Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-06 / 131. szám

2014.JÚNIUS 6.. PÉNTEK KELET l i —, 1 Labdarúgás: Szi-Zo Sport megyei I. osztály Egy csapatnak nem lesz szép a vege... Variációk egy témára: a Dombrád, Nagyecsed, Szatmár Unió trióból kerül ki a harmadik kieső csapat. labdarúgás. Eddig sem volt piskóta a megyei első osz­tályú bajnokság hajrája - az utolsó forduló egyenesen horrornak ígérkezik néhány futballcsapat számára. Persze az is lehet, csak mi gondoljuk ennyire véresen komolyan a dolgokat... Ecsed: csak a győzelem! Mindazonáltal tény, bár a bajnoki címet már zseb­ben tudhatja a Nagykálló, három, egyaránt a ' megka­paszkodásért hajtó együttes számára rendkívüli izgal­makkal kecsegtet a zárókör. Előbb rögzítsük a tényt: mivel Valószínűleg utolsó mérkő­zésünket játsszuk kemecsei mezben. ÁOÁMSZKI RÓBERT a Kálló - minden bizonnyal - nem vállalja az NB III-as indulást, így a feljutásért ki­írt osztályozón sem érintett, az idény végén három gárda pottyan ki. A Sényő, Csenger duó már „elszállt”, a harmadik elvérző legénység a Nagyecsed, Szat­már Unió FC, Dombrád trió valamelyik tagja lesz. Papíron az Ecsed szénája áll a legrosz- szabbul, hátránya két pont legfőbb riválisaival szemben. A Ricsei-brigád azonban a már kiesett Csenger otthoná­ban lép fel, és csakis dia,dal esetén előzhet. Más variáció szóba sem jöhet, különben a szatmáriak menthetetlenül aláhullnak a megye kettőbe. Nagyot zuhanhatnak Ugyanakkor a Dombrád hely­zete sem egyszerű. Borza László alakulata a teljes évad­ban megbízhatóan muzsikáló Nagykálló vendégeként pró­bál olyan eredményt kicsikar­ni, amivel függetleníti magát a vetélytársak eredményeitől. A képlet pofonegyszerű, a döntetlen tökéletesen elég a bentmaradáshoz. Azonos pontszámnál ugyanis a győ­zelmek száma rangsorol, eb­ben a „műfajban” senki nem érheti utói a Tisza-partiakat. Némiképp bonyolultabb az a szituáció, amelybe a Szat­már Unió csöppent. A fehér- gyarmati csapatnak egy pont is megfelel(het) a tiszakanyári túrán, feltéve, hogy az Ecsed elbukik Csengerben. Ameny- nyiben - az előző szezonban még az NB Ill-ban szere­pelt - Unió kikap, miközben a Nagyecsed behúzza saját meccsét, előbbi két éven be­lül két osztályt zuhanhat. Mindez azonban utóbbi egyletre is igaz. A Balkány biztos érmes Megér egy misét a dobogóért küzdők harca is. A pillanat­nyilag második Balkány ér­mének csak a színe kérdéses, míg a Baktaklórántházának az iksz garantálja a harmadik pozíciót. Eképpen a változások előtt álló Kemecse ragadna a ne­gyedik pozícióban. km-kt 0 sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja jóm a A Nagyecsed számára - alighanem - fejbekólintással érne fel, ha két éven belül két osztályt zuhanna a csapat FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR 30. forduló (kezdés: 17, ifi: 15): szakvezetői várakozások Vasárnap Csenger (15.)-Nagyecsed (14.) __________„_________. Barcsay István, csengerl edző: - Szeretnénk szépen és tisztessé­gesen búcsúzni a bajnokságtól. ________________ Ricsel Ferenc, nagyecsed! játékos-edző: - A szezon utolsó, egyben legfontosabb mérkőzése előtt állunk. Mindenképpen nyerni kell és nyerni is fogunk! Ugyanakkor ahhoz, hogy a győzelemnek igazán örülni tudjunk, más meccsek számunkra kedvező alakulása is szükséges. _______________________________ Mándok (5.)-Celtspan-Balkány (2.) Csorna Dezső, mándoki edző: - Értékes pontot szereztünk Nyír- gyulajban, de ez nagy áldozatokkal járt: három játékos „besárgult”. Minden jó. ha jó a vége, vagyis nyerni akarunk a Balkány ellen. _____ Dán Ferenc, balkányl edző: - Nagyon nagy most az öröm a csapatnál, érmet szereztünk ebben a kiélezett bajnokságban. Hogy ez ezüst lesz vagy bronz, az utolsó fordulóban dől el Mándokon. Én egyáltalán nem féltem a csapatot, mert a teljes bajnokság során bizonyította, képes bárkit legyőzni. A játékosok minden dicséretet megérdemelnek, tavasszal végig tartották helyüket a dobogón, az utolsó fordulókban kiesés elől menekülő csapatokkal találkoztak, amelyek kettőzött erővel hajtottak, hogy kiharcolják a bentmara- dást. Ezek sem voltak könnyű meccsek, mint ahogy korábban egyik sem. Nagyon büszke vagyok a csapatra. File Miki bá is az lenne, tudom. Sajnálom, hogy nem élhette meg! _______________________ Nyirmada (6.)-lbrány (9.) _________________________________ Szőke István, nyfrmadai játékos-edző: - A szezon utolsó mérkő­zésén szeretnénk közönségünket jó játékkal kiszolgálni. _____ Móré Zoltán, ibrányi elnök: - Mindenképpen szeretnénk megtar­tani a jelenlegi pozíciónkat, ennek érdekében pontot, pontokat kell szereznünk a masszív Nyirmada otthonában. Sényő (16.)-Kemecse (4.) __________- ■ . ■_______________ Rubóczki Tibor, sényő! edző: - Két mérkőzés óta befejeztük a bajnokságot, a Kemecsével pedig játszunk egy barátságos meccset, majd készulunk a jövőre. ______ ______ _____ Ádámszki Róbert, kemecsei játékos-edző: - Megtehet, valószínűleg utolsó mérkőzésünket játsszuk kemecsei mezben, ettől függetlenül nem csak csak sörözni megyünk Sényőre. A záró­meccsen remélem, szép győzelemmel tudunk búcsúzni ____ Tiszakanyár (ll.)-Szatmár Unió FC (13.) Koskovlts György, tiszakanyári edző: - A csalódást jelentő bajnoki szereplésben egyedül a bentmaradás kiharcolása jelent némi örömet. Az utolsó fordulóban, hazai pályán számomra csak a győzelem elfogadhatói Remélem, mások is így gondolkoznak... Virovecz Pál, az SZUFC edzője: - Mit lehet mondani ebben a helyzetben? Pontot kell szerezni, ez az egyetlen üdvözítő dolog számunkra. __________________________ _____________ Baktalórántháza (3.)-Nyírgyulaj (8.) ______-./»fa Illés László, baktalórántházi játékos-edző: - Egyértelmű, hogy amíg van esély a második hely megszerzésére, addig ez a célunk, és mindent megteszünk ennek édekében. A többi pedig már nem csak rajtunk múlik... ___ ______ _____________ Lukács Tibor, nyírgyulajl edző: - Az utolsó bajnoki mérkőzésen szeretnék pontot szerezni, ami nem lesz egyszerű feladat, de min­dent megteszünk a siker érdekében. Tiszalök (10.)—Tuzsér (7.) Kovács János, tiszalöki edző: - Utolsó mérkőzésünkön szeretnénk a kilátogató közönségünk kedvére tenni, egyben megkoronázni idei szereplésünket, ezért mindent meg fogunk tenni a győzelem érde­kében. Szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik segítették munkánkat, polgármesterünknek és az önkormányzatnak, hogy támogattak minket. Szeretném megköszönni játékosaim alázatos munkáját és gratulálok nekik a csodálatos tavaszi teljesítményhez. Danes Béla, tuzséri játékos-edző: - Már megszokhattuk, hogy a Tiszalök minden évben megkezdi a tavaszi hadjáratot, sorra nyeri a mérkőzéseket, de azért még van, ami bennünket is motivál. Kíváncsian várom a meccset... Nagykálló (l.)-Dombrád (12.) Jánóczkl József, nagykállói elnökségi tag: - Szeretnénk méltó­képpen befejezni a számunkra sikeres bajokságot, és természetesen nyerrl____ ______________________________ Borza László, dombrádi edző: - Megpróbálunk becsületesen helytállni és pontot szerezni. Ragyogóan teljesítettek A Nyírsport SE valamennyi szőnyegre lépő versenyzője érmet szerzett Hollóházán fotó: tudósítónktól A csabai csatározást ötödik helyen zárták Érem minden szinten: a Nyírsport SE vala­mennyi szőnyegre lépett titánja dobogóra állhatott. birkózás. Hollóháza lázban égett a hétvégén. A II. Hegy­köz Kupa szabadfogású birkó­zó utánpótlás viadalnak .adott otthont a 900 lelket számláló település. Az Észak-Keleti ré­gió csaknem minden klubja felvonult az idény utolsó előt­ti megmérettetésen. Megyén­ket a nyíregyházi Nyírsport SE 5 fős csapata képviselte - ragyogó eredménnyel, hiszen Birkózás Gyermek II. köre so port.29 kg: 1. Szentpáll Ákos, 2. Jeles Antal. Gyermek I. korcsoport.26 kg: 3. Oláh Márton. 29 kg: 3. Szentpáli Marcell. Diák I. korcsoport.46 kg: 2. Juhász Dominik. valamennyi induló éremmel térhetett haza. Szentpáli Ákos - első verse­nyén - korosztályához képest megfontolt birkózással szer­zett aranyérmet. Testvére, Marcell a harmadik helyért vívott küzdelemben felülke­rekedett ellenfelén. Juhász Dominik és Jeles Antal a dön­tőben vérzett el, így a szépen csillogó ezüstérem boldog birtokosai lehettek. Oláh Már­ton bronzcsatája is sikeresen végződött, így ő is felléphe­tett a dobogóra. km Szakmai nap a kézilabdázóknál NYÍREGYHÁZA. A Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kézilab­da Szövetség szakmai napot szervez június 14-én, a Zrínyi Ilona Gimnázium Tiszavasvá- ri úti tornacsarnokában. A továbbképzésben a me­gye kézilabdázásának fej­lesztési lehetőségeiről érte­keznek majd a régió edzői, játékvezetői. Neves meghívottak előadá­sai is színesítik majd a 9 óra 30-kor kezdődő, egész napos programot. A dán utánpót­lásképzés rendszeréről tart előadást Vágó Attila, a magyar fiú serdülő válogatott szövet­ségi edzője. Dr. Soós Kálmán és Tavarnay László (egykori elismert nemzetközi játékve­zetők, előbbi az országos szö­vetség játékvezetői albizott­ságának elnöke, utóbbi pedig alelnöke) előadását a megye sípmesterei várhatóan érdek­lődve figyelik majd. km-tg röplabda. Békéscsaba volt a házigazdája a röplabda Orszá­gos Ifjúsági Kupa leány döntő­jének. A fináléban hat csapat lépett színre - köztük a Nyír­suli. Az első napon, a csoport- mérkőzéseken az UTE-tól 0:3-ra kikaptak a nyíregyházi­ak, majd a TF-fel sem sikerült jobban a „randevú”, amely­nek szintén vereség (0:3) lett a vége. A keresztjátékban a Vasas is jobbnak bizonyult a szabolcsi gárdánál (0:3). Vagy­is a nyírségeik nem jutottak a négy közé, így a zárónapon, az ötödik helyért játszhattak és nagy csatában, 3:2-re sikerült legyűrniük a Kecskemétet. Az esemény a Békéscsabai RSE di­adalával zárult. KM Az Erdősné Balogh Erika irányította Nyírsuli ötödik helyen zárt FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Labdarúgás megyei II. osztály, 30. forduló (kezdés: 17, ifi: 15) Ezzel együtt pontot, pontokat kell szereznünk a mérkőzésen. ________ Nyhtrdó-csoport________________________________ TlppehSzegfű Mihály, azApagy edzője^ Vasámap.Encsencs(9.)-Terem (5.): - A vendégeket tartom esélyesebbnek, de a hazaiak szépen akarnak búcsúzni a bajnokságtól. Nyírtelek (13. )-Nyirvasvár! (10. j: - A Nyírtelek lezár egy rossz sorozatot! ________________________________ Nyirtugos (ÍG.)-Rakamaz (6.): - A lugosiak már korábban feladták, a vendégek egységesebbek és jobbak is.__________________________________________ Nytribrony (U.)-Lavelek (4.): - A szomszédvári rang­adók mindig háromesélyesek, ez erre a meccsre is igaz. Tlszavasvári (l.)-Nyfrpazony (14.): - A bajnokcsapat megszerzi huszonhetedlk győzelmét ___ Ú (fehértó (U.)-ÓfaMrtó (7.):-A Fehértó pontot. vagypontokat szerez, ez holtbiztos. __________________ Napkor (8.)-Szako(y (2.): - Az új pályát még szokni kell a napkori csapatnak. _______________________ Apagy (15.)—Kótaj (3.): - A jó csapatok ellen mindig lobban teljesítenek a fiúk, a Kótaj pedig Igen jó csapat. RakamazTakarék-csoport ___________________ Tippel: Kormány Zoltán, a Kék megbízott edzője. Vásámap.Gyulaháza (2.)—Fényeslitke (9.): - A hazaiak biztosan begyűjtik a három pontot és szépen búcsúznak lelkes közönségüktől. _____________________ Pátroha (12.)-Nyfrkarász (3.): - A Nyírkárász idegen­ben is bezsebeli a három pontot, és ha nem is arany, de „bronzvasámapot” ünnepelhet. _____________________ Nagyhalász (l.)-Demecser (13.): - A bajnokcsapat­nak sok sikert kívánunk a megyei első osztályban. A hazaiak szépen búcsúznak a másodosztálytól. ________ Ajak (5.)-Pap (8.): - Ha nem lett volna a múlt héten a két kiállítás, akkor vendéggyőzelemre tippelnék, de így valószínű az Ajak sikere, hacsak „Vlagyi" barátom meg nem cáfolja.___________________________________ Vaja (lÖ.)-Záhony (4.): - A Záhony csakúgy mint mi, elfogyott a végére, de Így Is esélyes a pontszerzésre. Gávavencsellő (6.)-Újdombrád (7.): - Két hasonló képességű csapat, mégis azt kell mondanom, a hazai pálya előnye a Gávavencsellő javára dönthet. _________ Kék (15. j-Rohod (14.): - Két kieső helyen álló csapat meccsén számunkra hazai pályán csak a győzelem az elfogadható, és remélem a játékosaink ennek szellemében fognak játszani. Várhatóan az utolsó bajnoki mérkőzésen is helyt állnak, hiszen már többször bebizonyították odaadásukat, kitartásukat.___________ Szabadnapos: Vasmegyer. _________________________ Ketet-Magyarország-csoport _________ _ TippehGarda János, a Túrricse elnöke. Szombat .Nyírmeggyes (14.)-Vásárosnamény (2.): - A meggyesieket szerencsésen vertük meg az utolsó pillanatban, a naményiaktól viszont a 90. percben kapott peches góllal kaptunk ki, így iksz. ______________ Szatmárcseke (12.)-Tarpa (3.): - Szurkolok Hadad! Ferencnek, de a nagy formában lévő tarpai csapat elviszi a három pontot. _________ _______ Beregdaróc (9.)-Tlsztaberek (1.): - Gratulálok a tisz­taberek! csapatnak a bajnoki címhez, ami megérdemelt helyre került. Sok sikert a megye egyhez! Úgy hiszem, Lizák Bencéék csak megnehezíteni tudják a vendégek dolgát, ha azok nem csak az ünnepléssel foglalkoznak. Nyírcsaholy (8.)—Kölese (5.): - A Kölesében sok függ a légiósoktól, ha formában vannak, Csaholyban is győznek. ________________________________________ Mérk-Vállaj (15. (-Mátészalkai MTK (4.): - Nehéz erre a meccsre tippelni, mert ez a Mérk-Vállaj már nem az őszi csapat. A döntetlen még a Szalka ellen is benne van a pakliban. ____________________________________ Tunyogmatolcs (ll.)-Tiszakóród (7.): - Két baráti csapat találkozóján alighanem hazai győzelem születik. Vitka (16. j-Mllota (10.): - Ha a Vitka az ellenünk mutatott formát hozza, megnyerheti a meccset. _______ Túrricse (13.)-Vámosoroszl (6.): - Engem személy szerint erős rokoni szálak fűznek Oroszihoz, jó is lenne valamivel csipkedni őket. Sajnos most egy véresen komoly meccs várható, amelyen itthon kell tartani a három pontot. Totó A 23. hét 2. fordulóiának tipposzlopa 1. Magyarország-Kazahsztán 2. Belglum-Tunézia 1 X 1 3. Argentína-Szlovénia 1 4. Anglia-Honduras 1 5. USA-Nigéria X 6. Franciaország-Jamaika i 7. Toronto-San Jose i 8. D.C. United-Columbus 1 X 9. Philadelphia-Vancouver x 2 10. Chicago-Seattle x 2 11. Dallas-Colorado X 12. Salt Lake-Portland 1 T3. New England-New York 1 14. Los Angeles-Chlvas USA 1 1© http://www.szon.hu | Hírek. A régió és a világ hírei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom