Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-03 / 102. szám
2014. MÁJUS 5.. HÉTFŐ musor.szon.hu Minden program egy helyen Elballagtak a református gimnazisták is Kisvárdán kisvárba. Felső-Szabolcs központjában, Kisvárdán is elballagtak a középfokú oktatási intézmények diákjai április 30-án. A Református Óvoda, Általános Iskola Gimnázium és Kollégium végzős diákjai ballagási istentisztelettel búcsúztak iskolájuktól a református templomban. Az istentiszteleten Százvai László vezető lelkipásztor hirdetett igét, majd Balogh Sándor igazgató köszöntötte a megjelenteket. Beszédében megemlítette a ■végzősök eredményeit. Többek között azt, hogy négyen angol felsőfokú, s több mint húszán angol és német középfokú nyelvvizsgával rendelkeznek. A végzős osztályok nevében Gál Dóra és Lakatos Kinga kötötte fel az iskola zászlójára a búcsúszalagot. Búcsúztak a végzősök, s köszöntötték a hétfőn már érettségiző diáktársakat a ll. osztályosok is. Jutalmazták az elmúlt négy, hat és 12 éve itt tanulókat. Valamennyi végzős emléklapot s egy énekeskönyvet kapott búcsúzóul az iskola igazgatójától. VINCZE PÉTER A ballagási ünnepség egy pillanata Jalta, napi menüajánlata: Frankfurtileves, túrós csusza % Rendezvények, ; esküvők | lebonyolítását, § hidegtálak készítését vállaljuk. rendelhetők frlssensutt ételek kedvező áron! I 2 42/594-658, 20/571-1373,20/214-5858 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft o Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. 1 Nyíregyháza, Tünde u. ío/A HIRDETÉS Nyíregyháza: Krúdy mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) Flörti dancing. Angol film, 18.00-19.38.42/506-342 _____________ Nyíregyháza: Krúdy mozi (Órszágzászló tér 8. IV. emelet) Tessék mosolyogni, Grúz-frary ciafilm, 20.00-21.30.42/506-342 6) http://mozi.szon.hu MOZIMŰSOR. A részletes műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja. KIÁLLÍTÁS Csengén Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.). Csenger iskoláinak története, Csenger története az őskortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a földművelés eszközei, Berendezett parasztház, Mezőgazdasági eszközök, gépek - Állandó kiállítások. 9.Ö0-17.00. 44/715-209,06-20/560-5027. ________ Dombrád: Ady Endre Művelődési Ház (Kölcsey u. 10.). Vasúti Jármű Kiállítás, Helytörténeti Kiállítás. Munkanapokon 08.00-16.00 óráig, Szombaton 13.00- 17.00, Vasárnap 14.00-17.00. 45/465-032.___________________________ Dombrád: Városi Képtár (Vasút út 10. sz.). Szeifried Zoltán, festő-grafikus: Ördöglovas gróf Sándor Móric lovasbravúrjai - tárlat. 9.00- 17,00.___________________________ Jánkmajtis: Művelődési Ház (Kossuth u. 10.). Végh Antal emlékszoba. 7.30-12.00. Kisvárda: Rétközi Múzeum (Csillag u. 5.). Csutkái Csaba fotóművész: Csodarabbik emlékhelyei és emlékezői című kiállítása. 9.00- 17.00.45/405-154. Máriapócs: Máriapócs Város Önkor- mányzata kiállítóterme (Kossuth tér 1.). Komiszár János festőművész állandó kiállítása. 8.00-16.00. Nyitva hétfő-csütörtök. Pénteken 8.00-tól 13.00-ig. Szombat, vasárnap zárva. _____________________ Mátészalka: Szatmári Múzeum (Kossuth L. u. 5.). Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, Szatmár-beregi fafaragások. Néprajzi fatárgyak, lábbelikészítés Szatmárban, Kocsi- és hintógyűjtemény. Kertész Klára kerámiái, válogatás Mátészalka sajtótermékeiből, Zielinszki Szilárd életét bemutató kiállítás (Állandó kiállítás). 9.00-17,00. (44)502-646. _________________________ Nyírbátor Báthori István Múzeum (Károlyi u. 21.). „Nyírbátor évszázadai”, „Határvédelem - határőrizet" a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga Állandó kiállítások. 9.00-17.00. (42)281-760. __________._____________ Nyíregyháza: Rádióállomás (Borbánya, Lászlócsere dűlő 15.). Rádiózástörténeti gyűjtemény telefonos előzetes egyeztetés alapján. 9.00-16.00. (30)239-4899. Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói u. 54.). Nyíregyháza anno..., Orémusz József állandó kiállítása. 09.00-17.00.06-30/2520666. __________________________ Nyíregyháza: Felso-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zsigmond u. 48.). Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény. Állandó kiállítás: A Felső-Tisza-vidék «= Mozart finomhangolásban Debrecenből érkeztek azok a művészek, akik különleges hangversennyel lepték meg kedden este Nyíregyházán, a Bencs villa vendégeit. Erdélyi Zoltán hegedű, Ludmány Antal oboa, Paládi László cselló, és Soós Árpád mélyhegedű összeállításban Mozart műveket adott elő. A nem szokványos hangszerelés hatalmas sikert aratott. fotó: pusztai Sándor vízügy története. Hétfő-csütörtök, 8.00- 16.00, péntek 08.00-14.00. (42)502- 200. Lehetőség van eltérő időpontban, esetleg hétvégi szervezett látogatásra, előzetesen egyeztetett időpontban! _______ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr Gy. tér 21.). Ősi mesterségek nyomában (régészeti), „Én elmentem a vásárba..." (néprajzi), „Sárga ördög” - aranykincsek a Jósa András Múzeumban, A szegedi Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti anyagából kiállítás, Jósa András-emlékkiállítás, Állandó kiállítások. 9.00-17.00, hétfőn zárva. (42)315-722. _ __________________ Nyíregyháza: Sóstói Múzeumfalu (Nyíregyháza-Sóstófürdő, Tölgyes u. 1.). A kender feldolgozásához használt eszközök, A nagymosás eszközei. Tapintható népi kultúra Állandó kiállítás. 9.00-18.00. 42/479-704. Tiszabecsi porta istállójában és a kállósemjéni portán_________________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.). Margócsy hagyaték, Margócsy József emlékkiállítás. Mesterkezek, időszaki kiállítás. 9.00-16.00.42/315-722. Hétf ön zárva ___________'___________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.). „Benczúr újra köztünk van”. 9.00-16.00.42/315-722. Hétfőn zárva. Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21. sz.). „A holokauszt árnyékában” - Kiállítás Anna Margit és Ámos Imre alkotásaiból. 9.00-17.00. Nyírmihálydi: Magtár Múzeum (Rákóczi u. 15.). Gazdálkodás, Helytörténet, Nyírségi Népélet, Egyházi kiállítások, Faiparral és ácsszakmával összefüggő szerszámok kiállítása. Állandó kiállítások!. 8.00-17.00. 06-70/967-1657. Látogatás előzetes bejelentkezés alapján. _________________ Ópályi: Falusi Múzeum és Falusi Galéria (Árpád utca 1.). Helytörténeti gyűjtemény a paraszti háztartások és gazdálkodás eszközeiből. Fénykép-kiállítás Ópályi életéből. A Szamos-Krasznaközi víztározó bemutató terme. Munkanapokon 08.00-16.00 óráig. 06-44/407-551,06-44/407-121. Hétvégén előzetes telefonegyeztetés alapján: 06-30/229-3341. Szatmárcseke: Kölcsey Emlékszoba (Kölcsey u. 46.). Kölcsey élete és munkássága. 8.00-17.00.______________ Tlszavasvári:. Vasvári Pál Múzeum (Kálvin u. 7.). A Nyíri Mezőség története az őskortól a középkorig, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye orvos- és gyógyszerészet története, A bűdi szoba Állandó kiállítások.8.00-16.00. (42)504-647. ____________ Újfehértó: Városi Múzeum (Egészségház u. 2.). A földművelés és az állattenyésztés, Kisparasztház belső az 19 2 O-as évekből, Újfehértó helytörténete. 9.00-15.00. I (42)290-600. ___________________ Vaja: Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye ! (Damjanich u. 75.). Felső-Tisza-vidék szerepe a Rákóczi-szabadságharcban, A Rákóczi korszak államigazgatása, A Vay-család története, XVIII—XIX. századi bútorok. Állandó kiállítások.. 10.00-18.00. (44)385-297. info0vajavar.hu. ____________________ Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság tér 26.). Fából faragott beregi világ című, Baráth Sándor fafaragó és Tükörcserepeim című, Schmidt Sándor népi iparművészek kiállítása. 8.30-16.30. (45)570-146,570-147._ _______________ Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság tér 26.). Bereg kincsei: Bereg és környéke régészeti emlékei, A beregi falvak patrónusai, A Tomcsányi-kastély lakói (Lónyay-Tomcsányi emlékszoba), Szerelem a Tiszaháton (A beregi vászon készítése/A szemtakarótól a szemfedőig) az ünnepek és hétköznapok Állandó kiállítások. 8.30-16.30. (42)570-146,570-147. Vásárosnamény: Vitka: Kölcsey ÄMK (Damjanich u. 2.). Balázs József-emlékszo- ba, Beregi Fafaragó Galéria. 8.00-16.00. (45)478-622. Bejelentkezés alapján hétvégén is tátogatható! Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói út 54.) Képek és képtelenségek (Egy este Sipos László fotóssal), 9.00-17.00.42/402- 004 (])mi 05.15 Hajnali gondolatok 0520 A Lényeg 05.50 Ma reggel 09.00 A korona hercege © Dél-koreai történelmi filmsorozat 10.15 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.15 Sporthírek 1220 Időjárás-jelentés 1225 Napirend előtt 12.55 Roma Magazin 1325Domovina 13.55 Magyarlakta- vidékek krónikája 14.50 Különleges mentőalakulat® Ausztrál tévéfilmsorozat 15.35 Az élet megy tovább © Brazil tévéfilmsorozat 1620 Jövő-Időben 16.25 Híradót 16.40 Rex felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévéfilmsorozat 17.30 Híradó Hadction Újratöltve @ Brutális sorozatgyilkos szedi áldozatait Áldozatai mind fiatal lányok, ám hogy mi a közös bennük, komoly fejtörést okoz a KÜ0 nyomozói számára. 20.20 17.40 Ridikül© 18.30 A következői @ 19.30 Híradó este 20.15 Időjárás-jelentés 2020 Hacktion Újratöltve© Magyar akciófitm-sorozat 2120 Kékfény© 2220 Az ESTE 22.55 Híradó 23.10 MobilVers 23.15 Aranymetszés Az aranymetszés vagy aranyarány egy olyan klasszikus arányosság, ami a természetben és művészetben is gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve a szimmetria és az aszimmetria között. 00.15 Rex felügyelő® Osztrák-német bűnügyi tévéfilmsorozat (ism.) 01.00 Az élet megy tovább © Brazil tévéfilmsorozat (ism.) 01.50 Everwood© Amerikai tévéfilmsorozat. 06.45 Tesz-vesz város (l-V.) 0710 Pom-Pom meséi 0720 Noddy kalandjai 0735 Tappancs mesék 08.00 Babar és Badou 08.20 TicketyToc 08.45 Kérem a kővetkezőt 09.00 A legokosabb osztály 09.50 Shaun, a bárány © 10.00 Zorró legújabb © 10.25 Tatonka történetei © 10.35 Tatonka történetei © 10.50 Fixi, Foxi és barátaik © 11.15TelmoésTula© . 1125 Garfield és barátai© 11.50 Sandokan© 12.15Tilly és barátai© 12.30 Lenny és Twiek© 12.35 Zazie kisasszony © 12.45 Táncakadémia © 13.10 Rocky és Bakacsin © 13.35 Willy Fog újabb© 14.00 Tilly és barátai © 14.15 Lenny és Twiek© 14.20 Sandokan© 14.50 Zazie kisasszony© 14.55 Garfield és barátai © Lengyelország® Jött Kinga, IV. Béla királyunk leánya, jött Lengyelországba, Szemér- metes Boleszláv oldalára feleségnek, királynénak, a lengyelség nagyasszonyának...” 20.50 1520 Fixi, Foxi és barátaik © 15.45 Telmo és Tula© 15.55 Kenguk© 16.05 Shaun, a bárány © 16.15Tappancs mesék 1640 Alex a dzsungelben 16.50 Egér-úti kalandok 17.10 Aprónép 17.20 TicketyToc 17.40 A kockásfülű nyúl 17.55 Mesélj nekem! 18.05 Magyar népmesék 18.10 A nagy ho-ho-ho 1820 Lóti és Fűti 1825 Tehénke mesék 18.35 Noddy kalandjai 18.50 Traktor Tom 19.05 Állatkert a hátizsákban 19.35 Eszes Jess 19.45 Hetedhét gyerekhiradó 20.00 Híradó este 20.50 Lengyelország © 21.15 Heartland IV. évad @ 22.00 A következői® 2255 Ridikül® 23.40 Az A38 Hajó® 00.35 Ég, föld, férfi, nő® I Uä'1-3 KLUB 04.05 Barátok közt® Magyar filmsorozat 04.35 A gyanú árnyékában @ Magyar dokureality-sorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacokl © 07.35 RTL híradó 08.08 8.08-Minden Reggel© Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.50 Reflektor® Sztármagazin 13.10 Fókusz® Közszolgálati magazin 13.45 Négyen négy ellen - A családi játszma® Vetélkedő 14.30 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 15.35 Csók és csata® Amerikai filmsorozat Ramona végié hazaviheti fiát az elmegyógyintézetből, de nem sokra rá Marcos eltűnik. Ramona Fedórához fordul segítségért, de a nő nagyon elShowder Klub ® Klasszikus stand up comedy-show - azaz állj ki és dumálj. A műfaj gyökerei a tengerentúlra nyúlnak vissza, de Nyugat-Európában is népszerű humorformátum. 22.05 lenségesen viselkedik vele. Álvaro szerzett egy plasztikai sebészt Patríciának, aki szerint sikeres műtét hajtható végre a lányon és nem marad majd nyoma a sebhelynek. 16.10 Az örökség® Amerikai filmsorozat 16.50 A gyanú árnyékában @ Magyar dokureality-sorozat 17.55 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.30 RTL híradó-Esti kiadás 19.30 Négyen négy ellen - A családi játszma® Vetélkedő 20.10 Éjjel-Nappal Budapest® Magyar filmsorozat 21.30 Barátok közt® Magyar filmsorozat 22.05 Showder Klub® Vidám show-műsor 23.15 CS1: A helyszínelők® Amerikai-kanadai krimisorozat 00.15 Reflektor® Sztármagazin V 0525 Eva Luna® Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat 0625 Tények Reggel hírműsor 0655 MOKKA® magazinműsor 0930 Stahl konyhája @ 0935 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 13.00 Jurassic Park (ism.) © Amerikai akció-kalandfilm 15.00 Halatortán® vendégváró valóság-show 16.00 Családi Titkok© Magyar reality sorozat 17.00 Marlcruz® Amerikai-mexikói filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 19.30 Magánnyomozók @ Magyar doku-reality sorozat NC1S® Egy meggyilkolt tengerészgyalogos ügyében nyomozva Gibbs legnagyobb csodálkozására Fomell ügynököt újra volt feleségükkel, Diane-nal találja. 22.50 20.25 Édes élet® reality sorozat 21.50 Jóban Rosszban® Magyar filmsorozat Balázs egyre dun/ább eszközökhöz folyamodik, hogy szóra bírja Betty-t. A lánynak sikerül titokban felhívnia Barba- ' rát, aki Rolandtól kér segítséget. Közben úgy tűnik, Orsi rájött Vera és Zsigmond titkára, azonban a lány kerül bajba, Zsigmondnak sikerül kimagyaráznia a helyzetet... 22.50 NCIS® Amerikai krimi-sorozat 23.00 Közben: Kenósorsolás 23.55 Elit egység® Kanadai krimi-sorozat 01.00 Tények Este hírműsor 01.45 Aktív (ism.)® magazinműsor 02.10NCIS (ism.)® Amerikai krimi-sorozat 03.00 Maricruz(ism.)© Ameri kai-mexikói filmsorozat 0525Gazdakör©0540 Híradó 06.00 Kárpát expressz0630Híradó0635Székely kapu (ism) 07.00 Életkerék 0730 Híradó 0735 80literalattaR)kj körül oaoo Könyvajánló 0810 Kultien®(ism)0830Hradó 830 08J5Hagyaték (ism.) 09.05Mesélő cégtáblák0930Élőegyház (ism) 10.00 is- ten kezében (ism)1035Rome R^xirts -Mátkáéi híradó (ism) H.05 Klubszoba (ism) 1250 Déli harar«zol200Hiadó-DéliI115 Időjárás-jelentés-Déli1220Vers1225 Napirend előtt 13.00 Közvetítés a Parlament ülésére!1630Tétkép 1700 Váratlan utazás ©1800Hradó-18001820Dunasport- 18.001830Időjárás-jelentés 18001830 Közbeszéd 19.00 Életképek ©1940 Linda ©2050 A hegyi doktor ©2140 Hírek 2145 Dunasport 2155 Dokureflex© 2250Kuttkon©2355Könyvajánló 2115 Sportarena2340A zenén túl0040 Nekem ne lenne hazám? 61570O-asklub©555ATV START regge- li politikai és közéleti vitamUsor Rónai Egonnal és Mészáros Antóniával Benne: Híradók 555 655 és 755 8J)5 Start+ 840 Szabad szemmel 955 Fórum 1030 Hazahúzó Tl.l5Tetevíziös vásárlási műsotabiak1130 Lati bácsi konyhája Benke László mesterszakács gasztronómiai magazinja 1155 ATV Híradó 1205Televíziós vásárlási műsorablak 1225 Hvita 14.10 Start ♦ 1425 Televíziós vásárlási műsorablak 1550 700-as klub 1655 Világhíradó 17.05 Fórum 1745 ATV Híradó 1855Sportpeicek Friss napi sporthírek 18.15 Hirvrta1845 ATV Hradó1920 Időjárás-je- lentés időjárás előrejelzés1925Egyenes beszéd Kálmán Olgával Amitanap hírekül tudni kell Ami fontos, azahír.ésamiahír hátterében álL 2040Nocomment2045Újságíióklub 2145 ATV Híradó 2205 Világhíradó 2220 Húzós közéleti műsor Rónai Egonnal 2105 Hazahúzó 00.00 ATV Híradó 6.00Sorolólism630So(oló2ism700Hir- adó 855 Ovit kaszinó ism 9.05 Napd napra ism 930 Fetfedező ism 10.00 Híradó 1030 Európai híradó ism H.05 BBC Reporters ism 1130 Bruttó ism1200Déli Híradó1245Televíziós vásáriásll05 Ázsia ism 1330 űaiázs ism 14.05 BBC Click ism 1430 Ingatlanpiac ism 15.00 Híradó1530 BBC Out World ism 1605 Célpont ism1630 Paletta 17.00 Híradó 1730 Hírvilág ism 18.00 Híradó 19.00 Híradó 1930 Magyarország élőben - benne: lapzárta 21.00 Híradó 212135 Stopper 2200 Hradó2230 Páholy23.05 Magyar- ország élőben ism 06.00 Televíziós vásárlás 09.10 Bohókás romantikus vígjáték 1525 AGyűrükUra-Alu- rátyvisszatér®19.00 Kék villám® 21.10 Tranzit @2100 Gyilkos donor®OLOO 1911 © Kinai-hongkongi háborús akciófilm CST0RY4 06.05 Hulk 0630 Andersen meséi 07.00 Rupert mad kalarx$ai 0730 Balu kapitány kaiandai 08.00 Dallas ® 09.00 Gyilkos sotok®10.00NCIS©1200Afarmahol élUnk@1100 Született feleségek®1450 Murdoch nyomozó rejtélyei ®1655 Poirot ©19.00 Hír241935 Gordon Ramsay® 2030 Hir24 2035 Párizsi helyszínelők © 2140 Mr Selfridge © 2240 A hidegsebész © 2340 Dallas © 0040 Gordon Ramsay© £ DISCOVERY C. 424A drágakő báró 5.12 Kanadai raktárár- verések536 Licitvadászok600 Ne próbáid ki otthon! 7.00 Hogyan készült? 730 Ho- gyan készült7 8.00 Ereklyék a hátsó kertből 830 Ereklyék a hátsó kertből 9i00 Raktár- vadászok 930 Raktárvadászok 10.00 Csomagcsaták 1030Csomagcsaták H.001130 Licitvadászok 12.00 Az igazi prémvadászok nOOCefrekiályokVUMDyrBmo-taiázslat a világ körül15.001530 Kincsek a pajtábOÍ 1650 Autókereskedők1700Amcsi benzinfa- lókiaOO Aranyláz Alaszkában 19.001930 Licitvadászok 20.00 Csomagcsaták 2030 Raktávadászok 2100 Csupasz túlélők 2100 Ezt éldtúl haver! 0.00 Csomagcsaták 030 Udtvadászok 1.00 Autókereskedők £ FÉM 3 0440 Elbűvölő szerefem@0530Ame- terszakács titkai (sm) © 06.00 TeleShop 0645Hetedik mennyország ©0745 Szerelmes Anna(ism)®0815 Szerelmes Anna © 0845 Állatőrség® 09.15 STAHL TV0920 STAHL TV Torták ásza ©0950 STAHL TV A mesterszakács titkai © 10.15 TelaBhop 11.05 MÁSKÉPPEN - beszélgetések JOSHIBHARATTAL © 1205 Magán- nyomozók (ism.) © 13.05 Magánnyomo- zók©1455Stropping Királynők (ism.)© 15.05 Hawaii Five-0 (ism.) © 16.05 Las Vegas (ism.) © 17.05 Az élet show-ja © 18.05 Shopping Királynők © 19.10 Hawaii Five-0®20.10 Las Vegas®21.10 Személyes ügy @2330 Tények hírműsor 0050 MÁSKÉPPEN (ism.) @ _________ £ COOLTV 06.00 Televíziós vásárlás 09.00 Knight Rider © Amerikai akciófilm-sorozat 10.00 Baywatch © Amerikai kalandfilmsorozat 11.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói © Francia-német-kanadai-amerikai kalandfilmsorozat 1200 Showder Klub @ Vidám show-műsor1250 Knight Rider © Amerikai akciófilm-sorozat 1145 Cobra 11 © Német akdófüm-sorozat1440 Döglött akták © 1535 CSI: New Yotk-i helyszínelők ®1630 CSt Miami helyszínelők © 1720 Dr. Csont © 18.15 Showder Klub ® Vidám show-műsor 1915 Gyilkos elmék © 20.15 CSt Mami helyszínelők © 2110 Képlet © Amerikai-angol-ausztrai so-fi akciofilm 2320 Gyilkos elmek©00.15Képlet©Amerikah angol-ausztrál scFfiakdófilm £ NYTV 0630 A legszebb magyar település - Nyíregyháza? dokumentumfilm © 07.00 Lelátó sport magazin 0755 Donna kérdez...1© 0900 Díszpolgár portré magazin@0930 Sétapálca magazin@1000Képújság 1730 Lelátó Extra sport magazin@18.00 Hradó 1825 Rá-adás minden, ami a hírek mögött van ©1900 Híradó 1925 Dorina kérdez- © 1930 Lelátó sport magazin ® 21.00 Híradó 2125 Dorina kérdez. © 2130 A legszebb magyar település - Nyíregyháza? dokumentumfilm ©2200 Híradó 2220 Rá-adás minden, ami a hírek mögött van © 23.00 Képújság Kölcsey Krónte 830Haimónia®900Koi- ,csey Krórika 925 KépújságT730 F’arty Zóna- videoklipek © 1800 Hradó - SzabolcsSzatmár-Bereg megye történéseivel, ese- ményeivel1830Közéleti magazinműsor® 1900Híradó-Szabolcs-Szatmár-Bereg megye töriénéseiviesemén^ivel 1930 Közéleti magazinműsor ©2000Hradó - SzabolcsSzatmár-Bereg megye történéserveL esemé- nyeivel2030Fűm Ballagó klő@2200Híradó 2230 Közéleti magazinműsor ism® 2330 himnusz 2135 Képújság £ N AT. GEO. 0800Robbantómesterek07.00 Reptéróriás 0800Ufók Európa egén®0900Apokalipszis kastély® 103)0 Túlétni Alaszkát Sarkvidéki pokolH.00 Szélsőséges világegyetem 12.00 Gyáróriások 13.00 Országút a pokoF ba ©14.00 Munkaruhás értékmentőkl430 Házrornboló kincsvadászok 15.00 Vád motorosok 16.00 Eszement Játékok 17.00 A Yukon aranyásói 1800 Vad motorosok 19.00 Garázs varázs 20.00 Eszement tudomány 2100 Kozmosz 22.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 23.00 A jövő tudománya 00.00 Kozmosz 01.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 02.00 A jövő tudománya ________________ GCLASSFM 0,00 Class Zenetár új slágerek, valódi klasszikusok 600 Morning Showl050(Tass Kiván- ságműsor 1600 Class Délután 1800Jáksó Top 20 20.00 Csiszár Jenő műsora 22.00 Class Kultúra 0.00 Class Zenetár ©MR1-KOSSUTH 600180 perc 601 Krónika benne: Sport 614 Közlekedés. Időjárás.630 Hírek TOOKiónika 7.16 Közlekedés. Időjárás730 Hírek kb. 754 Fülszöveg’800 Krónika benne: Sport 813 Közlekedés Időjárás 830 Hírek 900 Napközben 930 Hírek kb. 955 Hangtár 10.00 Krónika benne: Sport Időjárás. 10.30 Hírek 11.00 Hrek 11.07 ÁHely 1130 Hrek 1132 Vendégaháznál 1200Déüharangszó 1201 Krórika 1223 Sportvüág1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 1106 Rádiószinház 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások1430 Hírek 1434 Tér-idő 1600 Krónika 1610 Rendszerváltók -1989 1535 Közelről 16.00 Krónika 1630 Hírek 1640Hangtár IUX)HkekT707Trend-idők 1730 Krónika 1754 Sportvilág1800 Ütköző este Szerkesztő: D Bányász Gergely 1830 Határok nélkül 1900 Hrekl907Sportvüág Szerkesztő: SzabóSziardl925Tettenéit szavak 1930Családi sávbenne:1930Estima se1943 Magyarország kedvenc gyerekdalai 1951 Esti mese 20.00 Krórika 20.T1 Belépő 2050Mas napról napra 2150 Hrek 2155 Belépő 2130 Rádiószinház 2200 Krónika 2220 Sportvüág 2230 A nap történetei 2257 Igézó 2600 Hrek 2605 Sport 2111 Arcvonások2336Tér-Idő hhimehm 600 Hrek. Időjárás 653 Talpra magyar - reggel a Petőfi RádiCNal630Hírpercek 7.00 Hrek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás Közlekedés 800 Hírek. Időjárás Közieke- des830 Hinek Időjárás. Közlekedés900 Hírek. Időjárás Közlekedés 10^)0 Hrek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 1053 Petőfi összes 11.00 Hírek, klőjáiás Közlekedés 0.02 Sporthírek1200 Hrek Időjárás Közlekedés 1350 Hírek. Időjáras Közlekedés B52 Sporthírek 1400 Hírek Időjárás Közlekedés 1500Hírek. Időjárás Közlekedésl602Sporthírekl650Hírek Időjárás Közlekedésl603 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval Műsorvezető: Babucs Krisztina. közben 17.00 Hírek Időjárás Közlekedés1752 Sporthírek 1800 Hrek Időjárás Közlekedés1900 H- rek Időjárás Közlekedés 19.02 Sporthírek 1953 Kultútfitnesz Műsorvezető: Horváth Gergely 2050 Hírek Időjárás Közlekedés 21.00 Hrek Időjárás Közlekedés 2250 Hírek Időjárás Közlekedés 2203 World Zóna 2100 Eleven £ VIASAT3 0520 Gyilkos körzet (Ism) © 06.15 TV- SHOP0650 Igazgyöngy©0740 Harmadik műszak © 0835 Született detektívek © 0925 Szivek szállodája 1020 Megru- házlak! 1120 Mike és Molly © 1150 Mike ésMoliy®1220Jóbajátok(lsm)©1250 Jóbarátok (Ism)©1320Jknszerinta világ (Ism) ©1350Jim szerint a világ (Ism.) © 1420 Gyilkos számok ©1520 Nyomtalanul © 1620 Nyomtalanul @17.15 Megruházlak! 1820 Jóbarátok®1850Jóbarátok ©1920Jim szerint a világ©19L50 Jim sze- , rint a világ ©2025 Két pasi-meg egy ke esi (Ism) ©2050 Két pasi - meg egy kcsi ©21.15 Szakíts ha bírsz©2325 Nyugdíjas bajkeverők (Ism) © 0050 Nyugdíjas bajkeverők(ism)© A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.