Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-06 / 131. szám
2014. JÚNIUS 6., PÉNTEK A fiatalabbak szívesebben isznak gyümölcsízesítésű sört fotó: getty Sörből és snackből is kevesebb fogyott Budapest. Sörből 8, sós rágcsálnivalóból 6 százalékkal vásároltak kevesebbet a magyar háztartások a 2013 február óta eltelt egy évben az előző év azonos időszakával összehasonlítva - közölte csütörtökön a GfK Hungária. A vásárolt sör mennyisége évről évre csökken, a vizsgált időszakban egy háztartás átlagos fogyasztása 57 liter volt, 4 literrel kevesebb, mint egy évvel korábban és 9 literrel kevesebb, mint két éve. Az idei évben a gyümölcsízesítésű sörök iránti kereslet szintén mérséklődött, illetve vásárlói bázisának terjeszkedése is megállt, jelenleg tízből négy háztartás vásárol ízesített változatot. A gyümölcsízesítésű sörök leginkább a 29 évesnél fiatalabbak háztartásaiban kedveltek, a hagyományos sör továbbra is az 50 felettiek körében a legkedveltebb. Az elemzés szerint az otthoni sörfogyasztást a meleg időjárás jobban befolyásolhatja, mint a közeledő labdarúgó világbajnokság, bár a korábbi évek tapasztalatai alapján a nagy sporteseményeknek van némi pozitív hatása a vásárlásokra. A futball világbajnokság j időszakában a sör mellett gyakran vásárolt termék, a sós rágcsálnivalók forgalma is csökkenő tendenciát mutat. Míg a sós snack vásárlóközönsége stabil, tízből kilenc háztartás vásárol valamilyen snacket, addig a háztartások hosszú távon egyre kevésbé | vásárolnak: két éve egy háztartás átlagosan 7 kilogramm snacket vett egy év alatt, az idei márciusig terjedő évben pedig közel l kilogrammal vásárolt kevesebbet. mti Megér egy mosolyt- Hogyan lehet a tehenet a lótól | - Egymás mellé állítod őket, és amemegkülönböztetni? lyjk a ló mellett áll, az a tehén.- ??? I O További viccek humor.szon.hu Nyitott pincék pünkösdkor is BUDAPEST. Csaknem száz pin- | cészet tart nyitva és fogad akár előzetes bejelentkezés nélkül is bortúrázókat országszerte a Nyitott Pince Napok keretében június 7. és 9. között. A Nyitott Pince Napok kiterjed az ország szinte valamennyi borvidékére és bortermő helyére. A programhoz kapcsolódó újdonság a Pünkösdtől Pünkösdig Borturista Kártya, amelyet megvásárlója már az idei Nyitott Pince Napokon is használhat. mti " Kis panda az új lakó Pozsonyból érkezett a Nyíregyházi Álíatparkba Ting-ting, az egyéves vörös macskamedve, más néven kis panda. A fajt a Természetvédelmi Világszövetség a „súlyosan veszélyeztetett” kategóriába sorolta. fotó: mti, Balázs attila O További videók video.szon.hu A nap videója Víz alatt, fejjel lefelé bicajozva A videón látható norvég srác jó pár csavart vitt a kerékpározás amúgy egyszerű folyamatába. Egy befagyott tó jegén, fejjel lefelé, a víz alatt tekert. KELET-TAXI UTAZZON VELÜNK! 444-444 WWimf.fQ1WUNYIBIGYHMft.HU WW *-----s* KELET James Cameron mégis besegít az új trilógiába los ANGELES. Az első két Ter- minátor-hlm kultikus rendezője, James Cameron elárulta, hogy mégis részt vesz az új trilógia elkészítésében, afféle tanácsadóként. Cameron már rég eladta a franchise jogait, de az új tulajdonos, Megan Ellison felkérte, hogy szálljon Jelentős szerepet kap fotó: getty be a tervezett produkciókba, mert szükség van a kreativitására.- Azt mondtam, hogy na jó, meglátjuk - mondta Cameron a Slashfilmnek. - Olyasmiben benne vagyok, hogy állok a függöny mögött és súgok, mint valami udvari tanácsadó a 15. századi Itáliában. Művészileg nem szeretném magam lejáratni, de annak látom értelmét, hogy segítsek abban, hogy az új produkciók szellemisége hű legyen az eredeti Terminátorhoz és Arnold figurájához. Cameron azt is elárulta, hogy Arnold Schwarzenegger nem csupán ikonikus mellékfigurája lesz az új trilógiának, hanem nagyon jelentős szerep jut neki. uip Hétvégén kaput nyit újra a Gyerek Sziget Budapest. Az idei júniusi hétvégék is izgalmas programokat tartogatnak a Gyerek Sziget látogatóinak: a pünkösdi hosszú hétvégén a Kolompos együttes Pünkösdi királykisasszony című produkciója mellett számos érdekes programon vehetnek részt a családok a Hajógyári-szigeten. Az első hétvégén Dorka, a Bádogember és a gyáva Oroszlán kalandjait is végigkövethetik majd a nézők a Kabóca Bábszínház segítségével, a Bogár Muzsika pedig térbeli és időbeli zenei utazásra invitálja a gyerekeket. Azokat, akik elmerülnének a népi mesterségek világában, a Ku- kutyin és a Cifra szoba várja, táncházat és táncbemutatót a Toppantó tánccsoport tart. A Színes faluban autentikus foglalkozások és bábelőadások segítségével Nigéria, Vietnam és Szíria hagyományait fedezhetik fel a gyerekek, de lesz Tropicarium sátor is, ahol reggeltől estig egzotikus és simogatható állatokat mutatnak be. A sportolni vágyókat az Öttusa Kölyök Parkba, a szórakoztató kísérleteket kedvelőket a Csodák palotája sátorba várják. ékn Dorina nyíregyházi diáklány, aki a szabadidejét szívesen tölti sportolással. fotó: janics attila Támad az első zsarolóvírus A szakemberek óvatosságra intenek, s azt tanácsolják, hogy senki se fizessen. multimédia. Egy vírusvédelemmel foglalkozó biztonsági cég, az Eset azt állítja, megtalálták az első, andoroidos készülékeket (okostelefon, tablet) támadó zsarolóprogramot (ran- somware) - számolt be a hírről a bbc.com. Mint írják, a Simplelocker nevű vírus zárolja az eszköz SD kártyáján lévő fájlokat, s oroszul küldött üzenetében 260 hrivnyát követel, hogy újra hozzáférhessen a felhasználó az adataihoz, képeihez stb. A képernyőn megjelenő üzenet „tipikus” - számolt be Legyünk körültekintőek az applikációkkal! fotó: getty images róla a szlovákiai székhelyű Eset. „Gyermekpornót, állatos szexfilmet, egyéb perverz dolgokat néztél, nem értesítjük a rendőrséget, ha fizetsz 260 hrivnyát” - idézik a felhasználók beszámolói alapján a fenyegetést, amit a szakemberek szerint érdemes komolyan venni. Az üzenet úgy folytatódik, hogy ha 24 órán belül megérkezik az utalás, akkor nem törlik a fájlokat, ameny- nyiben nem fizet, úgy minden adatot elveszt az eszközről. De mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Az Eset szakembere szerint semmiképp se fizessünk! „Bár a zsarolóvirus valóban képes dekódolni a blokkolt adatokat, mégse fizessünk, mert ez egyrészt bátorítja a hasonló vírusokat készítő zsarolókat, másrészt nincs garancia arra, hogy a zsaroló megtartja a szavát” - mondta Robert Li- povsky adatvédelemmel foglalkozó szakember. Úgy vélik, ez az első Androidot támadó zsarolóprogram, de nem biztos, hogy ez az egyetlen, ékn A házaknál is drágább sírok Helyhiány miatt drágán és hosszas várakozás után lehet sírhelyhez jutni Hongkongban. HONGKONG. Kína különleges igazgatású területén a beépíthető területek korlátozottságára hivatkozva az 1970-es évek óta nem osztanak ki új telkeket köztemetők számára. Utóbbiakban állandó sírhelyhez az egyházak tagjai juthatnak egy-egy hely „felszabadulásakor”, a temetőkben ugyanis az elhunytak csak hat évig nyugodhatnak, ezután kötelező jelleggel ki- hantolják őket és elégetik maradványaikat. A szabaddá vált helyeket kisorsolják, azok száma ugyanakkor még csak meg sem közelíti a keresletet. A magántemetők szintén helyhiánnyal küzdenek, a sírhelyek ára így itt akár a 80 millió forintnyi összeget is meghaladhatják. A lakosok 90 százaléka már ma is a hamvasztást választja, bár ez is várakozással és komoly költséggel jár. mti Székely bélyeg a búcsúra Kolozsvár. A csíksomlyói templomban őrzött Má- ria-szobrot ábrázoló székely bélyeget ad ki a pünkösdi búcsúra a Székelyudvarhelyért Egyesület. A bélyegen a Mária-szobor és a székely címer látható, valamint a Székelyföld felirat szerepel rajta magyarul és rovásírással. A bélyeggel nem lehet postai küldeményt bérmentesíteni, de a kibocsátó úgy véli, bélyeggyűjtők számára értékes filatéliai termék lehet. A bélyeget 25 darabos ívben fogják forgalmazni és ötezer sorszámozott ívet is forgalomba hoznak. A bélyeget kibocsátó szervezet szerint az első székely bélyeg az autonómiatörekvésekre szeretné felhívni a figyelmet. MTI HIRDETÉS