Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-15 / 163. szám
2014. JÚLIUS 15., KEDD 9 Menj be és mutasd meg az egész világnak, hogy jobb vagy, mint Messi! A világbajnokság fináléjában Joachim Löw kapitány ezekkel a szavakkal küldte pályára a mindent eldöntő találatot szerző Mario Götzét. iHHm A német válogatott 35 millió dollárt kasszíroz a világbajnoki győzelemért a FIFA-tól, a német szövetség (DFB) ebből fizeti ki a 23 játékos fejenként 408 000 dolláros (kb. 92 millió forintos) jutalmát. Az előző vb-hez képest 156 millió dollárral emelkedett az összdíjazás - 420 millió eu- róról 576 millióra így a németek is többet kasszíroznak, mint a 2010-ben világbajnok spanyolok (30 millió). LABDARUGÓVILÁGBAJNOKSÁG FIFA WORLD CUP drAsit Nyilatkozatok a finálét követően LABDARÚGÁS. A vb döntője után az újságírók igyekeztek mindenkit szóra bírni a résztvevők közül, íme néhány vélemény a lefújás után. Mario Götze, a döntő hőse így látta: - Hihetetlen érzés volt gólt szerezni. Nem is tudom leírni, milyen. Elvállaltam a lövést, utána pedig már nem is tudom, mi történt. Egy álmunk vált valóra, és minden egyes játékos megérdemli, hogy külön megemlítsük a munkáját.' Hihetetlen! A győztes gárda csapatkapitánya, Philipp Lahm elámult a Nationalelftől: - Hihetetlen, amit a döntőben a csapat nyújtott. 120 percen át nagyon keményen küzdöttünk. Hogy nekünk vannak-e a legjobb játékosaink, az egyáltalán nem érdekel, a lényeg, hogy csapatként mi vagyunk a legjobbak. Folyamatosan javultunk a torna során, nem hagytuk magunkat letéríteni arról az útról, amin elindultunk. A csapat folyamatosan nyugodt volt és végig türelmes maradt.- Nagyon összetartó a csapat, így olyan komoly érvágásokat is el tudtunk viselLahm (balra) és Messi párosa fgy örült Andre Schürrle FOTÓ: GETTY IMAGES ni, mint a Bender testvérek vagy Marco Reus elvesztése. Én őket is világbajnoknak tekintem. De igazából egész Németországot. Nem tudom, meddig fog tartani az ünneplés, mindenesetre mostantól mindig mosolyogva kelünk majd fel - vélekedett Manuel Neuer. Andre Schürrle gólpasz- szal járult hozzá a sikerhez: - Egyelőre még nem tudom elhinni, ami történt. A lefújás pillanatában csak álltam és eleredtek a könnyeim. Fogalmam sem volt, mit is csináljak. Kezemben tarthattam a kupát, hatalmas érzés volt. A szurkolókkal is tisztességesen megünnepeljük a sikert. A vesztes argentinok csapatkapitánya, Lionel Messi érthetően csalódottan nyilatkozott: - Nagyon régen nem jutottunk el az elődöntőig és az a tény, hogy ott lehettünk a fináléban, ahol nem is vallottunk szégyent, mindenképpen büszkeséggel tölthet el minket. Viszont többet érdemeltünk, és ezért nagyon szomorúak vagyunk. Keserves dolog, hogy ilyen kévésén múlt, de sajnos a csatáraink kihagyták a kínálkozó lehetőségeket. ÉKN Götzének (balra) Boateng sajátos módon „gratulál” FOTÓ: GETTY IMAGES Németország végül igazolta a papírformát, legyűrte az argentinokat a vb-döntőben. LABDARÚGÁS. A német válogatott nyerte meg az idei labdarúgó-világbajnokságot Brazíliában, miután Úgy vélem, nagyon kemény mérkőzést vívtunk Németországgal, akik jobban kezdték a meccset, és a labdát is igazi nagy csapatként járatták - mondta a szakember a FIFA. com-on, majd így folytatta: - Köszönöm labdarúvasárnapi döntőben hosszabbításban 1-0-ra legyőzte az argentin nemzeti együttest. A gól nélküli rendes játékidőt követően a döntő találatot Mario Götze szerezte a 113. percben. A Nationalelf 1954, 1974 és 1990 után negyedszer lett világbajnok. A kilencven percet követően a német kapitány változtatott, Miroslav Klose helyére beállt Mario Götze, aki a pálya bal oldalán szélsebesen meginduló- szintén a kispadról beszálló- Andre Schürrle pazar beadását zavartalanul vette át, majd vágta be könyörtelenül a labdát a hálóba. A kitűnő stratégának bizonyuló, örömittas német szövetségi kapitány, Joachim Löw így felelt az újságírók kérdéseire: - Azt hiszem, ez a cím hatalmas lökést ad számunkra a jövőre nézve. Nincs sok 30 körüli játékos a csapatunkban, nézzék csak meg Götzét, Mül- lert, Özilt és Reust, akik fiatalok, és még mindig sokat érhetnek el pályafutásuk során. Nem volt elég a német erényekre támaszkodni, a játékban is jobbnak kellett lennünk- fogalmazott Löw a FIFÁ hivatalos honlapján. Szomorúak, de gratulálnak Argentína mestere, Alejandro Sabella természetesen csalódott az elvesztett finálé miatt.- A játékosaim és én is nagyon szomorúak vagyunk, hiszen nagy álmunk hiúsult meg a döntőben. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok a fiúkra, akik rendkívül jól játszottak a világbajnokságon, mindent megtettek Argentínáért. goimnak a rendkívüli munkát, le a kalappal előttük és mindannyian gratulálunk Németországnak a világbajnoki címhez. A reform eredménye A német labdarúgás tíz éve elkezdett reformjának eredményeként értékelte egyébként több német lap a Nationalelf negyedik vb-címét. A labdarúgó-világbajnokság megnyeréséig veretlenül menetelő válogatott diadala „csodálatos siker”, de „nem csoda”, hanem az alaposan megtervezett és szigorú pontossággal elvégzett munka gyümölcse - emelte ki például hétfői kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FÁZ) című lap, amely szerint az alapokat tíz évvel ezelőtt rakták le. mti/ékn-dzst A tények Németország-Argentina 1-0 (0-0,0-0,0-0) Rio De Janeiro, Maracana, 74 738 néző, v: Nicola Rizzoli (olasz) Németország: Neuer - Lahm, Höwedes, Hummels, J. Boateng - Kramer (Schürrle, 31.), Schweinsteiger, Kroos- Özil, Müller - Klose (Götze, 88.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw Argentína: Romero - Zabaleta, Garay, Demichelis, Rojo - Biglia, Mascherano, Pérez (Gago, 86.) - Higuain (Palacio, 78.), Messi, Lavezzi (Agüero, 46.). Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella Gól: Götze (113.) Sárga lap: Schweinsteiger (29.), Höwedes (34.), illetve Mascherano (64.), Agüero (65.) Brazília 2014: FIFA világbajnokság csoportmérkőzéseinek menetrendje Minden helyi időpont Június Belő Horizonte 28. AI Brazília 1 B2 Chile 1 Rio de Janeiro 28. Cl Kolumbia 2 02 Uruguay 0 Brasilia 30. El Franciaország 2 F2 Nigéria 0 Porto Alegre 30. Gl Németország 2 H2 Algéria ____1_J VILÁGBAJNOKOK Július 4. 17:00 Brazília Kolumbia Fortaleza 2 1 13:00 Rio de Janeiro Franciaország 0 Németország 1 házigazda 1930 Uruguay Uruguay 1934 Olaszország Olaszország 1938 Olaszország Franciaország 1950 Uruguay Brazília 1954 Nyugat-Németország Svájc 1958 Brazília Svédország 1962 Brazília Chile 1966 Anglia Anglia 1970 Brazília Mexikó GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: FIFA Július 12., 17:00 Brazília Brasilia Hollandia Július 8., 17:00 Belő Horizonté Brazília 1 Németország 7 Július 9., 17:00 Hollandia Argentína Az 1950-es világbajnokságra épített Estádio Jornalista Mário Fiihót - becenevén Maracana - a világ legnagyobb stadionjaként tartották számon, nem hivatalos adatok szerint 200 000 fő befogadására volt alkalmas. Renoválása 400 millió dollárba került. Július 13., 16:00 Rio de Janeiro Németország 1-0 Argentína Maracana Stadion A Maracana nevét egy veszélyeztett helyi papagájfajról, a Kékszárnyú Macaw-ról kapta. Sao Paulo Július 5. 17:00 Salvador Hollandia 0 Costa Rica 0 13:00 Brasilia Argentína 1 i Belgium 0 Uj befogadó- képessége 73 531. Június Fortaleza 29. B1 Hollandia 2 A2 Mexikó 1 j Recife 29. Dl Costa Rica 1 C2 Görögország ..... 11 Július Sao Paulo 1. FI E2 Argentína Svájc l Oj Salvador 1. Hl Belgium 2 j G2 Egyesült Államok 1 1974 Nyugat-Németország Nyugat-Németország 1978 Argentína Argentína 1982 Olaszország Spanyolország 1986 Argentína Mexikó 1990 Nyugat-Németország Olaszország 1994 Brazília 1998 Franciaország Franciaország 2002 Brazília 2006 Olaszország Japán/Korea Németország 2010 Spanyolország Dél-Afrika e GRAPHIC NEWS