Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-07 / 105. szám
736641___________________________________________________________ ___ ________________________________________________________________________________________________________ 738112 2014. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK KELET Forza Nyf Kart: hiányzik egy (fogas)kerekük A Forza NyF Kart szerkezete mindent tud, amit a versenykövetelmények előírtak. Sőt, annál is többet. NYÍREGYHÁZA. Mindannyian a határainkat feszegetjük, és mivel felmerült néhány probléma, a hátralévő napokban nem biztos, hogy jut majd idő az alvásra - mondja Ilku Beáta, a Forza NyF Kart egyik tagja a nagy megmérettetés előtt. A célegyenesben vannak Pénteken és szombaton rendezik ugyanis a Go-Kart, Go-Bosch! versenyt a Hun- garoringen, ahol öt egyetemi-főiskolai csapat méri ösz- sze a tudását. Pontosabban nem is ők, hanem a gokartjaik. Ez már a végső visszaszámlálás időszaka, amikor - elvileg - már csak az utolsó simítások zajlanak. Elvileg, mert a krach bármikor beüthet - és be is üt. A Nyíregyházi Főiskola csapata a célegyenesben van, magas szintű felkészültségük, kiváló csapatszellemük és a szakmai színvonal alapján a team tagjai nagy esélyesei annak, hogy dicsőséget szerezzenek maguknak és az intézményüknek. A munka és az erő végén- A munka végén járunk, de ez igaz az erőnkre is - meséli Bea, a csapat egyetlen hölgy tagja.- Kedden még azt mondtam volna, hogy már csak apróságok vannak hátra és hogy nagyon jól állunk, ám este kiderült, hogy elromlott egy olyan fogaskerék, ami nélkül az egyik legfontosabb feladatot, a parkolást nem lehet végrehajtani. Az alkatrészt le kell gyártani, be kell építeni és tesztelni is kell, ez pedig két nappal a verseny előtt nagyon nem hiányzott. A parkolási programban is találtunk egy hibát, annak a javítása is ránk vár, de megoldjuk, legfeljebb nem alA csapat tagjai bíznak a győzelemben szunk. Ez nem lesz újdonság, hiszen az elmúlt hónapok Nincs lámpád? Vegyél egy traktort! Mivel a csapat tagjai szinte mindig csúszásban voltak, kitalálták, hogyan használják ki egy nap mind a 24 óráját. Már az első éjszakai tesztelés is nagy kaland volt. Elsősorban azért, mert hamar kiderült, hogy az Fl-fútamok éjszakai versenyein sem véletlenül használnak fel egy kisváros- nyi áramot és erdőnyi lámpasorokat. A versenyszerű vezetéshez ugyanis jó, ha lát is az ember. Bár nem állt rendelkezésükre korlátlan energia, ezt a problémát is megoldották. Egy John Deere traktor jelentette a mobil stadionvilágítást, ami egészen biztosan egyedülálló megoldásnak számít. rendkívül feszített tempóban teltek. Csak a főiskolai előadásaink után, délután két-há- rom óra körül tudtunk hozzákezdeni a munkához és szinte minden nap este tízig-tizen- egyig dolgoztunk, sőt, még a hétvégéken is a gokarttal foglalkoztunk. De megérte, hiszen a szerkezet mindent tud, amit a versenykövetelmények előírtak. Igazi önjáró, környezettudatos, gazdaságos gépet építettünk, hat hónapos kora ellenére túltesz az utcai autók mindegyikén - mondja és hozzáteszi: bíznak a győzelemben. A verseny első napján, pénteken kell megtartaniuk a projektprezentációt arról, hogyan oldották meg az előírt feladatokat, hogyan gazdálkodtak a rendelkezésükre álló idővel és erőforrásokkal, és bemutatják a költségtervüket is. Szombaton lesz a nagy FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM megmérettetés: ekkor derül ki, hogy mit ér az elmúlt hét hónap megfeszített munkája. Mit is kívánhatnánk nekik? Forza NyF Kart! KM-SZA Kedden még azt mondtam volna, hogy már csak apróságok vannak hátra... ILKU BEÁTA SZABÓ ZOLTÁN és neje. BALOGH ESZTER 44. házassági évfordulójára, Tiszabezdédre. Sok egészséget és boldogságot kíván Zoltán fiuk és családja, továbbá Zsolt és unokáik: Levente és Milán! Nyerjen belépőjegyet a *■ ZIG-SINGERS emlékkoncertre UTÁN 2014/0 5?24 EMLÉKKONCKRT ZIG-SINGERS 10 szerencsés előfizetőnk egy-egy páros belépőjegyet nyerhet 2014. május 24-én 20 órától a Bujtosi Szabadidő Csarnokban tartandó ZIG-Singers emlékkoncertre. Mit kell tennie? Vágja ki ezt a szelvényt és küldje be szerkesztőségünk címére (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4—6.) A nyertesek neveit a május 20-ai lapszámban közöljük. Beküldési határidő: május 19.12 óra A borítékra írják rá: „Nyerjen ZIG-Singers belépőt a Kelettel” Mátyás az érettségin is igazságos volt Hunyadi Mátyást és Kossuth Lajost is választhatták az érettségizők. NYÍREGYHÁZA. A középkori egyházról, az ipari forradalomról, Hunyadi Mátyásról és a középkori Magyarországról is írhattak esszét a történelemből középszinten érettségizők. A diákok emellett Kossuth programjával, az 1956-os forradalommal és Nagy Imrével összefüggő fogalmazást is összeállíthattak szerdán. A téA gyerekek szövegértési képességét is igénybe vette a feladatsor. KAJATINNÉ POGÁCSÁS EDIT telsor első, rövid feladatokból álló részében a bolsevik diktatúráról, a rendszerváltásról és az 1989-es alkotmányról, a magyarországi holokausztról, Marxról és a liberalizmusról, az ókori kultúráról, valamint a közép-európai országok 2001 és 2009 közötti gazdasági teljesitményéről is kaptak kérdéseket az érettségizők. Változatos feladatsor Az Oktatási Hivatal közlése szerint középszinten 1275 helyszínen 77 777 diák, emelt szinten 124 helyszínen 6320 tanuló adott számot tudásáról történelemből.- Véleményem szerint változatos feladatsort kaptak a diákok, az esszék tanulóbarát jellegűek voltak. A teszteknél tárgyi tudásra volt szükség, és jó hogy a gyerekek szövegértési képességeit is igénybe vette a dolgozat - fogalmazott Kajatinné Pogácsás Edit, a Kölcsey Ferenc Gimnázium történelem szakos tanára, majd hozzátette: idén iskolájukban középszinten 107-en, emelt szinten pedig 29-en érettségiztek történelemből. Tetszett, hogy az érettségi a rendszer- váltással is foglalkozott. SIMON ESZTER- Tetszett a feladatsorban, hogy foglalkozott az idén 60. évfordulós holokauszttal és a rendszerváltással, ami a modern kori történelmünk egyik jelentős eseménye. Első megérzésem, hogy legjobban a Kossuth Lajos reformprogramjait taglaló feladat sikerült - mesélte Simon Eszter végzős gimnazista, majd hozzátette: számára a matematika és a kémia a választott tantárgy és ezeket viszi tovább az egyetemi felvételihez, ám ennek ellenére a történelmet sem vette félvállról, km, mti Középszintű történelem érettségi feladatok Ókori kultúra, középkori egyháztörténet, középkori várostörténet, Károly Róbert gazdasági reformjai, XIV. Lajos uralkodása, XVII. századi Magyarország kultúrája, XIX. századi politika, 1848/49-es szabadságharc, bolsevik diktatúra, holokauszt, rendszerváltás Magyarországon, helyi önkormányzatok, középkori egyház, ipari forradalom, középkori Magyarország, Hunyadi Mátyás uralkodása, dualizmus kora, reformkor, 1956-os forradalom és szabadságharc, hazánk a két világháború között. Ebfelügyelet: kutyajó lehetőség Manapság egyre gyakoribb az ideiglenes pótgazdi fotó: thinkstock Fuvarozást, sétálta- tást, elszállásolást is nyújt a kutyabarátoknak egy nyíregyházi házaspár. nyíregyháza. Mi a közös a munkavállalásban, egy nyaralásban, vagy az időskori gyengeségben? Hogy házi kedvencünk ilyen esetben nem kap kellő odafigyelést. Ekkor aztán jön a megoldás- keresés, hogyan tudnánk a lehető legtöbbet megadni a szeretett ebnek. Állatbarátok Czipáné Bistyei Ágnes és férje tavasszal nyitotta meg kutyafuvarozó, sétáltató vállalico- zását Nyíregyházán, amely egyre inkább kezd teret hódítani.- A Dunántúlon gyakori módja az állattartásnak, hogy ennek a „szakmának” a képviselőire bízzák kutyáikat mondjuk egy nyaraláskor. Mi még gyerekcipőben járunk, keleten csak ismerkednek a piaccal. Ennek ellenére gyűlnek vendégeink és a kutyaőrzés mellett szolgáltatásunk van, amikor már-már a házőrzésre is kiterjed, mondjuk mikor postaládát ürítünk, vagy a kertet vigyázzuk - meséli mosolyogva Czipáné Bistyei Ágnes, majd hozzátette: mára nem csak a gazdagok sportja, hogy másra bízzák a sétálta- tást, etetést és a felügyeletet, minden korosztály és korcsoport él a lehetőséggel, km-sa Főkapitányi fogadóóra nyíregyháza. Dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője május 12-én 10 órától 13 óráig lakossági fogadóórát tárt a Bujtos utca 2. szám alatti hivatali helyiségében. km Nyitott szemek és kiútkeresés KEMECSE. Két programját is bemutatja az érdeklődőloiek május 9-én a Fordulópont Kiemelkedően Közhasznú Egyesület a kemecsei Répásy Mihály Szociális Szolgáltató Központban. 13 órától az antidiszkriminá- ció, esélyegyenlőség, szemléletformálás, ismeretátadás és segítségnyújtás köré épülő Nyitott szemek programról, 14 órától a 15 mélyszegénységben élő családnak mentőövet jelentő Kiút a szegénységből projektről lesz szó. km