Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-28 / 149. szám
2014. JÚNIUS 28., SZOMBAT 16 ’jj&Wi W&fáM ÄS&J d KELET I m mmm*mf* Dakota Johnson (balra) és húga, Stella Banderas fotó: getty images Még a saját apja sem kíváncsi a sztár filmjére Don Johnson attól tart, elaludna az erotikus filmen. los Angeles. Nagyon büszke a lányára Don Johnson, hiszen Dakota viszonylag ismeretlen színésznőként megkapta A szürke ötven árnyalata női főszerepét. A Miami Vice című sorozat 64 éves sztárja ennek ellenére nem fogja megnézni a saját lányát a filmben. Nem mintha prűd lenne, és félne az erotikus jelenetektől, más oka van erre. „Nem szoktam ilyen filmeket nézni, mert halálra unnám magam rajtuk” - mondta lakonikusan Johnson. Közben újabb rekordot döntött az erotikus bestseller, pontosabban a szerzője. E L James, akinek valódi neve Erika Leonard, tavaly napi 100 ezer fontot keresett a trilógiának köszönhetően, és ezzel az ötödik leggazdagabb brit szerző lett. Összesen 44 millió fontos teljesítményével persze meg sem tudta közelíteni a Hány Potter-sorozat szerzőjét, J. K. Rowlingot, aki 570 millió fontos vagyonával sokáig fog még a brit írói toplista első helyén tartózkodni. UIP Megér egy mosolyt A nyúl bemegy a boltba, ás kér a medvétől két répát.- Nincsen! - válaszolja a medve. A nyuszika szomorúan elkullog. Két óra múlva bemegy a boltba:- Két répát kérek!- Nincs, de ha még egyszer bejössz, és kérsz 2 répát, kilapítalak egy kalapácscsal, és a kutyáknak adlak vacsorára! A nyuszika elkullog, és két óra múlva újra bemegy a boltba:-Van kalapács?- Nincs.- És kutyák?-Azok sincsenek!- Akkor kérek két répát! © További viccek humor.szon.hu ■ Szépítkezés A tűrőképességem határán vagyok: annál jobban semmit nem utálok, mint amikor a hajamat húzzák... fotó: getty images Tiltólistán Clinton könyve Sanghaj. Érzékeny tartalma és kínai vonatkozásai miatt sem angolul, sem kínaiul nem kerül a polcokra Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter Nehéz választások című könyve a kelet-ázsiai országban. Bár hivatalosan nem tiltották be Clinton külügyminiszteri terminusát felelevenítő visszaemlékezéseit, a könyv kiadását a kínai kiadók és könyvterjesztők visszautasították. MTI Örökre gyerekek maradnak Minden kisfiú elképzeli, milyen klassz lehet egy kukáskocsin utazni, dolgozni, vagy táncolni. A nagyra nőtt gyerekek meg is valósították mindezt._________ O További videók video.szon.hu A nap videója KELET-TAXI W imUZQHUEtÜHXI www.szon.hu További képek és videók Shirley MacLaine özvegy a Kanári-szigeteken A film felvételei hetekig tartanak a spanyol szigeteken. LOS ANGELES. Shirley MacLaine és Matt Walsh vígjátékot forgat a Kanári-szigeteken - érShirley MacLaine FOTÓ:GETTY tesült a deadline.com hollywoodi portál. Andy Tennant Wild Oats rimű komédiájában Jessica Lange, Demi Moore és Billy Connolly is szerepel. MacLaine özvegyet alakít, aki egy számítógépes baki következtében váratlanul egy csekket kap, amellyel elinal, mielőtt visz- szavonhatnák tőle. Walsh és Connolly szélhámost játszik. A bakancslista és a Thelma és Louise keverékeként jellemzett filmet az észak-amerikai piacon a Weinstein Company forgalmazza, külföldön pedig a Sony terjeszti majd. A nyolcvanéves Oscar-dí- jas színésznő szintén sokat dolgozik. Ősszel mutatják be például Elsa & Fred című romantikus vígjátékát. MTI Több hasznos fejlesztés érkezik a YouTube-ra multimédia. Amióta a Google megvette a YouTube-ot, történt néhány olyan változás, amely nem igazán tetszett/ tetszik a felhasználóknak. A YouTube most olyan fejlesztéseket jelentett be, amelyek jó irányba mozdítják el az oldalt. Először is hamarosan képes lesz lejátszani io8op videókat, 6o FPS sebességgel, ami elsősorban az új konzolok tulajdonosainak örvendetes tény (természetesen ki kell választani ahhoz, hogy működjön) - írja a pcworld.hu. Hamarosan arra is lehetőség lesz, hogy a rajongók pénzt (borravalót) adjanak közvetlenül a YT-on keresztül a tartalomszolgáltatóknak, a YouTube-kreátoroknak. Ahhoz, hogy az elkészített videók érdekesek és izgalmasak legyenek, a Youtube 7500 olyan hangeffektet és háttérzenét kínál, amelyet mindenki jogdíj fizetése nélkül használhat fel. Sőt, a feliratok, fordítások elterjedése is könnyebb lesz: ha valakinek idegen országból vannak nézői, feltölthetik a saját fordításaikat arra a feliratra, amelyet a YT-kreátor készített. Mindezt egy videóban is meg lehet nézni: a YT alkalmazottai beszélnek. ékn Edina, az újfehértói diáklány nagy izgalommal készült élete első fotózására, amellyel régi álma vélt valóra. fotó: racskótibor ■> Valóra vált az álom Magyarok is a Szigeten FOTÓ: INTERNET Több mint kétszáz magyar előadó lép fel az idei Sziget fesztiválon. Budapest. A kétszáz magyar fellépő közül négy, az Ivan and the Parazol, a Mary Pop- kids, a Punnany Massif, valamint egy egyelőre meg nem nevezett csapat a nemzetközi nagyszínpadon fog játszani az idén a Szigeten. Magyar zenekarok 2009 óta nem léphettek a Sziget fesztivál nemzetközi nagyszínpadára, kivételt csak a tematikus napok (például a magyar dal napja, nulladik és mínusz egyedik napi koncertek), valamint egy-egy lemondás miatti beugrás (Ladánybene 27, Tankcsapda) jelentett. Az Ivan and the Parazol idén magyar zenekar adja a nyitóbulit a nagyszínpadon: a 2014-es Sziget „himnuszát” jegyző Ivan and the Parazol augusztus ll-én hétfőn a mínusz egyedik nap első fellépőiéként kapott lehetőséget a szervezőktől. „A Sziget-himnuszt előadó zenekarnak igyekszünk komoly hazai és nemzetközi Megjelenést adni a kampány során, de szeretnénk egyéb lehetőségeket is kínálni ismertségük növelésére. Amellett, hogy kapcsolataink révén segítjük őket a nemzetközi porondokon, úgy gondoltuk, a Sziget nagyszínpadán is lépjenek fel” - idézte Gerendái Károly főszervezőt a fesztivál MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye. A Sziget második legnagyobb színpada, az A38 sátor szintén a külföldi fellépőké volt az elmúlt években, de az idén itt is lesz egy magyar, az Irie Maffia, amely így akár tízezer néző előtt is játszhat, mti Hét év, hétezer szívműtét A kínai szívgyógyász legfiatalabb páciense 5 éves volt. PEKING. Hét év alatt több mint hétezer olyan gyereket operált meg egy kínai orvos, aki szívbetegséggel jött világra - számolt be a nem mindennapi teljesítményről a kínai média. A szívspecialista Csang Vej-ta, aki egyben a kínai hadsereg kantom helyőrségi parancsnokságához tartozó kórház szívsebészetének igazgatója, a műtétek mellett 200 ezer kilométert utazott az országban ingyenes vizsgálatok, szűrések lehetőségét megteremtve gyermekek ezrei számára. Csang legfiatalabb páciense ötéves volt. A China Daily című lap beszámolója szerint a sebészeti beavatkozások és a szűrések egy 2007-ben indított helyi jótékonysági program részeként ingyenesek voltak. A főorvos és kórházi csapata az idők folyamán több mint húsz új eljárást fejlesztett ki veleszületett szívbetegségek sebészeti kezelésére. mti Elárverezett Ceausescu-bútor Kolozsvár. Egy bukaresti árverésen 55 ezer euróért (közel 17 millió forintért) kelt el Nicolae Ceausescu egykori román kommunista diktátor juharfából készült irodabútora - közölte az Artmark aukciós ház közleménye alapján a Mediafax hírügynökség. A hét elején tartott aukciót - a szervező szerint - éppen a diktátor irodabútora tette az idény legnagyobb érdeklődéssel várt árverésévé. A bútor végül a kikiáltási ár öt és félszereséért talált gazdára. Továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik a kommunista diktatúra és a Ceausescu család relikviái iránt. Az 1989 decemberében kivégzett diktátorpár ingóságainak zömét 1999 és 2001 között értékesítette árveréseken a román állam. MTI HIRDETÉS