Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-31 / 126. szám

2014. MÁJUS 31., SZOMBAT FOTÓ: SIPEKI PÉTER Mocsai Lajos élete elválaszthatatlan kedvenc sportágától, a kézilabdától, amelyet egy életen át szolgál Interjú: Mocsai Lajossal, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával, a Nemzeti Kézilabda Akadémia vezetőjével Olimpiák, címek, kupák: ez tényleg életmű A beszélgető Bodnärp^ v I Tibor if­A győri női csapat egymás után kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, férfivonalon a Szeged megszerezte az EHF-kupát és most először a Veszprém is tagja lett a BL négyes döntőjének. Tényleg ennyire jó a magyar kézilabda, ahogy azt a jelenlegi eredményei mutatják? MOCSAI LAJOS: Egyetlen egy szó hiányzik ebből a meg­állapításból, mert a magyar klubkézilabdázás ennyire jó. Meg kell nézni, hogy amióta európai kupacímeket szerez­nek csapataink, azokon belül miként alakul a magyarok és a külföldiek aránya. A klubér­dek nyilvánvalóan az, hogy a szponzorokat és a közönséget kiszolgálva nagyon erős játé­kosállománnyal lépjenek fel. Ugyanakkor ez nem szolgálja a nemzeti érdekeket. Akkor itt meg is állhatunk egy pillanatra, hiszen Ön is volt kettős szerepben, amikor a Veszprémet és a magyar férfi- válogatottat együtt irányította. Hogyan tudta feloldani ezt az ellentétet? MOCSAI LAJOS: Erre mondok egy példát. 2012-ben úgy lettünk olimpiai negyedikek, hogy kilenc veszprémi játékos volt a keretünkben, és szinte két teljes válogatott szintű mezőnysort tudott kiállítani a klubcsapatom. Mára ott tartunk, hogy három-négy, a nemzeti csapatban is számí­tásba vehető kézilabdázója maradt a Bajnokok Ligája vég­játékában érintett együttes­nek. A nyíregyházi közönség is láthatta, hogy nélkülük is erős nemzeti csapattal tud­tunk felvonulni, ez évekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Vagy említhetném a győrieket is, akik a magyar bajnoki címeik mellett akkor kezdtek el nemzetközi téren is meghatározó csapattá válni, amikor a kezdősor több mint ötven százaléka külföldi lett, hiszen a szélsőkön és Gör- bicz Anitán kívül a kapus, az átlövők és a beállós mind­mind légiósok. Ez a tendencia meghozza a klubsikereket, de a magyar kézilabdában máso­dik elvárásként ott vannak a nemzeti válogatottak is. A kettősség közepette miben lehet bízni? MOCSAI LAJOS: Abban, hogy a mostani állapotban eljön a válogatott érdekének a prio­ritása. Az olimpiai kiküldetés nyolcvan százalékban eldől a következő két hétben, hiszen a nagyon erős szlovén váloga­tottal vívjuk a selejtezőnket, a párharc továbbjutója pedig ott lehet az olimpiai kvalifiká­ciós világbajnokságon. Ott az első nyolc közé jutással van esély arra, hogy az olimpiai selejtezőből kijussunk Rióba. Ha ez nem valósul meg, akkor marad húsz százalék a len­gyelországi Európa-bajnoksá- gon, ahová még szintén ki kell kerülni, és az ott fennmaradó egy helyre a házigazda az átla­gosnál mindig jóval nagyobb sansszal pályázik. Maradva a klubkézilabdánál: mit vár a Veszprém hétvégi kölni szereplésétől? Született: 1954. március 10., MOCSAI LAJOS: Nagyon szur­kolok nekik, és a válogatot­ton belül mindannyian azt reméljük, hogy egy egészen fantasztikus sikert érnek el, erre van is esélyük. Hadd bújjon azonban elő belőlem a szövetségi kapitány is, és reménykedjem elsősorban abban, hogy senki ne sérüljön meg a négyes döntőben. Ne­künk úgy kell felkészülnünk a sorsdöntőnek mondható selejtezés párharcunkra, hogy a két meccsből álló németor­szági turnénkon kívül négy napot töltött együtt a váloga­tott keret, illetve adott még számunkra a mostani köz­vetlen felkészülés, amelynek eddigi részében a veszprémi­ek nélkül dolgoztunk. Korábban egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet, neve­zetesen arra, hogy a jelenlegi harmincon túli vagy már a harmincas éveit megközelítő generáció mögött nagy lyuk tá­tong, szinte teljesen kimaradt a húszas évei derekán járó, legjobb korban lévő középgeneráció. Mekkora veszélyeket rejteget ez magában? mocsai LAJOS: Amennyiben az olimpiáig versenyben tudunk maradni, akkor nagyon fontos, hogy megőrizzük a harmincon felülieket, és a lassan harmincas korosztályt. Utóbbiakat Nyíregyházán is jól ismerhetik, hiszen kilenc évvel ezelőtt Mikler Roland, Zubai Szabolcs, Császár Gábor és társaik éppen itt szerezték meg a junior korosztály világ- bajnoki bronzérmét. Az utá­nuk következő generációban egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány, nem­zetközi szinten is számottevő játékost neveltünk ki, annyira hiányos az őket követő hét­nyolc év. Hogy ennek mi az oka? Nyilvánvalóan az, hogy az utánpótláson nem volt akkora hangsúly, illetve vél­hetően a tehetségek egy része elveszett. Ehhez még annyit, a válogatott mostani játékosai nagyon komoly gondolkodá­sú, kiváló sportemberek, akik tudják, hogy nekik kell ezt az időhidat átívelni, és bízom benne, hogy sikeresen. Ezek szerint minden a Nemzeti Kézilabda Akadémián áll vagy bukik? Hogyan választják ki a jelölteket, mekkora a merítési lehetőség? mocsai LAJOS: A társasági adónak köszönhetően az akadémiai rendszer beszűkü­lése nem történt meg, ahol komoly munkát végeznek, ott jelentős pályázati lehetőség nyílik a TAO-ra. Az NKA ennek az akadémiai piramisnak a te­tején helyezkedik el, kialakult egy együttműködési rendszer azokkal a klubokkal, amelyek nagyon jól dolgoznak. Ilyen például a Nyírsuli is, ahonnan tavaly számos gyerek jött át hozzánk és a serdülő korosz­tályos csapatunkban hét nyír­egyházi gyermek is található, de idén is jelentkezett kettő. Tizenkét partnerrel állunk szerződésben, akik szeretnék a rendelkezésünkre bocsájtani egy-egy legjobb játékosukat. A többiek maradnak náluk, ők is folytathatják a minőségi mun­kát, miközben tudják jól, hogy a kiemelkedő tudású sporto­lóik nagyon jó helyre kerül­nek, hiszen nálunk az edzői garnitúra, a sporttudományos háttér és a létesítményhelyzet európai szinten is kiemelkedő lesz. Tehát nem kell attól tartani, hogy a hagyományos nevelőklu­boknál ezáltal megáll az élet? MOCSAI LAJOS: Tizennégy éves kortól mindenki a saját környezetéből hozza el a játékosokat, ezzel mi is így vagyunk, ugyanazok az eszközök állnak a rendel­kezésünkre. Az iskola- és a képzés helyének a választása Magyarországon teljesen szabad. A másik dolog vi­szont az, hogy mi a magyar állam költségén képezzük a fiatalt, majd a középiskola végeztével visszaadjuk a kész játékost a klubjaiknak, min­dennemű igény nélkül. Ezzel szemben talán két-három emberért nem kértek tőlünk nevelési költséget a klubok a beiskolázásnál, tehát valami nem passzol, viszont ezt a nehézséget nagyon komoly állami támogatással, becsü­letes, tisztességes munkával hidaljuk át. Nyíregyházán is számos nagy csatát átélt a férfi és női váloga­tott szövetségi kapitányaként is. Örül a szíve, amikor arról hall, hogy hamarosan megújul a Bujtosi Szabadidő Csarnok? mocsai Lajos: Hogyne, hiszen így talán nem fordulhat az elő, mint néhány éve, amikor a Veszprém edzőjeként ku­pameccsen itt járva tizennégy és fél fok volt a teremben, és a játékvezetők azt kérdez­ték tőlünk, hogy akarunk-e játszani. Komolyra fordítva, a sportágnak minden ilyen léte­sítményre és bázisra szüksége van. Itt tartózkodásunk alatt értesültünk róla, komolyan azt szeretnék Nyíregyházán, hogy újra NB I-es férficsapata legyen a városnak, és ennek is nagyon örülök. És itt csatolok vissza az akadémiai kérdésre, mert az ilyen csarnokokba és klubokba tudjuk majd visszaadni azokat a játékoso­kat, akiket Balatonbogláron kinevelünk. Személyes vizekre evezve... Már 1982-ben BEK-et nyert a Vasas női csapatával, az azóta eltelt több mint harminc év is egy önálló életpálya, és még mindig a sportágban csúcsot jelentő pozíciót tölti be, miközben akadémiát irányít, a Testne­velési Egyetemen tanít és nem mellesleg nagy családja is van. Meddig lehet ezt így bírni? MOCSAI LAJOS: Nemrégiben töl­töttem be a hatvanadik életé­vemet, volt lehetőségem egy kicsit visszapillantani. Úgy gondolom, tényleg sikertör­ténetként tekinthetek életem ezen részére, hiszen huszon­nyolc évesen BEK-győztes csa­patot irányítottam, nyertem öt európai kupát, egyedüli magyarként tíz évig dolgoz­hattam a Bundesligában, tizenhét évig töltöttem, illetve töltöm be még ma is a férfi vagy női szövetségi kapitányi posztot. Négy olimpián és tizenhat más világversenyen vettem részt. Ahogy mondta, ezek mellett tanítok is, van négy gyermekünk, jönnek az unokák, gyarapodik a család. Ugyanakkor még mindig vannak ambícióim, szeretném a Testnevelési Egyetemet úgy látni, mint a magyar sport stratégiai értékét, most éppen ezen is dolgozom. Minden tíz évemnek voltak nagyon komoly sikermomentumai, ehhez is gratuláltak azok, akik a születésnapomon köszön­töttek. Én is úgy tekintek erre, mint egy életműre. Ennyi tevékenységhez elég az, hogy a nap csak huszonnégy órából ált? mocsai lajos: Elég, mert érzem azt, hogy szelektálnom kell. Amiről viszont nem mon­dok le az a kézilabda fejleszté­se, és persze szeretnék minél több időt a gyermekeimre és az unokáimra szentelni. Meg persze a saját magam egész­ségére is, mert a következő években erre is gondolni kell. Klubjai edzőként:TFSE (1978-1981), Vasas (nők, 1981-1983), 8p. Honvéd (1983- 1985), TBV Lemgo (német, 1989-1996), TuS Nettelstedt (német, 1997-1998), VfL Gummersbach (német, 2005), Vasas (nők, 2005-2007), MKB Vészptém (2007-2012), Szövetségi kapitány: férfi (1985-1989 és 2010-). női (1998-2004). __________ Legjobb eredményei: olimpiai 2. (2000, nők), olimpiai 4. (1988,2012, férfiak), olimpiai 5. (2004, nők), vb-2. (1986, férfiak: 2003, nők), Eb-1. (2000, nők), Eb-3. (1998, nők), BEK-1. (1982, nők), KEK-1. (2008, férfiak), 7x bajnok, 5x Magyar Kupa-győztes. Legfőbb elismerései: mesteredző (1986), Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2000), Európai mesteredző (2001), az EHF életműdíja (2002), az év edzője (2009), az év szövetségi kapitánya (2012), Bay Béla-díj (2013).

Next

/
Oldalképek
Tartalom