Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-16 / 113. szám

2014. MÁJUS 16., PÉNTEK RÉCÉT Kikérik maguknak, hogy kihalnának A KSH adatai szerint a megyében kilenc olyan település található, ahol kétszáznál keve­sebben laknak. GARBOLC, KISHÓDOS, TIVADAR. Elöregedő lakosság, rohamo­san fogyó népesség, periféri­kus elhelyezkedés, ahová csak a mobilposta és a távolsági busz jár - nagyjából így fog­lalhatók össze azon hatvan település közös jellemzői, amelyek a KSH elemzése alap­ján a lét és a nemlét határán billegnek. A statisztikai hivatal olyan falvakat vizsgált, ame­lyek lakosságszáma a 20li-es népszámlálás idején nem érte el a kétszázat, valamint népes­ségük legalább 30 százalékát elvesztették a legutóbbi két cenzus között. Tivadar él és virul A vizsgált települések szinte mindegyike földrajzi és gaz­dasági szempontból is peri­férikus helyzetben van - nem ritkán az ország- illetve a me­gyehatár közelében fekszenek a legtöbbjük zsákfalu. Több­ségüket csak közúton lehet megközelíteni, azaz a tömeg- közlekedést csak a buszok je­lentik, de van olyan település, ahol még buszmegálló sincs. A felmérés apropóján ösz- szegyűjtöttük a szabolcs-szat­Építési tilalom volt érvény­ben 1970 és 1993 között Garbolcon. NAGY ROLAND Megyénk 200 lakos alatti települései Damó Garbóit Győröcske Kishódos Komlódtótfalu Nagyhódos Nemesborzova Rápolt Tivadar már-beregi kis településeket - a KSH adatai szerint a me­gyében kilenc olyan település található, ahol a lakosságszám nem éri el a kétszázat: Damó, Garbolc, Győröcske, Kishódos, Komlódtótfalu, Nagyhódos, Nemesborzova, Rápolt és Ti­vadar.- Kimutatott tény, hogy 2010-ben a népesség számá­hoz viszonyítva Magyarorszá­gon a legtöbb uniós támoga­tást a mi falunknak sikerült lehívnia. És ennek van is lát­szatja bőven - említette Danó Sándor, Tivadar polgármeste­re.- Gyönyörű, szép a telepü­lés, a Virágos Magyarországért versenyben rendszeresen elin­dulunk és már több rangos el­ismerést szereztünk. A fejlesz­téseknek köszönhetően több fiatal költözött már hozzánk az utóbbi időben például Fehér- gyarmatról. Olyan turisztikai tevékenységet bonyolítunk le, ami egyedülálló, főleg a Fel- ső-Tiszán számít annak. Aggo­dalomra semmi ok: Tivadar él és virul! Agrárium és turizmus Nagy Roland, Garbolc polgár- mestere kiigazította, lapunk munkatársát, amikor a telepü­lés elsorvadásáról faggatta.- Egy időben valóban beszél­hettünk a falu lakosságának csökkenéséről, hiszen 1970 és 1993 között építési tilalom volt érvényben, s akkor bizony sor­vadásra ítélték a falut, sokan elköltöztek innen. Az utóbbi időszakban megváltozott a GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH helyzet, igyekszünk a fiatalo­kat helyben marasztalni. Értünk is el eredményt, hi­szen míg 2011-ben 148 személy élt a községben, addig nap­jainkban a lakosság létszáma már 157 fő. A Start mintaprog­ramnak köszönhetően a mun­kaképes lakosságot tudja fog­lalkoztatni az önkormányzat, illetve a néhány helyi vállal­kozó - magyarázta a település vezetője. Kiugrási lehetőségek- Az önkormányzat saját me­zőgazdasági területtel rendel­kezik, kézi munkát igénylő növényeket - többek között uborkát, paprikát - termesz­tünk, s a termések értéke­sítéséből jelentős bevételre tesz szert a falu. Nagyon bízom abban, hogy megnyí­lik majd a határ itt nálunk is, hiszen az út már készen van Romániába, s akkor erőteljes növekedésnek indul a lakos­ság. A kiugrási pont számunk­ra az agrárium és a turizmus lehet. A helyi értékekre, kü­lönlegességekre építhetünk, például a Túr folyóra, a hármas határra, valamint arra, hogy itt van Magyarország legkeletibb pontja. KM-LTL, MML Becsben a postás, a gátőr- Ha valaki csak a puszta szá­mokból, adatokból indul ki, és nem lát azok mögé, akkor tényleg drámai képet fest, holott nem erről van szó. Kis­hódos nem pusztul el - vágta rá érdeklődésünkre Krakkó Zsigmond polgármester. - A statisztikából nem derül ki, én azonban tudom, hogy a drasz­tikus lakosságszám-csökkenés az árviz idejére vezethető visz- sza. Akkor kényszerűségből sokan elköltöztek, a lélekszám azóta vagy stagnál, vagy csak valamelyest apad. Az általá­nos iskolásaink Méhtelekre járnak, a középiskolások Fe­hérgyarmatra utaznak. Az ön- kormányzat csak a közmun­kaprogram révén foglalkoztat. Nálunk két „állandó” munka­hely van, amit a _ post ás és a gátőr tölt be. Egyébként kö­szönjük, jól vagyunk itt mi, Kishódoson, nem érezzük, hogy fenyegetne bennünket „az elpusztulás veszélye”. Nézőpont Ladányi Tóth Lajos Az én kis falum Kedvenc filmjeim egyike Az én kis falum (Vesnicko má stredisková). A csehszlovák vígjáték, melyben egy piciny helység joviális, groteszk, karikaturisztikus alakja­it, mindennapjait festette filmvászonra hatásosan Jirí Menzel. Ecsetelhető a Svejket is bravúrosan formázó Rudolf Hrusínsky, a kocsikísérő Otikot alakító Bán János, a köpcös Pavel, a hamisítatlan humor, az egyszerűség, a tökéletes korkép. Az egész úgy jó, ahogy van, minden jelenet, etűd, snitt kész teli­találat. Az ominózus film huszonki­lenc éve pereg. Hiányérzetem van viszont a mai kis magyar falvakat látva. Ha úgy tetszik: csehül állnak. A földrajzi fek­véstől, a kitörési lehetőségtől is függ a konkrét szerepük, a kérdés viszont általános: miből lehet manapság hosz- szútávú jövőt építeni falun, miből lehet megélni, mi ad munkát az önkormányzaton kívül, mi jelenti a megtartó erőt, mi marasztal bárkit is a szülőföldön, mi az, ami maj­dan visszavonzza a kitanult kútfőt, mire számíthat egy kiöregedőfélben, elfogyóban lévő település, van-e élet a közmunkaprogramon túl, mit tehet a polgármester, mi kell egy kisfalusi ember boldogsá­gához? Munkát ad az egyházmegye Az együttműködési megállapodás aláírói: Kocsis Fülöp megyés püspök és dr. Mozga Róbert, a megyei kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata igazgatója fotó: hajdúdorogi egyházmegye Nem rendelnek el tanítási szünetet tiszavasvári. Csütörtökön „szabadnapot” kaptak annak az általános iskolának a tanu­lói, mely intézmény területén egy 25 méter magas téglaké­ményt választott el a faltól az erős szél. A füstkivezető 2-3 centiméteres kilengése aggo­dalomra adott okot, ezért a helyszínre érkező tűzoltók biz­tosították a helyszínt, a rend­őrség és a polgárőrség 2 utcát lezárt. Bár tegnap hazaenged­ték a diákokat, emiatt nem rendelnek el rendkívüli tanítá­si szünetet az intézményben. A romhatáron belül egy családi házból 2 személynek kellett átmenetileg elhagynia az otthonát az omlásveszély miatt. A másik két ház 7 lakó­ja nem tartózkodott otthon - mondta el Dudás Szilvia tű. főhadnagy, a megyei katasz­trófavédelmi igazgatóság főe­lőadója. KM Az egyházközségekben tölthetik le büntetésü­ket a közérdekű vagy jóvátételi munkára ítéltek. NYÍREGYHÁZA. Együttműkö­dési megállapodást írt alá május 15-én a Hajdúdoro­gi Egyházmegye és a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata. A partnerség célja a pártfo­gó felügyelet alatt állók és a közérdekű büntetésre vagy jóvátételi munkára ítéltek jó irányú fejlődésének és a tár­sadalom hasznos tagjává vá­lásának támogatása, valamint a bűncselekmények áldozata­inak hatékonyabb segítése. A megállapodás értelmében az egyházmegye a területén lévő egyházközségekben a le­hetőségekhez mérten ségíti az elítélteket, hogy büntetésüket letölthessék, illetve teológus hallgatókat küld az Igazság­ügyi Szolgálathoz a pártfogó felügyelői munka megisme­rése céljából - tájékoztatta la­punkat Zadubenszki Norbert, a Hajdúdorogi Egyházmegye sajtóreferense. km Már letölthető az új menetrend nyíregyháza. Az idei nyári menetrend június 2l-étől au­gusztus 31-éig lesz érvényes, de a MÁV-Start honlapján már hétfőtől megnézhető és letölthető. A nyári menet­rend minden évben a balato­ni vasútvonalakon júniustól érvénybe lépő változásokat tartalmazza. Az ELVIRA inter­netes menetrendi keresőben az információk május 20-ától érhetők el. km Állatparkban az árva gólyák nyíregyháza. Megárvultak az ország leghíresebb, nagyhalá­szi gólyafiókái (webkamerán figyelte őket a világ). A fészek­ben élő négy fiókát a Nyír­egyházi Állatpark fogadta be - tudtuk meg Révészné Petró Zsuzsa osztályvezetőtől, szón A Központi Statisztikai Hivatal akkurátus analízisé­ből kiderül: közel 60 kis falut fenyeget a kihalás veszélye. A megszólaltatott szabolcs-szat- már-beregi települések veze­tőinek reagálásából viszont az tűnik ki, hogy csak árnyaltan drámai’kép, a számok mögé kell nézni. A rápolti, a darnói vagy éppen a nemesborzovai lakosok tudják igazán, hogy milyen is az ő kis falujuk. Jogos igényük, hogy legyen életterük, ne tűnjenek el, ne statisztáljanak egy XXI. száza­di katasztrófafilmhez. lada@inform.hu Kelet kvíz Melyik szatmári falu határában volt a tiszabecsi ütközet 1703-ban a Bajnok dűlőn? a) Tiszabecs b) Magosliget c) Uszka d) Kispalád A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Hogyan befolyásolta a programjait a rossz Idő? KORMOS JÓZSEF: Ki- ÁDÁM CHRISTOPHER: BALOGH EMESE Dé- fejezetten felbosszant Sok szabadtéri progra- lelőtt suliban voltam, az „égi hadviselés”. motelhalasztottak. délután Korzóztam. ORSÓS JÁNOS: Sajnos DEMETER DÓRA ' BÁNSZKI DÁNIEL: Az elmaradt a parkba ENIKŐ: Az én kedvem eső lemosta a pályáról tervezett találkozó. semmi sem rontja el. az amerikai focit.- Az esős, viharos idő amúgy sem a kedvencem, ha meg­nehezíti a munkába vagy hazajutást, ellehetetleníti a közlekedést és tönkre teszi a szabadtéri programokat, ki­fejezetten felbosszant az „égi hadviselés” - fogalmazott Kor­mos József. Ádám Christopher igyekezett felkészülni a vár­ható időjárásra, de így is bőrig ázott. - Ami ennél is jobban bosszant, hogy sok szabadté­ri programot elhalasztottak a szervezők - tette hozzá. Ba­logh Emese (Apagy): - Nem örülök a borús, esős időnek, de alapvetően nem húzta ke­resztül a programjaimat. Dé­lelőtt suliban voltam, délután Korzóztam, ahogy eredetileg elterveztem. Orsós János a parkban szeretett volna időz­ni, beszélgetni a barátaival, de a szűnni nem akaró esőzés miatt ez meghiúsult. Demeter Dóra Enikő így válaszolt: - Az én kedvem most semmi sem ronthatja el. Két napos lelki gyakorlaton veszek részt az osztálytársaimmal Borbányán. Felkészültem: az időjárásra „testileg”, vagyis öltözék te­kintetében, a programra pedig szellemileg. Bánszki Dániel szí­ve szerint kedvenc sportjának, az amerikai focinak hódolna, de az esős, szeles időben saj­nos nem teheti. - Nem szere­tek a négy fal között kuksolni, alig várom, hogy jobb idő le­gyen! KM-PI ■ „Gólya nénik” A Jósa András Oktatókórház könyvtárában nyitva tartási idő alatt a szülésznői hivatás emléktárgyaiból látható kiállítás. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom