Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-22 / 169. szám
2014. JULIUS 22.. KEDD KELET # Néprajzi gyűjtemény Kisvárdán A Rétközi Múzeum állandó kiállításán a korabeli, lótartáshoz használt szíjakat és hámot eredetiben, a kocsit kicsiben tekinthetik meg a látogatók. fotó: pusztai Sándor Malacfogó verseny a bátorligeti falunapon Sztáreső Nyírteleken Vastag Csaba nem először látogat Nyírtelekre fotó: internet bátorliget. A polgármesteri köszöntőt követően, kicsivel 12 óra után az általános iskolás gyermekek bemutatójával nyitja meg kapuit a bátorligeti falunap július 26-án, amelynek a sportpálya ad otthont. Miután ünnepélyes keretek között átadják a díszpolgári címeket, 13.30 órától fogathajtó versenyek következnek, amivel párhuzamosan meg is ebédelhetnek a vendégek. A nap leglátványosabb eseménye a 17.30 órától látható malacfogó verseny, de lesz tombolasorsolás és tűzijáték is. A jó hangulatról a Talán Teátrum és V-Pityu zenés műsora gondoskodik. A gyermekeket lufihajtogatással és vidámparkkal, a nagyobbakat egészségügyi sátorral várják a szervezők. km Mesterségeket ünnepelnek NYÍRPAZONY. Rövid megnyitót' követően már a T-Dance táncs- csoportja szórakoztatja az ösz- szegyűlteket Nyírpazonyban július 26-án a Batári parkban, ahol a Mesterségek ünnepe nevezetű rendezvényen belecsöppenhetnek számos ősi foglalkozásba, azokról kiállításokat is megcsodálhatnak. A Nyíregyházi Honvéd Népdalkor előadását követően az országszerte ismert Desperado együttes lép színpadra, délután pedig Csepregi Éva énekel a közönségnek. Bokortanyák Lakosságáért Egyesület mandabokori klubjának és a Nyírpazonyi Nők klubjának műsora következik, amit zumbabemutató követ. Karaoke és gyermekszépségverseny is színesíti a programokat, a gyermekeket egész nap ugrálóvárral és arcfestéssel várják a szervezők. KM A háromnapos rendezvényen mindenki megtalálhatja a maga számára legkellemesebb szórakozást. NYÍRTELEK. Népi iparművészeti kiállításokkal, a Szent Anna templombúcsúval és körmenettel, gasztronómiai különlegességekkel, tirpák ételekkel, gyermekprogramokkal, a helyi művészeti csoportok bemutatójával, sztárfellépőkkel, tombolasorsolással és további meglepetésekkel vár minden érdeklődőt a 134. Anna-napi vigasságok Nyírteleken július 25 és 27. között. Pénteken, július 25-én 8 órakor a közösségi háznál a népi iparművészeti kiállításokkal (csipkekészítők, teknővájók) indulnak a programok. Szépségeket választanak A hagyományos Anna-bál 19 órakor kezdődik, ahol bálkirálynőt is választanak, illetve annak három udvarhölgyét is, akik a három testvérváros (a lengyel Grybów, a felvidéki Nagysáros, a kárpátaljai Bereg- rákos) hölgyei közül kerülnek ki. Másnap, július 26-án a Szent Anna templombúcsú és annak körmenete kezdődik 10.30 órakor. Az egyházi rendezvény immár 134 éves múlttal rendelkező hagyomány. Ezzel párhuzamosan a városi sportcentrumban megkezdődnek a gyermekprogramok. A nyírteleki tornászlányok és zumbások bemutatóira mozoghatunk, majd az ismert énekesnő, Szandi ad koncertet. Az ingyenes játszóház, arcfestés és ugrálóvár már csak hab a tortán. Sétavonat indul a sportcentrum elől, majd egész nap köröz a városban, bemutatva a legismertebb látványosságokat Nyírteleken. Tombolasorsolás is lesz értékes nyereményekkel. A főnyeremény egy két fő részére szóló spanyol- országi nyaralás, monte-carlói kirándulással fűszerezve. Sztárfellépők estje A délutáni és az esti zenei felhozatal bőséges. A fellépőket tekintve minden korcsoportot kielégítő programok és előadások következnek. Több blokkot is terveznek a szervezők. Délelőtt gyermekműsorok, délután egy X-faktoros sztárokból összegyúrt előadás garantálja a kellemes kikapcsolódást - köztük Vastag Csabát ki kell emelni, aki harmadik alkalommal látogat a városba -, majd következik a retro stílus, a nap végén pedig a diszkózenék kapnak teret a fiatalok kedvenc dj-ivel. Az Anna-napi labdarúgó tornát július 27-én rendezik meg, mellyel a szervezők a mozgás fontosságára hívják fel a figyelmet. A három napos rendezvény garantáltan megmozgat kicsiket és nagyokat, mindenki megtalálja a maga számára kellemes kikapcsolódást, ha ellátogat Nyírtelekre. KM menu Jalta tSBímmmJ napi menüajánlata: Zöldborsóleves, rakott burgonya •&j Rendezvények, | esküvők | lebonyolítását, 1 hidegtálak f készítését * vállaljuk. Napi levesajánlatunk mellé és külön Is rendelhetők frlssensült ételek kedvező áron! g 8 20/571-1373 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. ^ Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. 1 Nyíregyháza, Tünde u. 10/A HIRDETÉS (J)M1 0525 Hajnali gondolatok 05.30 Valóságos Kincsesbánya© 06.00 Hétköznapi kifutó® 06.30 Híradó 06.45 Sporthírek 06.50 Időjárás-jelentés 07.00 Caprl - Az álmok szigete © Olasz romantikus tévéfilmsorozat 08.00 Híradó 08.05 Sporthírek 0820 Balatoni Nyár 10.10 Az Ushuaia expedíció © Francia természetfilm-so- rozat 11.00 Lengyelország© Magyar ismeretterjesztő sorozat 11.30 Kapa, kasza, fakanál Angol ismeretterjesztő sorozat 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Srpsklekran 13.00 Unser Bildschirm 13.30 Szívtipró gimi® Munkaiigyek-A túszejtő ügyfél® Timi ügyfélkezelési politikája részeként rácsapja a telefont egy elégedetlen ügyfélre, aki hamarosan visszatér egy... 23.50 14.20 Az élet megy tovább @ Brazil tévéfilmsorozat 15.10 Párizsi helyszínelők © Francia bűnügyi tévéfilmsorozat 16.05 Híradót 16.20 Vízilabda Európa-bajnok- ság2014 Budapest Női vízilabda mérkőzés 17.55 Híradó 18.05 Rex felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévéfilmsoroza 18.55 Rendhagyó történelemóra 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 20^0 DVSC - TEVA-CliftonvKe FC Bajnokok Ligája selejtező labdarúgó mérkőzés Élő közvetítés Debrecenből 22.40 Híradó 23.00Twin Peaks® Amerikai tévéfilmsonozat 23.50 Munkaügyek - IrRealtty Show® 07.35 Rupert maci 07.50 TicketyToc 08.15 Állatkert a hátizsákban 08.45 Maja, a méhecske 09.10 Dip és Dap 09.15 Aprónép 09.25 Dörmögőék 09.30 Caillou 09.40 OzieBoo! 09.45 Lóti és Fűti 09.50 Malackó 10.00 Mesélj nekem! 10.10 Kenguk® 10.25 Fixi, Foxi és barátaik® 10.50 Telmo és Tula© 11.00 Garfield és barátai © 1125 Balekok© 11.30 Hunyormajor© 11.55 Shaun, a bárány© 12.05 Mesél a kert© 12.10 A világ vallásai® 12.45 Rocky és Bakacsin © 13.30 Egyszer volt® 14.00 Shaun, a bárány © 14.10 Hunyormajor® 14.35 Mesél a kert© 14.40 Garfield és barátai© Pál Adrienn® Piroska, a túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő az elfekvőosztályon dolgozik, életét körbefonja a halál. Egy nap útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett... 2145 15.05 Balekok© 15.10 Fixi, Foxi és barátaik© 15.35 Telmo és Tula® 15.40 Kenguk© 15.55 Malackó 16.05 Babar és Badou 16.30 Tehénke mesék 16.40 Állatkert a hátizsákban 17.10 Aprónép 1715 Maja, a méhecske 17.45 Pityke 17.50 OzieBoo! 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Magyar népmesék 1820 Mlrr-Murr kalandjai 18.30 Lóti és Fűti 18.35 Caillou 18.40 Dip és Dap 18.45 Mumin-völgy 19.00 Segítség kacsaszámyakon 19.10 Thomas és barátai 19.25 Rolle, Polie, Olie 19.50 Rupert maci 20.10 Elcserélt lányok ® 21.00 Híradó este 21.45 Pál Adrienn© 00.05 Az A38 Hajó® ram KLUB 04.10 Barátok közt® Magyar filmsorozat 04.45 A mentalista® Amerikai krimisorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacok!® 0735 RTL Híradó-Reggel Az RTL II esti híradója 08.08 8.08 - Minden Reggel © Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz© Közszolgálati magazin 1325 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 14.40 Glee - Sztárok leszünk! © Amerikai vígjátéksorozat 15.45 Az örökség® Amerikai filmsorozat 16.50Amentalísta® Amerikai krimisorozat 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 19.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat Ptuto Nash - Hold volt, hol nem volt® A történet 2087-ben játszódik a Holdon. Pluto Nash egy jói menő éjszakai klub tulajdonosa. Ám a nagy befolyással bíró... 21.25 20.50 Barátok közt© Magyar filmsorozat 21.25 Pluto Nash - Hold volt, hol nem volt...® Amerikai vígjáték Pluto Nash (Eddie Murphy) nemet mond Rex Carter tízmillió dolláros ajánlatára, amellyel az üzletember magához kívánja venni Pluto menő éjszakai klubját.. 23.15 RTL Híradó-Késő esti kiadás Az RTL II esti híradója 23.50 Reflektor® Sztármagazin 00.05 A főnök® Amerikai krimisorozat 01.10 A Grace klinika® Amerikai filmsorozat 02.10 A Muzsika TV bemutatja. Mi muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsikus lélekl 02.35 Jóbarátok® Amerikai vígjátéksorozat 03.00 Az éden titkai® Görög filmsorozat Y 05.15 Doktor D® Amerikai drámasorozat 06.00 Csapdába csalva ® Német doku-reality sorozat 0625Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA© magazinműsor 09.30 Stahl konyhája© 09.35 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 13.00 Walker, a Texas-i kopó (ism.)® Amerikai akciófilm-sorozat 14.00 Walker, a Texas-i kopó @ Amerikai akciófilm-sorozat 15.00 Hal a tortán® 16.00 Családi Titkok© Magyar reality sorozat 17.00 Maricruz® Amerikai-mexikói filmsorozat Combat Hospital® Egy elhagyatott orosz bunkert néz meg Marks és egy építőmérnök, Fitz, hogy egy új kórházat tudjanak belőle kialakítani. De a leendő klinika nem olyan... 23.35 18.00 Tények hírműsor 1930 Jóban Rosszban © Magyar filmsorozat 20.15 Magánnyomozók ® Magyar doku-reatlty sorozat A detektív doku-realityben egy magánnyomozó iroda mindennapjaiba nyerhetnek bepillantást a műfaj kedvelői. 21.15 Édes élet© reality sorozat 22.30 A gonosz álarca © Amerikai filmsorozat A csinos Amanda Brown rövid ismeretség után feleségül megy a híresen gazdag Cano- csaíád egyik tagjához, az ügyvéd Humbertohoz. Ám a történet közel sem ilyen mesébe illően idilli. 23.00 Közben: Kenósorsolás 23.35 Combat Hospital - A Frontkórház® Kanadai-amerikai dráma- sorozat 00J5 Tények Este GDUNATV 6.30 0645 Roma magazin 07.15 Domovina0740Novum® 08.10 Zebra® 0830 Híradó 830 0835 Térkép 09.05 Könyvajánló OftlOMa- gyar elsők 0930Váratlan utazás © 1020 Szelek szárnyán @ 11.10 Linda® Magyar tévéfilmsorozat 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradól220 Kfvánságkosár 1420 Vers 1425 Na végre, itt a nyár! © 15.00 Cobolyvadász ©16.00 Múzeumtúra - francia módra ©1630Térkép 17.05 Váratlan utazás © íaoo Híradó - íaoo 1820 Dunasport- laOO 1825 Időjárás-jelentés -ia001830 Bűvölet® 19.00 Bűvölet@1930Rózsák harca ®2030 U19-es EB - válogatott labdarúgó-mérkőzések Magyarorazág- Portugália2235Az elátkozott színház ©00.10 Könyvajánló 00.15 Oly sokáig szerettelek ® 02.15 Vera GATV 5.15 700-as klub ©555 Egyenes be széd 7.00 ATV START 840 Start + 9.10 Hírvita 945Az elnök emberei © 1030 Hazahúzó 1135 Laci bácsi konyhája 1135 Fórum1230 Fórum 14.10 Start + 1530 700-as klub ©16.25 Fő az egészség Sárosdy Eszterrel 1635 Világhíradó H.OS Fórum1635Világ- híradó1745ATV Híradó ia05 Sport- pencek 18.15 Hírvita politikai vitaműsor 1845 ATV Híradó 1925 Egyenes beszéd 2040 No comment 2045 Húzós 2145 ATV 22.05 Világhíradó 2220 Az elnök emberei © 23.05 Hazahúzó 00.00 ATV Híradó 6.00 Paletta 630 Lapzárta 7.00 Híradó 8.05 Magyarország élőben 9.05 Garázs 9.30 Soroló 2 10.00 Híradó 10.30 Hírvilág 11.05 Versus 1130 Ázsia 12.00 Híradó 13.05 Lapzárta 1330 Európai híradó 1405Our world 14.30 Befutó 15.00 Híradó 1530 Globál 16.05 Stopper 16.30 Paletta 17.00 Híradó1730 Zöld övezet 18.00 Híradó 19.00 Híradó1930 Magyaror- szág élőben 21.00 Híradó 212135 Ri- asztás©22.00 Híradó2230 Retrog- rád 23.05 Magyarország élőben G FILM+ 09.05 Last minute, bébi © 11.10 A titkok könyvtára 2. - A visszatérés Salamon kincséhez © 13.00 Az elnök különgépe 2. - Halálos játszma © 1445 A kód neve: Merkúr © 1635 Ketrecharc - A leszámolás © 19.00 Csillagkapu: Az igazság ládája ® 21.00 Fedőneve: Donnie Brasco® Amerikai krimi 23.30 Tökéletes katona: A visszatérés® GST0RY4 06.00 Andersen meséi 063007.00 Balu kapitány kalandjai 0730 Dallas ©0835Gyilkos sorok®0935NCIS © 1035 NCIS © 1135 A farm, ahol élünk © 12.35 A farm, ahol élünk © 13401435 Született feleségek @ 15.35 Poirot novellák®1645 Hír24 hírműsor 16.55 Columbo ©19.00 Hír24 hírműsor 19.25 Columbo © 2120 Beépített szerelem © 2320 Hoteltitkok® 0020 Dallas© G DISCOVERY C. 06.00 Állítólag... Vili. Ragasztószalaggal a szigeten 07.00 Hogyan készült? 0730 Hogyan készült?08.00 0830 Licitvadászok III. 09000930Raktár- vadászok II. 1-10.001030 Csomagcsaták 1.2-11.00 Kanadai raktárárverések 1.1130 Kanadai raktárárverések 1.12.00 A West Coast Customs műhelyében 13.00 Hogyan készült? XX. 13.30 Hogyan készült? 1400 Dynamo - varázslat a világ körül Top 1015.00 Amcsi benzinfalók II. A Gas Monkey Bandi, 16.00 Autókereskedők IX. BMW lsetta 17.00 Aranyláz Alaszkában 18.00 Csupasz túlélők A meztelen igazság 19.00 Csomagcsaták I. Toronto1930Csomagcsaták I. Észak- Karolina 20.00 Licitvadászok II. Faróság Miamiban 2030 Raktárvadászok IV. 21.00 Idegen test 22.00 Extrém testek 23.00 Szuperhős születik I. Állóképesség 3 FÉM 3 0745Szerelmes Anna0820Rabok és szeretők 09.15 STAHL TV 0920 STAHL TV 0945 STAHL TV 11.05 MÁSKÉPPEN 12.0513.05 Magán- nyomozók 1405Shopping Királynők 15.05 Családi Titkok16.0517.05Hawaii Five-Ot 18.05 Las Vegas 19.05 20.05 A Grace klinika Amerikai orvossorozat 21.05 Last Resort - A belső á- lenség22.05A törvény embere 23.15 Tények 0035 Az emberrablás GCOOLTV 09.00 Knight Rider © 10.00 Baywatch@11.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói © 12.00 Showder Klub©1230 Knight Rider®1345 Cobra 11 © 1440 Cobra 11 © 15.35 CSI: A helyszínelők ©1630 CSI: MF ami helyszínelők © 1720 Showder Klub ® Vidám show-műsa 1820 Dr. Csont © 19.15 Gyilkos elmék ® 20.15 A mentalista ® 21.10 Dr. Csont ® 22.10 CSI: New Vbrk-i helyszínelők ® 23.05 Vámpírnaplók © 00.00 Gyilkos elmék © Amerikai-kanadai krimisorozat 01.00 Dr.Csont®Ame- rikai krimisorozat 0630Híradó 0635 Rá-Adás minden ami a hírek mögött van ®0730 Híradó 0735 Dorina kérdez.. © 08.00 Színházi közvetítés: A pál utcai fiúk © 1025Képújág 18.00 Híradó1825 Híregyháza Közéleti magazin © 19.00 Híradó1925Dorina kérdez...@1930 Akadémiai kaszinó © 20.35 Metamorfózis 3. magazin © 21.30 Híradó 21.55 Dorina kérdez.. © 22.00 Ráadás minden ami a hírek mögött van © 2230 Híradó 22.55 Híregyháza közéleti magazin ©2325 Képújság Híradó 730 Látószög - © 8.00 Híradó 830 Látószög © 9.00 Híradó 9.30 Képújság 17.30 Party-Zóna ©18.00 Híradó 18.30 Állati magazinműsor © 19.00 Híradó 1930 .Ahol a csend susogni kezd!” - Legelők, gyepek a Nyírségben dok.film © 20.00 Híradó 2025 Film: Keresztelő © 22.00 Híradó 2225 Halra fel! ©2245 Honvéd? ©23.00 Kulisz- szatitkok®2330 Himnusz GNAT. GEO. 8.00 Vad motorosok 9.00 Túlélési praktikák © 10.00 A kozmoszon túl 11.00 Garázs varázs II 12.00 Gyáróriások: Bacandi 13.00 Rejtélyes vallás 1400 A poligámia hívei 15.00 A jövő tudománya Stephen Hawkinggal 16.00 Horgászok Ásza 17.00 Bajtársak a harcmezőn © 18.00 Kozmoszl900Eszement játékok 31930 Dönts vagy meghalsz! © 20.00 Országút a pokolba 21.00 A második vF lághábonj ©22.00 A második világháború - belülről ©23.00 Hitler ha- láltábora ® 0.00 Tábornokok a hair- mezőn: El Álaméin a CLASS FM 0.00 Class Zenetár új slágerek, valódi klasszikusok 6.00 Morning Show 10.00 Class Kívánságműsa 15.00 Class Délután 18.00 Jáksó Top 20 20.00 Csiszár Jenő műsora 22.00 Class Kultúra 0.00 Class Zenetár aMRl-KOSSUTH 6.00 180 perc 9.00 Napközben 930 Hírek 10.00 Krónika1030 Hírek khl032 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 AHelylUO Hírek 1132 Vendégaház- nál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 1223Sportvilág1230Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház 1330 Tanúim lesztek! 1400 Hírek 1405 Aicvpnáspk1430 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónika 15.10 XX. századi történelem 1535 Közelről 1536 Rejtő Jenő: Az elátkozott part 16.00 Krónika 16.30 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika1734Sportvilág 1900 ütköző este 1830Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak 19.30 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Rádiószínház 2130 Közvetítés a Magyarország-Portugália U19-es labdarúgó EB-mérkőzésrőt és a Debrecen-Cliftonville labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező 2230 Krónika Szerkesztő-műsorvezető: Boti Attila 2230 Sportvilág 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.0 Arcvonások 2336Tér-ldő Szerkesztő: Lánczi Ágnes (A mai adás ismétlése) M.'.hkJJáülJB 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 630 Hírpercek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 730 Hírek. Időjárás. Közlekedés aoo Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl0.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 HF rek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Spcxthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés1702 Sporthlrekl800 Hírek. Időjárás. Közlekedés 1900 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfitnesz 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás Közlekedés22.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 22.03 Urban Zóna 23.00 Eleven MN tmkmm 0730 Gyilkos sorok 0825 Született detektívek ©0920 Szívek száP lodája © 10.15 A címlaplány reality jócsajokkal 11 ^0 A főnök ©1220Esküdt ellenségek ©1320 Kettős ügynök-amerikai akdósorozat©1420A célszemély - amerikai akciósorozat © 15201620 Gyilkos számok © 17.15 Beugró Plusz - improvizációs helyzet- gyakorlatok 18201830 Jóbarátok - amerikai vígjátéksorozat © 1920 1930Jim szerint a világ - amerikai víg- játéksorozat® 20252030 Két pasi-meg egy kicsi ®21.1522.15Feke- teüsta (Ism.) - amerikai akdófilm-so- rozat ©23.15 CSI: A helyszínelők 1 ® 00.15 A célszemély (Ism.) - amerikai akciósorozat® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.