Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-08 / 106. szám

2014. MÁJUS 9., PÉNTEK KELET Nyírtávhő: fejlődés és változások Tavaly az Erdő soron végezte el az elöregedett vezetékek cseréjét a távhőszolgáltató illusztráció: racskó tibor A melegvízóra-cserék május 10-én, a vezeték- cserék június közepén kezdődnek. nyíregyháza. Az idén újabb nyolcezer távleolvasós víz­mérőt szerel fel a régiek helyébe a Nyírtávhő Kft. Nyíregyházán. A technikai fejlődés alapja lehet az úgy­nevezett okos mérésnek, hi­szen a távhő munkatársainak a jövőben nem kell időpontot egyeztetniük a fogyasztók­kal, és be sem kell menniük a lakásokba. A kormány azon dönté­se, mely szerint a mérőórák költségei a szolgáltatókat ter­helik, a nyírtávhős fogyasz­tóknak nem jelent változást, hiszen ezt tulajdonosként ed­dig is a cég fizette. Mindegyik távleolvasós lesz Arday Balázs ügyvezető igaz­gató lapunknak elmondta: az összesen mintegy 17 ezer víz­mérőből 9 ezer darabot már ta­valy kicseréltek, május ío-étől pedig a cég megbízólevéllel és kitűzővel érkező munkatár­sai elvégzik a maradék 8 ezer mérő ingyenes cseréjét. Egy­úttal azokat a költségosztókat is „modernizálják”, ahol még a régi, nem rádiómodulos készü­lékek teljesítenek szolgálatot. A vakáció ideje alatt elvégezzük a vezeték- cseréket. ARDAYBALÁZS- A mérőcserék szombaton kezdődnek, ütemezetten, előzetes kiértesítések alap­ján zajlanak, és várhatóan szeptemberre befejeződnek. Amennyiben a házigazdák­nak nem felel meg a jelzett időpont, egyeztessenek újat az értesitőn szereplő telefon­számon! Ne féljenek a hátralékosok! Kérdésünkre, előfordul-e, hogy valaki „elmenekül” a szakemberek elöl, illetve megtagadja a kötelező mérő­cserét, Arday Balázs elmond­ta: a jelentős hátralékkal ren­delkezők némelyike attól tart, hogy ha beengedi otthonába a szakembereket, azok - kap­va az alkalmon - leszerelik a régi mérőjét, de nem rakják fel az újat, és szolgáltatás nél­kül marad.- Ettől azonban a nyári óra­cserék alkalmával senkinek sem kell tartania! Mindenki­nél felszereljük az új, modern mérőt, az adósságrendezési eljárás más lapra és más nap­ra tartozik - hangsúlyozta az ügyvezető, hozzátéve: sem a költségosztókat, sem a víz­mérőket nem érdemes ma­nipulálnia a fogyasztóknak, mert az új rendelet értelmé­ben, ha a készülék sérült, nem leolvasható, akkor (a törvény értelmében) a ház fajlagos átlagfogyasztásának két és félszeresét számlázza ki az ügyfélnek a Nyírtávhő. Ön mennyire elégedett? A fogyasztókkal való közvet­len találkozás lehetőségét ki­használva, a melegvízmérők cseréjével párhuzamosan elé­gedettségmérést is végeznek a távhőszolgáltató munkatársai.- Arra kérjük az ügyfelein­ket, hogy önkéntesen, név nélkül töltsenek ki egy rövid, 10 kérdésből álló kérdőívet. Azt szeretnénk megtudni, hogy az elmúlt 2 évre vissza­tekintve mennyire elégedet­tek szolgáltatásinkkal, ügy­félszolgálati, tájékoztatási és hibaelhárítási tevékenysége­inkkel az emberek. Mindez a munkánk hatékonyabbá és ügyfélcentrikusabbá tételét szolgálja - árulta el Arday Ba­lázs. KM-PI Munkával töltik a „nyári szünetet” A tavaly elnyert pályázati forrásból június közepétől tovább folytatja a 30-40 éves, elöregedett föld alatti veze­tékek cseréjét a Nyírtávhő Kft. A közbeszerzés időben elindult, a kivitelezésre vál­lalkozók benyújtották aján­lataikat, a türelmi idő letelte és az eredményhirdetés után elkezdődhet a rekonstrukció. A feltáró munkálatok előtt alapos előkészítésre volt szükség a gyors és szakszerű kivitelezés érdekében. A Vay Ádám körúton, illetve a Kelet Áruháznál, a fényújság előtt felbontják az útburkolatot, kiemelik majd újra cserélik a problémás vezetékszakaszt. - Sajnos nem tudhatjuk ponto­san, mit találunk a föld alatt. Könnyen érhetnek minket kellemetlen meglepetések, amennyiben a régi, megsár­gult tervrajzoktól eltér a valós helyzet. A munkálatok ideje alatt közlekedési nehézsé­gekre kell számítani, illetve a melegvíz szolgáltatásban is lesznek átmeneti szünetek a csőszerelési időszakok alatt - mondta az ügyvezető. TeSzedd! - szedik is majd szorgosan A megyei kormányhivatal és a nyíregyházi polgármesteri hivatal mintegy háromszáz dolgozója csatlakozott az akcióhoz tavaly fotó: km-archív Diákok, kormány- és köztisztviselők is csat­lakoztak a programhoz. BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. Több mint ezer helyszínen lehet csatlakozni a „TeSzedd! - Ön­kéntesen a tiszta Magyaror­szágért” akcióhoz. A legna­gyobb magyar szemétgyűjtési mozgalom az idén háromna­pos lesz: május 9-H- között szedhetik a szemetet az akció keretében az önkéntesek. Az eddigi adatok szerint összesen több mint 74 ezren vesznek majd részt a szemétgyűjtés­ben. Nagyrészt általános isko­lák, önkormányzatok és cégek jelentkeztek, illetve hoztak létre találkozási pontot. A szemétgyűjtéshez szük­séges eszközöket - gumikesz­tyűket, zsákokat - az Országos Hulladékgazdálkodási Ügy­nökség (OHÜ) biztosítja és juttatja el az egyes találkozási pontokra a helyi koordináto­rokhoz. Szintén az OHÜ gon­doskodik az akció keretében összegyűjtött szemét elszállí­tásáról és ártalmatlanításáról. Zsákokba gyűjtik Több megyei intézmény is csatlakozott az akcióhoz. A Kölcsey Ferenc Gimnázium két helyszínen több mint 100 diákkal vesz részt a program­ban. Ma délután 14 óra 30 és 16 óra 30 perc között a Petőfi tér, Arany János utca, Buszál­lomás, Vasútállomás és Alma­tároló környékén, valamint a Tölgyes csárda, Hármas domb és Erdei tornapálya kö­zötti területen szedik zsákok­ba a szemetet. A megyei önkormányzat dolgozói ma délután fél 4-től Seszták Oszkár, a megyei köz­gyűlés elnökének vezetésével a megyeháza környékén sze­dik majd össze a szemetet. A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Kormányhivatal munkatársai szombaton fél 9-kor találkoznak a Kótaji úton lévő Növény- és Talajvé­delmi Igazgatóság székházá­nál, és innen indulnak össze­gyűjteni a hulladékot. A TeSzedd! akcióval Ma­gyarország csatlakozik az Eu­rópai Bizottság Let’s Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Euró­pát!) projektjéhez. Ennek ke­retében május 10-én Európa 28 országában tartanak egy­szerre a TeSzedd!-hez hason­ló szemétgyűjtési akciót. MTI, KM Nyolc előadó, érdekes témák NYÍREGYHÁZA. A téli közfoglal- koztatásról (előadó dr. Rezsőfi István, a munkaügyi központ igazgatja), a járási hivatalok működésének tapasztalatairól (dr. Hosszú József, Tiszavasvá- ri Járási Hivatal vezetője) szóló tájékoztatók is szerepelnek a megyei Államigazgatási Kol­légium ma 11 órakor kezdődő ülésén. A megyeháza dísztermében szó lesz még megyénk ár- és belvízi helyzetéről és a fej­lesztésekről (Bodnár Gáspár, a FETIVIZIG igazgatója), az ukrán-magyar határrendésze­ti helyzetről (dr. Tarcs Csaba megyei rendőrfőkapitány), va­lamint a katasztrófavédelem aktuális kérdéseiről (Cepely Zsigmond katasztrófavédelmi igazgató) is. Dr. Vinnai Győ­ző országgyűlési képviselő a megújult területi közigazga­tásban rejlő együttműködési és partnerségi lehetőségekről tart előadást. KM Nézőpont Ladányi Tóth Lajos Interciki Klasszikussá nemesült a fekete-fehér reklám: „Le­maradtunk! Mert hiába mondtam, hogy váltsd meg előre a jegyeket!” A vas­úti menetjegy és helyjegy elővételére inspirált az idős házaspár bosszankodása. „De ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad. Óóóóóóóó...” Más idők jártak akkor a síneken. Manapság jóval nagyobbak az igények, az el­várások, aminek az államvas­út igyekszik megfelelni, de vannak nehezen ledönthető korlátok. Olyan sínpárokkal nehéz bármit is kezdeni, melyek alkalmatlanok a gyor­sabb közlekedésre. Igenám, de akkor miért nem a lassabb menetidőhöz igazítják a csat­lakozást? így aztán marad a csalatkozás, és az arc, mint akit a mozdony füstje fájdal­masan megcsapott. Késni kellemetlen érzés, főleg ha időre megy az utazó. Kárba vész az igyekezet és az előre megváltott helyjegy, jöhet a plusz dohogás és a tortúra, mielőtt folytatódna a más­ként eltervezett túra. Mellbevágó, hogy Má­tészalka és Hodász között mostanság 20 km/h-val cammog a vonat. A jamaicai Usain Bolt a világcsúcs eléré­sekor 37,58 km/h sebességgel sprintéit. Egy Sarah nevű nősténygepárd a cincinatti állatkertben 98 km/h-ra gyorsult fel. Mindeközben a MÁV az ominózus szatmári részen pályafelújítási munkákat végez gőzerővel, hogy jobb legyen a zakatolok komfort- érzete. Pici bibi, hogy addig türelemjáték részese az utazóközönség. Ha pedig a puffogást felváltja a pöfö- gés, a vonat elindul, és szív majdnem megszakad. Vajon a szélvész suhanástól vagy a becsmérlő kacajtól? lada@inform.hu Kelet kvíz A település és környéke már ősidők óta lakott hely, ezt a régi Őrmező falu Cserepes-Kenéz határrészén talált bronzkori eszközök is alátá­masztják. a) Nyírtass b) Mezőladány c) Cégénydányád d) Nyírcsászári A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Neked volt kedvenc meséd? SZABÓ ANNABELLA: HEGYI ÁBEL: Talán a BUNYA ALEXANDRA: Örültem, ha egy király- népmesékért rajong- Piroska és a farkas lányról szólt a sztori. tam a legjobban. meséjét szerettem. v.-* • : 1 mm'-' srnrnrnKmammmm. BALADIN MARTIN: TAR BOGLÁRKA LILLA: MÓCSÁN EVELIN: Inkább a rajzfilmeket Micimackó rajongó Hamupipőke története részesítettem előnyben, vagyok. közel áll hozzám. Szabó Annabella konkrét me­sét nem tudott mondani an­nak ellenére, hogy az anyu­kája nagyon sokat olvasott fel neki kiskorában. - Szerettem, ha a mese egy királylányról és az ő lovagjáról szól - fogal­mazott. Hegyi Ábel nem volt az a nagy meserajongó. - Ha nagyon muszáj valamit mon­danom, akkor a népmesékre emlékszem vissza szívesen - válaszolta a fiatalember. Bunya Alexandra kedvenc története Piroska és a farkas sztorija. - Bár kicsit elcsé­pelt, én a mai napig nagyon szívesen veszem a kezembe a Piroska és a farkas találko­zásáról szóló meséskönyvet - mondta a fiatal lány. Barátja, Baladin Martin inkább a me­sefilmeket szereti, mintsem a meséket, így ő az Alvin és a mókusok című rajzfilmet említette kedvencnek. - Ol­vasni annyira nem szeretek - tette hozzá. Tar Boglárka Lilla Micimackó rajongó. - Olvastam a mesét, és az ab­ból készült rajzfilmsorozat minden egyes részét láttam. Kedvencem a címszereplő Micimackó - válaszolta a fris­sen érettségizett lány. Mócsán Evelin a kérdésre rövid gon­dolkodás után vágja rá: Ha­mupipőke. - Tetszett, hogy a gonosz mostohák ármányko­dása után happy end-el vég­ződik a mese - fogalmazott. KM-TG b Megújulva nyit ki az élményfürdő Május utolsó szombatján kinyit az Aquarius Élményfürdő, ahol addigra teljesen megújulnak a medencék és a belső tér iS. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom