Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-07 / 105. szám
2014. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK KELET Sepsiszentgyörgyön is bemutatkozott a megye NYÍREGYHÁZA, SEPSISZENT- GYÖRGY. Erdély legnagyobb városünnepeként számon tartott Szent György Napok a találkozások ünnepe, melynek látogatottsága, forgalma évről évre nő. Kovászna Megye Tanácsa és Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület az idén is megszervezte - május 1-4 között, immár 23. alkalommal - a rendezvénysorozatát Sepsiszentgyörgyön. A turisztikai kiállítás és vásár a wellness téma köré szerveződött, ahol a testvér- és partnermegyék bemutathatták ilyen témájú turisztikai attrakcióikat is. A Szent György Napok rendezvényén Szabolcs-Szat- már-Bereg megye képviseletében Sztolyka Zoltán, a megyei közgyűlés tagja, Ro- zsály polgármestere, dr. Papp Csaba, a megyei önkormányzat jegyzője és dr. Kondra Laura, a Koordinációs Osztály vezetője mutatta be az érdeklődőknek szűkebb hazánkat és csinált kedvet ahhoz, hogy ellátogassanak hozzánk. Van miért, hiszen régi idők lenyomatait is őrzi a vidék, és megtalálhatók a modern kor aktív, vagy passzív pihenést, kikapcsolódást nyújtó létesítményei. Fürdők, gyógyfürdők Vásárosnaményban, Nyírbátorban, vagy Sóstón, kalandparkok, festői tájakon átvezető kerékpárutak, földvár Szabolcson. Szellemi és testi táplálékkal gazdagodott a megyesátorhoz ellátogató, hiszen szívmelengető egykori szőttes motívumokkal találkozhatott Ajakról és Paszabról, s aki megkóstolta a szabolcsi szilva- vagy almapálinkát, rögtön mesélni támadt kedve. Régi időkről, kedvenc, ki tudja hányszor felelevenített élményekről. A megyei jegyző sikeresnek értékelte a fesztiválon való részvételt a megye bemutatása, népszerűsítése, illetve határmenti kapcsolatok építése, együttműködési lehetőségek elmélyítése terén. KM Nézni és kóstolni valót is kínált megyénk Erdélyben fotó: önkormányzat PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Együtt-Pk - a Jobbikra és a Fideszre szavazni az EP-választáson történelmi tévedés és a nemzeti érdekeinkkel ellentétes - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Az Együtt-PM vezetője szerint a választás tétje, hogy kiderüljön, a vasfüggöny melyik oldalához akarunk tartozni. - Világos a választék, mert a Jobbik és a Fidesz politikája ebben a kérdésben nem irányában, csak sebességében különbözik. Mindkettő Oroszországhoz és az orosz érdekszférához közelítené hazánkat, s alapvetően szembe fordulnak az európai eszmével; a Jobbik kizáratná Magyarországot az EU-ból, a Fidesz már az unió peremére sodorta az országot. A jelenlegi kormány olyan gyengén képviselte a nemzeti érdekeinket, hogy a korábbi ciklushoz képest is 1500 milliárd forintot veszítettünk el, és az elmúlt 7 évben kapott pénzből 1500 milliárdnyi veszélyben van, amit a Fidesz kormány le akar nyúlni. Olyan képviselőket kell választani, akik ha kell, a Fidesz kormánnyal szemben is a magyar érdeket képviselik - mondta. Fidesz. _ a május 25-ei EP-választáson a szavazópolgároknak arról kell döntenie, kire bízzák Magyarország európai képviseletét. A Fidesz hazánk érdekeiért, egy polgári, nyugatos Magyarországért szeretne küzdeni. Meggyőződésünk, hogy a bukott baloldal és a szélsőséges jobboldal jelöltjei sokkal inkább ártanának, mintsem használnának Magyarországnak - jelentette ki Bajnai Gordon szavaira reagálva Vinnai Győző országgyűlési képviselő. - Az EP-választás tétje óriási, éppen ezért olyan megbízható, céltudatos képviselőket kell küldenünk Brüsszelbe, akik valóban kiállnak hazánk érdekeiért: megvédik a rezsicsökkentést, kiharcolják, hogy Európában mi fizessük a legalacsonyabb energiaárakat, kiállnak a magyar föld, a magyar akác ügyében, az Erzsébet program és a házi pálinkafőzés mellett, harcolnak az elnyerhető uniós forrásokért és szívügyüknek tekintik a külhoni magyarok sorsát, érdekeit is. Minderre a Fidesz nemzeti listája jelenti az egyetlen garanciát - tette hozzá Vinnai Győző. Kórházi kulisszatitkok NYÍREGYHÁZA. Lakossági fórummal egybekötött ingyenes egészségügyi szűrésekre, egészségügyi tanácsadásokra várja az érdeklődőket a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház.- A Nyír Plázával közösen május 15-én, 16 órától sorra kerülő programon a látogatók bepillantást nyerhetnek az intézményt érintő újításokba, fejlesztésekbe, valamint a Tömbkórház Projekt keretén belül, a Jósa András Oktatókórház területén épülő jövő kórháza kulisszatitkaiba - tájékoztatta lapunkat Vitkai Éva sajtófőnök. A bevásárlóközpont földszintjén berendezett szűrő- és tanácsadó pontokon az érdeklődők egészségi állapotát is ellenőrzik a kórház szakemberei.- Akik kedvet éreznek hozzá, a lakossági fórummal egyidő- ben kérdéseket tehetnek fel a diabétesszel, a stroke-kal, a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatban, mindemellett testsúly, testmagasság és BMI mérésen vehetnek részt, de ellenőriztethetik vérnyomásukat és a vércukor- szintjüket is. KM Döme mindenkit elbűvölt Döme ás gazdája a Kurcz Állateledel üzlet szakemberétől vették át nyereményüket FOTÓ: SIPEKI PÉTER- Döme eleinte rendkívül mozgékony volt, folyton rohant, ugrált majdnem kétéves koráig, mostanra azonban megnyugodott, szófogadó lett. Imádja a gyerekeket, a szomszéd kislány a hátára is ráülhet, belenyúlhat a szájába még evés közben is. Kiegyensúlyozott és nagyon családbarát, ez fajtajellemző - mutatott a jánkmajtisi gazdi a kedvencére, aki el sem mozdult Kinga mellől, míg beszélgettünk, ' és nyelvét lógatva tűrte, hogy az üzlet alkalmazottjai és szerkesztőségünk munkatársai egymás után simogatják, dögönyözik. Kinga azt is elárulta, hogy szeretne golden retrivereket tenyészteni, így Döme barátnőt kapott karácsonyra. Dorisz még ugyan fiatal, de nemsokára eljön az idő, amikor sok kiskutya szaladgál majd a Simon család udvarán.- A Kurcz Bt. körülbelül 15 évvel ezelőtt specializálódott a hobbiállatok, főként az emEgy jánkmajtisi gazdi 3 éves golden retrivere lett a megye legszebb „kisállata”. NYÍREGYHÁZA. Nemrég ért véget lapunk és a Szabolcs Online közös szervezésében a verseny, mely során a megye legszebb kisállatát kerestük. Döme, a 3 éves golden retri- ver toronymagasan nyerte a megmérettetést, melyben kétlábújának, Simon Kingának hatalmas szerepe volt. Folyamatosan buzdította Facebook-ismerőseit, hogy voksoljanak, aminek meg is lett az eredménye: övé Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye legmutatósabb háziállata. Barátnő karácsonyra- Mindenképpen golden retri- vert szeretettem volna, így nagyon sokáig keresgéltem, mire rátaláltam Dömére. Öt hónapos volt, amikor hozzám került, emlékszem, göndör volt a szőre, ami ennél a fajtánál szokatlan. Szerelem volt első látásra - mesélte mosolyogva Kinga, akivel szerda délelőtt a Kurcz Állateledel üzletben találkoztunk, ahol átvette a cég felajánlását, a 15 ezer forint értékű primőr kutyaeledelt és felszerelést. A gyerekek és a kutyák között ösztönös a kapcsolat. HORVÁTH JÓZSEF bér legjobb barátja, a kutyák élelmezésére. Nagyon sok olyan tulajdonossal találkozunk, aki nincs tisztában azzal, mi a legjobb a kutyájának, szakembereink ebben tudunk neki segíteni, hiszen tudjuk, hogy minden fajtának és minden egyednek mások az igényei - mutatott rá Horváth József ügyvezető, s hozzátette: az üzlet kínálata igazodott ehhez a sokszínűséghez, a világ vezető márkái mellett a legjobb hazai, valamint a kisebb, speciális igényeket kielégítő gyártók termékeit árusítják, amit a cég webáruházában is megrendelhetnek, és amit kérésre házhoz is szállítanak. Tízezer éves kapcsolat- Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, melyekkel a cég reklámozása mellett támogathatjuk a vevőkörünket, ezért csatlakoztunk ismét a Kelet-Magyarország kezdeményezéséhez. Igyekszünk minden olyan esemény mellé állni, ami az ember és az állat kapcsolatát erősíti, de támogatjuk az állatmenhelyeket, a legnagyobb kedvezményt adjuk a privát állatmentő szervezeteknek.- Az idelátogató családokon látom, hogy a gyerekek és a kutyák között ösztönösen alakul ki ez a kapcsolat, aminek nyilván a több 10 ezer éves egymás mellett élés az oka - mondta Horváth józsef, aki ugyancsak kutyatulajdonos, egy drótszőrű magyar vizsla szerető gazdája. km-csa Ismerős nevek a nagy adósok listáján A helyzet nem ennyire vidám: a listán zöldségforgalmazó céget is találunk ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK A nagy adósok legalább 220 milliárd forinttal tartoznak. NYÍREGYHÁZA. A NAV három havonta közzéteszi az adótartozással rendelkező cégek és magánszemélyek listáját - akinek van kedve és ideje a több ezer név átolvasásához, számos érdekességre bukkanhat. Maga az összeg elgondolkodtató: a magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós minimummal számolva több mint 40 milliárd forinttal, a cégek a 100 milliós küszöböt alapul véve több mint 180 milliárd forinttal tartoztak március végén, együttes tartozásuk legalább 220 milliárd (!) forintra rúg. Fuvarozók, ingatlanforgalmazók A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, ÍOO millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező cégek listáján 1827-en vannak, ezek egy részének az adószámát felfüggesztette az adóhatóság, több felszámolás, illetve végelszámolás alatt áll. A március 31-ei állapotot tükröző, 68 oldalas felsorolásban 72 Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei cégre bukkantunk, ezek közül 43 nyíregyházi. Záhonyt négy, Nyírcsászárit három, Balkányt és Nyírmi- hálydit két-két vállalkozás képviseli az összesítésben, ahol összesen 23 megyei településre - többek között Nagyhalász, Tiszabecs, Rét- közberencs, Gyüre, Biri, Terem - bejelentett cég nevét olvashatjuk. Az adósok között találunk építőipari, fuvarozó, gépészeti, személy- és vagyonvédelmi társaságot, de malomipari és ingatlanforgalmazó vállalkozás is szerepel a listán. Házastársak jóban-rosszban A magánszemélyek és egyéni vállalkozók összesítésében 4060 név és cím szerepel - ebből 1336-án egyéni vállalkozók -, a 79 oldalon át tartó felsorolás 142 szabolcsi adózót nevesít, 46-án nyíregyháziak. A megyeszékhelyet tíz névvel Mátészalka követi, majd az öt-öt nagy adóssal bíró Nyírbátor és Ibrány következik. Újfe- hértó és Kisvárda négy-négy, Csenger, Nyírbogát, Tiszavas- vári, Levelek és Tiszalök három-három névvel szerepel az összesítésben, amelyen Vásárosnaményt, Pusztadobost, Nagyhalászt, Nyírturát, Kótajt, Hodászt, Balkányt, Nyírmeggyest, Nagykállót és Fehérgyarmatot két-két adós képviseli, további 30 település pedig egy-két adózót ad a listára. Egy csengeri házaspár évek óta a listán szerepel, de pusztadobosi és mátészalkai házastársak is együtt tartoznak. Nyíregyházán ugyanazon a címen két azonos családnevű adóst találunk, Ibrányban pedig több név is ugyanaz, a cím azonban nem. A jelentős összegű adóhiányt felhalmozott honfitársaink listáján 136-an szerepelnek, az élen álló budapesti cég 398 millió forinttal tartozik, e mellé a 392 milliós jogkövetkezményt is be kell(ene) fizetnie az érintett vállalkozónak. Egy újfehértói kft. 115 millióval, egy tiszabecsi pedig 109- cel tartozik, a listán szereplő nyíregyházi társaságnak 100 millió forintot kellene befizetnie, egy nyíregyházi magán- személy pedig 21 millióval tartozik - ezen összegek mellett a szintén sok számjegyű jogkövetkezményeket is rendezniük kellene. km-sza ■ Készülnek a vizsgafrizurák Javában zajlanak a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola fodrásztanulóinak vizsgái, melyek a gyakorlati szakaszba értek, legutóbb kon- tyot kellett készítenie a fiataloknak. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Őszi kalászosok fajtabemutatója gyulatanya. Országos őszi káposztarepce és őszi búza fajta- és növényvédelmi technológiai bemutató lesz május 10-én 10 órától a Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomáson. A kísérleti parcellában több mint 130 kalászos fajtát hasonlíthatnak össze az érdeklődők, és átfogó képet kaphatnak a növényvédelemről, a megfelelő agrotechnikáról is. Az eseményen információs standok és álló gépbemutató vár mindenkit.