Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-19 / 167. szám
2014. JÚLIUS 19., SZOMBAT 9 Szabadrúgáskirály, aki hosszú ideje biztos pontja a csapatnak. így dicsérte a kategóriagyőztes nyírbátori csatárt, Erdei Zoltánt az NB ll-es futballklub elnöke, Baracsi Balázs. A Kelet-Magyarország napilap és a Szabolcs Online immár negyedik alkalommal hirdette meg az Évad futball- csillaga játékot, ami - szokás szerint - meglehetősen nagy népszerűségnek örvendett olvasóink körében. A korábbi tapasztalatoknak megfelelően ezúttal is az utolsó pillanatokban „kapcsoltak rá” a szavazók, tucatszámra érkeztek a voksok, nemegyszer borítva az addigi sorrendet. Bazját-tripla, Sallai-dupla labdarúgás. A játék során eddig egyetlen triplázó akadt - aki nem más, mint Bajzát Péter. A csatár, amióta a Nyíregyháza Spartacus szerződtetett tagja, mindig az élen zárt! Ugyanakkor Sallai Márk duplázott, ami a megyei futballisták vetélkedésében szintén páratlan teljesítmény. Egy esztendeje - az előre lekötött nyaralás miatt - a mándoki frontember nem tudott jelen lenni a ceremónián, ezúttal viszont semmi akadály nem jött közbe. Bőgős István ajándékát leánya és unokái vették át A játékban voksolókat is megjutalmaztuk Szerencsés olvasóink közül Barabás István személyesen vehette át ajándékát. LABDARÚGÁS. A szavazós játékunkon részt vett olvasóink közül négy szerencsés meghívást kapott a pénteki díjátadóra. A kálmánházi Barabás István kedvencei közül a négy kategóriába ketten végeztek az élen.- Természetesen szeretem a focit, ám elsősorban a tévében nézem. A világbajnokságon volt bőven kínálat, és sok jó mérkőzést láthattam. A Barabás István két jelöltje is nyert kálmánházi együttes meccseire ki szoktam menni, sajnos most a megye háromban játszanak a fiúk, remélem, lesz ez még másként is - vélekedett Barabás István. A nyíregyházi Bőgős István is a szerencsések között volt, ám nem tudott eljönni az ünnepségre, ahol leánya és két unokája vehette át a díjat. A lányok arra a kérdésre, hogy szeretik-e a focit, kategorikus nemmel válaszoltak. Aztán kiderült, hogy számítógépen azért gyakorta szokták „rúgni a labdát”. Miként a lányától megtudtuk, Bőgős úr kedveli a labdarúgást, ám meccsekre nem jár, csak a tévében szereti nézni. A rövidke díjátadó után fehér asztal mellett beszélgethettek a meghívottak, a díjazottak és szavazók. Nyerteseink közül tehát személyesen csak Barabás Istvánnak tudtuk átadni személyesen az ajándékot, illetve a családtagok révén Bőgős Istvánnak. A lapban szavazók, a balká- nyi Ácsné Nagy Ilona, a nyíregyházi Szmolár Zsolt, valamint a Szabolcs Online-on voksoló Horváth Arnold hétfőtől szerkesztőségünkben vehetik át az ajándékaikat. KM-ML Övék a dicsőség, a hírnév A Kelet-Magyarország és a Szabolcs Online játékának győzteseit díjaztuk. LABDARÚGÁS. Jöttek, láttak - győztek. Mármint azok, akik a Kelet-Magyarország napilap mellett a Szabolcs Online internetes portálon szervezett játék során legtöbb szavazatot gyűjtötték. Szó se róla, megizzadtak érte. Fényes bizonyíték Nem csupán a pályán. A nyári kánikulában gyöngyöző homlokkal érkeztek a „kiválasztottak” a nyíregyházi Árkádia étteremben tartott ünnepélyes ceremóniára. A 2013/14-es bajnoki szezon legjobbjaira, vagy ahogy meghirdettük, a focicsillagokra érkezett voksok összeszám- lálása ezúttal is időigényes feladatnak bizonyult. Mindez A megyei drukkerek hálásak a szép, látványos játékért. NYÉKI ZSOLT fényesen bizonyítja: bár divat szidni a magyar futballt, az olvasótábor még mindig képes megmozdulni a jó ügy érdekében.- A szavazás ékes példája, hogy a megyei drukkerek hálásak a szép, látványos játékért - üdvözölte gyújtó hangú beszédével a megjelenteket Nyéki Zsolt, a Kelet-Magyarország főszerkesztője. - A minap még a futballvilág kiválóságait néztük, de hamarosan kezdődik az idény nálunk is, és ki-ki a sajátjaiért szoríthat. így azokért is, akiket most jutalmazunk, van, akit nem először... Ők vitték el a pálmát Járt tehát a gratuláció. Mán László, a sportrovat vezetője Bodnár Tibor hathatós segítségével adta át a díjakat az érintetteknek, Csutkái Rita marketingvezető pedig az ajándékokat nyújtotta át. A Nyíregyháza Spartacus ásza, Bajzát Péter (immár harmadszor), a nyírbátori Erdei Zoltán, a mándoki Sallai Márk (zsinórban másodszor) és napkori Daru Romuald vitték el a pálmát. Utóbbi keresztnév germán eredetű, jelentése dicsőség, hírnév. Nos, övé, s társaié a dicsőség! km-kt A triplázó Bajzát Péter Nyéki Zsolt főszerkesztő és Csutkái Rita marketingvezető társaságában fotók: sipeki Péter Győztes mondatok Bajzát Péter Nyíregyháza Spartacus- Igen, lehet azt mondani, hogy a három Kelet-Magyarországnál nyert díjam közül ez a mostani legértékesebb, hiszen az egyéni elismerés mellé ezúttal csapatsiker is párosult azzal, hogy feljutottunk és bajnokok lettünk az NB ll-ben. Mindig jó érzés, ha jutalmazzák az ember egész éves teljesítményét, mert ez egyfajta visszajelzés is arról, hogy jól dolgoztál az elmúlt bajnokságban. Mint minden díj, ez a mostani is a. szüleim gyűjteményébe kerül. Erdei Zoltán Nyírbátor- Elég sok díjat nyertem az elmúlt években, de erre most nem számítottam, mert úgy voltam vele, jöjjenek a fiatalok. Az én kategóriámban csak csapattársak voltak a riválisaim, de az öltözőn belül nem került szóba a szavazás. Köszönet a szavazatokért, a mozgósításért pedig a feleségemnek, akihez hordták az újságot az ismerősök. Azt hiszem, büszke lehetek a díjra, és bár hosszú távra már nem tervezhetek, azért egyfajta lendületet ad a folytatáshoz. Sallai Márk Mándok- Mindkét eddigi keletes közönségdíjamra büszke vagyok, de ezt a másodikat tartom értékesebbnek, mert a mostani mögött áll jobb csapatteljesítmény. Kiderült, hogy jobb csapatban még könnyebb jól produkálni, úgy gondolom, a saját szempontomból is kimagasló év áll mögöttem. Azt is bevallom, presztízs is volt a számomra, hogy megvédjem a címemet, a környezetemben sokan mozgósították a szavazókat, legfőképpen a nagymamám. Daru Romuald Napkor- Az előző bajnoki évem rosszul kezdődött, hiszen volt két sérülésem, de tavasszal belelendültem, és talán ennek köszönhetem, hogy felkerültem a jelöltek közé. Tudom, hogy közönségdíjról van szó, amely mögött az is áll, hogy kinek tudnak több szavazót mozgósítani. Nos, ilyen értelemben a nagymamámnak jár a legnagyobb köszönet. Ezzel együtt büszke vagyok a díjra, biztos, hogy még jobb teljesítményre ösztönöz a jövőben. A szavazás végeredménye Fejes János (Nyírmada) 15 Gégény Bálint (Rakamaz) 14 Bajzát Péter (Nyíregyháza Spartacus) 157 Török István (Nagyecsed) 10 Serbán József (Nyírvasvári) 12 Fodor András (Kisvárda Master Good) 79 Fekete Gábor (Kemecse) 8 Tuza László (Levelek) 9 Balogh János (Nyíregyháza Spartacus) 33 Markos János (Tuzsér) 7 Pallai János (Újfehértó) 8 Gengeliczki Gergő (Nyíregyháza Spartacus) 28 Torma Tamás (Nagykálló) 6 Illés József (Demecser) 8 Hegedűs Tibor (Kisvárda Master Good) 19 Karaffa István (Sényő) 4 Nagy István (Tiszavasvári) 7 RubusTamás (Nyíregyháza Spartacus) 8 Flavio (Ibrány) 4 Jakocska Csaba (Nagyhalász) 7 Myke Bouard Ramos (Kisvárda Master Good) 5 Szabó Tamás (Szatmár Unió) 3 Jávor Pál (Nyírkárász) 7 Yves Simplice Mboussi (Kisvárda Master Good) 2 Morauszki Istán (Tiszakanyár) 3 Leskovics Attila (Ajak) 5 Cseh Kristóf (Tiszalök) 2 Tardi Zsolt (Vasmegyer) 5 Erdei Zoltán (Nyírbátor) 136 Kató István (Oombrád) 2 Tisza Sándor (Tunyogmatolcs) Deák Zoltán (Gyulaháza) 5 4 AmbruszÁrpád (Nyírbátor) 106 Korpás Zoltán (Apagy) 4 Dajka László (Nyírbátor) 57 Daru Romuald (Napkor) 50 Sándor Csaba (Nyírlugos) 4 Deskó Dávid (Vásárosnamény) 36 Fodor Tamás (Terem) 4 Madzin István (Szakoly) 31 Szurcsik Zoltán (Kék) 4 Sallai Márk (Mándok) 129 Czenki Péter (Kótaj) 28 Farkas Attika (Újdombrád) 4 Vass Zoltán (Balkány) 93 Bíró Zsolt (Encsencs) 22 Rézműves Ferenc (Mátészalka) 4 Tóth Krisztián (Nyírgyulaj) 77 Szabó Zoltán (Nyírtelek) 18 Lupcsa Csaba (Fényeslitke) 3 Pankotai István (Csenger) 44 Kerekes Mihály (Ófehértó) 17 Bodnár Gábor (Pátroha) 3 Maries Gábor (Baktalórántháza) 29 Balogh Péter (Tisztaberek) 15 Séra Levente (Záhony) 3 Dankó Gergely (Nylrpazony) __________________2 Simkó Mihály (Gávavencsellő) ______ 2 Szoboszlai Béla (Pap) _____________________2 Kézi Bertalan (Rohod)___________________ 2 Balogh József (Vitka) ______________________2 Della Sándor (Kölese) ________________2 Galamb Péter (Nyíribrony) 1 Antal Zoltán (Mérk-Vállaj)____________________1 Nyilas Béla (Milota) _______________________1 Éles Róbert (Nyírmeggyes) ___________________1 Bata Csongor (Tarpa) ______________________1 ifj. Garda Endre (Túrricse) ____________________1 Riskó Tibor (Vámosoroszi) _ Noszál Tamás (Vaja) ____ Varga Gábor (Beregdaróc) Botos Sándor (Nyírcsaholy) Kóczé Géza (Szatmárcseke) Somogyi Tamás (Tiszakóród) 'j sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja