeum igazgatója.- A centenáriumra a múzeum 14 tablót készített a nyíregyházi huszárok (a császári és királyi 14. és a magyar királyi 5. huszárezred) galíciai szerepléséről. A történet az A magyar huszárok nagy sikert arattak FOTÓ: MÚZEUM zi huszárok 1916 nyár végéig harcoltak lengyel földön, majd új hadszíntérre, Erdélybe vitt az útjuk. A tablók mellett két egyenruha is kikerült Lengyelországba. Az egyik a császári és királyi 14. huszárezred egyenruhája: világoskék atilla, mente, buzérvörös nadrág és csákó, karddal és karabéllyal kiegészítve. Ebben a ruhában vonultak ki a nyíregyházi huszárok a frontra és ez a csillogó ruha jó célpontja is volt az orosz géppuskáknak. A másik ruha az 1915-ben rendszeresített csukaszürke mundér, mely jobban rejtette viselőjét az ellenség elől. Két vitrinben fegyverek, kitüntetések, jelvények, harctéri emléktárgyak és egy Schwarzlose géppuska hiteles másolata is emlékeztet a nyíregyházi huszárokra. Lövészek, tüzérek A Jósa András Múzeum küldöttségét két hagyományőrző huszár is kísérte: Baka Béla Napkorról a nyíregyházi császári és királyi 14. huszárezred, Nyári Tibor Esztergomból pedig a budapesti császári és királyi 1. huszárezred egyenruhájában. A hivatalos ünnepségre július 12-én a főtérre sorakoztak fel a hagyományőrzők: ulánusok lóháton, a rze- szówi lövészek mai és Napóleon korabeli egyenruhában, a przemysli tüzérek, néhány orosz egyenruhás katona és a két magyar huszár. A beszédek után a csapat a városban lévő Technikai és Hadászati Múzeumba vonult, ahol bemutatókkal szórakoztatták a közönséget. A kiállítást másnap nyitották meg. Előbb a pzemy- sli tüzérek mutatták be egyenruhájukat a múzeum udvarán, majd a magyar huszárokkal együtt álltak díszőrséget a kiállítóterem előtt. Nagy sikere volt a két magyar huszárnak, mindenki velük akarta magát fotóztatni. A közönség nagy érdeklődéssel szemlélte a magyar huszárokról szóló tárlatot, s örömmel vették azt a bejelentést is, hogy a rzeszówi múzeum decemberben Nyíregyházára hoz egy hasonlóan I. világháborús képzőművészeti kiállítást. KM