Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-14 / 137. szám

2014. JUNIUS 14., SZOMBAT <§> Harangodi lipityóka Tünde és Vivienn először vettek részt a harangodi erdei iskola programjain. fotó: sipeki Péter A gerendák közé rejtett időkapszula buktatta le BUDAPEST, ÚJFEHÉRTÓ. T. András volt országgyűlési képviselőt, Újfehértó egy­kori polgármesterét vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének és jelentős va­gyoni hátrányt okozó folyta­tólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének megala­pozott gyanúja miatt hall­gatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regi­onális Osztálya. M. János építési vállalko­zót hivatali vesztegetés bűn­tettének és jelentős vagyoni hátrányt okozó folytatólago­san, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítás ellen T. András nem élt panasszal. - T. András és M. János nem tettek val­lomást, nem kívántak kérdé­sekre válaszolni és szembe­sítéseken részt venni - tette hozzá Simon Richárd. Ahogy arról korábban be­számoltunk, a gyanú szerint a volt polgármester a város temetőjének felújítására, va­lamint a futballpálya építésé­re kiírt közbeszerzési eljárást megelőzően abban állapodott meg egy kft. ügyvezetőjével, hogy ha a családi házánál kü­lönböző munkálatokat ingyen elvégez, az ő cége nyeri meg a pályázatot. Az ügyészség álláspontja szerint a megálla­podásnak megfelelően a cég nyerte el a temető rekonstruk­ciójának kivitelezését. A faház építésekor a mun­kába bevont asztalosmes­ter - nehezményezve a tu­domására jutott korrupciót - a gerendák közé beépítette a Kelet-Magyarország 2008. november 29-ei számának részletét, valamint egy kézzel írt feljegyzést. A nyomozás során „az időkapszulát” meg­találták, bűnjelként lefoglal­ták. KM PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Fidesz - A türelem csatornát, a csatorna utat terem - ez lehetne a mottója a városi szennyvízberuházásnak, hiszen a 2003-as szándéknyilatkozat aláírásakor a városvezetés a csatornahálózat helyreállításához kötötte az utak rekonstrukci­óját. 2005-ben a város 500 millió forintot kapott a tervezési feladatokra, 2008 júniusában benyújtották a pályázatot, amit a kormány jóváhagyott. Januárban aláírták a támogatási szerződést, márciusban pedig elindult egy feltételes közbeszerzési eljárás. A munkák tervezett befejezési határideje 2011 decembere lett volna, ám az ehhez szükséges 8 szerződésből csupán 4 született meg. Az önkormányzati választások után azonban dr. Kovács Ferenc polgármester új pályázatot és stratégiát hirdetett, így 2012-ben megkezdődhetett a tényleges munka, ami hamarosan véget ér. A friss adatok szerint az üzembe helyezhető bekötések száma 3800 a valamivel több mint 8000-ből, július végére körülbelül 6 ezer bekötés valósul meg - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Tormássi Géza önkormányzati képviselő. © Eltemették Papp Jánost Több százan vettek részt Papp János nyíregyházi plébános temetési szentmiséjén a római katolikus társszékesegyház­ban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kvízmegfejtés Már az ősidők óta lakott helynek számít. A bronzkorban itt öntőműhely volt, melynek maradványai, s bronzfegyverek is előkerültek a földből. a) Rozsály Lakszöv: megtorpant a hátralék növekedése Nem kell újabb pót- befizetéstől tartaniuk a lakszövösöknek, de a jóváírásokra még várni­uk kell. NYÍREGYHÁZA, - Az 5200 fős tagság több mint kétharma­da teljesítette a tavaly nyáron kirótt 10 ezer forintos pótbefi­zetési kötelezettséget. Beváltotta a reményeket A javuló fizetési morál, a Nyíregyházi Lakásszövetke­zet szigorú gazdálkodása és költségtakarékossági intéz­kedéscsomagja beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy évvel ezelőtt havi 3 millió fo­rinttal nőtt a kintlévőségünk, az idén ez 700-800 ezer fo­rintra mérséklődött.- A likviditási lejtőn tehát még nem sikerült megáll- nünk, de tisztes távolságba kerültünk a likviditási szaka­déktól, s ha így folytatjuk, pár éven belül képesek leszünk hátat fordítani neki, és fel­kapaszkodni az emelkedőn! - jelentette ki a közelmúlt­ban tartott éves közgyűlésen Szathmáry Imre, a Lakszöv ügyvezető elnöke, majd hozzátette: a pótbefizetések megígért és megszavazott jó­váírására csak a viharfelhők elvonulása után, a 3 éves vál­ságkezelési program végén kerülhet sor. Olcsó trükkökkel próbálkoztak A Hotel Korona 1. emeleti rendezvénytermében a sza­vazati jogosítvánnyal ren­delkező küldötteken kívül lakásszövetkezeti tagok is helyet foglaltak, kérdéseket, észrevételeket fűzve az egyes napirendi pontokhoz, a kül­döttekhez, illetve az előter­jesztőkhöz. A 38 küldött részvételével határozatképesnek nyilvá­nított, Tóth Tibor levezető elnökletével lezajlott döntés­hozó fórumon az ügyveze­tő elnök kitért arra is, hogy egyes lakóközösségek „olcsó trükkökkel” próbálták kiját­szani a szigorított költség- vetési szabályokat, például mondvacsinált okokkal épü­letrészeket igyekeztek élet- veszélyessé nyilváníttatni, és a helyreállításukra forrást igényelni. Elköltötték, amit spóroltak Lényesen lelassult a hát­raléknövekedés mértéke, ugyanakkor tény, hogy a háztartások egy része a re­zsicsökkentés, hőszigetelés és energetikai korszerűsí­tés révén nyert megtakarítá­sokat nem a felhalmozott tar­tozásai kifizetésére fordítot­ta, hanem egyszerűen felélte, elköltötte.- A rosszindulatú riogatá­sokkal ellentétben újabb pót- befizetés elrendelésére nem kell számítani, erre sem a ve­zetőség, sem a küldöttgyűlés nem adná áldását, viszont fontos, hogy maradéktalanul betartsuk és betartassuk a költségvetési fegyelmet. Nem szabadulhatnak el újra a hát­ralékok, a meglévő kintlévő­ségeket pedig minden törvé­nyes eszközzel be kell hajtani. Továbbra is él a kötelezettség Kár, hogy a hatályos paragra­fusok gyakorta inkább akadá­lyozzák, nem pedig támogat­ják a Lakszöv jogi képviselőjét ebben a törekvésben.- Hátráltatta a pénzügyi stabilitás elérését a vélt iga­zát bírósági úton és szóróla­pokon egyaránt hangoztató, tagságunk köréből toborzott csoportosulás „ne fizess” (el- lenjkampánya, holott közös, jól felfogott érdekünk lenne a válsághelyzetből való miha­A fizetési kötelezettség fennáll a nem fizetők­kel szemben. SZATHMÁRY IMRE marabbi kilábalás, és a jóvá­írások megkezdése.- Mint ismeretes, a bíróság nem függesztette fel a tavaly májusban meghozott pót- befizetési határozatot, így a fizetési kötelezettség tovább­ra is fennáll a nem fizetőkkel szemben! - hívta fel a figyel­met Szathmáry Imre. A küldöttgyűlésen arra is fény derült, hogy a legtöbb „lakszövös” ház érintett a törvény által kötelezően elő­írt gázbiztonsági műszaki felülvizsgálat teljesítésében, és a szükséges javítási, kor­szerűsítési munkák elvég­zésében, ám ennek tetemes költségvonzata (egy éven be­lül 35 millió forint kiadás) újra padlóra küldené a Nyíregyhá­zi Lakásszövetkezet viharvert büdzséjét. A vezetőség szerint a meg­oldást az ütemezett, időben széttagolt megvalósítás és fi­nanszírozás jelentené, km-pi Állatorvosi ügyelet Június 14-én és 15-én a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Sás István (06-30/968-1107), a baktalórántházi kerületben dr. Gyene Bálint (06-30/958-7919), a nyíregy­házi kerületben és a vásártéren is dr. Gonda Gedeon (06-20/944-0111), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Erdélyi Béla (06-30/324-2750), a mátészal­kai kerületben dr. Drabik Sándor (06- 30/477-4821), a csengeri körzetben dr. Drabik Sándor (06-30/477-4821), a fehérgyarmati kerületben dr. Heraeg Károly (06-30/303-4680), a vásá- rosnaményi térségben dr. Koncz B. Sándor (06-70/216-6465). Piaci árak a megyéből Áru Nyíregyháza Mátészalka Max-24 Kft. Kisvárba Újfehértó Záhony Paradicsom 400-500 400 400-480 350-480 400-500 Paprika 350-500 400-600 350-1100 550-850 400-500 Fokhagyma 800-1100 1200 900-1100 1300-1500 800-1000 Retek 100-300 120-250 100-200 150-350 80-150 Uborka 250-300 120-200 199-300 350 200-300 Szárazbab 800-1000 900-1300 900-1000 800-1000 900 Gomba 600-900 800 700-900 750 700 Zöldborsó 250-300 300 300-350­S.káposzta 250 250 250-300 250-400 250 Alma 200-300 250-300 100-300 250-350 100-250 Sárgarépa 120-250 200-250 150-200 300 100-150 Petrezselyem 300-400 200-250 150-600 300-450 250-350 Földieper 450-550 1000 400-900 600-900 400-600 Burgonya 150-200 130 80-170 100-200 100-150 Őszibarack­400-700 500-850 550-850­Hagyma 80-250 200 90-240 250 150-200 Mák 1000-1500 1300 900-1500 1300-1400 1000-1200 Dió 1600-2000 1700-2000 1400-2000 1700-2000 1400-1600 Karalábé 100-150 100 70-100 100 100-150 Karfiol 150-250 260 250-350 250-350 250-350 Kelkáposzta 150-250 200 199-250 250 200-250 Káposzta 100 100-120 80-140 150 100-150 Méz 1400-2200 1300-1700 1400-1800 1800-2200 1500 Tojás 25-32 25-35 25-40 25-30 25-30 Járdák épülnek és újulnak meg nyíregyháza. Helyreállítja a Liszt Ferenc utcai 54 méteres járdaszakaszt a NyírW Non­profit Kft. A társaság felszed­te a régi, töredezett beton járdalapokat, és lealapozza, valamint 81 négyzetméteren aszfaltozza a járdát. A felújí­tással egy másfél méter szé­les aszfaltjárdát alakítanak ki, melyet a megnövekedett gya­logosforgalom tesz szükséges­sé. A helyreállításhoz 8 tonna aszfaltot használnak fel, a munkálatok előreláthatóan a jövő héten befejeződnek. A társaság tervei között szerepel az utca túloldalán lévő járda felújítása is, azt a fák gyökerei tettek tönkre. A járdaépítések és helyreállítások az idén a vá­ros negyven helyszínét érin­tik, és közel 120 millió forintba kerülnek. km Ma nem fogadnak látogatókat ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHlV A múzeumfalu zárva lesz szombaton NYÍREGYHÁZA. Június 14-én, szombaton a Sóstói Múzeum­falu rendezvény miatt zárva tart. Az intézmény dolgozói köszönik a látogatók megér­tését. KM

Next

/
Oldalképek
Tartalom