Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-27 / 122. szám
2014. MÁJUS 27., KEDD KELET Nagy erény, ha szerény... A friderikuszi állandósult szó- kapcsolatra hajazva („meglepő és mulatságos”) semmi különös nem történt a magyar- országi EP-választáson, azaz: nem meglepő és elkeserítő. Nem mindegy, hogy valaki úgy nyer, hogy egy monstre mezőny kullog mögötte, vagy hogy egy szétaprózott, elcsigázott tábor alkotja a legyőzötteket. Az sem elhanyagolható tényező, hogy rengetegen vettek részt a voksoláson, vagy majdnem teljes nihil övezte. A tudósítói megyejárás során egyértelmű volt a körkép, ami egyfajta korkép és kórkép is: a szavazóképes polgárok zöme távollétével tüntetett. Lehet fogni a kellemes klímára, a gyermeknapra, a kertészkedésre - aki nem ment el szavazni, nem is akarta az urna közelségét. Egy megközelítőleg 10 milliós országban, ahol a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma mintegy 8 millió, ott cirka 2,3 millióan éltek szavazati jogukkal, vették a fáradságot, és borítékolták véleményüket. Az európai parlamenti választásokon átlagosan 43,li százalékos volt a részvétel. Pénteken Csehországban testközelből szembesültem a magyarhoz képest még nagyobb pangással. A cseh sajtó szerint „az igazi győztes a nem választó állampolgár, és ezért nagy felelősség terheli a politikai pártokat is”. A három (!) napos voksoláson 18,2 százalékos volt a részvételi mutató. Ebből az aspektusból még polírozható is a mi adatunk. Amit viszont minden érdekelt reálisan megfogadhat a győztes értékeléséből: szerénység, alázat, mértéktartás. lada@inform.hu Kelet kvíz Azl848-as szabadságharcban a legenda szerint az Itteni lakosok is tevékeny részt vállaltak. 134-es létszámú élelmezési listát tartottak számon az idősebb emberek. E század kapitánya Csanálosy János volt. a) Ibrány b) Nyírkáta c) Pátyod d) Olcsva A választ lapunk mai számában rejtettük el Szavazás helyett a napozás? BBS y 7 Gyakori látvány volt vasárnap, amikor hosszú percekig magányosan vártak az urnák FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A vasárnapi európai-parlamenti választást a vártnál jóval kisebb érdeklődés fogadta. NYÍREGYHÁZA, GARBOLC, RÉTKÖZ- berencs. Vasárnap az ország és a magyarok ismét választottak. Április 6. után az elmúlt hétvégén a hazai színtérről kilépve arról szavazhatott a több millió választópolgár, hogy az Európai Parlamentben kik képviseljék majd hazánk érdekeit. Pontosabban szavazhatott volna, ha elment volna. Ugyanis a késő esti adatokat tekintve a legtöbb településen rég nem látott érdektelenség mutatkozott a szavazók részéről, aminek okát egyelőre a szakértők és a településvezetők is keresik. Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében is felemás eredmények születtek. Nagy Roland, Garbók polgár- mestere üdvözli a településnek vasárnap a választás iránt mutatott érdeklődését. Rendszeres az érdeklődés- Nagy örömömre szolgál, hogy Garbók lakói közös ügyüknek tekintették az európai parlamenti választásokat is, így a 115 választásra jogosult polgárból 84 fő el is ment szavazni vasárnap. Sokat beszélgettem a lakosokkal, időssel, fiatallal egyaránt.- Ezek alapján azt tapasztalom, hogy a település élni akar, fejlődni, nem függni másoktól és az ország vezetésétől kapott eddigi segítségeket úgy szerették volna meghálálni, hogy buzdítva egymást megjelentek az urnáknál.- Általánosságban elmondható, hogy legyen az ön- kormányzati, vagy európai, valamennyi választáskor hasonlóan nagy arányban vannak jelen a lakosok, érdekli őket a jövőjük, s egyúttal a következő generációk jövőjére is gondolnak.- Fiatal polgármesterként eszembe jut, amikor nagyapám idejében láttam az akkori választópolgárokat a településen. Élénken él előttem a kép, hogy miután rendbe tették a kis portájukat és mindent tisztán hagytak maguk mögött, ünneplőt öltöttek és közösen, büszkén indultak szavazni. Manapság is hasonló a helyzet, bár annyi különbséget talán érezni, hogy a hétvégi, ház körüli munka várhat, de az ünnepi ruha még mindig egységes, családias hangulatot ad választáskor. Vasárnap is látványosan Az ünnepi ruha egységes, családi- as hangula- u J tot ad. NAGY ROLAND y lH érezhető volt, hogy szinte egy emberként mozdult meg a község népe - fogalmazott bizakodóan a polgármester, majd hozzátette: a jövőre nézve az is optimizmusra ad okot, hogy Garbolcon - ahol a fő megélhetési forrás az önkormányzati közhasznú munkák mellett még mindig a mező- gazdaság - nem csökken a fiatalok száma, így vélhetően az idő előrehaladtával csak nőni fog a szavazati arány. Nem tekintik ügyüknek Rétközberencsen közel sem volt ilyen rózsás a hangulat vasárnap. Kovács Károly, a majd 1200 lelket számláló település polgármestere elmondta, az érdektelenség és a szegények számának növekedése egyre csak ront a község helyzetén.- A nemtörődömség és a rohamos elszegényedés kezd eluralkodni. Próbálok rendszeresen kommunikálni a lakossággal, sok esetben Az érdektelenség egyre csak ront a település helyzetén. KOVÁCSKÁROLY mindhiába. Tény, hogy egy önkormányzati választáson mindig jóval többen jelennek meg, de mára be kell látni, a fiatalokat nem érdekli, az idősebbek pedig már csak megszokásból, illendőségből szavaznak.- A nyolcszáz választásra jogosultból százhét fő szavazott vasárnap. A település legnagyobb problémája a halmozottan hátrányos helyzetűek növekedése, a számok beszélnek magukért: a település 40 százaléka, az iskola tanulóinak 70 százaléka, de az óvoda gyermekseregének már 90 százaléka ehhez a réteghez tartozik - mutatott rá a legnagyobb problémákra Kovács Károly, majd a település jövőjét illetően elmondta: ha a szegények és a közel kétszáz munkanélküli száma tovább növekszik majd, akkor már egy helyi választáson sem kecsegtet semmi jóval. KM-SA Nem érzékelik a javulást- Az alapvető probléma, hogy az emberek nem érzékelik a demokratikus intézmények funkcióját, így a saját helyzetüket sem azokban. Ez a nehézség abból adódik, hogy nincs tudatos, aktív állampolgárrá nevelés hazánkban. Amennyiben valaki nem látja át, hogy mi is az a demokrácia, milyen jogokkal és kötelességekkel jár, milyen egy alulról építkező, civil társadalom, akkor az sem várható el az illetőtől, hogy túl nagy érdekeltséget mutasson ezen kérdések irányába. Ezentúl az emberek nem tulajdonítanak jelentőséget a választásoknak, mert a hétköznapi életükben nem tapasztalnak javulást - értékelt Hupczik Anett szociológus. AooL ✓lcgr idéztük: Ön szerint miért volt ilyen alacsony a részvételi arány? MARSA JÓZSEF: A HANUFER SÁNDOR: FARKAS CSABA: Nem szabolcsi ember nem Európa túl messze látjuk át az EU műköfoglalkozik az unióval, van... dósét. FARKAS MIKLÓSNÉ: PETŐ VIKTOR: Nem OROSZ DÓRA: Nem Mindkét választás bízok meg a politiku- lett olcsóbb a kenyér! előre lefutott volt. sokban. Marsa József elment ugyan szavazni, de egyáltalán nem lepte meg az alacsony részvétel. - Az európai ügyekkel úgy összességében nem igazán foglalkozik a szabolcsi ember. Hanufer Sándor szerint „túl messze van Európa”. - A közép-európai országokhoz képest nálunk többen voksoltak, ami persze még így is kevés. Úgy gondolom, hogy minket magyarokat nem igazán foglalkoztat az, hogy mi folyik Brüsszelben vagy Strasbourgban. Farkas Csaba nem szavazott, ahogy a legközelebbi hozzátartozói sem. Mint mondta, őket nem foglalkoztatta sem az uniós, sem pedig az országgyűlési választás. - Őszintén szólva nem is vagyok tisztában az Európa Parlament működésével. Farkas Miklósné sem voksolt vasárnap. Ő azért döntött így, mert szerinte teljesen lefutott volt mindkét szavazás. Pető Viktor nem bízik a politikusokban, így a szavazati jogával sem akart élni. - Ők élnek mint Marci Hevesen, az emberek pedig csak tengődnek-lengődnek. Ebből kifolyólag engem nem érdekelt az egész - válaszolta őszintén. Orosz Dóra úgy véli, se így, se úgy nem változik semmi, akárki legyen hatalmon. - Nem lett olcsóbb a kenyér - tette hozzá. KM-TG ■ Családi nap a Múzeumfaluban A nyíregyházi Gyermekek Háza Óvoda családi napot rendezett hétvégén. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Részvételi arány az EP-választáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településein (százalékban) Ajak 18.65 Dombrád 21.84 Jánd 19.37 Magosliget 44.88 Nyírcsászári 24.57 Őr 26.58 Szamossályi 40.72 Tiszatelek 13.62 Anarcs 15.65 Dögé 14.26 Jánkmajtis 22.61 Magy 21.5 Nyírderzs 28.97 Panyola 28.93 Szamosszeg 25.4 Ti szavas vári 20.1 Apagy 19.34 Encsencs 17.21 Jármi 23.28 Mánd 24.14 Nyíregyháza 28.49 Pap 15.34 Szamostatárfatva 37.82 Tiszavid 21.24 Aranyosapáti 18.45 Eperjeske 23.35 Jéke 15.96 Mándok 19.57 Nyírgelse 23.41 Papos 21.1 Szamosújlak 29.94 Tisztaberek 24.22 Baktatórántháza 65.25 Érpatak 12.74 Kállósemjén 18.69 Máriapócs 24.5 Nyírgyulaj 17.47 Paszab 23.6 Szatmárcseke 31.72 Tivadar 39.39 Balkány 18.1 Fábiánháza 19.27 Kálmánháza 24.43 Márokpapi 30.96 Nyíribrony 26.61 Pátroha 23.69 Székely 24.07 Tornyospálca 18.25 Balsa 23.62 Fehérgyarmat 32.01 Kántorjánosi 24.61 Mátészalka 27.27 Nyírjákó 44.12 Pátyod 25.4 Szorgalmatos 15.93 Tunyogmatolcs 25.08 Barabás 27.73 Fényeslitke 27 Kék 17.01 Mátyus 24.45 Nyírkárász 17.35 Penészlek 25.31 Tákos 48.03 Túristvándi- 26.09 Bátorliget 29.68 Fülesd 28.61 Kékese 20.16 Méhtelek 24.13 Nyírkáta 39.8 Penyige 27.8 Tarpa 25.64 Túrricse 42.58 Benk 47.44 Fülpösdaróc 45.45 Kemecse 34.49 Márk 26.7 Nyírkércs 33.08 Petneháza 20.37 Terem 19.74 Tuzsér 19.15 Beregdaróc 41.55 Gacsály 20.03 Kérsemjén 35.34 Mezőladány 23.19 Nyírlövő 18.09 Piricse 22.7 Tiborszállás 25.34 Tyúkod 19.53 Beregsurány 32.57 Garboíc 72.17 Kisar 21.99 Milota 18.51 Nyírlugos 25.67 Pócspetri 22.52 Tímár 22.18 Újdombrád 17.9 Berkesz 35.82 Gávavencsellő 26.47 Kishódos 63.27 Nábrád 25.16 Nyírmada 15.5 Porcsalma 23.48 Tiszaadony 42 Újfehértó 15.72 Besenyőd 33.4 Géberjén 35.62 Kisléta 21.73 Nagyar 26.55 Nyírmeggyes 19.5 Pusztadobos 26.86 Tiszabecs 30.25 Újkenéz 28.27 Beszterec 10.15 Gégény 14.07 Kisnamény 37.45 Nagycserkesz 17.85 Nyírmihálydi 19.87 Rakamaz 30.19 Tiszabercel 33.24 Ura 50.68 Biri 17.55 Gelénes 26.29 Kispalád 36.81 Nagydobos 20.79 Nyírparasznya 36.85 Ramocsaháza 15.73 Tiszabezdéd 19.51 Uszka 61.19 Botpalád 24.9 Gemzse 33.79 Kisszekeres 22.25 Nagyecsed 14.76 Nyírpazony 22.93 Rápolt 36.54 Tiszacsécse 38.27 Vaja 17.11 Bököny 20.2 Geszteréd 23.45 Kisvárda 23.4 Nagyhalász 15.75 Nyírpilis 34.12 Rétközberencs 14.04 Tiszadada 24.29 Vállai 33.91 Búj 25.63 Gulács 21.05 Kisvarsány 28.25 Nagyhódos 52.34 Nyírtass 13.64 Rohod 45.62 Tiszadob 19.47 Vámosatya 21.88 Cégénydányád 38.8 Győröcske 36.17 Kocsord 18.89 Nagykálló 19.65 Nyírtelek 17.72 Rozsály 28.83 Tiszaeszlár 19.44 Vámosoroszi 43.88 Csahotc 58.39 Győrtelek 21.76 Komlódtótfalu 40.57 Nagyszekeres 26.55 Nyírtét 10.19 Sényő 14.95 Tiszakanyár 16.19 Vásárosnamény 25.9 Csaroda 37.35 Gyulaháza 11.38 Komoró 17.13 Nagyvarsány 24.03 Nyírtura 35.54 Sonkád 27.32 Tiszakerecseny 17.07 Vasmegyer 18.9 Császló 25.59 Gyügye 30.64 Kótaj 19.24 Napkor 16.4 Nyírvasvári 21.79 Szabolcs 39.1 Tiszakóród 26.55 Záhony 27.56 Csegöld 40.48 Gyű re 21.41 Kölese 25.07 Nemesborzova 37.04 Ófehértó 23.81 Szabolcsbáka 13.4 Tiszátok 22.66 Zajta 37.42 Csenger 24.03 Flermánszeg 47.3 Kömörő 23.62 Nyírbátor 33.15 Olcsva 29.02 Szabolcsveresmart 13.11 Tiszamogyorós 23.24 Zsarolyán 29.6 Csengersima 25.57 Hetefejércse 23.9 Laskod 17.87 Nyírbéltek 21.03 Olcsvaapáti 35.38 Szakoly 19.92 Tiszanagyfalu 22.41 Zsurk 32.85 Csengerújfalu 41.36 Hodász 20.35 Levelek 20.13 Nyírbogát 47.14 Ópályi 16.89 Szamosangyalos 15.31 Tiszarád 21 Az adatok a 19 órai részvéDarnó 30.43 Ibrány 20.48 Lónya 22.79 Nyírbogdány 18.79 Ököritófülpös 19.3 Szamosbecs 19.58 Tiszaszalka 25.41 teli arányokat mutatják, Demecser 19.64 llk 22.67 Lövőpetri 24.64 Nyírcsaholy 20.68 Omboly 26.78 Szamoskér 34.55 Tiszaszentmárton 12.38 forrás: valasztas.hu