Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-11 / 134. szám
2014. JÚNIUS 11., SZERDA KELET A szezon koncerttel és bábszínházzal indul nyíregyháza. A szabadtéri színpadon hamarosan indul a szezon: augusztus közepéig koncertek, előadások, filmek és bábelőadások várják az érdeklődőket. Június 20-án, pénteken 19.30-tól a Műsuck, a Móricz Zsigmond Színház zenekara és barátaik adnak koncertet, fellép a Spider, a Karmapirin és Oláh Ibolya. Június 28-án 20.30-tól egy világhírű musical-t láthat és hallhat a közönség: Stein- Bock-Harnick Hegedűs a háztetőn című darabját a Pannon Várszínház társulata mutatja be. Június 21-én 17 órától a Kalamajka Bábszínház a Kacor királyt adja elő a legkisebbek örömére, június 27-én pedig a kertmozi is elindul: 21 órától a Felhőatlasz című színes, magyarul beszélő, amerikai-német fantasztikus filmet vetítik. KM Jalta, A ** 1 Rendezvények, i esküvők | lebonyolítását, 1 hidegtálak ' készítését vállaljuk \W & napi menüajánlata: Magyaros karfiolleves, hentes tokány, penne tészta Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frissensült ételek kedvező áron! I ® 20/571-1373 A menő ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. r>J Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft 1 Nyíregyháza, Tünde u. 10/A HIRDETÉS <§> Művészpáholy a Bencs villában A Bencs villa legutóbbi rendezvényén annyi művész találkozott egymással fellépőként és nézőként, hogy akár művészpáholyt is alapíthattak volna. A nyáresti beszélgetés apropóját a 75. születésnapját ünneplő Szabó Tibor festő- és grafikusművész tárlata adta. E jeles alkalomból barátja, Bugya István költő idézett fel közös emlékeket, verseit pedig Abonyiné Antal Anna olvasta fel. A vendégek sorát Stevanyik András író gazdagította, aki készülő könyvéből idézett, Szabó Tibort grafikán örökítette meg Lengyel Tibor szobrász, rajztanár, és egy másik festő, Balogh László tájképeit is megtekinthették az érdeklődők. fotó: pusztai Sándor A múzeumok éjszakája nyíregyházi eseményei, június 14. Jósa András Múzeum 16 óra: Kapunyitás, közreműködik a Debreceni Helyőrségi Zenekar______ 16-18 óra: Készítsünk műtárgymásolatot a restaurátor műhelyben! (234. terem) _______________ 16-22 óra: „Népi játzótér” - hordólovaglás, gólyalábazás, karikadobálás, mocsárjára^ libaterelés (múzeum udvar) 16- 02 óra: „Nyíri játzó" kisdedeknek, pulyáknak, jóravaló sihedereknek, „játz- ós kedvű" atyafiaknak meg asszonynépeknek! (II. em. 225. terem) 16.30-17 óra: Dió Trió (udvar) 17- 17.20 óra: Flexi Team (udvar) 17.20-17.35 óra: Új időszaki kiállítások megnyitója (udvar), Jósa és Krúdy kora időszaki kiállítás (múzeum 102. terem), A régészet (h)őskora időszaki kiállítás (múzeum 118. terem), Nyíregyháza Krúdy és Jósa szemével időszaki kiállítás (múzeum 1. emelet), Béke a háborúban időszaki kiállítás (múzeum 130. terem) 17.35 óra: „Tervezz Mozaikot” eredményhirdetés, díjátadás (udvar) _____________________ 17.45-18.15 óra: Pregitzer Fruzsina: A gyerekszoba meséi (Retro lakás) 18-18.45 óra: Magyar reneszánsz koncert (udvar) 19-19.30 óra: Pregitzer Fruzsina: A gyerekszoba meséi. (Retro lakás) 19- 20 óra: A Prémvadászok No haté! koncertje (udvar) ______________ 20- 20.50 óra: Álomfejtés Huszárik Katával (udvar) ____________ 22.15-23 óra: Laár András előadása 23.20- 00.20 óra: Szüret Utcza koncert (udvar) _________ 00.10-01. óra: Álomfejtés Huszárik Katával (udvar) ___________ 00.40-01.45 óra: Nap együttes koncert (udvar) __ ____ ______ Levéltár, Széchenyi utca 4. 15-17 óra: Levéltári délután. Életké- pek Károlyitól Krúdyig ___________ 15- 15.20 óra: „Egy puszta házban, üres kamarában.” Károlyi Sándor és kora című kiállítás megnyitója ______ 15.20- 16 óra: Levéltári források Jósa és Krúdy korából _______________ 16- 17 óra: Raktárlátogatás, gyermekfoglalkozások _________________ Iparkamara, Széchenyi utca 2. 16.30- 22 óra: Hagyományőrző íjá- szat a Naplövő Egyesülettel (udvar) 16.30- 22 óra: Honvédelmi, rendvédelmi és tűzvédelmi bemutató (udvar) __________________ 18-18.50 óra: Krúdy és Gasztronómia Huszárik Kata ésTóth Zolka és Illyés Ákos és Gyuris Tibor előadása (díszterem) _ 19.20-20.50 óra: Mozi: Szlndbád színes magyar filmdráma (díszterem) 21.30-01 óra: Csillagászati barangolások (udvar) _______________ Kállay Gyűjtemény, Széchenyi u. 1. 15 óra: Kapunyitás______________ 20-01 óra: No Techno Country Band koncertje. Western kocsma, indián sátor, arcfestés, fotózás, gyöngyfűzés, interaktív játékok, farkas simogató, mosómedve show, ételek-italok, ro- deo-bika bajnokság, tombola értékes nyereményekkel! _______________ E vangélikus templom, Luther tér 14. 20-20.50 óra: Kazár Ticiána, Szilágyi Szabolcs és dr. Kovács László Attila komolyzenei koncertje ___________ Kereszt utcai sörkert, Kereszt u. 18.15-19 óra: A sör Krúdy és kortársai asztalán - előadás Katona Csabával 20- 20.45 óra: A fröccs Krúdy és kortársai asztalán - előadás Katona Csabával _______________ 21- 21.45 óra: Kávéházak és kocsmák, Novák Miklós előadása ________ Vízügyi Gyűjtemény, Móricz Zsigmond u. 48. 16-24 óra: ...láttam megelevenülni a múltat, a hajdani lápot” Péchy László és Tarczy Sándor öröksége kiállítás Tárlatvezetések, folyamatos filmvetítés, frissítő limonádé, zsíros kenyér, játékos feladatok gyerekeknek _____ Vasutas Művelődési Ház, Toldi utca 23. 15-01 óra: Vasútmodell kiállítás. A debreceni HEXVAVE Vasútmodel- lező Egyesület 25 méternyi HO-ás modulasztala, vonatvezetés (digitális) ____________________ Szabadtéri színpad, Benczúr tér 22. 21-21.45 óra: A Belmondo együttes koncertje (J> 05.15 Hajnali gondolatok 0520 Az ESTE 05.50 Ma reggel 09.00 Galápagos - David Attenborough sorozata © Angol természetíilm-sorozat 09.55 Valóságos Kincsesbánya® Magyar ismeretterjesztő sorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.15 Sporthírek 1220 Időjárás-jelentés 12.30 Hrvatska Krónika 13.00 Ecranul Nostru 13.30 Bajban a Főid© Francia ismeretterjesztő sorozat 14.30 Szívtipró glmi® Ausztrál tévéfilmsorozat 1520 Az élet megy tovább ® Brazil tévéfilmsorozat 16.10 Jövő-Időben 1620 Híradó* 1635 Párizsi helyszínelők @ net felügyelő-zuhanás a halálba® Hegymászó fiatalok az éj leple alatt azon versengenek, hogy ki mászik fel gyorsabban a toronyba. Egyikük azonban... 17.35 Francia bűnügyi tévéfilmsorozat 1725 Híradó 17.35 Rex felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévéfilmsorozat 18.30 Gasztroangyat válogatás® 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 2020 Szabadság tér'89 21.10 így készült „A csodacsapat” szinkronja® Magyar ismeretterjesztő film 22.05 Az ESTE 22.40 Híradó 22.50 Sporthírek 22.55 Búcsú a békeévektől ® 23.10 Szent József a Dobroda partján© Magyar dokumentumfilm 00.05 Rex felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévéfilmsorozat (ism.) 00.55 Az élet megy tovább ® Brazil tévéfilmsorozat (|>2 08.50 Gondos Bocsok 09.15 Dip és Dap 0920 Aprónép 09.30 Dörmögőék kalandjai 09.40 Caillou (l-ll.sorozat) 09.45 OzieBoo! 09.55 Hetedhét gyerekhíradó 10.05 Boldogvölgy 10.15 Kenguk© 10.25 Flxi, Foxi és barátaik © 10.50 Telmo és Tula© 11.00 Garfield és barátai © 1125 Hunyormajor© 11.50Tilly és barátai© 12.05 Zazie kisasszony© 12.10 Amika® 1225 A világ meséi® 12.40 Rocky és Bakacsin @ 13.30 Egyszer volt© 14.00 Tilly és barátai © 14.10 Hunyormajor© 14.35 Zazie kisasszony© 14.45 Garfield és barátai © 15.10 Fixl, Foxi és barátaik © 15.35 Telmo és Tula© 15.45 Kenguk© Pusztuljon, aki nem nősül!® Az indiai származású Mrs. Sethi Londonban él családjával. Az asz- szony megszállottan keresi a megfelelő kérőt a vonzó, de öregedő lányának. 22.05 16.00 Boldogvölgy 16.05 Csűrcsavarosdl 16.30 Alex és a hangszerek 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.05 Aprónép 17.15 Gondos Bocsok 17.40 Sebaj Tóbiás II. Sorozat 17.45 OzieBoo! 17.55 Magyar népmesék 18.00 Mirr-Murr kalandjai II. 18.10 Caillou 18.15 Dip és Dap 1825 Mumin-völgy 18.40 Noddy kalandjai 18.50 Thomas, a gőzmozdony 19.05 Timothy iskolába jár 19.30 Eszes Jess 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó este 20.50 Lengyelország© 2120 Heartland VI. évad @ 22.05 Pusztuljon, aki nem nősül!® 23.45 Különleges mentőalakulat® 00.30 így készült „A csodacsapat” szinkronja® RTL KLUB 04.05 Barátok közt® Magyar filmsorozat 04.35Amentalista@ Amerikai krimisorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacok! © 07.35 Híradó Reggel A RTL II23 órakor jelentkező Híradójának az ismétlése 08.088.08 - Minden Reggel © Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz© Közszolgálati magazin 13.25 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 14.40 Az örökség© Amerikai filmsorozat 16.50 A mentalista® Amerikai krimisorozat 18.00 RTL híradó-Esti kiadás 19.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat Etfcteftve® Fiatal lány holttestét találják egy sikátorban. A rendőrség megszünteti a nyomozást, így az eset a hálózathoz kerül. Alex és csapata elsőként az áldozat nevét... 23.15 20.50 Barátok közt© Magyar filmsorozat 21.25 Szulejmán® Török kalandfilmsorozat A szultán nagyasszony elhatározza, hogy beszámol a szultánnak Hürrem előéletéről. Ibrahmot az ünnepségen valaki orvul meglövi egy mérgezett nyíllal. A pasa válságos állapotba kerül. Az orvosok Matrakos javaslatára egy barlangba viszik, melynek vize a hiedelem szerint minden bajra gyógyír. Hürrem titokban koronát készíttet magának a palota ékszerészével. Erről azonban tudomást szerez a valide, aki úgy dönt, ideje, hogy Szulejmán tudomást szerezzen Hürrem viselt dolgairól. 23.15 Elfelejtve® Amerikai krimisorozat 00.15 Reflektor® Sztármagazin 00.30 Egy botrány részletei® Angol thriller fr 05.35 Psych - Dilis detektívek® Amerikai krimivígjáték-so- rozat 0625 Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA© magazinműsor 09.30 Stahl konyhája© 09.35 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 13.00 Knight Rider (ism.)© Amerikai akciófilm-sorozat 14.00 Walker, a Texas-i kopó © Amerikai akciófilm-sorozat 15.00 Halatortán® vendégváró valóság-show 16.00 Családi Titkok© Magyar reality sorozat 17.00 Maricruz© Amerikai-mexikói filmsorozat 18.00 Tények Élőben Damaszkuszbói© A cég elvállal egy csoportos keresetet, melyet Szíriában meggyilkolt tüntetők családjai nyújtottak be, Will pedig... 23.40 19.30 Jóban Rosszban® Magyar filmsorozat 20.00 Közben: Skandinávlottó sorsolás 20.15 Magánnyomozók (ism.) © Magyar doku-reality sorozat 21.15 Édes élet© reality sorozat 22.40 A gonosz álarca® Amerikai filmsorozat 23.00 Közben: Kenósorsolás 23.40 A férjem védelmében ® Amerikai filmsorozat Eli tovább csatázik a riválisával. Stacie Hall-lal. Eközben pedig Wendy Scott-Carr bemutatja a bizonyítékait az esküdtszéknek.. 00.40 Tények Este hírműsor 01.25 Aktlv(ism.)@ magazinműsor 01.50 Tűzvonal® Német-svájci akciófilm 03.15 Maricruz (ism.)® Amerikai-mexikói filmsorozat ODUNATV 06.00 Kárpát expressz 06J0 Híradó 0635 Srpski Ekran 07.00 Unser Bildschirm 0730 Híradó 0735Határtalanul magyar 08.05 Rome Reports - Vatikáni híradó 0830 Híradó 830 0835 Térkép 09.05 Magyar elsők Az első magyar csillagvizsgáló 0920 Váratlan utazás ©10.15 A hegyi doktor @ 11.05 Monte Cristo gráfja @ 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 1225 Kívánságkosár1420 Mars 1430 A Black Rose vár titka @14250 Építészet XXI1520 Kennedyek - Az öröklődő boldogtalanság ©1630Térkép 17.00 Váratlan utazás© 18.00 Híradó 1835 Közbeszéd 19.05 Életképek ©19.40 T.I.R. ©20.45A hegyi doktor @2135 Hírek 2135 Dunasport2L45 Tűzsivatag @ 23.15 Beavatás © 2330 Egyszer volt..®0L15 Vers O ATV 5.15 700-as klub ®535 ATV START 8.05 Start + 8.40 Egyenes beszéd 9.50 Friderikusz közéleti talk- show Friderikusz Sándorral 10.30 Hazahúzó 11.15 Televíziós vásárlási műsorablak 1130 Álomsztori 11.55 ATV Híradó 1230 Lad bácsi konyhája 1410 Start+ 1525 Hetiszakaszl5.50 700-as klub @1635 Szókincs portré műsor 1655 Viiághíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Hír- vita 18.45 ATV Híradó1925Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 A tét 21A5 ATV Híradó 22.05 Világhíradó 2220 Friderikusz 23.05 Ha- zabúzó 00.00 ATV Híradó 020 No comment025Világhíradó 6.00 Paletta 630 Lapzárta 7.00 Híradó 8.05 Magyarország élőben 9.05 Versus 930Zöld övezet 10.00 Híradó 1030 Soroló 2 11.05 Stopper 1130 Gyógyhir @1100 Híradó 1105 Lapzárta 13.30 Paletta 1405Vetítő® 1530Retrográd 16.05 Páholy 1630 Paletta 17.00 Híradó 1730 Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 212130 Panaszkönyv 22.00 Híradó 2230 lkon 23.05 Magyarország élőben O FILM+ 06.00 Televíziós vásárlás 09.00 Flicka @ 1030 Szupervihar - A teljes megsemmisülés © 12.35 Boa - A rémület szorításában ©1435 Akit Buldózernek hívtak ©1650 Leon, a profi ©19.00Éna vízilovakkal vagyok @21.00 Lángoló jég® 23.00Mad Max 2. - Az országúti harcos® 00/45 Crank-Felpörögve® OSTORY4 06.00Andersen meséi 0630Casper 07.00 Balu kapitány kalandjai © 0730 Dallas® 08.30Gyilkos sorok ©09.30 NCIS@1120Afarm,ahol élünk@1325 Született feleségek® 1520 Poirot - Temetni veszélyes © 1720Columbo: Diplomáciai mentesség @ 19.00 Hír241935 Columbo: Kettős vágás ® 21.10 A csendestárt ®2325Dallas@0030Poirot-Te- metni veszélyes® Q DISCOVERY C. 4.00 Ereklyék a hátsó kertből 424 Bizarr testek 5.12 Elveszve - eladva! 5.36 Csomagcsaták 6.00 Ne próbáld ki otthon! 7.00 7.30 Hogyan készült? 8.00 Licitvadászok830Licitvadászok 9.00 930 Raktárvadászok 10.00 Csomagcsaták 1030 Csomagcsaták 11.00 Amcsi benzinfalók 12.00 Amcsi benzinfalók 13.00 Amcsi benzinfalók 1400Amcsi benzinfe- lók 15.00 Aranyláz Alaszkátan 16.00 Autókereskedők T7.00 Amcsi benzin- falók íaoo183019.001930 Licit- vadászok20.00 Kanadai raktárárverések 2030 Konténervadászok 21.00 2130 Csomagcsaták2200Raktárvadászok 2230 Raktárvadászok 23.00 Kanadai raktárárverések2330 Kanadai raktárárverések 0.00 Csomagcsaták 030 Licitvadászok 1.00 Autókereskedők 3 FÉM 3 07/45Szerelmes Anna@08.15 Szerelmes Anna © 08/45 Több mint Testőr © 09.15 STAHL TV 0920 STAHL TV A mesterszakács titkai ® 09.50 STAHL TV Édes & egyszerű @11.05 MÁSKÉPPEN ® 12.05 Magánnyomozók® 1400 Shopping Királynők © 15.00 Családi Titkok © 16.00 Hawaii FNe-0 (ism.) ©18.00 Az élet show-ja@19.10 Shopping Ki- rálynők® 20.10 LasVegas©21.10 NCIS © 22.10 Egy szoknya, egy nadrág ©0020 Tények OCOOLTV 09.00 Knight Rider © 10.00 Baywatch ® 11.00 Az elveszett erek- lyék fosztogatói ©12„00 A mentalista ©1230Knight Rider©13/45 Cobra U@1440Vámpimaplók@1535CSI ®1630 Cl: Miami helyszínelők © 1720 Showder Klub© Vidám show- műsor1820 Dr. Csont©19.15 Gyilkos elmék@20.15Amentalista©21.10 Dr. Csont © 22.10 CSI: A helyszínelők © 23.05 A rejtély © 00.00 Gyilkos elmék© 01.00 Dr. Csont©02.00 CSI: A helyszínelők ©03.00Az elveszett ereklyék fosztogatói © ONYTV 0630Híradó 0655 Híregyháza Közéleti magazin ©0730 Híradó 0755 Dolina kérdez.. © 08.00 Alkotás utca Kulturális magazin © 08.30 Híradó 09.00 Rá-adás ©09.30 Senora női magazin © 10.00 Képújság 1730 Senora női magazin © 18.00 Híradó 18.25 Rá-Adás Plusz egészségügyi magazin © 19.00 Híradó 1925 Donna kérdez... © 1930 Kórház-Kép © 20.00 Híradó 2025 Híregyháza Közéleti magazin @21.00 Híradó 2125 Dolina kérdez..©2130 Alkotás utca@22.00 Híradó 2220 Rá-Adás ©23.00 Képújság 630 Party Zóna-videoklipek © 7.00 Híradó 730 Halra fel! © 8.00 Híradó 8.30 Életvitel © 9.00 Híradó 9.30 Képújság 1730 Party-Zóna ® 18.00 Híradó 1830 Ring ©19.00 Híradó 1930Ring - Közéleti magazin ©20.00 Híradó2025 Film: Kopasz kutya © 22.00 Híradó 22.30 Ring - Közéleti magazin ism. @2330 Himnusz 23.35 Képújság O NAT. GEO. 07.00 Különleges építmények 08.00 Munkarohás értékmentők 0830 Ház- romboló kincsvadászok 09.00 Garázs varázs 10.00 Országút a pokolba © 11.00 Mi történne ha... © 12.00 Túlélési praktikák © 13.00 Szélsőséges világegyetem1400 Mérnöki találékonyság 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 1530 Eszement Játékok 16.00 A tíz legsúlyosabb természeti katasztrófa 17.00 A Harmadik Birodalom titkai ©18.00 Garázs varázsl9.00 Számok ] bűvöletében 1930 Pedig jó ötletnek tűnt © 20.00 Bekasztlizva külföldön © 21.00 Kincsvadászok 22.00 Járgányügyesek23.00Garázs varázs 00.00 Kincsvadászok 01.00 Járgányügyesek &CLASSFM 0.00 Class Zenetár új slágerek, valódi klasszikusok 6.00 Morning Show 10.00 Class Kívánságműsor 15.00 Class Délután 18.00 Jáksó Top 20 20.00 Csiszár Jenő műsora 22.00 Class Kultúra 0.00 Class Zenetár 3MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek930 Hírek kb.955 Hangtárl0.00 Krónika benne: Sport Időjárás 1030 Hírek 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál Gyerekekről - felnőtteknek 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 1223 Sportvilág 12.30 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház 1330 „Tebenned bíztunk eleitől fogva..." A református egyház félórája1400 Hírek1405 Arcvonások 14.30 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónika benne: sport 15.10 Megújuló értékeink 1535 Közelről 16.00 Kröne 1 ka 1630 Hírek 16/40 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika 1754 Sportvilág 18.00 Ütköző este 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Belépő 21.30 Rá- diószlnház21/48Rádiószínház22.00 Krónika2220 Sportvilág2230A nap történetei (ismétlő válogatás) 2257 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások Mózer Erzsébet restaurátor 2336 Tér-Idő (ismétlés) 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 7.00, 730, aoo 830,9.00,10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés H.02 Sporthírek 12.00,13.00 Hírek Időjárás. Közlekedés 13,02 Sporthírek1400, íaOO Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sport- hírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi RádióvalT7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés H.02 Sporthírek 1&00.19.00 Hírek. Időjárás Közlekedésl9.02SporthF rek 19.03 Kultúrfitnesz20.00,21.00, 22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 22.03 Rock Zóna23.00 Eleven O VIASAT3 06.50 Igazgyöngy© 07.45 Harmadik műszak © 0835 Gyilkos sorok © 0930 Szívek szállodája © 10.25 Megruházlak! 11.25 Mike ás Molly (Ism.) ©11.50 Mike és Molly © 12.20 Jóbarétok (Ism.) ©1250 Jóbarátok (Ism) ©1320Jim szerint avilág (Ism.) ©1350 Jimszerinta világ (!sm.)@1420Gyilkosszámok© 1520 Shark - Törvényszéki ragadozó (Ism.) @ 1620 Shark - Törvényszéki ragadozó © 1720 Megruházlak! 1820Jóbarátok ©1850Jóbarátok ©1920 Jim szerint a világ © 1950 I Jim szerint a világ ©2025 Két pa- ! si - meg egy kicsi (Ism.) A lányok veszik át az irányítást a házban, miután Charlie beleegyezik Chelsea kívánságába és megengedi Alan barátnőiének, Melissa-nak, hogy hozzájuk költözzön. © 2050 Két pasi - meg egy kicsi®21.15 Feketelista® 22.15CSI: NewYori<-i helyszínelők ©23.15 Nikita ® 00.15 Őrangyal® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni. 5014. iúnim 17... rsfitftrffik