Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-16 / 164. szám
2014. JÚLIUS 16., SZERDA 6 Divat KELET A Szamosmenti Ruhaipari Szövetkezet nyolc éve gyárt Stella McCartney-darabokat fotók: racskó Tibor A könnyűipar nehéz része Stella McCartney Stella Nina McCartney 1971-ben született, szülei az egykori Beatles-tag Sir Paul McCartney és annak első felesége, az 1998-ban elhunyt fényképész és állatvédő Linda McCartney. Stella McCartneyt 12 éves korában kezdte érdekelni a divattervezés, három évvel később már Christian Lacroix műhelyében dolgozott. 1997-ben kinevezték a párizsi Chloé divatház vezető tervezőjévé, három évvel később megkapta a VHl tévécsatorna és a Vogue magazin közös „Az év divattervezője" díját. Ugyanebben az évben esküvői ruhát tervezett Madonna számára. 2001-ben csatlakozott a Gucci házhoz, amin belül saját luxuscikk-vonalat tervez. A vonal központi üzletei New Vork-ban, Londonban és Los Angeles-ben vannak. 2004-ben Stella McCartney tervezte a kosztümöket, amiket Madonna a Re-ln- vention turné során viselt, illetve Annie Lennox nyári turnéjának ruhái is az ő keze munkáját dicsérik. Ugyanebben az évben jelmezt tervezett Gwyneth Paltrow és Jude Law számára a Sky kapitány és a holnap világa című filmhez. 2008 februárjában került piacra az új-zélandi Bendon cég számára tervezett fehérneműkollekciója, 2008 őszén pedig megjelent az amerikai LeSportsac cég számára készült első táskakollekciója. A . világ minden nagyvárosában van üzlete. Stella McCartney 2003-ban ^^A|^ment férjhez Alasdhair Willishez, egy kiadóvállalat igazgató- négy gyerekük született. Esküvői ruháját, ^^^^^^^^^^melyet Tom Forddal, a Gucci ház vezetőiével együtt tervezett, \i a ruha inspi. McCartneyhoz ment. Berezlné Lizák Marianna és Fülöp Mária Minden öltésnek tökéletesnek kell lennie Nyáron a vasalók mellett akár 50 fok is lehet A hercegnőt is öltöztetik Kate Middleton is viselt már olyan ruhát, amit Fehérgyarmaton gyártottak. FEHÉRGYARMAT. Egyszerű középkék, derékban szabott tunikaruhában érkezett Katalin hercegnő férjével, Vilmos brit herceggel és fiukkal a Canberrái repülőtérre, Ausztráliát és Új-Zélandot érintő útjuk egyik helyszínére májusban. Katalin nem először viselt olyan darabot, amit Stella McCartney tervezett. Lila bársony vállfák A hvg-ben nemrégiben megjelent cikkből kiderül: Stella McCartney 12 éves korában készítette el élete első dzsekijét, három évvel később már Christian Lacroix műhelyében dolgozott. Vizsgakollekcióját 1995-ben szupermodell barátnői, többek között Naomi Campbell és Kate Moss mutatták be. 1997-ben kinevezték a párizsi Chloé divatház vezető tervezőjévé, ahol Kari Lagerfeldet követte ebben a pozícióban. Ruhái jó kritikát kaptak, és a divatház profitját is megnövelték. Ő tervezte a 2004-es Madonna-turné kosztümjeit, egy évtizede szerződést kötött az Adidas-szal sportruhák gyártására, kollekciót készített a fast fashion nagyhatalom H&M felkérésére, a londoni nyári olimpiai játékokra pedig ő alkotta meg a brit csapat ruháját. A cikket egy héttel később kis kiegészítés követte: „A Stella McCartney, feltörekvő brit díszlettervező feleim alatt közölt cikkükből hiányoljuk azt a rövid kis megjegyzést, hogy sok-sok éve a kollekció jelentős része Magyarországon készül, a hazai top ruhaipari üzemekben. A tervezőnő igényességét alátámasztja, hogy e cégeknek nemcsak a kiváló minőségi követelményeknek, de a globális fenntarthatósági szempontoknak is maradéktalanul meg kell felelniük” - jelent meg a lapban ez a néhány sor Bereziné Lizák Marianna és Fülöp Mária aláírásával. Ez indított bennünket útnak Fehérgyarmatra, a Szamosmenti Ruhaipari Szövetkezethez, ahol bepillanthattunk a kulisszák mögé. Különleges világba csöppentünk: oda, ahol az sem mindegy, hogy alulról kezdenek varrni fölfelé, vagy fordítva. Ahol azt is szabály rögzíti, hogy milyen cérnát fűzhetnek a tűbe, és ahol még a vállfa is Stella McCartney nevét viseli - a kész ruhák csak a lila bársonnyal bevont akasztóra kerülhetnek. Míg a kívülállóknak ez talán meglepő, a benne dolgozóknak természetes. Ők azt sem furcsállják, hogy soha nem viselhetnek „stellás” ruhát, hiszen amit valamilyen hiba miatt nem tehetnek a tételekbe, azt is kiszállítják a megrendelőnek. - A szerződésünk valóban sok szabályt rögzít, ez az egyik - mondja Bereziné Lizák Marianna, a szövetkezet elnöke.- Az alapanyag hetente érkezik, német gyártmányú cérnát használunk, az egyes modellekhez mellékelt műszaki dokumentáció pedig rögzíti a technológiai utasításokat - a cél egyértelmű: az elkészült ruhadarabnak tökéletesnek kell lennie. A szalagközi meó- sok tüzetesen átvizsgálják a varrás minőségét, a vasaláskor újabb szempontok következnek, a szállítmányt pedig Olaszországba viszik, ahol egyenként ellenőrzik a ruhadarabokat - szó szerint átvilágítva azokat. Ha mindent rendben találnak, úgy csomagolják be a kollekciót, ahogy az az egyes boltokba kerül. Sokat tanultak azóta Előfordul, hogy megjegyzések is érkeznek a megrendelés mellé: ha azt kérik, hogy egy 500 darabos tételből egyet gondos odafigyeléssel kezeljünk, akkor tudjuk, hogy híres ügyfélről lehet szó - volt olyan, hogy Britney Spears viselte egy divatmagazin lapjain az általunk készített ruhát. Azt hiszem, a mindennapokban nem gondolkodunk azon, hogy kik és milyen alkalmakra veszik fel az itt készült ruhákat, hiszen akkor is tökéletes munkát kellene kiadnunk a kezünkből, ha nem Stella McCartney-modellekről lenne szó. De amikor ezzel mégis szembesülünk, az hátborzongató érzés. Néhány éve egy újságban megjelent Katalin hercegnőről egy fotó: olyan ruhát viselt, ami tőlünk indult útnak. Tudtam, hogy ki készítette, mikor, mennyi idő alatt. Furcsa volt, és büszkeséggel töltött el - meséli Marianna.- Az, hogy 8 éve dolgozhatnak a világcégnek, a véletlennek is köszönhető: egy berety- tyóújfalui cég ajánlotta őket a világcégnek partnereket kereső technikus figyelmébe, és miután az ezer darabos próbamegrendelésük kiállta a próbát, elindulhatottaközösmun- ka; sokat tanultunk azóta - mondja a szövetkezet elnöke. A könnyűipar nehéz része Azt hihetnénk, hogy ahol egy ekkora cégnek dolgoznak, ott tejjel-mézzel folyó Kánaán a munkatársak élete. Ez nincs így, bár tény: a Stella McCartney-modellek minőségi követelményei mellett a bérmunkadíj is magasabb az átlagosnál. Ennek köszönhetően a Szamosmenti Ruhaipari Szövetkezetben az ágazatra jellemző bérnél többet tudnak fizetni a dolgozóknak, de érdemes elgondolkodni azon, hogy a munkabér az előállítási költségnek csupán 1-2 (!) százaléka. Hetvenen dolgoznak az üzemben - az 1951-ben alapított cégnél annak fénykorában 400 embernek Csak az elfogadható, ami tökéletes minőségű. BEREZINÉ LIZÁK MARIANNA Lu, ami adtak munkát -, van, aki gyakornok korától itt van, de Bereziné Lizák Marianna szerint az utánpótlás megoldása nagyon nehéz feladat.- A ruhaipari szakiskolákban azokat az ismereteket tanítják, amelyekre 30 évvel ezelőtt volt szükség, a mai követelményeknek az iskolapadból kikerült fiatalok nem tudnak megfelelni. Ezért van az, hogy amikor hozzánk kerül valaki kezében a papírral, ami azt igazolja, hogy a szabás-varrás a szakmája, legalább három hónapig kell tanítanunk ahhoz, hogy elkezdhessen dolgozni. És Stella McCartney ide, Stella McCartney oda, ez a munka bizony nem egyszerű. Egész nap görnyedni a varrógép mellett - Marianna szavaival élve: ez a könnyűipar nehéz része -, nyáron állni a vasalók ontotta forróságban... A folyosón ott lógnak a tavaszi modellek - olyan fotók nem készülhetnek, ahol minden részlet látszik, igen, egy újabb szabály és furcsa belegondolni, hogy ezeket csupán a felső tízezer néhány tagja viselheti. km-sza Kósa Béláné készítette azt a ruhát, amit Katalin hercegnő az egyik fogadáson viselt