Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-03 / 102. szám

2014. MÁJUS 5., HÉTFŐ KELET Sport 11 Hat szabolcsi játékos a válogattban Az Észak-Kelet magyarországi amatőr ifjúsági válogatottban a szabolcsi játékosok is szép számmal képviseltetik magukat fotó: tudósítónktól Az öt megyéből verbu­vált ifjúsági együttes Olaszországban szere­pel-a Várda SE edzői­nek irányításával. labdarúgás. Színvonalas nem­zetközi tornán vesz részt a hé­ten Olaszországban, Umbria tartományban az Észak-Kelet magyarországi amatőr ifjúsá­gi válogatott. Az olasz amatőr liga által szervezett esemé­nyen három földrészről, kilenc csapat kapott meghívást. A válogatottakat olyan 1996 és 1997-ben született labdarú­gók alkothatják, akik megyei bajnokságokban szerepelnek. A magyar keretet úgy ala­kították ki az illetések, hogy áprilisban a régióhoz tartozó öt megyei válogatottnak (Sza­bolcs, Hajdú, Heves, Borsod, Nógrád) rendeztek egy tornát Tiszaújvárosban, ahol a me­gyei szakmai igazgatók a jelen­lévő kilencven labdarúgóból kiválogatták a legügyesebbe­ket. Húszán utazhattak A huszonkilenc fős bő keret ezután Markazon találkozott, ahol egy egymás elleni edző­mérkőzésen mutatott játék alapján sikerült leszűkíteni a létszámot. Az utazó 20 játé­kosnak pedig a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Igazgató­ság jóvoltából még két edzést tartott Tiszaújvárosban Kő­rizs Károly és Péter Tibor - mindkét szakvezető a Várda SE utánpótlásának szakmai munkáját segíti. A keretben hat szabolcsi tehetség kap lehetőséget. Válogatottunk a legerősebb csoportnak tartott hármasba került: Románia és a házi­gazda Olaszország ellen kell helytállnia. A B-csoportban Panama, Anglia, San Marino található, a C jelű hármasban pedig Tö­rökország, Bulgária és Kongó küzd egymással. A csoport­meccsek után az elsők és a legjobb második helyezett csapat az elődöntőbe kerül, mely mérkőzéseket szombat délelőtt rendezik, a győzte­sek pedig vasárnap 10.30 órá­tól játsszák a finálét. A dön­tőt élőben közvetíti az egyik olasz országos televízió. Az Észak-Kelet magyarországi amatőr ifjúsági válogatott va­sárnap késő este Budapestről indult el, és az 1100 ldlomé- teres út után hétfő délután érkezik meg Perugiába. KM Az Észak-Kelet magyaroszági válogatott kerete Kapusok: Lalik Gábor (Miskolci VSC), lllefalvi Gergő (SalgótarjániBTC). Védők: Gyurma János (Nyíradony VSC), Linzenbold Zsolt (DEAC), Ajtai Dániel (Salgótarjáni BTC), Orosz Richárd (Nyirgyulaj KSE), Kluk Tamás (Gyöngyösi AK, Subert Mátyás (Encs VSC), Középpályások: Szabó Dávid (Szatmár Unió FC), Miklós Martin (Salgótarjáni BTC), Till József (Nyírkarászi KSE), Galó Kristóf (Gyöngyösi AK), Fabu Richárd (Demecser SE), Stark János (Salgótarjáni BTC), Hajdú Ákos (Felsőzsolca VSE), Kiss Richárd (Demecser SE). Támadók: Petics György (Ibrány SE), Zámbó Jáfet (Salgótarjáni BTC), Árva Bence (Haj­dúszoboszlói SE), Fülöp Benjámin Márk (Gyöngyösi AK), Szakmai stáb: Kőrizs Károly (vezetőedző), Péter Tibor (edző), Bekecs Sándor (masszőr), Kvaka Árpád (technikai vezető), Bazsánt József (delegációvezető). A ráadásban kicsikart, egypontos győzelem Harmadik helyen zarta a rájátszást a nyíregy­házi együttes. kosárlabda. Ahogy arra az előzmények ismeretében szá­mítani lehetett, parázs han­gulatú meccset vívott egy­mással a fővárosban az MTK II és a Nyíregyházi FSE-NYKS Az amatőr női NB felsőházi rájátszásának utolsó forduló­jában végig fej fej mellett ha­ladtak a csapatok, a negyedek végén egyszer sem volt na­gyobb a különbség egy pon­tosnál. A legnagyobb előnyt a nyíregyháziak harcolták ki, amikor a harmadik negyed elején hat ponttal léptek meg, de a végén nekik kellett ka­paszkodniuk: Farkasinszki Orsolya egy, Papp Klaudia pedig két büntetőt dobott be, így jöhetett a hosszabbítás. Vendégoldalon hárman (Páll Vivien, Sándorfi Dóra és Gömze Angéla) is kipon­tozódtak, és a ráadásban is váljtott vezetéssel haladtak a felek. 79-78-as hazai veze­tésnél Papp Klaudia találatát Földesi Vanessa toldotta meg egy büntetővel, a végén az MTK játékosa a kettőből csak egy büntetőt értékesített, így az egypontos különbség a vé­gén a nyíregyháziak számára jelentett győzelmet. Ezzel az NYFSE-NYKS a harmadik helyen zárta a ráját­szást, és a harmadik helyért léphet majd pályára. KM-bt sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Amatőr női NB MTK Budapest ll-Nyiregyházi FSE-NYKS 80-81 (19-20,13-13,21-19,19-20,8-9) - hosz­szabbítás után_______________________________________________________________ _____ Városmajor, 50 néző, v.: Bátovszky, Lövei. NYFSE-NYKS: Papp K. 26/6, Földesi V. 1, Gömze 2. Páll V. 2, Farkasinszki 0.27. Csere: Ónya 12, Sándorfi 11, Popenko, Soós R. Edző: Farkasinszki Gyuláné. A Zelk IV. korcsoportos fiúcsapata az országos döntőbe jutott FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Kétszer is nyerőnek bizonyult a nyolcvanhat Az országos nyolcas döntőben folytathatja menetelését a Zelk. kosárlabda. Bejutott a IV. korcsoportos országos döntő­be a nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon Zelk Zoltán An­gol és Német Kéttannyelvű Tagintézményének fiúcsapa­ta. A zelkesek hazai pályán vívhatták meg az országos elődöntőt, amely során elő­ször a békéscsabai Lencsési Általános Iskola csapatát ver­ték 86-6l-re, majd a szolnoki Szegő Általános Iskolát győz­ték le 86-52-re. A nyíregyhá­ziak júniusban a debreceni országos nyolcas döntőben folytathatják remek szereplé­süket. KM Diákolimpia IV. korcsoportos fiú országos elődöntő, Nyíregyháza Végeredmény: 1. Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény (Bolden Immánuel, Csemus Ádám, Demeter Ádám, Fazekas Csaba. Heinrich László, Kurucz Ádám, Lakatos Zoltán, Papik Ákos, Szabó Balázs, Szalmási Tibor, Vaskó György, Virányi Boldizsár, edzők: Pethő Ákos, Gombkötő Norbert), 2. Szolnoki Szegő, 3. Békéscsabai Lencsési, 4. Salgótarján. HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom