Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-30 / 150. szám

2014. JÚNIUS 30., HÉTFŐ KELET Jegyzet M. Magyar László Az angyal és a sok cipő Mennyi vitára is ad okot a budapesti Szabadság téren épülő emlékmű! Indulatos kitörések, kisebb-nagyobb tüntetések kísérik azóta, hogy elkezdték építeni. Nevezik német megszállási emlékmű­nek, a II. világháború áldoza­tai mementójának, a feladata pedig az lenne, hogy általa egy nemzet lerója tiszteletét és kegyeletét a világháború­ban elhunytak emléke előtt. A főhajtás egysége helyett azon­ban megosztja a társadalmat, mindenki másként értelmezi mondanivalóját. Míg egyesek szerint meghamisítja a törté­nelmet, mások szerint hűen tükrözi az ország független­ségének elvesztését. Vannak, akik a birodalmi sas és Gábriel arkangyal kapcsolatát, illetve szimbolikáját bírálják. Múltunkra emlékeznünk kell, ezt senki sem vitatja. A történelmi eseményekből le kell vonnunk a tanulságokat, hogy soha többet ne követhes­sük el azokat a hibákat, amiket elődeink tettek valamilyen téveszme szellemében. Emlé­kezni, emlékműveket állítani azonban sokféleképpen lehet. Lábbelik sorakoznak ma­gányosan a Duna-parton. Hatvan pár bronzból készült cipő. Semmi monumentalitás, semmi látványosság, semmi szimbolizmus. Önmagukban, egyszerűségükben üzennek az utókornak, s láttukra a szív elszorul... laszlo.magyar@kelet.hu Újra mintákat vettek a Balatonból Budapest. A sajtóban megje­lent hírek nyomán a környe­zetvédelmi felügyelőség azon­nal intézkedett, és Tihany és Szántód között mintát vettek a Balatonból - közölte a Földmű­velésügyi Minisztérium. A tár­ca közlése szerint a kiértékelés néhány napot vesz igénybe. Az Origó hírportál szombat reg­gel hozott nyilvánosságra egy képet: eszerint a tó vizén száz négyzetméternél nagyobb szennyszőnyeg lebegett, mti 8,1 százalékkal nőtt a házas­ságkötések száma, ötszázzal több házasságot kötöttek idén január és április között, mint tavaly, mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtit­kára sajtótájékoztatóján. Hoz­zátette: 2,9 százalékkal, 800- zal több gyermek is született, mint tavaly ugyanekkor, mti Megkezdődött a Budapest Pride fesztivál Budapest. Megkezdődött és jú­lius 6-áig tart a Budapest Pride fesztivál, a pénteki megnyitón a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke azt hangsú­lyozta: olyan világot képzel­nek el, ahol teljes a leszbikus, meleg, biszexuális, transzne­mű és queer (LMBTQ) embe­rek elfogadottsága. Nagy Szil­via hangsúlyozta, szerintük a jelenlegi kormány politikája homofób, transzfób, szexista Esterházy Péter író a megnyitón fotó: mti, szigetváry zsolt és rasszista. mti Száz eve kezdődött a világháború „A pisztolylövés meg­szülte a szenvedést, amit a 20. században az emberiségnek el kellett viselnie”. SZARAJEVÓ, BUDAPEST. Az Oszt- rák-Magyar Monarchia egyko­ri katonai temetőjében rende­zett tiszteletadással szombat reggel Szarajevóban megkez­dődtek a Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége életét kioltó 1914-es merénylet szá­zadik évfordulóján rendezett megemlékezések. A hatalmas kőszobra miatt előbb a köznyelvben, majd hivatalosan is Oroszlános temetőnek nevezett sírkert­ben olyan közös koszorúval tisztelegtek az áldozatok emléke előtt, amelyen a mo­narchia mind a 13 utódálla­mának zászlaja látható. A szarajevói magyar nagykö­vetség képviseletében Kohá- ri Lajos ideiglenes ügyvivő hajtott fejet az emlékműnél. A hetek óta tartó rendez­vénysorozat szombati prog­ramján számos kulturális esemény, köztük kiállítás­megnyitó szerepel. Szükségszerű volt? „A politikai döntéshozók akaratán múlik, hogy melyik utat választják - jelentette ki a külgazdasági és külügymi­niszter az első világháborút kiváltó merénylet évfordu­lója alkalmából tartott meg­emlékezésen Veszprémben. Navracsics Ti- ar úgy fogal­mazott: sokan állítják, hogy az első világ, áború kirob­banásához szükségszerűen vezettek a rosszindulatú po­litikai törekvések. Ma, a 21. században már tudjuk, hogy történelmi szükségszerűsé­gek nem léteznek, a történe­lem sohasem kikerülhetet­len események sorából áll. Mindig több út áll előttünk, és a. döntéshozók jellemén, akaratán múlik, hogy melyik utat választják - tette hozzá. A miniszter azt mondta, Gav- rilo Princip pisztolylövése, amely kioltotta Ferenc Ferdi- nándnak, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének életét, megszülte a 20. szá­zadot, az első világháborút lezáró békerendszert, a máso­dik világháborút és „mindazt a szenvedést, amit a 20. szá­zadban az emberiségnek el kellett viselnie”. „Merénylet volt” A „nagy háborúhoz” vezetett, hogy egész Európában egy­szerre vesztették el a józan ítélőképességüket a nemze­tek - erről Gerő András tör­ténész beszélt szombaton, az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet századik évfordulója alkalmából tar­tott budapesti vitadélutánon. Gerő András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsé­szettudományi Kar gazdaság- és társadalomtörténeti tanszé­kének vezetője azt mondta, a szarajevói merénylet elköveté­se óta semmi új nem derült ki az eseményről, csak az értel­mezések változtak valameny- nyire. A magyar történetírás mindig is merényletnek tartot­ta Ferenc Ferdinánd főherceg, osztrák-magyar trónörökös és felesége szarajevói meggyilko­lását. Nem ment bele abba a dilemmába, hogy az elkövető, Gavrilo Princip hős vagy terro­rista. MTI Mennyi lesz a nyugdíj? Nyomonkövethető lesz! Még a nyáron, augusz­tus 25-ével bevezetik a járulékbefizetések nyomonkövethetőségi rendszerét. BUDAPEST. Még a nyáron be­vezetik a járulékbefizetések nyomonkövethetőségi rend­szerét - jelentette be a Kos­suth Rádió Krónika Című mű­sorában Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója. Azt mondta: augusztus 25- ével elindul az a folyamat, hogy a befizetésekről, illetve a' szolgálati időről a nyilvántar­tásaikat közhitelessé teszik, tehát egyeztetik a biztosítot­takkal. Először az 1955 és 1959 kö­zött születettekkel kapcsola­tos eljárás zajlik le, és aztán fokozatosan kiterjesztik a tel­jes biztosítotti körre. Már a teljesítéskor Mészáros József szerint így az érintettek nem a nyugdíj igénylésekor fognak szem­besülni azzal, hogy milyen befizetésük volt a nyugdíj- biztosítás számára, hanem már a tényleges teljesítés­kor. Mint mondta, a munkál­tatók 2012 óta teljesített befizetéseit honlapjukon - az ügyfélkapu rendszerén keresztül - a biztosítottak már most is ellenőrizhetik. MTI Munkanélküliség és bevándorlás a fókuszban RÓMA. A külföldi munkavál­lalás lehetőség, ne kényszer legyen az európai fiatalok számára - hangoztatta Sandro Gozi, az olasz kormány euró­pai uniós államtitkára az MTI- nek a július elsején kezdődő soros olasz uniós elnökség alkalmából. Az olasz elnökség hat hóna­pos programját július másodi- kán Brüsszelben mutatják be. Azt viszont már tudni, hogy Róma a munkanélküliség és az illegális bevándorlás elleni fel­lépésre kíván összpontosítani. „A munkanélküliség prob­lémája elválaszthatatlan az EU növekedési politikájától. Gazdasági növekedést pedig a termelékenység növelésé­vel, infrastrukturális beruhá­zásokkal, valamint a közös európai energetikai piac meg­teremtésével lehet elérni” - hangoztatta Sandro Gozi. Az olasz EU-s államtitkár emlé­keztetett arra, hogy Itáliában már 12,8 százalékra ugrott a munkanélküliség. „Arra kell törekedni, hogy a fiatalok és a vállalkozók számára az európai mobili­tás lehetőség legyen és ne kényszer” - mondta Gozi. A megoldások között említet­te a tagállamokban működő munkaügyi hivatalok közös hálózatának megteremtését. A 46 éves Sandro Gozi az olasz EP-választásokon több mint negyven százalékot szerző balközép Demokrata Párt (PD) politikusa. mti <@> Polgármesterek találkoztak Kétnapos világtalálkozót rendezett a magyar polgármes­terek számára a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MOSZ) Gödöllőn, a királyi kastélyban. fotó: mti, soós lajos Miről dönt ma a Parlament? Budapest. Hétfőn és pén­teken folytatja rendkívüli nyári ülésezését a parla­ment, a képviselők egyebek mellett elfogadhatják a ka­binet bankszanálásról és kormányzati szerkezetátala­kításáról szóló javaslatait, de módosíthatják a föld­törvényt és az elektronikus sportfogadás szabályait is. A házelnök előzetes napi­rendi javaslata nem tartal­mazza, de a Fidesz korábban közölte, mihamarabb tárgyal­ni kívánják a kormány devi­zahitelesek megsegítését cél­zó törvényjavaslatát. mti Végzős hallgatók díszmenete fotó: mti, illyés tibor „Az egyenruha többé nem félelmet ébreszt” Budapest. Orbán Viktor mi­niszterelnök szerint nehéz munkával, de sikerült elér­ni, hogy Magyarországon az egyenruha többé nem félel­met ébreszt, hanem tiszteletet parancsol. A kormányfő ezt a Nemzeti Közszolgálati Egye­tem Rendészettudományi Ka­rának vasárnapi tisztavatási ünnepségén mondta, a budai várban. A miniszterelnök be­szédében szólt a 2010 utáni rendvédelmi reformról, ki­fejtve: az emberek egyik fő elvárása az volt, hogy a ren­dőrség véletlenül se kelthes­sen olyan benyomást, hogy nem az áldozatok, hanem az elkövetők oldalán áll, vagy esetleg egyes tagjai a bűnel­követők táborához tartoznak. Ezzel kapcsolatban kijelentet­te: az elmúlt években sikerült megtisztítani a rendőrséget az ilyen ügyektől. Az emberek elvárása volt az is - folytatta -, hogy az ország legeldugottabb településem is érezhető legyen a rendőri je­lenlét. Ehhez szükség volt 3500 új rendőrre - emelte ki. mti Devizaárfolyam (2014.06.27.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 308,48 + 1,42 USA dollár 226,46 + 1,08 Svájci frank 253,54 + U5 Angol font 385,55 + 1,95 Román lej 70,32 +0,30 Ukrán hrivnya 19,15 +0,20 Horvát kuna 40,78 +0,26 Lengyel zloty 74,29 +0,05 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom